A haszid zsidó öltözködési szabályokat már egészen kis kortól tanulják a gyerekek.
Sokan meglepődnek, amikor először találkoznak a haszid zsidó közösségek öltözködési szabályaival. Az még inkább szembetűnőbb lehet, hogy ezek az irányelvek már egészen fiatal kortól formálják közösség tagjainak mindennapjait.
Íme három érdekes tény a haszid nők és férfiak öltözködéséről.
1. A szerénység alapelve már gyermekkorban megjelenik
A haszid közösségekben a lányok már attól a pillanattól, hogy járni kezdenek a szerénység, azaz a cniut szabályai szerint öltözködnek. Ettől a pillanattól kezdve nem viselnek nadrágot, helyette kizárólag szoknyát, amely legalább térd alá ér, alatta pedig vastag harisnyát hordanak. A blúzokat, felsőket illetően a karokat könyékig takaró ruhadarobakat viselnek, a mellkas pedig egészen a kulcscsontig takart.
A hajviselettel kapcsolatban is külön szabályok vannak. Általában állig vagy vállig kell érnie, hosszabb haj esetén pedig összefogva, például copfban hordják. Mindez nem esztétikai, hanem vallási-erkölcsi elvárás, amely a visszafogottságot hangsúlyozza.
2. Más ruha hétköznapra, más szombatra
A ruhatár esetében nagy különbség van a hétköznapokra szánt darabok és a szombatiak között. Sábátkor az öltözet ünnepélyesebb, elegánsabb. A nők gyakran magas sarkút, fényesebb vagy drágább anyagból készült ruhákat viselnek, az összhatás pedig visszafogott, mégis ünnepi.
A fiúk és férfiak esetében is jól látható a különbség. A fiúk minden életkorban fehér inget hordanak szombaton, a házas férfiak pedig fényes kaftánt és a jól ismert prémkalapot, a strájmlit.
3. Az életkor és a haszid öltözködési szabályok
A haszid viselet szorosan követi az életkort. A lányok, attól kezdve, hogy járni kezdenek ruhát vagy szoknyát viselnek, majd a kamaszkorhoz közeledve a harisnya színe is változik. A sötétkék vagy fehér helyett bézs színű, varrással ellátott harisnyára váltanak.
A fiúknál szintén fontos mérföldkő a hároméves kor, amikor megjelenik a pajesz és a kipa. A bár micvát követően a viselet még inkább „felnőttessé” válik. Fehér inget kezdenek viselni fekete kalappal, megjelenik a hosszú kabát és gyakran a mellény is.
Címlapkép: AI
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.