Gyermekvédelem a zsidóságban 2.

A zsidó apa köteles fiát úszni is tanítani

A szülőnek tehát joga van keményebb nevelési eszközt is felhasználni gyermeke helyes irányítására, de kötelessége a gyermek egészségére és önérzetére tekintettel lenni. Sőt vallási kötelességek teljesítésénél is korlátot szab a hagyomány a gyermek testi jólétében és pl. nem engedi, hogy a kiskorú idő előtt böjtöt tartson, még áv hó 9-én és a jom kipurkor is a gyermeknek csak erejéhez képest szabad ezt tennie.

Szintén köteles a szülő kiskorú gyermekei eltartásáról gondoskodni. Ha az apa nem felelt meg ennek, figyelmeztették rá és pedig igen érdekesen. Kiállottak – írja a Talmud – a piacra, egy felfordított mozsárra és azt kiáltották: íme, a varjú is gondozza fiókáit, ez az ember pedig nem törődik gyermekével. Ha azonban képtelen volt az apa eltartani kiskorú gyermekét, akkor a városra háramlott ez a kötelesség, de ha volt vagyona, úgy behajtották rajta bírói úton. (Ketubot 49b.) Bizonyára nem igen volt alkalma a hatóságnak beleavatkozni a szülők jogkörébe, hisz az a szellem, mely e tekintetben a zsidóságot jellemezte a legmélyebb családi érzést teremtette meg, és a legáldozatkészebb szülőket nevelte. Nem hiába keletkezett a közmondás: “Az atya szereti fiát, a fia meg a fiát”, azaz sokkal többre képes az atya gyermekéért, mint megfordítva; a fiú megint az ő fiának fizeti meg, amit szüleitől élvezett.

Ezen az alapon haladva fejlődött ki a törvénykezés, mely meghatározta, meddig terjed az apa jogköre és meddig van korlátozva a gyermek joga.

Az apának kötelessége, mondja a törvény, fiát Ábrahám szövetségébe felvétetni, ha elsőszülött, kiváltani, továbbá taníttatni vallásra, ismeretekre, majd pedig mesterségre, hogy megélhetését biztosítsa, sőt pl. úszni is. (Kiddusin 29a.) Éppúgy tartozik az apa leányát is taníttatni (Nedárim 35b.). Még azt is elvárja a törvény az apától, hogy ne fukarkodjék gyermekei taníttatásánál, hanem bőkezűen járjon el (Bécá 16b.).

A gyerek keresete az apjáé

Minthogy pedig, amint láttuk, az apa kötelessége a gyermek testi és szellemi, valamint valláserkölcsi neveltetéséről, nemkülönben eltartásáról gondoskodni, csak természetes, hogy a kiskorú minden tekintetben az ő fennhatósága alatt állott. A gyermek keresete és minden szerzeménye az apát illette, minthogy törvény szerint a kiskorú nem volt jogi személy, nem volt birtoklási joga, addig, ameddig az apától függött. Az, hogy a kiskorúakat is munkára fogták, több mint valószínű, hisz a zsidó földmíves nép volt: a földmíves pedig rá van utalva, hogy családtagjai is mielőbb segédkezzenek neki munkájában. Hogy azonban kizsarolták volna a kiskorú munkást, mint a modern gyárakban, arra határozottan nemmel felelhetünk. Tiltotta ezt nemcsak a szülői szív, mely a zsidóknál mindenkor, mint ma is, puha és engedékeny volt, de a törvény is, mely még a szolga túlerőltetésétől is intett (3Mózes 25:46.). Különben is a munkára nézve azt az elvet állította fel a törvény, hogy “a gyermeket erejéhez, az ifjút erejéhez és az öreget erejéhez képest” kell munkára fogni!

A leánygyermeknél joga volt az apának ahhoz, hogy kiskorú leányát szolgálónak adja. Ám azért ezt a jogát is korlátozta az Írás: csak olyannak adhatta el, aki maga, vagy esetleg akinek fia házassági viszonyra léphet a leánnyal, másnak nem, nehogy erkölcstelenségre vezesse a szolgálói viszony. (2Mózes 21:7-12.) Hogy mily bölcs intézkedés volt ez, azt jól tudjuk, hisz a tapasztalat azt mutatja, hogy a prostituáltak jó része a szolgálónők közül kerül ki, amit a kiskorúaknál megakadályozni a gyermekvédelem egyik fontos feladata volna.

Az árvák jogvédelme

Tény az, hogy a leánynál az apa joga többféleképpen jut érvényre, mint a fiúnál, ami azon a természetszerű tényen alapulhat, hogy a leány kiskorúságában még jobban függ az ő természetes védőjétől, az apától, mint a fiú. Így a kiskorú leánynak minden fogadalmát megsemmisítheti az apa (4Mózes 30:4-6.), tehát lelki életébe is beleavatkozhat, továbbá az apa jogköréhez tartozik kiskorú leányának férjhez adása. Az apának ezen jogá körülményesen körülírja a Talmud, bár kifejezi azt a véleményt is, hogy tilos az apának kiskorú leányát férjhez adnia, hanem várnia kell, míg az oly önálló lesz, hogy maga határozhat abban, kihez akar menni (Kidusin 44a.). És ha mégis férjhez adja, köteles arra ügyelni, hogy csak korához és helyzetéhez méltó férfiúnak adja, valamint köteles hozománnyal ellátni egészen vagyona tizedrészéig. (Ketubot 52b.) A kiskorú leány házassága felbontásánál is van az apának befolyása, de kevesebb, mint a házasságkötésnél. Viszont lényeges az a körülmény is, hogy az apa az e téren meglévő jogait senkire át nem ruházhatja, azok tisztán az ő személyéhez kötődnek. (uo. 43a.) Az apa halála esetére azonban ismeri a törvény a gyámság intézményét és a gyám hatáskörét minden tekintetben biztosítja, hogy a rábízott kiskorú árva ügyét teljesen megvédhesse. Éppen így szilárd alapokon nyugszik az örökösödési törvény, melyet a Szentírás rendelkezéseiből kiindulva (4Mózes 27:6-11.) részletesen kialakított a hagyomány gondoskodva arról, hogy a kiskorúaknak úgy anyagi, mint erkölcsi érdekük kielégítést nyerjen.

Az eddigieket összevetve megállapíthatjuk azt az vitathatatlan tényt, hogy a zsidóságban, kezdettől fogva ismerték és alkalmazták a gyermekvédelem emberséges elvét, az irányadó volt a zsidó vallás hívei számára, mint Istentől eredő tan, melyet a Szentírás és a belőle folyó hagyomány minden tekintetben fontosnak és nélkülözhetetlennek tartott. Az a szellem, mely ezáltal a zsidóságban meghonosodott, gondoskodott arról, hogy a gyermekvédelem törvényei ne csak elméletben létezzenek, hanem érvényesüljenek az életben, minden egyes család életében. Mert a zsidóságnak fő ereje, egyúttal jövőjének biztosítéka a családi életben van.

Dr. Bernstein Béla
(Magyar Zsidó Almanach, 1911.)

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 21. szám – 2014. július 28.