Ros hásáná: az ember teremtése

ROS HÁSÁNÁ: AZ EMBER TEREMTÉSE

Chászid gondolatok, a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi beszéde nyomán

* „E napon jött létre a világ” * Az Örökkévaló uralmának tudatos elfogadása * Tegyük istent világunk részévé * Az Örökkévaló társa a teremtésben * „Ahogyan a tengert víz borítja”

„E napon jött létre a világ”

Ros hásáná a világ teremtését idézi fel, miként az imában is elhangzik: „E napon jött létre a világ”. Bölcseink szerint (Vájikrá Rábá 29:1.) a világ Elul hónap 25. napján teremtetett, ezért ros hásáná valójában a teremtés hatodik napja, az a nap, amikor az Örökkévaló megteremtette az embert.

Miért az ember, s nem az egész világ megteremtésére emlékezünk? Ez roppant furcsa, hiszen a világ teremtésének első napja mutatja az Örökkévaló mindenhatóságát, azt, hogy a semmiből hozott létre valamit. Csupán az Örökkévaló esszenciája – ami minden szempontból határtalan – képes létezőt teremteni az anyagtalan űrből.

Elul hónap 25. napját, a világ létezésének első napját, a Tóra jom ehádnak („egy nap”) nevezi és nem jom risonnak („első nap”). A Tóra így érzékelteti, hogy a teremtés első napján az Örökkévaló „egyedül volt saját világában” (Rási magyarázata 1Mózes 1:5 mondathoz). Bár már létezett a teremtett világ, nem vált még külön Teremtőjétől: a világ még egy volt az Örökkévalóval.

Az Örökkévaló uralmának tudatos elfogadása

A teremtés első napjának minden különlegessége ellenére, Ros Hásáná felülmúlja Elul hónap 25. napját. Ennek oka, hogy az ember megteremtése újfajta, mélyebb kapcsolatot hozott létre a Teremtő és a teremtett világ között.
A fizikai és szellemi tartományokban élő valamennyi lény közül csupán az ember az, amelyik szabadon dönthet, hogy elfogadja-e az Örökkévaló uralmát. Csak az ember Istenhez fűződő viszonya tudatos döntés és a szabad akarat eredménye. Annak dacára, hogy a világegyetem valamennyi lényét az Örökkévaló teremtette, részükről e kapcsolat elfogadása nem tudatos. A többi teremtmény Istenhez fűződő kapcsolata csupán abból fakad, hogy az Ő teremtményei. A kapcsolat nem saját elhatározásuk eredménye.

Az ember megteremtésével az Örökkévaló létrehozta annak lehetőségét, hogy egysége önként ismertessen el, és akarata tudatosan fogadtasson el. A chászid gondolkodás az abszolút hatalom két fajtája – a zsarnokság és a királyság – példájával világítja meg az Örökkévaló emberhez, illetve a többi teremtményhez fűződő kapcsolata közötti különbséget: a zsarnok alattvalói belegyezése nélkül uralkodik, puszta hatalmánál fogva, míg a királyt alattvalói önként fogadhatják el, sőt még kívánhatják is egy jó király fennhatóságát.
Minden más teremtett lénnyel ellentétben, az embernek van lehetősége arra, hogy elfogadja az Örökkévaló uralmát, vagy fellázadjon az ellen. Egyedül az embernek adatott meg az a képesség, hogy gondolkodjon, és elismerje az Örökkévaló egységét és ezért királyaként (és ne zsarnokaként) viszonyuljon hozzá.

Tegyük istent világunk részévé

Miért kell, hogy az emberek tudatosan ismerjék el az Örökkévaló uralmát? Az Örökkévaló szemszögéből nézve a világgal alkotott egysége a teremtés valamennyi formáját (így az embert is) magába foglalja. Halandók azonban alig-alig képesek az Örökkévaló egységét ebből a perspektívából felfogni. Akkor hát miért olyan jelentős, hogy emberek által vált elismerhetővé az Örökkévaló egysége, hogy e miatt újév napja a teremtés első napjáról a hatodikra került?
Bölcseink szerint (Midrás Tánchumá) az Örökkévaló azért teremtette a világot, „mert hajlékra vágyott az Alanti Világban”. Ahhoz, hogy ez a vágy teljesen megvalósulhasson, nem csupán az szükségeltetett, hogy az isteni energia kiterjedjen ezekre az alanti tartományokra, hanem az is, hogy az alanti tartományokban tudatosuljon és elfogadásra találjon a isteniség léte. Csak ezáltal válhat tökéletessé az Örökkévaló hajléka az Alanti Világban.
Az ember megteremtése előtt, az isteniség és a világ ellentéteknek tűntek: a világ, saját szemszögéből, nem érezte az őt létrehozó isteniséget. Az ember megteremtése volt az, ami lehetővé tette, hogy egy teremtményben tudatosuljon az Örökkévaló léte.

Az Örökkévaló társa a teremtésben

Az ember nem csupán azért teremtetett, hogy saját életét az Örökkévaló egységének tudatában élje, hanem azért is, hogy lehetősége legyen az egész világban hirdetni az Örökkévaló egységét. Az első ember, Ádám, ezt a lehetőségét léte első napján a teremtés egészéhez intézett szavaival használta ki: „Gyertek, hajtsunk térdet, boruljunk le alkotónk, az Örökkévaló előtt” (Zsoltárok 95:6.).
Azáltal, hogy az Örökkévalóhoz fűződő magasabb rendű kapcsolatunkat kiterjesztjük az egész világra, az Örökkévaló társaivá válunk a teremtésben; és ezáltal egy elengedhetetlen elemmel – az Örökkévalóval való tudatos egységgel – járulunk hozzá a világ létezéséhez. Az Örökkévaló mindent átható egységének jellegzetesen emberi felfogása okozza, hogy Ros Hásáná, az ember teremtésének napja, felülmúlja Elul hónap 25. napját, hiszen az Örökkévalóval alkotható egység lehetősége, ami az ember megteremtésével jött létre, felülmúlja a teremtés valamennyi korábbi szintjét.

„Ahogyan a tengert víz borítja”

Az Örökkévaló és a világ közötti egység a Megváltás Korában jut majd végső kifejezésre, „amikor tele lesz a Föld az Örökkévaló ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja” (Jesájá 11:9.).
Ez csakis az ember erőfeszítései által valósulhat meg. Az isteniség megnyilvánulása a Megváltás Korában csakis attól függ, hogy ma mennyire igyekszünk felfogni és feltárni a világban rejlő isteniséget. Azáltal, hogy tudatosan kapcsolatot létesítünk az Örökkévalóval, és kiterjesztjük ezt a kapcsolat létünk minden egyes részére, közelebb hozzuk azt az időt, amikor e kapcsolat tökéletesen ki fog teljesedni, a Megváltás Korszakában. Bár ha bekövetkezne ez a legközelebbi jövőben!

Likuté Szichot – Ünnepek