Az ember véges ideig van ezen a fizikai világon. Lelkünk ugyan halhatatlan, testünk azonban múlandó. A test, miután távozott belőle a lélek, továbbra is őriz valamit annak szentségéből, ezért az elhunyt földi maradványaival a legnagyobb gonddal kell eljárni. 

Zsidó elhunyt földi maradványait zsidó temetőbe kell eltemetni, a temetés során számos ősi szokást őrzünk. 

Az első az ún. táhárá, azaz tisztítás, az elhunyt testét a chevrá kádisá (szent egylet) munkatársa átmossa, megadva neki ezt a végső tiszteletet.

Az elhunyt közeli hozzátartozói kissé megszaggatják a ruháikat, mutatva, hogy az elválás fizikai fájdalommal jár és a ruha, a fizikai élet jelképe emlékezteti az itt maradottakat az elmúlásra. 

A halott irányába a legnagyobb tiszteletet mutatjuk. A temetés végén, miután az elhunytat a földbe helyezzük, a közeli hozzátartozók elmondják a kádist, a halott lelki üdvéért mondott ősi imát.

A temetés végeztével kondoleálni szokás a hozzátartozókat és barátokat, a sírtól távozva két oldalon sorfalat (héberül surá) szoktak állni, hogy a közeli hozzátartozók azok közt menjenek át.

A temetőből távozva megmossuk kezeinket, hogy a rituális tisztátalanságtól megszabaduljunk, és az elhunyt közeli hozzátartozó számára elkezdődik a gyászidőszak.