11. 📖 XIX. – A teremtő Isten és a Természet

Természet – Természetünk felett a természet érdekében

Természet

Természetünk felett a természet érdekében

 Naftali Silberberg

Vissza kell-e fogni az emberi természetet a természet érdekében?

Ezen a nyáron a családommal néhány napot töltöttünk Észak-Michiganben, Petoskey csodaszép kisvárosában. Az ottaniaktól azt a tanácsot kaptuk, látogassunk el egy a városkától autóval nem messze eső természetvédelmi területre – a parkban sétaút vezet a Michigan-tó egy elzárt partszakaszára. Nem is csalódtunk a látványban, ami ott fogadott minket, az én figyelmemet azonban leginkább a jókora homokdűnék ragadták meg. Fából ácsolt platón álltunk, onnét tekinthettünk le a partra, és körülvettek minket ezek a hatalmas, szélformálta homokdűnék. A látogatókat tábla figyelmezteti: ne menjenek le a platóról, ne másszák meg a dűnéket. A táblán részletesen leírták, miként vezethet a dűnék eróziójához, végső soron a megsemmisülésükhöz, ha háborgatják őket. A Teremtő – végtelen bölcsességében – gondoskodott arról, hogy zöld növényzet nőjön a dűnéken, megfogja a homokot, ne vándoroljon el. Ha ezeket a növényeket letapossuk, kifordulhat a gyökerük, ami a dűnék végromlását okozhatja.

Érdeklődve vettem tudomásul, hogy a „zavartalan békéjű” dűnék tele vannak lábnyomokkal. A turisták a jelek szerint eléggé környezettudatosak ahhoz, hogy megtartóztassák magukat a dűnék lábbal tiprásától, a szarvasok és egyéb errefelé honos vadak azonban nyilvánvalóan nem tudták megfelelően értelmezni a kihelyezett tájékoztatót. Az ökológusokat nem zavarja a dolog, úgy tűnik. Végtére is a szarvasnyomok éppannyira a természet része, mint a dűnék maguk. Logikátlan volna a természet egy jellemzőjét valamely más jellemzőjének elnyomásával őrizni meg.

De mi a helyzet az emberi természettel? A szarvas természetétől hajtva kutatja fel a vízlelőhelyeket (tekintet nélkül arra, hány homokdűnén kell átgázolnia ezenközben), a macska ugyancsak természetétől hajtva kapja el és öli meg az egeret, az ember pedig természettől kedveli a dombok és egyéb kiemelkedő dolgok megmászását. Amint George Leigh Mallory felelte volt, amikor azt kérdezték tőle, miért is akarja megmászni a Mount Everestet: „Mert ott van!”

Miért fogjuk vissza az emberi természetet a homokdűnék megőrzése érdekében?

 

Az ember képes természetén felülkerekedni

A válasz az ember és a bolygónkat lakó egyéb létformák közti lényegi különbségben rejlik. Mi nem csak egy fajtája vagyunk az emlősök rendjének, alapvetően vagyunk mások. Az Örökkévaló minden teretménye sajátos természettel és jellemzőkkel teremtetett, s ezek fölé aligha emelkedhet. Az emberben viszont megvan a képesség, sőt kötelesség, hogy átlépjen a természetén, hogy „transzcendálja” azt. Sőt mi több: ez maga az ember létezésének igazi célja, hogy az értelmét használja, és kontroll alá vesse, azaz végső soron átformálja önző és ártó hajlamait, szenvedélyeit és egész személyiségét.

A bolygó őrei tehát mi vagyunk, mert egyedül mi vagyunk képesek a saját természetünket is befolyásolni valamely nagyobb jó érdekében.

Igaz ez az ökölógiai problémák esetében, és igaz a spiritualitás terén is. A Chábád haszidoknak van egy fülbemászó nótája, jiddis szöveggel, aminek az értelme: „Enni természetes, inni is természetes – de mit tegyünk, az ima, az nem természetes! Enni természetes, aludni természetes – de mit tegyünk, a tanulás, hát az nem természetes!” Ennek a dalnak a panaszában olyasmi nyer kifejezést, ami mindannyiunk közös problémája: vajon miért tűnik annyival természetesebbnek a fizikai szükségeink kielégítése, mint a nem kevésbé létfontosságú spirituális szükségeinké?

De ez a célja a teremtésünknek. Ha megálljuk, és nem tiporjuk lábbal a homokdűnéket, és amikor újrahasznosítjuk a hulladékot, átlépünk így állatias természetünkön, és megérdemeljük, hogy embernek nevezzenek minket. Amikor a micvákat végezzük, akkor is átlépjük az emberi természet határait, és az isteni benső lényegünket fedjük fel.

  • Küldés emailben

Fejezetek