Lág báomer, a peszáchot és sávuotot összekötő ómerszámlálás 33. napja (idén: május 12.) számos vidám hagyomány forrása. A tábortüzek fellobbantása mellett elterjedt szokás, hogy a gyerekek, sőt egyes közösségekben tiszteletreméltó rabbik is, íjjal lövöldöznek a szabadban ezen a napon.

A Rabbi Akiva tanítványai között pusztító járvány elcsendesedése mellett ez a nap a talmudi bölcs, Simon bár Jocháj rabbi halálának emléknapja is. Úgy tartják, hogy emellett ezen a napon is házasodott meg, és ekkor avatta rabbivá mestere, Jehuda ben Géra rabbi. A hagyomány szerint Rabbi Simon a misztikus Zohár írója, így ez a nap a rejtett tan ünnepe is egyben. A röviden Rásbi néven ismert bölcs arra kérte az utókort, hogy haláláról évente ne gyásszal, hanem örömmel emlékezzenek meg.

Az íjazás szokása furcsának tűnhet, mert nem jellemző, hogy jeles zsidó napokon az ünnep résztvevői fegyverrel (még ha csak játékfegyverrel is) parádézzanak, így érdemes megvizsgálni, hogy mit is szimbolizál ez a tradíció és miként függ össze a zsidó misztikával.

A Tóra belső, titkos tanítása, más néven a kabala nemzedékeken keresztül csak kisszámú, különleges tudású és elhivatottságú bölcs szakterülete volt, melyet kiválasztott tanítványaiknak adtak csupán tovább. A nép szélesebb rétegei nem részesültek ebből a tudásból. A kabala elsősorban a világ teremtésével, az isteni szférákkal, az zsidó lélek működésével, az Örökkévaló megismerésével foglalkozik. Mivel e témák igen nehezen felfoghatóak és így könnyen félremagyarázhatóak, a kabala bölcsei sokáig igyekeztek hét lakat alatt tartani tudásukat.

A misztikus tudás forrásának az 1800 évvel ezelőtt a Szentföldön élt Simon bár Jocháj rabbit tartják, aki legbelsőbb titkait halálának napján, lág báomerkor osztotta meg tanítványaival. Ezt követően 1400 évnek kellett eltelnie, mire a Cfáton működő Jicchák Luria rabbi (1534-1572), más néven a szent Ári kijelentette a kabalával kapcsolatban: „Ebben a korszakban megengedett, sőt kötelező számunkra, hogy feltárjuk ezt a bölcsességet”. Újabb 150 év elmúltával azután a Kelet-Európából útnak indult hászid mozgalom formálta a hétköznapi emberek által is befogadhatóvá a misztikus tanokat, és fogott azok terjesztésébe a zsidók között.

Ez a lág báomeri öröm egyik forrása, ám az még nem világos, hogy miként kapcsolódik mindez az íjhoz és nyílhoz. A Lubavicsi Rebbe magyarázata szerint az íj és a nyíl a befelé fordulás erejét jelképezi, mely a Tóra belső lényegét jelentő misztikus tanításból táplálkozik.

Az ember első fegyvereit csak közelharcban lehetett bevetni. A leteríteni kívánt vad vagy a rejtőzködő ellenség azonban gyakran nagyobb távolságra volt, így szükség volt egy messzire hordó, átütő erejű fegyverre is. Erre az igényre ad választ az íj, melynek hajlékony vázához erősített, megfeszített húrja hatalmas energiával lövi ki nagy távolságra az akadályokon áthatoló nyilakat. A fegyver feltalálója felfedezte, hogy paradox módon az íj húrját először visszafelé, a saját szíve felé kell húznia ahhoz, hogy a nyíl az ellenség szívébe találjon. Minél inkább maga felé húzza az íjat, a nyíl annál nagyobb távolságot képes megtenni.

A Tóra külső burka ad számunkra fegyvereket ahhoz, hogy megküzdjünk a mindennapi élet kihívásaival. Ne ölj, ne lopj, tápláld az éhezőt, szenteld meg a házasságot, pihenj szombatonként, kóser ételeket fogyasszál – e törvények hozzásegítenek, hogy megőrizzük a világ Isten által megszabott rendjét és a teremtés céljának megfelelő életet éljünk.

Azonban van a Tórának egy másik, a tevőleges és tiltó parancsolatoknál mélyebb rétege is, mely olyan témákra koncentrál, mint a szándék és átélés jelentősége, az Isten iránti szeretet és a Tőle való félelem összjátéka, az ego és az elkötelezettség viaskodása, a legszentebb cselekedeteinkre árnyékot vető rossz ösztön működése, vagy a teremtés legsötétebb területein eltemetett isteni szikrák felemelése. Vajon hogyan lehetséges felfogni ezeket a fogalmakat, melyek oly távol esnek a fizikai érzékektől és a materiális fogalmakban gondolkodó elmétől?

Ehhez nyújt segítséget a Tóra misztikus tanítása, mely elvezet bennünket saját lényegünkhöz, lelkünk gyökeréhez. Ez az a tan, mely lángra lobbantja a zsidó lélekben rejtőző isteni szikrát, mely az Örökkévaló egy darabja. Innen meríthetünk erőt a legtávolabbról és legmegfoghatatlanabb eszközökkel küzdő ellenségeink legyőzéséhez, innen repíthetjük ki a bennünk rejtőző pozitív energiát, hogy az Örökkévalótól leginkább elzárt, sötét helyeken gyújtsunk világosságot. A Tóra belső tanítása az, mely íjként és nyílként szolgál minket a világ jobbá tételéért folytatott küzdelemben, így nem véletlen, hogy éppen ez a fegyver vált a zsidó misztika ünnepének egyik jelképévé.

zsido.com

Forrás: chabad.org