Ahogy sorozatunk előző részében, (első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész, ötödik rész) úgy most is néhány érdekes kordokumentumon keresztül pillantunk be az 1930-ban megnyílt Kazinczy utcai új mikve működésébe – ezúttal annak szerkezeti felépítésére helyezve a hangsúlyt.
„…ilyen mikve egész Európában nincs még egy… saját mikvénk, ami a mi tulajdonunk”
A mikve épülésének kósersági felügyeletét ellátó bét din egyik tagja volt, ahogy azt már korábban említettük, Steif Jonatán rabbi (1877–1958). A mikve megnyitása alkalmából mondott Chánukát hábájit dróséjából idézünk1: „Ma, itt ezen a szent helyen dicsérjük az Örökkévalót, hálát adunk neki és megköszönjük, hogy megérhettük ezt a napot, amikor sikerült létrehozni a közösségünkben egy új mikvét, ami teljesen megfelel mind a háláchának, mind a higiéniai szabályoknak, és ráadásul még olyan gyönyörű is, hogy vannak olyan szakemberek, akik azt mondják, ilyen mikve egész Európában nincs még egy. Köszönettel tartozunk a hitközség vezetőinek, akik igyekeztek minden erejükkel teljesíteni a bét din előírásait és kéréseit. Évekkel ezelőtt, amikor a nagy rabbi, a gáon [utalás Reich JáákovKoppel főrabbira (1838–1929), aki a körúti mikve létesülése után lett a pesti ortodox főrabbi2, de meghalt majdnem egy teljes évvel a Kazinczy utcai fürdő felavatása előtt3], emléke legyen áldott, még köztünk élt, akkor fordultunk hozzájuk a kérésünkkel [elmondva], hogy fontos és szent kötelezetség, hogy legyen egy saját mikvénk, ami a mi tulajdonunk, épüljön fel a higiénia minden előírásnak megfelelően, és legyen nyitva minden zsidó nő előtt, hogy tudják teljesíteni a szentség és a tisztaság zsidó szabályainak a micváját azáltal, hogy egy igazi kóser mikvében merülhetnek alá. Hála Istennek, hogy elértük ezt, és most itt van nyitva, gazdagsággal, szépséggel és díszességgel.”
120 paragrafusból álló mikve-leírás
A Steif rabbi által említett háláchikus szabályok és bét din „előírásai és kérései” igencsak szép számmal voltak. Egy évvel azután, hogy a mikve elkészült, 1931-ben Weiszkopf Jáákov Eliezer rabbi Steif rabbi kérésére nekilátott, hogy elkészítsen egy összefoglalást, ami pontról pontra leírja, hogy mi mindenre figyeltek a mikve építésekor. Az Ortodox Hitközség levéltárában fellelhető több verziója is az összefoglalónak: az egyre bővülő írásból látszik, hogy mennyire pontos leírásra törekedtek. Végezetül 1935-ben egy 120 paragrafusból álló irat készült, amit a bét dinben működő két rabbi, Sussmann Szofér Fisel [Viktor] rabbi (1867–1942) és Steif rabbi aláírásukkal hitelesítettek.
Ezt az iratot kiegészíti egy 121-es sorszámmal jelzett pont, ami nem más, mint az itt közölt szerkezeti rajz a mikve működéséről. Valójában létezik egy 122. pont is, amiben azt rögzítették, hogy készülni fog külön egy részletes halachikus levezetés is, amelyben elmagyarázzák az összes „előírást és kérést”, ám legjobb tudomásom szerint ez nem készült el, sőt elkészültekor még ez a 120 pontból álló összeállítás sem jelent meg végül nyomtatásban. (Végül sok évvel később, 1976-ban Brooklynban jelent meg nyomtatásban az összefoglaló4, de mivel hiányzott belőle a szerkezeti rajz, sok minden nem volt teljesen érthető.)
A fiatal rabbi és szofér, aki megtervezte a mikvét
A szerkezeti ábra ismertetése előtt ismerjük meg annak alkotóját, az élete virágjában, 43 évesen elhunyt Weiszkopf Jáákov Eliezert, aki a mikve működtetésének egyik legfontosabb szereplője is volt egyben.
Weiszkopf Jáákov Eliezer (Alsóróna 1897 – 1940) 1928. augusztus 1-től állt a hitközség alkalmazásában, mint „rituális fürdő felügyelő”. A Chevra Kadisa könyvéből tudjuk, hogy különleges ember volt, ismert kedvességéről és jóindulatáról. Nagy Talmudtudósként tartották számon, aki sokat tanult és sok micvát tett. Rabbinikus írásaiból életben maradt fia Amerikában jelentetett meg egy könyvet 1987-ben, Szdé Jáákov címmel, ebben szerepel Steif rabbinak egy 1953-as keltezésű levele is, amiben megemlékezik Weiszkopf rabbiról, aki amellett, hogy a Kazinczy fürdő főmesgiáchja volt és szoférként is működött, „a rabbik munkáját is gyakran segítette”. Többek között például őt bízták meg a pesti éruv (szombati kerítés, ami lehetővé teszi a közterületen való cipelést sábeszkor)5 megtervezésével is, amiről könyvének 26. fejezetében is olvashatunk (Az éruv soha nem valósult meg a zsidótörvények miatt, bár ebben közrejátszhatott Weiszkopf hirtelen bekövetkezett korai halála is6.) Haszid családból származott, Weisz Jichák Ájzik rabbi (1875–1944), a szpinke (szaploncai) rebbe haszidja volt – az ő áldásával érkezett Budapestre Jánosházáról, ahol korábban dolgozott, mint szofér7. Szoférként elismert és híres volt: sokan voltak, akik minden áron az általa írt párásijotot (négy bibliai fejezetet tartalmazó pergamenszelet) igyekeztek beszerezni a saját tfilinjükhöz8.Szoferként más munkákat is végzett, így ő készítette el a mikve szerkezeti rajzát is, majd felügyelte a munkavégzés minden fázisát.
A Kazinczy utca 16-ban lakott, mivel Steif rabbi előírta9, hogy a mikve felügyelője az épületben éljen. Az állandó felügyeletre nem véletlenül volt szükség: 1937-ből és ’39-ből is találunk adatokat Weiszkopf rabbi jegyzeteiben arról, hogy a mikvék milyen nagyobb javításra szorultak. Először a másodosztályú női fürdőben folyt el a víz a medencéből, a második esetben az elsőosztályú férfi mikvében történt ugyanez. Weiszkopfot halálakor az ortodox hitközség temetőjében temették el, sírja tetején félkörben az szerepel, hogy „A rituális tisztaság koronáját viselte”.
A mélyen fekvő források által táplált mikvék problémája
A sorozat korábbi számaiban sok szó esett arról, hogy kétféle vízzel lehet a mikvét táplálni: forrásvízzel vagy esővízzel. Szó volt arról is, hogy a forrásvíz a jobb választás, és régen a legtöbb mikve forrásvizes volt. Csakhogy ehhez sokszor nagyon mélyre kellett ásni és sok-sok lépcsőn kellett lemenni ahhoz, hogy valaki megmerülhessen benne. (Európa legrégebbi és egyben legmélyebb ma ismert mikvéje Kölnben van: a 11. században épült mikve 17 méter mélységben található, és egy hosszú, kanyargós lépcsősor vezet le hozzá. Ezt a fürdőt 1956-ban tárták fel, de teljes megismerésére csak 2009-ben nyílt lehetőség, amikor a Rajna vízállása olyan alacsony volt, hogy a mikve teljesen kiszáradt10.)
Csakhogy a modern időkben egyre kevésbé szerettek volna a nők olyan mélyre lemenni a megmerítkezésért, így megoldást kellett találni arra, hogyan lehet kóser módon megoldani, hogy könnyebben megközelíthetőek legyenek a medencék11. Szombathelyen például 1840-ben egy szivattyú segítségével hozták felszínre a vizet a mikvébe, „ugyanis a község fürdőjét, melybe mint a legtöbb ilyen régi fürdőnél a forrás fekvésénél fogva, a mélységbe húsz lépcsőn kellett lemenni”12 – csakhogy ez sok háláchikus kérdést felvet, hiszen a szivattyú, ami szállítja a vizet, akár tároló edénynek is számíthat, márpedig, ahogy korábban már tárgyaltuk, az edényben tárolt forrásvíz mikve használatra nem kóser13. Bár ez a mikve még az ortodox-neológ szétválás előtt épült, a vallásosabb szombathelyiek már nem használták a szivattyú miatt.
A kóser szivattyú vitte fel a vizet a harmadik emeletre
A háromemeletes Kazinczy utcai mikvénél is komoly gond volt a víz felszállítása. Az alaprajzon az I-gyel jelölt rész a forrásvizes kutat, a II-vel jelölt ábra a kút épületen belüli elhelyezkedését mutatja). A vizet kékkel színezve ábrázolta Weiszkopf. Baloldalt látható a szivattyú (A), ami egy csövön (B) keresztül szívja fel a vizet. A szombathelyi probléma elkerülésére ezt a vizet nem vezették egyenesen fel a fürdőbe, hanem egy második csövön (C) visszajuttatták a forrás kútjába. A kútba behelyezett dobozban (D) baloldalról nagy nyomással érkezik be a víz az elkeskenyedő végű C jelű csövön. Mivel a víz itt nagyon nagy nyomást tud biztosítani, sok vizet tud magával húzni, ami ezzel a lendülettel feljut az épület tetején levő tartályba (E), ahonnan a rituális fürdő medencéihez folyik igény szerint (F).
A biztonság kedvéért a rabbik előírták, hogy minden medencéhez oldalról csatlakozzon egy esővíztároló, amiben tiszta esővíz van. Erre azért volt szükség, hogy ha a halacha mégse fogadná el kósernek a kútból nyert vizet amiatt, mert a forrásvíz áthalad a szivattyún, az esővízzel való érintkezéstől már mindenképp rituálisan megfelelő lesz.
Első-, másod- és harmad-osztályú mikvék
A Kazinczy utcai mikvébe rögtön azután kezdtem járni, hogy 1989-ben Magyarországra költöztem. Kezdetben mindig rácsodálkoztam egy táblára, amely szerint az általunk használt fürdőrész az első osztályú mikve volt, ugyanis az állapota nem volt első osztályú… Egyszer édesapám, aki Újpesten, majd Pesten élt gyerekkorában, meglátogatott, és együtt mentünk a mikvébe. Amikor meglátta a táblát, felsóhajtott, hogy gyerekként nem is álmodott róla, hogy valaha az első osztályú fürdőbe mehet majd be. Az ugyanis, mint ahogy kérdésemre elmagyarázta, a hitközségi elöljáróknak és a közösség leggazdagabb tagjainak volt fenntartva. Abban különbözött az épületben található és a világon mindenütt használt férfi mikvéktől, hogy nem egy közös medence volt benne, ahol egyszerre többen is megmerülhettek, hanem négy különálló szobájában négy külön kis medence volt kialakítva. Minden szobában volt egy ágy és egy fürdőkád is (ezek a ’90-es években még láthatóak voltak, ma már csak egy-egy darab van meg belőlük). Így az ide látogató férfiak teljesen privátan tudtak fürdeni, megmerülni és igény esetén pihenni is. Ez a rész az épület első emeletén található, itt működik a mai napig a férfi mikve, melynek táblája sajnos ma már nincs meg: a 2000-es években a festés során eltávolították, és nem került vissza.
Egy korábban már idézett forrás, a Zsidó újság cikkéből14 kiderül, hogy a földszinti III. osztályú „mikvómedence 50-80 személy befogadására” volt alkalmas egyszerre, míg a második emeleten működő másodosztályú mikve „10 kádból, 1 kisebb és 1 nagyobb medencéből” állt.
A női mikvék osztályozása
A nők számára a mikve osztályozottsága nem ugyanazt jelentette, mint a férfi fürdőké, ők ugyanis a férfiakkal ellentétben nem merülhetnek alá másokkal együtt. Ennek egyik oka, hogy a diszkréció érdekében törekednek arra, hogy a mikvébe érkező nők ne is találkozzanak egymással, ha lehet15. Sok helyen emiatt külön bejárata és kijárata van a mikve-épületeknek, és eleve úgy vannak kialakítva, hogy a fürdőszobák közvetlenül a medence felé nyílnak. Ezekből a privát szobákból a mikvéért felelős nő külön-külön engedi be az asszonyokat alámerülni. Ráadásul a női alámerülés nagy figyelmet igényel, amihez szükség van egy kísérőre is, aki felügyeli a mikvézés kóserságát, amiben megzavarhatná, ha egyszerre többen lennének a medencében.16 Ezek miatt az összes női mikvében mindenhol csak egyszemélyes medencék vannak.
A Kazinczy utcában a földszinten volt található egy „különbejáratú női fürdő, két medencével és 12 kádfürdőkabinnal”, ami egész nap a nők rendelkezésére állt, hogy felkészülhessenek az esti megmerítkezésre. A másodosztályt, amit délelőtt a férfiak használtak, délutánonként csak nők használhatták. Az első osztályú férfifürdő négy medencéje mellett volt négy hasonlóan elegáns mikve-szoba kizárólag a nők részére, délutánonként pedig kizárólag ők látogathatták mind a nyolc magánszobát.
Az első osztályú női mikve működéséről Teitelbaum Joél rabbi (1887–1979), a szatmári rebbe egyik responsumában17 találunk leírást: „Tudom, hogy Pesten a kevésbé hagyományhűek kedvéért csináltak kis medencéket saját fürdőszobával egy-egy nőnek, akik nagyon kényesek a tisztaságra és az elejétől a végéig csak friss vizet akarnak használni. Ezekben a medencékben minden nap kicserélte a vizet a mesgiách, aki egy nagy tóratudós volt és jól tudta a háláchát. Ezeknek a nőknek mindenképpen elsőnek kellett megjelenniük, hogy elsőként szolgálhassák ki őket. Az este során azonban többször már nem cserélték ki a vizet, mert a férfi mesgiách már nem járhatott ott és ezt [ti. a mikve vizének cserélését] nem akarták nőkre bízni. Ennél többet nem tudtak tenni ezekért a nőkért. Valójában azoknak, akik nem mennének olyan medencébe alámerülni, ahol már volt előttük egy nő, ez csak egy kifogás, mert ők is járnak uszodába, ahol férfiak, nők, gyerekek százai, néha ezrei járnak egyszerre és ez nem okoz nekik problémát, hisz az a lényeg, hogy a víz tiszta…”.
Mikvejegy a szegényeknek
A nagykaposi Lebovits Jáákov rabbi (1896–1980, aki a Budapesten működő ún. Águná bét din, vagyis a háborúban megözvegyültek ügyeit intéző rabbinikus bíróság vezetője volt, szintén megemlékezett18 egy érdekességről a mikve kapcsán: „…ahogy volt ez Pesten, hogy minden nőt, aki elment a mikvébe, feljegyeztek egy füzetbe, amit időről időre a bét din átnézett. És ha azt látták, hogy egy hölgy neve egy pár hónapja nem szerepelt a füzetben, akkor utána érdeklődtek…”. Érdemes megismerni ennek a szokásnak a hátterét. Ezekbe a látogatási naplókba a közösség rabbija betekintést nyert, mégpedig azért, hogy észrevegye, ha valaki valamiért elmaradozik a mikvéből. Ilyenkor diszkréten érdeklődhetett ennek az okáról, és felajánlhatta a segítségét, ha például elhúzódó egészségügyi probléma állt fenn, vagy éppen a család nem tudta kifizetni a mikve árát. Ez utóbbi probléma orvoslására Steif rabbinak rendelkezésére álltak ún. mikvejegyek, amit a szegény nőknek adott, akik nem tudták volna megfizetni a mikve árát.
Oberlander Báruch rabbi írása
1 Kézirat másolata birtokomban van; 2 Lásd Egység 113. szám 16. oldal eleje; 3 A halálozása pontos dátuma: 1929. szeptember 29.; 4 Misnájot táhárát Jom Tov 5. kötet 55–59. oldal; 5 Az éruvról bővebben lásd Egység 86. szám 20–21. oldal; 6 Lásd erről Águrá böohálchá – Ungárn, Montreal 2016, 20. oldal; Vájchi Jáákov 5. kötet 17. oldal 19. paragrafus; 7 Fia előszavából a Szdé Jáákov könyvhöz; 8 Dovér Sálom, Jeruzsálem 2019, Bevezető, 22. oldal 30. lábjegyzet; 9 „Részletek és figyelnivalók kóser mikve építésekor” című írásában, aminek kézirat másolata birtokomban van; 10 Joszéf Schonberger: Mikváot 29–31. oldal; http://www.museenkoeln.de/archaeologische-zone/default.asp?s=4311.; 11 Lásd például Nefes chájá responsum JD 65. fejezet eleje; Glasner Mose Smuel kolozsvári rabbi: Or báhir, 2008 kiadása 21. és 66. oldal végén; Táhárát májim 2. oldal végén; a lubavicsi rebbe: Rösimot 142. szám 6. oldal végén (dátumja: Berlin 1929); 12 Lásd erről dr. Bernstein Béla írása, Magyar zsidó szemle 1913. 273. oldal; 13 Lásd MáHáRI Steif responsuma 142. fejezet végén, 226:2.; Mikvé májim 3. kötet 118–119. oldal; Táhárát májim 149–152. oldal; 14 1932. augusztus 22. 2. oldal, idézve hosszasan az Egység 114. szám 16. oldalon; 15 Sulchán áruch JD 198:48. RöMÁ.; 16 Uo. 40.; 17 Divré Joél responsum 1. kötet 70:3.; 18 Lebovits rabbi 1963-os levele megjelent a Táhárát Jom Tovban, 17. kötet 393. oldal. A szokást megemlíti Jakobovics Bencion rabbi is: Cijoné táhárá 3. kötet 10. oldal 4. paragrafus. Lásd még Nátán Nátá Leiter: Möorot Nátán responsum 103. fejezet; Kerem háchászidut 5. szám 168. oldal; Smo Joszéf 136–137. oldal.
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 116. szám – 2019. március 4.