Könyvajánló a nyárra: inspiráló mondatok a Lubavicsi Rebbétől

Fedezze fel, hogyan segített a Lubavicsi Rebbe egy kétségbeesett fiatalnak megtalálni az élet értelmét, és hogyan adhat ez ma is kapaszkodót mindannyiunknak.

Amikor Levi Shmotkin kamaszévei végéhez közeledett, olyan érzésekkel szembesült, amelyeket korábban sosem ismert. Zavartság, belső feszültség, motivációhiány, és mély elégedetlenség önmagával szemben. Akkor még nem sejtette, hogy mindez elindítja egy olyan belső úton, amelyből nemcsak ő épül, de másoknak is képes segíteni, több mint harminc évvel a Lubavicsi Rebbe halála után.

A Lubavicsi Rebbe levelei

A lelki egyensúlyát kereső fiatalember egy napon a jesivában a polcok közé nyúlt, és keze az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson leveleire tévedt. Ezek a levelek nem egyszerűen spirituális elmélkedések, hanem személyes válaszok, gyakorlati tanácsok, mély lelki felismerések gyűjteményei. És amelyek Shmotkin számára életmentő iránytűvé váltak.

A könyv születése

„Azok a tanítók, akik minden nemzedékben valódi vezetők, mindig képesek voltak úgy újrafogalmazni az örök tanításokat, hogy azok a jelen kor emberének szívéhez és értelméhez szóljanak”

– mondja ma a 27 éves Shmotkin. Így született meg a Levelek az Élethez című könyv, amelyben öt éven át tartó elmélyült kutatás eredményeként a Rebbe gondolatait és lelki útmutatásait foglalta össze, közérthető módon.

„Túl sokat foglalkozik önmagával”

Shmotkin egyik legmegrázóbb olvasmánya egy hatvanas évekbeli levél volt, amelyet egy súlyosan depressziós amerikai egyetemista írt a Rebbének. A válasz röviden ennyi volt: „A válasz ott van az Ön levelében.”

Az ifjú hosszasan panaszkodott a családjára, a jövőjére, önmagára, de a Rebbe rámutatott, hogy egyetlen szó sem esik abban a levélben arról, hogyan adhatna másoknak.

„Túlzottan befelé fordul, túl sokat foglalkozik saját érzéseivel és ambícióival. Itt az ideje, hogy kilépjen önmagából, és elkezdjen adni.

Részt kell vennie a közösség életében. Adjon, és adjon nagylelkűen. A lehetőség rengeteg, a szükség még több.”

A történet utóélete szintén meglepő: az egykori diák később elismert egyetemi professzor lett. Amikor a Rebbe 1994-ben elhunyt, a férfi zokogott. Mikor egy barátja megkérdezte tőle, miért gyászol ennyire, így felelt:

„Ő látott engem a legsötétebb pillanataimban. És tudta, hogy nem sajnálatra van szükségem, hanem arra, hogy kihívás elé állítsanak és újraértelmezzem az egész életem.”

Az adás törvénye

A kabala szerint a Nap és a Hold nemcsak égitestek, hanem szimbólumok is. Az egyik adja a fényt, a másik visszatükrözi azt. Az egész világmindenség ebben a mintázatban működik és ebből az ember sem kivétel. Ahogy Shmotkin fogalmaz:

„A fák oxigént adnak, a méhek nektárt vesznek, de mézet adnak vissza. Minden létező része a körforgásnak, mind vesz és ad is egyaránt.”

Az önkritika veszélye

A Rebbe leveleiben nem csupán tanács, de pszichológiai mélység is rejlik. Egy másik levélben egy talmudi elvet értelmez újra: a második századi bölcs, Rává tanítása szerint az ember önmagát nem vádolhatja meg jogi eljárásban. Ezt a Rebbe úgy fordította le a hétköznapokra, hogy bár önvizsgálat fontos, az önostorozás kifejezetten káros lehet.

„Gyakran felnagyítjuk a hibáinkat, miközben az erényeinket lekicsinyeljük. Az arányok elcsúsznak és ezzel lebénítjuk magunkat.”

Shmotkin szerint ez a gondolat is kulcsfontosságú. A Rebbe nem engedte, hogy valaki örökre a hibái fogságában maradjon. Ehelyett azt sugallta:

„Ön több, mint amit gondol. Több, mint amit eddig hitt. Ön összeköttetésben van az Örökkévalóval és fontos szerepe van ebben a világban.”

Élni az életet és emlékezni

A levél zárása különös módon új értelmet nyert Shmotkin számára a 2023. október 7-i események után. A Rebbe ugyanis a Soá utáni időszakban írta a levelet, és arra emlékeztetett benne, hogy akik életben maradtak, azoknak nemcsak magukért kell élniük, hanem azokért is, akiknek nem adatott meg.