És elvégeztetett az ég és a föld és minden seregük. Elvégezte Isten a hetedik napon művét, melyet alkotott és megnyugodott a hetedik napon minden művétől, melyet alkotott. És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt, mert azon nyugodott meg minden művétől, melyet teremtett Isten és alkotott. (1Mózes 2:1-3)

A teremtés hetedik napján Isten megpihent. Ezért mi is tartózkodunk a munkától – vagyis bizonyos, a zsidó jog által meghatározott tevékenységektől – a hetedik napon. Ez a nap azonban nem jelenti a teremtés befejezését. A kabala bölcsei azt mondják, hogy a teremtés nem egyszeri, hétnapos eseménysorozat volt, hanem a mai napig, minden pillanatban tart. Ha Isten nem teremtené a világot folyamatosan újra és újra, minden szempillantásban az akaratával, akkor a világunk úgy semmisülne meg azonnal, mintha soha nem létezett volna.

A szombat, héberül sábát különleges szentséget hordoz. Erről szól a következő történet. Rabbi Jehuda Hánászi, a „Fejedelem”, a Misna összeállítója meghívta egyszer a szombati asztalához a római uralkodót, Antoninust, akivel jó barátságban volt. A cézár – aki híres volt arról, hogy szeretett jókat enni – hatalmas étvággyal fogyasztotta a feltálalt ételt, ami nem volt teljesen friss, ahogy az uralkodó egyébként megszokta és elvárta, hiszen előző nap, még a szombat beállta előtt készült. A császárnak annyira ízlett minden, amit feltálaltak, hogy néhány nappal később ismét ellátogatott rabbi Jehuda Hánászihoz. Ez alkalommal azonban – bár az étel forrón gőzölgött, éppen akkor készült el a kemencében –, valami nem ízlett neki, valami hiányzott. „Mondd csak, hogy lehet az, hogy szombaton mindennek csodálatos íze volt, ma viszont, hiába tettél frissen készült, gőzölgő ételt az asztalra, nem találok semmi különöset a fogásokban? Talán hiányzik belőlük valami fűszer, amit korábban használtál?” – „A szombat az oka, császár” – felelt a rabbi. „A szombati légkör és a különleges szombati hangulat fűszere teszi olyan ízletessé a szombati ételt.”