„Minden mozgó lény, amely él, a tietek legyen eledelül; mint a zöld füvet, úgy adtam nektek mindet. De húst lelkével: vérével ne egyetek!” (1Mózes 9:3-4)
Ezeket a sorokat a Noách hetiszakaszban olvassuk. Bár kezdetben Isten növényevőnek teremtette az embert, az özönvíz után engedélyt adott arra, hogy ne csak növényeken éljenek, hanem állatokat, vagyis húst is fogyasszanak.
A harmadik lubavicsi rebbéről, a Cemách Cedekről szól a hússal kapcsolatban az alábbi történet (forrás):
A lubavicsi Menáchem Mendel rabbi (1789-1866) unokatestvérét, Chájá Muskát vette feleségül. Kilenc gyermekük született, leszármazottaik közül többen haszid rebbék lettek az akkori orosz birodalom kisebb-nagyobb városaiban (erről például itt írtunk). Ötödik fiuk, Joszef Jicchák 14 évesen, 1834-ben vette feleségül Chánát, a csernobili hászid dinasztia egyik leszármazottja, Jáákov Jiszráel Twersky rabbi lányát. Az ifjú férj apósa, Twersky rabbi Hornosteiplben felállított hászid udvarába, Lubavicstól több száz kilométerre költözött. A család 1859-ig élt Hornosteiplben, majd Ovruchba költöztek, hogy Joszef Jicchák átvegye a csernobili dinasztia vezetését. Apjával rendszeresen váltott leveleket, és fennmaradt egy 1848-ból, az 1847-51 közt tomboló oroszországi kolerajárvány idejéből származó levél. Ebben a Cemách Cedek arra figyelmezteti a fiát, hogy áv hónap beköszöntével ne legyen túlságosan szigorú, és ne tartózkodjon a húsfogyasztástól, sőt, éppen ellenkezőleg: inkább az ebben az időszakban szokásos tejes ételeket kerülje. Áv hónap első kilenc napja a legmélyebb zsidó gyászidőszak, amikor többféle élvezettől tartózkodunk, és nem fogyasztunk húst sem.
A Cemách Cedek elmagyarázta a fiának, hogy járvány idején fontos, hogy az egészségünkre koncentráljunk: „Mivel köztudott, hogy a tejtermékek – Isten ments – veszélyesek lehetnek a járvány tekintetében” – írja, majd kijelenti: „Ezért egyél húst, még akkor is, ha a ti környéketeken már csökkent a járvány.” A levél további részéből kiderül, hogy igen elterjedt volt, hogy csirkét és csirkelevest ettek rizzsel. Középkori rabbik körében elterjedt volt az a nézet, hogy a tisá beáv előtti napokban a csirke nem számít tilalmasnak, mivel az igazi gasztronómiai élvezetet csak a marhahús adja meg az embernek. A Cemách Cedek azt is megjegyzi, hogy ő általában nem ért egyet ezzel a könnyítéssel, és a csirke is tiltott a Szentély pusztulását sirató napot megelőző napokban, ám hozzáteszi, hogy azokban az időszakokban, amikor a tejtermékek fogyasztása veszélyt jelenthet, inkább csirkét egyen, mint vörös húst.
Azt is hozzátette, hogy rizs helyett változatosságképpen hajdinát is ehetnek, de eszükbe ne jusson tejes ételt enni. Sőt, ami az ivást illeti, akár még egy kevés, jó minőségű bort is fogyaszthatnak – ez szintén tiltott a kilenc napban. Bármit inkább, mint hogy vizet igyanak. Vizet legfeljebb alapos forralás után, borral vegyítve, teához használjanak. Bár ma már nem félünk a tejes ételektől járvány idején, és a vízivás is biztonságos, a csirkeleves – legalábbis a zsidó konyhában – mit sem veszített a népszerűségéből. Olyannyira, hogy a zsidó otthonokban zsidó penicillinnek is nevezik a gőzölgő, forró húslevest.
Csirkeleves
1 csirke, egészben, vagy 8 darabba vágva
8 sárgarépa
1 fehérrépa
1 karalábé
2 szem nagyobb krumpli
1 nagy hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 cukkini
1 batáta
néhány zellerszár
egy kisebb paradicsom és egy fél piros kaliforniai paprika (elhagyható)
petrezselyem
fűszerek: só, bors, őrölt koriander, köménymag, ízlés szerint
A húst nagy lábosba tesszük, a zöldségeket megtisztítjuk, a sárga- és a fehérrépát, valamint a cukkinit felkarikázzuk, a karalábét, krumplit, batátát felkockázzuk. A hagymát kettészeljük, a zellerszárakat is néhány darabra vágjuk. Kétszeres mennyiségű vízben felforraljuk, hozzáadjuk a fűszereket, majd alacsony lángon, gyöngyözve forraljuk két órán át. Bármilyen levesbetéttel, például tésztával, loksnnel, vagy maceszgombóccal kínálhatjuk, de önmagában is laktató egytálétel.