Ugyan bölcseink arra hívják fel a figyelmet, hogy „ne a korsót nézd, hanem ami benne van” (Misna, Ávot 4:20.), azaz nem a külsőségek bírnak valódi súllyal, azt is tudjuk, hogy a zsidó népnek azért sikerült túlélnie az egyiptomi rabszolgaságot, mert a saját nyelvén beszélt, a gyermekeiknek héber neveket adtak és különleges, „zsidós” öltözködésükön nem változtattak. Az öltözéknek tehát minden kétséget kizáróan van megtartó ereje amellett, hogy az önkifejezésnek és a hovatartozásnak is fontos szimbóluma. A Tórában talán ezért is találunk számos, az öltözködéshez kapcsolódó parancsolatot. 

 

„Férfi ne vegye nő ruháját: Ne legyen férfi ruhája asszonyon

és ne öltsön férfi asszonyruhát, mert az Örökkévaló,

a te Istened utálata mindaz, aki ezeket teszi.”

(5Mózes 22:5.)

 

Ez a zsidó öltözködés egyik alapvető parancsolata. A Tóra előírja, hogy mindkét nem a saját ruháját hordja. Bölcseink ezt kétféleképpen magyarázzák. A férfiak által viselt női ruha, illetve ennek fordított esete egyrészt félreértésekre adhat okot és erkölcstelenséghez vezet, másrészt vannak, akik azt mondják, hogy régi pogány hagyományok ellen kel itt ki a Tóra, mivel egyes pogány orgiáknak része volt a ruhacsere. Bölcseink ezt a tilalmat kiterjesztették a cselekvésekre is, például, mivel a rúzs vagy a körömlakk használata alapvetően női szokás, férfiaknak ez tiltott.

 

Cniut

A zsidó öltözködés, illetve tágabb értelemben életmód és viselkedés alapvető törvényét összefoglalóan cniutnak nevezzük. Fordíthatjuk szemérmességnek, ám ez a fordítás nem pontos, és csak részben fedi a kifejezés teljes jelentéstartományát. Szerény, visszafogott, nem magamutogató öltözködést, illetve magatartást jelent. Ez vonatkozik úgy a ruhadarabok hosszára, mint az anyagára, színére és mintájára. A cniut törvényei elsősorban a nőket érintik, de a férfiakra is vonatkoznak öltözködési szabályok. A nőknek mindig szem előtt kell tartania azt a szabályt, hogy kol kvudá bát melech pnimá, vagyis a király (jelen esetben az Örökkévaló) lányának minden tisztessége, szépsége belülről fakad.

 

Színek

Míg korábban a színes ruha is elfogadott volt, addig mára a háredi világban egyre inkább leszűkül a színválaszték. Sok helyen a nők is csak feketét, szürkét, sötétkéket hordanak, a férfiak pedig szinte kizárólag fehér inget és fekete zakót vagy kaftánt viselnek. Míg néhány évtizeddel ezelőtt nem volt ritka a szürke, barna vagy sötétkék öltöny sem, addig manapság ez már nem igazán elfogadott.

 

Sáátnéz

A zsidó öltözködést meghatározza az a tórai tilalom, mely szerint:

 

„Ne ölts fel vegyes szövetet,

gyapjút és lent együtt.”

(5Mózes 22:11.)

 

Vagyis nem szabad gyapjú- és lenszálakból vegyesen készült ruhát felvenni. Ha az anyagösszetétel nem ismert vagy kérdés merül fel egy-egy ruhadarabbal kapcsolatban, akkor erre megfelelően kiképzett szakemberek állnak az érdeklődők rendelkezésére, akik gyors elemzéssel meg tudják állapítani egy-egy ruhadarabról, hogy hordható-e.

 

 

Összeállításunkban a ma általánosan elterjedt öltözködési szokásokat érintjük, és nem térünk ki korábbi korszakok ruhadarabjaira.

 

 

Férfiak:

Ing, póló

A férfiaknál kevésbé szigorúak az erre vonatkozó szabályok. Hordhatnak rövid és hosszú ujjú inget, pólót is, ujjatlant azonban nem illik.

Kabát

A különféle hászid irányzatok a XVII. századi lengyel nemesi viseletből kiindulva viselik a hosszabbra vagy rövidebbre szabott kaftánt vagy a frakkhoz hasonló kápotét, melyet övvel (gártli) kötnek meg a derekukon, szimbolizálva testük alsó és felső részének kettéválasztását, a testi és a szellemi elkülönítését. Vannak, akik egész héten hordják, mások csak szombaton. Bizonyos jeruzsálemi közösségekben ezüstcsíkos kaftánt viselnek, illetve egyes hászid rebbék különleges alkalmakkor színes (ezüst, arany, kék) kaftánt öltenek magukra. A litván ághoz tartozó vallásos zsidók nem hordanak kaftánt, náluk a sötét zakó az elfogadott felsőruházat, melyből a jesivák vezetői hosszabb változatot viselnek.

Tálit (tálesz)

Imalepel. Nagy négyszögletes textil, melynek négy sarkáról rojtok lógnak. A fiúk bár micva (13 éves) kortól, hászid és litván közösségekben az esküvőjüktől kezdve viselik imádkozáshoz. Gyapjúból készül és általában fehér alapon csíkos az anyaga, a csíkok legelterjedtebb színe a fekete, de a kínálatban a fehér, a szürke, az ezüst, a világoskék és még számos más szín is megtalálható. A tálesz négy sarkára rögzített a rojtokat cicitnek vagy, jiddis kiejtéssel, cicesznek nevezzük. A parancsolat tórai eredetű. A Tóra szerint az egyik szálat kékre kell festeni, de ezt ma kevés közösségben gyakorolják, mivel nem egyértelmű, hogy mely tengeri állat felhasználásával állítható elő az eredeti szín.

Cicit (cicesz)

A cicesznek nevezett ruhadarab, melyet a fiúk hároméves koruktól hordanak egész nap az ingük alatt, a tálit kátán, vagyis a kis tálesz, ugyanúgy négy sarka van, de nem lepelként veszik fel, hanem belebújnak, és egész nap hordják. Négy sarkán a rojtok szintén a 613 tórai parancsolatra emlékeztetnek, akárcsak a tálitnál. Általában csak napközben hordják (hiszen a tórai szövegben szerepel, hogy látni kell a rojtokat), de egyes közösségekben – misztikus okból – éjszakára is felveszik. Készülhet gyapjúból vagy pamutból, a szálakat pedig géppel vagy kézzel kötik. A ciceszt ing alatt, egyes hászid csoportokban az ing felett hordják, de sohasem közvetlenül a testen, hanem egy réteg ruha fölött. Léteznek olyan ciceszek is, melyek egyben alsóruházatként is szolgálnak, ezek alá nem kell semmit felvenni. Hászid szokás szerint a kis tálesz is gyapjúból készül, más közösségekben könnyebb (pamut vagy műszálas) anyagot használnak.

Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik, hogy készítsenek maguknak rojtot ruháik szögleteire nemzedékeiken át; és tegyenek a szöglet rojtjára kék bíbor zsinórt (5Mózes 15:38.).

Nadrág: Vallásos közösségekben csak a hosszú, fekete szövetnadrág elfogadott nagyobbacska fiúknál és férfiaknál, más helyeken megengedett kiránduláshoz vagy egyéb szabadidős tevékenységhez a rövid nadrág is, illetve egyéb anyagok használata.

Fejfedő: Zsidó közösségekben elmondható, hogy nemcsak a ruha teszi az embert, hanem a fejfedő is. Abból ugyanis, hogy ki mit és hogyan tesz a fejére, könnyedén megállapítható, hogy milyen közösséghez, a zsidóság mely irányzatához tartozik. Héberül kipa, jiddisül kapedli vagy jármülke. Érdekes módon a legismertebb zsidó ruhadarab nem tórai parancsolaton alapul, hanem csupán kötelezővé emelkedett szokásról van szó. A jeruzsálemi Szentélyben szolgáló papok viseletének kötelező eleme volt az istenfélelmet szimbolizáló fejfedő. Később az egyszerű zsidók között is egyre elterjedtebb szokássá vált a fiúk és a férfiak fejének betakarása. Ezt legkésőbb hároméves kortól fogva gyakorolják. A kipa lehet horgolt vagy készülhet selyemből, bársonyból, lehet kisebb, nagyobb, az egész fejet betakaró vagy hímzett mintás buharai változat. Vannak, akik kalapot vagy szőrméből készült strájmlit, esetleg magasabb, szintén szőrméből készített szpodeket hordanak, de alatta mindig ott van a kerek kipa is. A kalap formája, színe és anyaga sem mindegy, készülhet bársonyból vagy nyúlszőrből, lehet kisebb vagy szélesebb karimájú, és az sem mindegy, hogy inkább hátratolva vagy a homlokukba behúzva hordják. A hagyományos magyarországi ortodox viselet a kisebb, nem túl széles karimájú kalap volt, mely nem feltétlenül volt fekete. Manapság minden haredi férfi fekete kalapot hord. Vannak, akik külön odafigyelnek arra, hogy imádkozáshoz mindig dupla fejfedő legyen a fejükön, egy kipa és egy kalap vagy strájmli.

Zokni

Nagyon vallásos körökben elvárt, hogy a férfiak zoknit is vegyenek a lábukra, megengedőbb ortodox közösségekben nem kötelező. Egyes hászid közösségekben a térdnadrághoz hosszú térdzoknit hordanak (hétköznap feketét, szombaton és ünnepeken fehéret), a guri közösségben pedig a nadrágjukat beletűrik a zokniba.

 

Hölgyek:

Felsőrész

(ing, póló, blúz stb.)

Nőknek a könyököt is elta­ka­ró, nem kivágott, nem testhez álló, nem hivalkodó színű és mintájú felsőrészt illik hordania. Erre a ruhadarabra is igaz, hogy az egyes közösségek lányai és asszonyai jól azonosíthatóak a felsőrészük alapján. A viszonylag testhez simuló, egyszínű hosszú ujjú pólóra felvett lazább, rövid vagy hosszú ujjú felsőrész például a dáti leumi (vallásos cionista) világban gyakori, míg a nyakig begombolt, galléros blúzok a háredi közösségeket jellemzik.

Szoknya

Hossza közösségenként változó. Alapvető elvárás, hogy legalább a térdet eltakarja. Vannak helyek, ahol földig érő szoknyát hordanak, máshol tiltott ez a hossz, és a lábszár közepéig érő szoknyát hordanak csak. A szoknya nem lehet testhez álló, áttetsző anyagú vagy hivalkodó színű, illetve mintájú. Vannak, ahol csak szövetből készült szoknyát hordanak, máshol különféle, színes anyagok, többrétegű szoknyák is megengedettek. A farmerszoknya sok helyen tiltott vagy kevéssé elfogadott.

 

Extrém: burka.

Elszigetelt jelenségként vannak olyanok (elsősorban Bét Semesben és Jeruzsálemben), akik átvették a muszlim világ tel­jes testet és nyakat, sőt akár az arcot és a kezet is takaró öltözködését, és burka-szerű lepelben járatják már az egész kicsi lányokat is. Ezt a szokást a háredi világban is élesen elutasítják.

 

Fejfedő: A férjezett nők hajának eltakarása tó­rai parancsolat, melyet a há­zasságtörő asszonnyal kap­csolatos törvényekből vezet­tek le bölcseink. A Chábád kö­zösségekben a Rebbe a pa­rókaviselést szorgalmazta, ez­­zel szemben a keleti közösségekben és számos hászid csoport körében kifejezetten tilos a paróka hordása. Máshol megengedett, de rá kell tenni jelzésként egy kis kendőt vagy kalapot, hogy min­denki tudja, parókáról van szó. Vannak közösségek, ahol jel­lemzően inkább kendőt vagy ka­lapot hordanak vagy elöl kicsúcsosodó turbánt, és ezek típusa és megkötési módja is elárulja a hozzáértőknek, hogy viselője mely irányzathoz tartozik. Egyes ultraortodox közösségekben a férjezett asszonyok borotválják a fejüket.

Zokni

Számos közösségben kötelező nők számára a vastag, átlátszatlan harisnya vagy zokni, amely olyan magasra felér, hogy a szoknya és a zokni között ne maradjon szabad bőrfelület. Más, szintén vallásos közösségben, például a modern-ortodox vagy az izraeli dáti leumi (vallásos cionista) világban ez nem kötelező.

Cipő: A Sulchán Áruch, a zsidó jog összefoglaló műve meghatározza, hogy hogyan vegyük fel a cipőnket. Először a jobb lábra, majd a balra, bekötni viszont fordítva kell, először a bal-, majd a jobblábas cipőt. Levételnél azonban éppen fordítva, először a jobb cipőt kötjük ki, aztán a balt. És ha ez nem lenne elegendő: egy balkezes éppen fordítva csinálja.

 

 

Chana Deutsch írása

 

A cikk az Egység 127. számában jelent meg.