És mondta Isten: Hozzon elő a föld élőlényt a maga neme szerint, barmot és csúszómászót, meg földi vadat a maga neme szerint! És úgy lett. És alkotta Isten a föld vadját a maga neme szerint, a barmot a maga neme szerint és a föld minden csúszómászóját a maga neme szerint. És látta Isten, hogy jó. És mondta Isten: Alkossunk embert képmásunkra, hasonlatosságunk szerint, hogy uralkodjék a tenger halán, az ég madarán és a barmon, meg az egész földön és minden csúszómászón, mely mozog a földön. És teremtette Isten az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket. Megáldotta őket Isten és mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hódítsátok meg; és uralkodjatok a tenger halán, az ég madarán és minden élőn, mely mozog a földön. És mondta Isten: Íme, adtam nektek minden füvet, mely magot hoz, amely az egész föld színén van és minden fát, melyen rajta van a fa gyümölcse, mely magot hoz; tiétek legyen eledelül. A föld minden vadjának pedig, meg az ég minden madarának és mindennek, ami mozog a földön, amiben élő lélek van, minden zöld füvet (adtam) eledelül. És úgy lett. És látta Isten mindazt, amit alkotott, hogy íme igen jó. És lett este és lett reggel: a hatodik nap. (1Mózes 24-31)

A hatodik napon Isten előbb megteremtette a szárazföldi állatokat, majd az embert. Az ember teremtésének története kétszer olvasható a Teremtés könyvében. Az embert természetesen csak egyszer teremtette meg Isten. A két leírás az ember két aspektusáról szól. A fenti idézetben az ember mint a teremtett természet egyik eleme jelenik meg. Teremtésének leírása beleilleszkedik a több élőlény létrehozásának leírásába. A második leírás azonban nem arra koncentrál, hogy az ember is egy a teremtmények közül, hanem arra, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert. Ez a spirituális megközelítés:

Akkor megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és lehelt az orrába éltető lelket, és az ember lett élőlénnyé. (1Mózes 2:7)

Az első ember isteni bölcsességet és belátást, éltető lelket kap, ez képessé teszi őt arra, hogy minden egyes élőlény lényegét megtalálva nevet adjon nekik. Ezt követően kiderül azonban, hogy az ember egyedül van és társra is szüksége van:

Akkor bocsátott az Örökkévaló Isten mély álmot az emberre, hogy elaludt; ekkor kivett egyet annak bordáiból és húst zárt helyébe. És alakította az Örökkévaló Isten a bordát; melyet kivett az emberből, asszonnyá és elvitte azt az emberhez. Akkor mondta az ember: Ez immár csontomból való csont és húsomból való hús; azért neveztessék némbernek, mert az emberből vétetett az. Azért hagyja el a férfi az ő atyját és anyját és ragaszkodjék feleségéhez, hogy legyenek egy testté. (1Mózes 2:21-24)

Bölcseink elmondják, hogy a szárazföldi állatok és az ember teremtését követően Isten különféle dolgokat teremtett a szürkület idején (bén hásmásot). Így írja le a Misna (Pirké Ávot 5:6)

Tíz dolgot teremtett az Örökkévaló péntek délután, alkonyat idején (a teremtés hatodik napján): 1. a föld száját (amely azután elnyelte Koráchot), 2. a kút száját (amely a zsidóknak vizet adott a pusztaságban), 3. a bileámi nőstény szamár száját, 4. a szivárványt, 5. a mannát, 6. Mózes csodatévő botját, 7. a sámirt (egy legendás bogarat), 8. a betűket, 9. az Írást, 10. a két kőtáblát. Egyesek szerint Mózes sírhelye és Ábrahám áldozati kosa is akkor teremtetett. Mások még hozzáteszik a rossz szellemeket és a harapófogót is, amely egy másik harapófogóval készül.