Hisz a zsidó hagyomány az unikornisban?

A Tóra titokzatos egyszarvú állata, a táchás, nemcsak egy eltűnt teremtmény, hanem az életünk egyszeri és megismételhetetlen pillanatainak jelképe, elképzelhető, hogy valójában egyfajta unikornis volt.

A pusztai Sátorszentély (Miskán) építéséhez használt anyagok között a Tóra megemlíti ezt a különleges unikornisbőrt, a „táchásbőrt” is, amelyet a Szentély külső borításaként és a szent tárgyak takarójaként használtak a negyvenéves sivatagi vándorlás során:

„És készített takarót a sátornak, pirosra festett kosbőrökből és egy táchásbőr takarót legfelül.” (2Mózes 36:19)

A táchás kiléte azonban a mai napig titokzatos. Voltak, akik festett bőrt vagy egy különleges kikészítési eljárást értettek rajta, de a legtöbb magyarázó egyetért azzal, hogy minden bizonnyal egy csodálatos, nagyméretű állat volt, amelynek egyetlen darabból szabott bőre be tudta fedni a teljes Szentélyt. A hagyomány leírása szerint szőre ragyogóan sokszínű volt, homlokának közepén pedig egyetlen szarv ékeskedett.

Ez az unikornis szent célt szolgált

Bölcseink úgy tanítják, hogy a táchás csak akkor és ott létezett, amikor a Szentély építésére szükség volt. Amint bőre a szent célra felhasználásra került, nyomtalanul eltűnt a világból. Voltak, akik szerint eredendően nem volt kóser állat, de Isten csodát tett, hogy a legszentebb hely építésében is részt vehessen. Mások úgy vélik, akár hat különböző színben pompázott a szőre, sőt volt, aki mélykék vagy liláskék árnyalatban látta.

A Szentély minden teremtmény otthona lehet

A Lubavicsi Rebbe szerint a táchás különlegessége abban rejlett, hogy egyedül szent célra használták. Ez pedig a teremtés végső célját fejezi ki, hogy minden, ami a világban van, az Örökkévaló szolgálatát szolgálja. Ávráhám Jicchák Kook rabbi hozzáteszi, hogy még ha a táchás nem is volt kóser, Isten ezzel azt üzeni, hogy a Szentély minden teremtmény otthona lehet, függetlenül annak „kóserságától” vagy látszólagos távolságától a szentségtől.

De a táchás nem csak egy elveszett állat legendája. A Szentély építése életünk feladatát is jelképezi. Otthont készíteni Istennek ebben a világban. Az életünk rövid és tovatűnő pillanatok sora, akárcsak a táchás, amely egy időre felbukkant, majd eltűnt. Napjaink sokszínűek. Vannak jó napok és kevésbé jók; a jó napokban is lehetnek próbák, és a nehéz napokban is rejlenek áldások. Minden ezekből a színes rétegekből áll, de egyetlen „szarv” mutat előre, arra, hogy feladatunk a világot jobbá tenni. Mindenki a maga módján.