Mose rábénu, vagyis Mózes mesterünk halálának és születésének évfordulója ádár hónap hetedike, zájin ádár. Mose Egyiptomban született, a lévi törzsébe tartozó Ámrám és Jocheved harmadik gyermekeként, Áron és Mirjám után. A fáraó asztrológusai megjósolták, hogy hamarosan megszületik majd a zsidó nép megmentője, és azt is előre látták, hogy végül a víz miatt veszti majd életét. Ezért rendelte el a fáraó, aki értékes rabszolgáinak elvesztésétől rettegett, hogy minden újszülött zsidó fiút dobjanak a Nílusba.
A tórai történeteket kiegészítő midrás elmondja, hogy Mózes három hónappal korábban született a kelleténél, és amikor világra jött, a szentség fénye töltötte be a házat. Három hónapon át bújtatta Jocheved a fiát, és amikor már meg kellett volna születnie és nem tudta tovább rejtegetni, a Nílusra bízta egy kis kosárban. Bátjá, a fáraó lánya kimentette őt a vízből és felnevelte a palotában, így – különféle kitérőkkel – Mózesből a zsidó nép nagyszerű vezetője válhatott, aki kivezette Izrael népét a szolgaságból a szabadságba. Ám Mózes halálát végül mégis a víz okozta. Amikor ugyanis a pusztában, Mirjám prófétanő halálát követően Isten azt parancsolta neki, hogy beszéljen a sziklához, hogy adjon vizet, Mose türelmetlenségében kétszer is rácsapott a sziklára. Ezért nem juthatott be végül az Ígéret Földjére, hanem a sivatagban kellett meghalnia, pontosan 120 éves korában.
Erre a teremtés 2488. évében, a polgári időszámítás kezdete előtti 1273-ban került sor a Nevo-hegyen, ami jelenleg Jordánia területén fekszik, a Holt-tenger keleti partja fölé magasodva. Zájin ádár a legtöbb évben a Tecéve hetiszakasz hetére esik. Mose születésétől fogva ez az első és egyetlen hetiszakasz, melyben nem szerepel Mózes neve, Isten úgy szólította meg, hogy „te”. Minél szentebb életet él valaki, a neve annál inkább fennmarad. Hogyan lehetséges, hogy a Tóra éppen azzal emlékezik meg a zsidó nép legnagyszerűbb vezetőjének és prófétájának a haláláról, hogy kivonja a nevét az éppen aktuális szakaszból?
A zsidóság szerint a halál új életet ad a cádikoknak, az igaz embereknek, akik így teljesíthetik be valódi küldetésüket. A cádik spirituális potenciáljának élete során csak egy töredéke mutatkozik meg, mivel lelke a fizikai test határai közé van szorítva. Halála által azonban megszabadul e köteléktől és bár a jelenléte többé nem látható, spirituális formája lehetővé teszi, hogy a valódi lényege előretörjön és bevilágítsa materiális világunkat.
Ha ebből a szempontból tekintjük, akkor érthető, miért nem szerepel Mózes neve a hetiszakaszban. Az ember a nevét a születése után néhány nappal kapja. A Mose név nem Mózes szüleitől származott, hanem Bátjá, fáraó lánya adta neki, miután kihúzta a vízből (mesitihu – akit kihúztak a vízből). Amíg a gyermeknek nincs neve, addig is meg tudjuk szólítani, hiszen azt, hogy „te” bármikor mondhatjuk neki. Amikor valakihez neve földi mellőzésével fordulunk, akkor valódi énjét szólítjuk meg. Így történik ez a Tecáve szakaszban is, ahol Mose neve ugyan nem szerepel, de Istem egyes szám második személyben szinte folyamatosan hozzá beszél. Azzal, hogy a Tóra mellőzi Mózes nevét, éppen azt mutatja meg nekünk, hogy hogyan lehet valakit igaz és legbensőbb valójában megszólítani azáltal, hogy azt mondjuk: „te”.
Fotó: chabad.org