Tizenhárom sírkövet rongáltak meg péntek délután az észak-ír főváros zsidó temetőjében. A Sinn Fein (IRA) mozgalom befolyása alatt álló, ír katolikusok által lakott Falls Roadon található régi temetőnél fiatalok verődtek össze, akik közül nyolcan kalapácsokkal és kövekkel estek neki a síroknak.

Steven Corr, a város Sinn Fein párti tanácsosa azonnal elítélte a bűncselekményt, mely véleménye szerint “közösségellenes, Belfast-ellenes, társadalomellenes és antiszemita”. Ő volt az első tisztviselő, aki a tetthelyre érkezett, és még látta az elkövetőket távozni. “Rosszul lettem a látványtól. Megpróbálták a sírfedeleket is összetörni, ami néhány esetben sikerült is.” – mondta. A tanácsos elmondta, hogy a temetőben főként régi sírok vannak, az első sírfelirat 1897-ből való, a legújabb 1950-ből. “Ami történt, förtelmes.” – tette hozzá.

841958012954o4jpg

A város északi részén élő protestáns lojalistákat képviselő William Humphrey elmondta, hogy a történteket hallva azonnal felhívta a város rabbiját és a hitközség elöljáróit, hogy kifejezze sajnálkozását. “A temető szent hely, ennek megfelelően kell tiszteletet mutatni irányába. Az elkövetőknek az egyik legsúlyosabb gyűlölet-bűncselekményért kell felelniük.”

A tettesek után még nyomoznak. A város vezető napilapja, a Belfast Telegraph szerkesztőségi cikkben ítélte el a történteket, és a Sinn Fein közel-keleti politikáját nevezte meg mint lehetséges motivációt. Felszólította továbbá a Falls Road környékének lakóit, hogy ezúttal működjenek együtt a rendőrséggel, és segítsenek az elkövetők kézre kerítésében.

442312115914o4jpg

Az Egyesült Királysághoz tartozó Belfast egykor virágzó zsidó közösségének létszáma jelentősen megcsappant az évtizedekig tartó polgárháborús időszak alatt. Jelenleg hetven idős tagjuk van, modern zsinagógájuk a város egyik elegáns negyedében található. Bár kapcsolatuk a város mindkét közösségével rendezett, a brit koronától elszakadni kívánó írek gyakran fejezték ki szimpátiájukat a palesztinok iránt, s már okoztak kisebb incidenseket a helyi zsidó közösség intézményeinél.

Forrás: Behind the News Israel és Belfast Telegraph