Ijár hónap 18-án emlékezünk meg a kabala alapkönyve, a Zohár szerzőjének tartott rabbi Simon bár Jocháj halálának évfordulójáról. Ez a nap lág báomer, az ómerszámlálás 33. napja.
A polgári időszámítás előtti első és második század fordulóján élt a zsidó világ egyik legnagyobb bölcse, rabbi Akiva, akinek egy járvány során 24 ezer tanítványa halt meg. Akiva rabbi 40 évesen kezdte el a zsidó tanokat tanulmányozni, addig pásztorként dolgozott. A legfontosabb tanítása az egymás iránti szeretet volt, tőle származik az ismert mondat:
„Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”
Mégis az ő tanítványai között tört ki pusztító járvány. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi azt tanította, hogy bár látszólag érthetetlen, hogyan történhetett meg ez éppen a nagyszerű rabbi Akiva tanítványaival, nincs ellentmondás a történetben.
A bölcsek szerint ahogyan minden ember más és más külsővel rendelkezik, úgy minden embernek más és más az elméje is, ezért mindannyian egy kicsit másként értelmezzük az általunk befogadott dolgokat és mind a magunk felfogását hisszük tökéletesnek. Akiva rabbi tanítványai között éppen azért tört ki viszálykodás, mert egymás iránti szeretetüktől vezérelve megpróbálták meggyőzni társaikat a saját igazukról, hogy a többiek is az általuk tökéletesnek vélt értelmezést tegyék magukévá. A céljuk nemes volt, ám mégis elpusztította a köztük lévő szeretetet. Az emiatt kitörő járvány pedig 24 ezer ember életét követelte.
A járvány az ómerszámlálás 33. napján szűnt meg. Később éppen ezen a napon hunyt el rabbi Akiva egyik legnagyszerűbb tanítványa, rabbi Simon bár Jocháj. Ezen a napon ér véget az ómerszámlálás első, gyászszokásoktól terhelt szakasza. Ettől a naptól fogva (a szfárádi zsidók szokása szerint a 34. naptól kezdve) ismét szabad a házasságkötés, a vidám, zenés rendezvények megtartása, a hajvágás és a borotválkozás.
A legelterjedtebb szokás e napon a szabadtéri tűzgyújtás, a közös ünneplés és mulatozás, illetve Izraelben a Gálilban fekvő Meronba való zarándoklat. Itt található rabbi Simon bár Jocháj sírja. Bár halálozási évfordulóról van szó, az eseményt mégis a felhőtlen öröm és tánc jellemzi, Simon bár Jocháj végakaratának megfelelően.
A zarándokok hosszú sorban állás után belépnek a sír melletti terembe, ahol zsoltárokat mondanak, a Zohárt tanulják és bíznak imáik meghallgatásában, mivel erre, a misztikusok szerint, különösen alkalmas mind a helyszín, mind pedig az időpont. Elterjedt hagyomány, hogy a három éves kisfiúk haját ezen a napon, a sír közelében vágják le először, ünnepélyes keretek között. A nagyszabású közös mulatozással a zsidó egységet hangsúlyozzák, hiszen a járvány éppen az ellenségeskedés miatt tört ki a tanítványok között, és fontos, hogy a járvány elmúltáról e fontos zsidó érték hangsúlyozásával emlékezzenek meg.
Simon bár Jocháj rabbival kapcsolatban azt mesélik, hogy életében nem jelent meg a szivárvány az égen. A szivárvány isteni jel és arra utal, hogy bár az emberiség megérdemelné, hogy özönvíz által pusztuljon el, Isten megemlékezik a Noéval kötött szövetségről és nem törli el az embereket a föld színéről. Simon bár Jocháj azonban olyan szentséget hozott a világra, hogy erre a figyelmeztetésre életének egész időszakában soha nem volt szükség.
A szivárványt és az íjat ugyanaz a szó (keset -קשת) jelöli a héberben, és vannak közösségek, melyekben szokás íjjal lőni ezen a napon. A balesetek elkerülése érdekében tanácsos nagy elővigyázatossággal gyakorolni ezt a hagyományt!
Az örömteli ünnepléssel egybekötött tűzgyújtás, a zarándoklat és az íjászkodás mellett lubavicsi szokás még az úgynevezett táháluchá, a felvonulás. A Rebbe rendkívül fontosnak tartotta a zsidók egységét és ezen belül is hangsúlyozta azt, hogy a gyerekeknek is meg kell tanítani ezt a fontos értéket.
„Jáchád kol jáldéj Jiszráel” – minden zsidó gyermek együtt. Ez lett ezeknek a felvonulásoknak a jelszava.
A zenével, dallal kísért meneteket tóratanulás, a Rebbe által összeállított tórai mondatcsokor elmondása és általában egy kis meglepetés-csomag kiosztása követi.
Utolsóként említhetjük a cháruv, a szentjánoskenyérfa termésének fogyasztását mint lág báomeri szokást. Simon bár Jocháj rabbi és fia, Elázár ugyanis az őket vérdíj ellenében hajszoló római katonák elől egy barlangban keresett menedéket. A barlang szája elé bőven termő, dús szentjánoskenyérfa nőtt, tövénél tiszta vizű forrás fakadt. Ez a fa és a forrás táplálta őket éveken át.
Fotó: chabad.org