Az országos program célja a rászorulók segítése.

Országjárásba fogott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A program célját így foglalták össze a szervezők: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ez a zsidó hagyomány legfontosabb parancsa. Zsidó közösségként kétszeres a felelősségünk, hogy a segítségnyújtás ne álljon meg közösségünk falainál. Hitközség a közösségért programunk – a fővárostól távol eső – településeknek nyújt segítő kezet. Átfogó szociális, kulturális és oktatási együttműködés keretében kívánjuk közel hozni egymáshoz a főváros zsidó közösségét Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye 8 kistelepülésének lakóival. A stratégiai program keretei között a tapasztalatcserén felül célunk az élő kapcsolat kiépítése, a bizalom erősítése és a közös cselekvés megalapozása, továbbá közös programok együttes kidolgozása, különös figyelemmel a helyi szociális igényekre és a fiatalokat érintő edukatív és kulturális aktivitásokat kiemelve.”

A közösségépítő kezdeményezés első útja Tiszalökre vezetett. Az EMIH delegációját Gömze Sándor polgármester fogadta, aki négyszemközti beszélgetést folytatott Tóth Gáborral, az EMIH kabinetfőnökével. Ezt követően a városháza dísztermében a felek aláírták a stratégiai együttműködési megállapodást Tiszalök és az EMIH között.

Az aláírás utána az EMIH munkatársai 40 csomag adományt adtak át, amelyek tartós élelmiszert és egyéb higiéniai termékeket tartalmaztak. Eközben az EMIH ruhaadománya megérkezett a helyi családsegítő központba. Mint megtudtuk ezek az adományok az 1%-os  adófelajánlásoknak köszönhetően juthattak el most rászorulókhoz. A kabinetfőnök tájékoztatása szerint az adományokat az önkormányzattal együttműködve, a polgármester és kollégái javaslatai alapján osztják szét, hogy a felajánlások valóban a nélkülözőkhöz kerüljenek.

Gömze Sándor kijelentette, hogy a találkozó és a megállapodás megkötése az együttműködés kezdetét jelenti az EMIH-hel. „Szeretném, ha a zsidóság közvetítené tudná a kultúráját felénk.” – mondta a polgármester.

 „Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek kiemelten fontos a társadalom felé nyitás, kiemelten fontos a rászorulók segítése és támogatása. Ez nem csak Tiszalökön történik, ez egy országos program.” – nyilatkozta Tóth Gábor a találkozó után, egyben örömét fejezte ki, hogy lehetősége nyílt a város vezetőjét személyesen is megismerni.

A látogatás során az EMIH küldöttsége felkereste a helyi könyvtárat is, ahol átadta az ajándékba hozott Talmud köteteket. A könyvtár különtermében Tóth Gábor tartott a helyi diákoknak előadást.

A tiszalöki program zárasaképpen a polgármester megmutatta a vendégeknek a zsidó temetőt.

Innen az út Tiszadadára vezetett, ahol Mizser Zsolt polgármester és Dr. Vinnai Győző képviselő várta az EMIH munkatársait, akik a helyi művelődési házban átadták az adománycsomagokat a rászorulók részére. Az összegyűjtött ruhák itt is a családsegítő központhoz kerültek. A felajánlott tűzifa kiszállását pedig a helyi Tüzép telep vállalta.

Mizser Zsolt és Tóth Gábor a művelődési házban aláírták az együttműködési megállapodást, amellyel kapcsolatban elmondták: mindkét fél bízik abban, hogy az együttműködés hosszú távú és hatékony lesz.

Ezután az EMIH-es csapat felkereste a helyi múzeumot és Tiszadada zsidó temetőjét, majd elindult vissza Budapestre.

Hitközség a közösségért – Tiszalök és Tiszadada

Hitközség a közösségért programunk – a fővárostól távol eső – településeknek nyújt segítő kezet. Átfogó szociális, kulturális és oktatási együttműködés keret…

Az országjáró túra következő állomása Tiszadob és Szorgalmatos lesz április 2-án. Ezen a napon a delegációt Faith Asher rabbi vezeti.

Április 4-én Köves Slomó utazik Nyíregyházára, ahol többek között gimnazistáknak tart előadást. Április 11-én Tiszaburára és Tiszanánára, április 16-án Kömlőre és Tarnaszentmiklósra vezet az EMIH országjáró túrája. 

zsido.com

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287