Heti izraeli hírösszefoglaló.

Aranyérmet nyert és világrekordot döntött az izraeli Linoj Ásrám a Minszkben rendezett ritmikus sportgimnasztika világbajnokságon. A 19 éves, Rison Lecionban élő Ásrám összesen 77.80 pontot gyűjtött a versenyen. Buzogánnyal bemutatott gyakorlatára 20.65 pontot kapott, amivel túlszárnyalta az eddigi világelső orosz versenyző, Dina Averina 20.05-ös pontszámát. Az izraeli Olimpiai Bizottság közlése szerint Ásrám az első olyan versenyző a világkupák történetében, aki képes volt egymás után két aranyérmet szerezni, mivel a versenyző idén májusban Spanyolországban is a dobogó legfelsőbb fokára állhatott. Ásrám karrierje szépen emelkedik: korábban junior világbajnok és kétszeres izraeli junior bajnok volt, majd tavaly az olaszországi világbajnokságon harmadik helyezett lett. A következő megmérettetés az év végi bulgáriai világbajnokságon lesz, ahol Ásrám az eddiginél is magasabb pontszám elérésére törekszik majd.

Késeléses merénylet történt pénteken Jeruzsálem óvárosában

Egy 31 éves, izraeli állampolgárságú arab férfi, miután távozott a Templom-hegyen tartott muszlim imáról, késsel támadt egy rendőrre. A rendőr hátraugrott támadója elől, és így elkerülte a sérülést. Társa agyonlőtte a merénylőt. A támadóról azonosítása után kiderült, hogy az észak-izraeli Um el Fáhem lakosa, mely település hírhedt terroristafészek, számtalan merénylőnek volt otthona és nagy a terrorizmus támogatottsága a lakosság körében. A tavaly nyáron a Templom-hegyen meggyilkolt két drúz rendőrt is e városból érkezett terroristák ölték meg.

Ánát Berko, a Likud párt parlamenti képviselője felszólította a hatóságokat, hogy ne tegyék lehetővé a lelőtt merénylő ünnepi temetését és hősként való ünneplését Um el Fáhemben. „Most, hogy életét vesztette egy Um el Fáhemből származó terrorista, vajon ismét PFSZ és Hámász zászlókkal tüntető és nacionalista jelszavakat skandáló tömegekre számíthatunk a városban? Már korában is követeltem és most is elmondom: egy terrorista nem érdemel különb temetést, mint egy szamár. Éjszaka, feltűnés nélkül kell elföldelni. Tavaly a rendőrök életét kioltó terroristák temetése gyűlöletfesztivállá változott Um el Fáhemben, mely kérdésessé tette az izraeli szuverenitást a településen.”

Anat Berko

A tavalyi eset után Berko törvénytervezetet nyújtott be az efféle megemlékezések betiltása érdekében, melyet el is fogadott a Kneszet, így feltételezhetően nem kerülhet sor még egyszer hasonló ünneplésre izraeli településen.  Um el Fáhem önkormányzata mindenesetre már kiadott egy közleményt, melyben „hidegvérű gyilkosságnak” titulálja a merénylő ártalmatlanítását.

Mindeközben – nyilván őszinte békevágyát kifejezendő – a Palesztin Hatóságot irányító PFSZ (Fatah) mozgalom megemlékezést tartott és külön Facebook oldalt hozott létre Kozo Okamoto és társai számára. A japán férfi egy japán kommunistákból álló terrorsejt tagjaként 26 ember gyilkolt és 79-et sebesített meg a Ben-Gurion repülőtéren 1972. május 30-án. Az áldozatok elsősorban egy Puerto Rico-i keresztény zarándokcsoport tagjaiból kerültek ki. Az iszlám hitre tért Okamoto és elvtársai a marxista Japán Vörös Hadsereg terrorszervezet tagjai voltak, és Libanonban kaptak kiképzést a manapság nyugati egyetemeken és az Európa Parlamentben oly népszerű Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) terrorszervezet vendégeként. A logisztikai hátteret és az anyagi támogatást Észak-Korea biztosította. A merénylők közül csak Okamoto maradt életben. 13 évet izraeli börtönben töltött, majd egy fogolycsere alkalmával kiszabadult, és Libanonban telepedett le.

Kozo Okamoto szabadulásakor

Óriásgép

Szárá Netánjáhu, a miniszterelnök felesége az El-Al légitársaság légiutas-kísérőinek egyenruhájában fogadta az újonnan vásárolt Boeing-787 Dreamliner flotta hatodik tagjának érkezését a Ben-Gurion repülőtéren. Az apropót az adta, hogy Szárá fiatal korábban stewardessként dolgozott az El-Al-nál, majd pszichológusi végzettséget szerzett. Későbbi férjével is egy El-Al járat fedélzetén találkozott először.

Az óriásgép Detroitoból, a Boeing vállalat gyárából szállt fel, és kedden érkezett Izraelbe. A nemzeti légitársaság összesen 16 Dreamlinerre adott le megrendelést, 1.2 milliárd dollár értékben. Az új, energiatakarékos 787-esek az elavulttá vált 747-es és 767-es típusokat váltják fel az El-Al szélestörzsű flottájában.

Szárá Netánjáhu

zsido.com

Megszakítás