Tűzvonalban: zsidóság a katolikus-protestáns ellentét árnyékában

A világ zsidóságát bemutató sorozatunkban Észak-Írországba látogatunk.

Az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországról mindenkinek a múlt század második felében zajlott polgárháború jut eszébe elsőként. A helyiek által „the troubles”-nak nevezett időszak alatt több mint 3 ezer ember vesztette életét az ír egység megteremtéséért küzdő katolikusok és a koronához hű protestánsok, valamint a rendfenntartó erők összecsapásai következtében. Egy etnikai-vallási törésvonalak mentén ilyen súlyosan megosztott társadalomban vajon milyen sors jutott a zsidóknak?

Bár Dublinba és Corkba már a középkor folyamán érkeztek zsidók, a sziget északi részén csak a XIX. század második felében telepedtek le. A Németországból érkező iparosok és kereskedők a belfasti textilgyártásban voltak érdekeltek. Az ír termékek az ő segítségükkel jutottak el az európai piacokra.

Az első zsidó istentiszteletet 1860-ban tartották egy magánlakásban. Az első zsinagóga 1871-ben nyitotta meg kapuit a Belfast belvárosában lévő Great Victoria úton. A hitközség első elnöke Daniel Joseph Jafe volt. Emlékét ma az egykori zsinagóga közelében épült Victoria Bevásárlóközpont előtt emelt szökőkút őrzi. Fia, Otto Jaffe később a város polgármestereként szolgált két cikluson keresztül.

Az I. világháborút követően a textilipar hanyatlásnak indult. A háborús veszteségek miatt felerősödtek a németellenes érzelmek, ezért a németül beszélő zsidókat is sok atrocitás érte. E folyamatok miatt a zsidók nagy része elhagyta Belfastot, és az eredeti hitközséget a megszűnés fenyegette. A zsidó bevándorlás következő hullámában a szegénység és a pogromok elől menekülő litván és lengyel zsidók érkeztek a térségbe. Ők elsősorban kiskereskedelemmel, házalással foglalkoztak, de voltak köztük mesteremberek is. Főként a város északi peremén telepedtek le, és létrehozták saját hitközségüket. A két közösséget Sir Otto Jaffe kovácsolta egységbe 1904-ben, amikor új zsinagógát emelt, és megalapította a hitközségi iskolát. A tanintézménybe felvettek katolikus és protestáns gyermekeket is. A vallásórákat a tanítás után tartották.

A belfasti hitközség élén több neves rabbi is szolgált. Közülük a legismertebb Dr. Isaac Herzog, akit később Izrael askenáz főrabbijának választottak meg. Fia, Chájim, Izrael államelnöke lett 1983-ban, nagyapja nevét viselő unokája pedig jelenleg a parlamenti ellenzék vezetője, a Munkapárt színeiben. A belfasti zsidó közösség tagja volt továbbá Maxim Litvinov, aki Sztálin külügyminisztereként dolgozott, és a sikeres hollywoodi filmproducer és író, Benjamin Glazer is.

Az évek során a hitközség számos intézményt alapított. Amikor 1926-ban a városi teniszklub nem fogadta el zsidó gyermekek jelentkezését, a közösség saját szabadidőközpontot épített, teniszpályákkal, étteremmel és közösségi terekkel. A holokauszt idején a belfasti zsidók igyekeztek mindenben segíteni a menekülteket. Egy szállodában ideiglenes szállást biztosítottak számukra, és vidéken egy farmot létesítettek, mely az izraeli kibucok mintájára működött. A farmon elsősorban a Kindertransporttal az Egyesült Királyságba érkezett gyermekeket helyezték el, majd a háború után túlélő gyermekek érkeztek ide utókezelésre.

1964-ben építészeti díjat nyert, modernista zsinagógát emeltek a város egyik északi, elegáns negyedében. A néhány évvel később kezdődő polgárháborús időszak során azonban a közösség legnagyobb része – különösen a fiatalok – elhagyták a várost, és Londonba, Izraelbe vagy az Egyesült Államokba költöztek. Jelenleg 70 idős tagja van a hitközségnek. Szombat délelőttönként együtt imádkoznak az ortodox hagyományokat követő zsinagógában, heti egyszer pedig klubdélutánt tartanak, melyet a környéken élő katolikusok és protestánsok is szívesen látogatnak.

A zsidók hivatalosan semleges álláspontra helyezkedtek politikai kérdésekben, de ettől függetlenül a palesztin terrorizmussal szimpatizáló, ír katolikusokat tömörítő IRA tagjai többször követtek el incidenseket zsidó intézmények ellen. 1981-ben leégett a közösségi ház, többször leverték Isaac és Chájim Herzog emléktábláját, a közelmúltban pedig meggyalázták a temetőt, illetve kővel dobták be a zsinagóga ablakát. A városházán a legtöbb mandátumot szerzett IRA aktívan támogatja a BDS mozgalmat, és többször tartottak már Izrael-ellenes demonstrációkat. Ezzel szemben a brit egység mellett álló protestáns közösség kifejezetten Izrael-párti; kiállásuk a városra oly jellemző falfestményeken is megjelenik. Az unionista városrészekben a brit zászlóerdőben gyakran látni izraeli zászlókat is, a katolikus negyedekben pedig a PFSZ szimbólumai tűnnek fel az ír lobogó mellett.

A hitközség tagjai nem optimisták. „Fiatalok nélkül nincs jövő. A „troubles” ideje előtt még népes talmud-tóra oktatás folyt a zsinagógában, de a termek már régóta üresen állnak. A város minden közösségével jó a kapcsolatunk. Mostanában inkább az egyetemen egyre nagyobb számban tanuló muszlim diákok Izrael-ellenessége és antiszemitizmusa aggaszt bennünket. Attól tartok, hogy egyszer be kell zárnunk ezt a zsinagógát, ahogyan nemrég Corkban is történt. Az én gyermekeim is Londonban élnek már, és nem tervezik, hogy visszatérjenek szülővárosukba.” – mondta a közösség egyik elöljárója.