Áprilisi számunkban hosszabb összeállításokat olvashatnak Irán és Izrael ellentmondásos kap­csolatáról, az iráni zsidóságról és az Operation Exodusról (Exodus Hadművelet­ről), amely a legnagyobb amerikai zsidómentő akció volt. Ennek keretében 1981-ig 1800 zsidó gyermek útját az iráni iszlám forradalom poklából és a Chábád segítségével megszervezték befogadásukat az Egyesült Államokba.

Imádkozzanak-e a zsidók Horthyért a születésnapján – ezt a kérdést tette fel a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén Köves Slomó rabbi. A kérdést meg is válaszolta egy nagy port kavart előadás keretében, ennek az élő beszédet idéző összefoglalója a ZsTSz előadásokról szóló, most induló sorozatunk első része. Ehhez kapcsolódóan be­szélgettünk Kovács Gergellyel, a Maimonidész Gimnázium történelemtanárával a zsidó történelmi elemek beépítéséről a „hagyományos” történelemoktatásba.

Peszáchra készülve körbejárjuk a széder-estén fogyasztott ételek történetét, például, hogy melyik keserűfüvet fogyasztjuk ilyenkor és perzsa peszáchi ételeket is „kóstolhatunk”.

Judapest anno rovatunkban régmúlt idők peszáchi élelmiszerbotrányait követhetjük nyomon liszten innen és túl.

Nagyszabású, új adományo­zó-akcióval indult országjárás­ra az EMIH. Az országos program célja a rászorulók segítése. A közösségépítő kezdeményezés első útja Tiszalökre vezetett, ahol az EMIH munkatársai 40 csomag adományt adtak át, amelyek tartós élelmiszert és egyéb higiéniai termékeket és ruhaadományt tartalmaztak. Folytatása következik!

Az Egység Magazin archívuma itt található

Megszakítás