József leleplező szavai nemcsak egy családi dráma feloldását hozzák el, hanem mély tanítást is hordoznak arról, mit jelent valóban megőrizni a zsidó identitást egy idegen világban.
Az e heti tóraszakasz egyik legmegrázóbb pillanata, amikor az egyiptomi alkirályként ismert Cofnát Pánécáh felfedi valódi kilétét testvérei előtt, és kimondja: „Én vagyok József.” A történet azonban nem csupán a megbocsátásról és az Isten-i gondviselésről szól, hanem arról a belső erőről is, amely képessé tesz valakit arra, hogy idegen környezetben is megőrizze zsidó hitét, identitását és erkölcsi tartását, még akkor is, ha látszólag csak a „második ember” a hatalmi sorban.
Nem bírta tovább József
Az e heti tóraolvasás során éri el csúcspontját a József és fivérei között feszülő konfliktus. A Cofnát Pánécáh néven bemutatkozó egyiptomi alkirály végre elérkezettnek látja az időt, hogy felfedje valódi kilétét testvérei előtt: „Ekkor nem bírta József magát tartóztatni […] És mondta József az ő testvéreinek: Én vagyok József!”
A testvérek természetesen döbbenettel és rémülettel hallgatták szavait, hiszen nem tudták, hogy testvérük megbocsájtotta-e már bűnüket vagy bosszút akar állni, amiért eladták rabszolgának. József azonban megnyugtatta őket: „Most tehát, nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten; ő tett engem atyjává Fáraónak, urává az ő egész házának és uralkodóvá Egyiptom egész országában”.
József kijelentésével azonban akad egy kis probléma: bár azt állította, hogy ő uralkodik Egyiptom egész országán, valójában csak alkirály, azaz a második ember volt a birodalomban. Érdekes módon a testvérek, amikor visszatértek atyjukhoz a jó hírrel, szintén hasonlóan fogalmaztak: „És tudtára adták neki, mondván: József még él és ő uralkodik Egyiptom egész országán”.
Valójában a zsidó identitás megőrzéséről van szó
A pozsonyi Chátám Szófer magyarázata szerint szó sem volt lódításról vagy József hatalmának eltúlzásáról, ugyanis sem ő, sem testvérei nem e világi uralomról beszéltek. Mindannyian arra utaltak, hogy József megőrizte zsidó identitását, hitét és erkölcsét, s ezért ő volt az, aki uralkodott az egyiptomi kultúrán, nem pedig fordítva.
Nem hagyta, hogy a helyiek testi-lelki züllöttsége hatást gyakoroljon rá, mindig képes volt felettük állni. Jákov pedig éppen ezt akarta hallani, amikor értesült róla, hogy elveszettnek hitt gyermeke életben van. Nem az érdekelte, hogy mekkora vagyonra és hatalomra tett szert a fia, hanem az, hogy képes volt-e megőrizni atyái örökségét és felülkerekedni az idegen környezet csábításain.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.