Mit adott nekünk az internet – és mit nem?

[Gabinak, akivel az internet kapcsolt össze… és mert biztos vagyok benne, hogy nekem volt igazam] 

 

A virtuális fonók világa

Miközben ezeket a sorokat írom, bár látszólag az íróasztalomnál ülök, valójában egy virtuális kórházi szoba ágya mellett virrasztok haldokló barátnőm mellett, közel negyven másik nővel együtt. A legtöbben még sosem találkoztunk, az internet különböző női csoportjai sodortak minket össze – a virtuális fonók, ahogy én hívom őket. A valódi kórházi szoba tőlünk több tízezer kilométerre van, Kanadában, a virrasztókat (Izraeltől Írországon át az USA-ig) telefonjaik, számítógépeik kötik össze az internet virtuális terén át. Ezekkel a nőkkel és másokkal (számukat se tudom, mennyivel) átéltem már ilyen várakozással teli éjszakákat, csakhogy akkor az élet kezdetére vártunk, egy új élet születésének hírére. Ez a várakozás más, csendes bánattal telt meg a virtuális fonónk: a betegség kiderültétől a kezeléseken át egészen a mai napig együtt voltunk vele, aki most útja végére ért. Hiába választanak el bennünket kilométerek és országhatárok, együtt vagyunk. Az internet adja meg ezt a lehetőséget nekünk.

Az internet nem jó és nem rossz, ezt szögezzük le. Egy lehetőség, olyan lehetőség, ami előttünk senkinek nem adott meg. Használhatjuk jóra és rosszra. De mi a jó? Mit adott nekünk az internet – és mit nem?

 

Mikor is élünk?

Gyakran szoktam azzal viccelni, hogy az életünk nem más, mint egy jól megrendezett történelmi játék, amiben ugyanazokat a történelmi „köröket” futjuk, más-más kor díszleteiben. Kicsit olyan Truman show jelleggel. Hol a ’30-as években érezzük magunkat, hol az ’50-esben… és ha beleolvasunk egy internetes újságcikk kommentjeibe, akkor néha olyan, mintha a guillotine mellett állva hallgatnánk a vérre szomjazva kötögető „Tricoteuses”¹-ket, vagy épp inkvizítorok ötletbörzéjébe csöppentünk volna. (Tudom, nem szabad kommenteket olvasni, mert agyvérzést kap tőlük az ember, de sajnos engem nagyon lekötnek és történetesen a vérnyomásom is elég alacsony, úgyhogy jól is jön néha. Pl. nemrég olvastam döbbenetesen ocsmány kommenteket – Martha Stuart töltött káposzta receptje alatt. El tudják ezt képzelni? Emberek képesek szó szerint habzó szájjal őrjöngeni, amiért M. S. nem magyarosan készíti a töltött káposztát, hanem – lévén lengyel felmenőkkel rendelkezik – lengyelesen…) Az internet határtalansága miatt a középkori boszorkányüldözés hangulatát idéző kommentáradat a világ bármely pontján elérheti az embert, és ahogy a szeretet és gondoskodás szavai, úgy a gyűlöleté és kirekesztésé is korlátok nélkül áradhat.

De miért válnak acsargó szörnyekké az emberek, amint klaviatúrát vagy érintőképernyőt éreznek a kezük alatt (és most nem az internet „sötét” részéről, az ún. „dark-web”-ről beszélek, ami alatt tulajdonképpen a világháló bűnözőinek alvilágát értjük)? Az egyik válasz erre a kérdésre az internet arctalansága és személytelensége: bármit mondhatok, senki nem fogja tudni, hogy én voltam. A másik válasz roppant prózai: az emberek az internet kora előtt is gyűlölködtek és acsarogtak, de nem volt lehetőségük rá, hogy ezt emberek millióival közöljék, kénytelenek voltak beérni azzal, hogy a szűkebb pátriájukkal osszák meg lesújtó véleményüket és így csak a családokra, szomszédokra, munkatársakra vagy épp a sorban előttük álló nénire fröcsöghettek… Karinthy Frigyes² – azóta tudományosan is kikísérletezett³ – hat lépés elmélete (miszerint 6 emberen keresztül, akikből egy közvetlen ismerősünk, eljuthatunk a világ bármelyik másik emberéhez) az internet világában végletesen lecsökkent. Hozzávéve azt, hogy ezzel párhuzamosan a közvetlen környezetünk fogalma is teljesen átalakult, beláthatjuk, hogy az internet drasztikusan átformálta a kapcsolatainkat, az információszerzésünket és a másokhoz való kapcsolódási lehetőségeinket is.

 

Aranykor helyett zaklatás

Nem véletlenül mondja Niall Ferguson történész⁴, hogy tévedés a 20. század bármely szakaszához hasonlítani. Ahogy azt kifejezetten érdekes és szórakoztató előadásában kifejti: az internet olyan kommunikációs fejlődést hozott az utolsó pár évtizedben, amit képtelenség a népszerű 20. századi analógiákkal leírni. Az utolsó ilyen robbanásszerű változást a nyilvánosságban jó 5-600 évvel korábban kell keresni: ugyanis az nem más, mint a könyvnyomtatás kora. A könyvnyomtatás, ahogy ma az internet, alapjaiban változtatta meg a világot, ráadásul tizedannyi idő alatt. Ahogy a könyvek ára a technológia fejlődésével egyre csökkent, úgy csökken a személyi számítógépek (és telefonok, okos­eszközök) ára is – vagyis a tartalom-előállítás lehetősége és hozzáférés széles körben elterjedtté vált. Vagyis – mondja Ferguson – korunk sajnos leginkább a reformáció korántsem békés és kellemes (és főleg nem a zsidókkal szemben toleráns) korára hajaz.

Mit adott nekünk tehát a könyvnyomtatás kora? A tagadhatatlan előnyei mellett a várt megbékélés és aranykor helyett ellenségeskedést, vallásháborút és a babonaság terjedését. És mit ad nekünk az internet? A tagadhatatlan előnyei mellett a várt megbékélés és aranykor helyett ellenségeskedést, unortodox vallásháborút és a modern kori babonaság terjedését. Azt hiszik, a fake news napjaink találmánya? A könyvnyomtatás már azt is elhozta nekünk, hogy csak a zsidó vonatkozását említsük pl. a Talmud-hamisítványok képében. (Fergusson egyébként a 16-17. század egyik best-stellerét, a Malleus Maleficiariumot említi ennek példájaként, ami a boszorkányüldözés kézikönyve gyakorlatilag…) Bármelyik példát vesszük, az eredmény az internet világából nagyon is jól ismert zaklatás, vagyis bullying lesz, ami ugyan napjainkban nem csúcsosodik ki (még) póznához kötözött ártatlanok elégetésében, mint hajdanán, de öngyilkossághoz vagy éppen tömegmészárláshoz már sajnos vezetett. És ismétlem: az internet hihetetlen csodája, az, hogy akkor is együtt vagyunk, ha nem vagyunk együtt sajnos a gyűlölet átvitelét is végtelenül leegyszerűsíti.

 

A magyar zsidó influenszerek

Sajnos a magyar zsidó közösségi médiát sem kerüli el a boszorkányüldöző stílus. A különböző irányzatok influenszerei, vagyis modern kori véleményvezérei érthetően a saját meggyőződésüket, Tóra-értelmezésüket, szokásrendszerüket szeretnék minél több emberhez eljuttatni, és ehhez felhasználják – nagyon helyesen – az internetet. Csakhogy az internet korában, ahogy említettem fentebb, minden tízszer gyorsabban fejlődik, mint a Gutenberg-galaxis hajnalán, ami elképesztő tartalomgyártási versenyfutást és kattintásgenerátori törekvést idéz elő. Ebben a hajszában az nyer, aki a legtöbb emberhez tud eljutni, márpedig mi hozna több kattintást a konyhára, mint a másik szapulása…? Időnként kétszer is ellenőrizni kell, nem a kurucinfón járunk-e véletlenül, ha egyik-másik zsidó véleményvezér szösszeneteit olvasgatjuk. És ezek még csak a posztok! Ha a komment szekcióba is lemerészkedünk, komplett virtuális ketrecharcoknak lehetünk szemtanúi – vagy, hogy a történelmi példáknál maradjunk, olyan érzésünk lehet, mintha egy gladiátorküzdelem nézői között ülnénk.

 

Csak a bűn választ el…

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy amit a Facebookra vagy akár a saját blogunkba a nappalinkban üldögélve kiteszünk, azt csak olyanok olvassák, akiket beengednénk amúgy is a nappalinkba. Tévedés! (És egyébként a meghívott vendégeinkkel se kellene ilyen stílusban szidalmazni felebarátainkat, de hát ez már talán túl naiv elképzelés). Hajlamosak vagyunk alulértékelni a leírt szavak súlyát.) – pedig azok megmaradnak, visszakereshetőek, és pont ugyanúgy ütnek, mint azok, amiket két centiről kiabálnak az arcunkba. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy amikor a telefonunkon görgetve netezgetünk, emberek tucatjai, százai, ezrei, milliói netezgetnek velünk. Hogy amikor könnyedén odavetünk egy-egy frappáns sziporkának vélt sértést, akkor valójában a képernyőn átnyúlva egy másik ember valóságába érünk és ott pofozzuk fel, ahol amúgy biztonságban érzi magát.

A lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rab­bi nagy híve volt annak, hogy a legmodernebb technológiát állítsuk csatasorba annak érdekében, hogy minél több zsidóhoz juttathassuk el a Tóra szavait. Amikor arról kérdezték, hogy hogy lehet egy olyan profán dolgot, mint a rádiót a zsidó tanok közvetítésének szolgálatába állítani a Tánjából, a haszidizmus alapművéből vett idézettel válaszolt⁵: „Semmilyen fizikai vagy szellemi nincs, ami elválasztani bennünket Istentől… csak a bűn választ el.” Mint mondta, semmi a világon nincs, ami eredendően rossz szentségtelen lenne, a mi döntésünk, hogy jóra vagy rosszra használjuk-e a lehetőségeinket. Nem a médium számít, hanem az üzenet. Ha az üzenet isteni, akkor az a dolgunk, hogy megnyomjuk a gombot, és bekapcsoljuk a rádiót.

Tehát nyugodtan kapcsoljuk be az internetet. Izzítsuk be az okostelefont. Szörföljünk, cseteljünk, twitteljünk. Csak ne felejtünk el értelmes és felelősségteljes emberek maradni. Mert a bennünk rejlő jó és rossz ösztönt nem az internet adta nekünk, hanem az Örökkévaló. Próbáljunk hát neki megfelelni: „… az életet és a halált tettem eléd, az áldást és az átkot! Válaszd tehát az életet”⁶.

 

Steiner Zsófia írása

 

¹ A kivégzőhely mellett pletykálkodó-kötögető bámészkodók megnevezése; ² Az elmélet Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában bukkant föl először; ³ Elsőként Stanley Milgram amerikai pszichológus támasztotta alá az elméletet 1967-ben az ún. kis-világ tulajdonságot vizsgálva; ⁴ A Long Now Foundation által szervezett előadás anyaga megtekinthető itt: http://longnow.org/seminars/02018/nov/19/networks-and-power/; ⁵ Torát Menáchem 30. kötet, 174. oldal; ⁶ 5Mózes 30:19.