Peszách – Peszách, a „zsidó húsvét”, a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A történetet – amely Izrael elnyomatását és mérhetetlen szenvedését, Mózes és testvére, Áron isteni küldetését, a nép megszabadításáért végzett fáradhatatlan tevékenységüket, az egyiptomi fáraó csökönyös kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte katasztrófák sorozatát, majd a fáraó megváltozását és az izraeliták menekülését beszéli el – Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. Ez az esemény a zsidó történelem epicentruma, mert ebben kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép, és mert az egyiptomi szolgaság tanulságainak szilárd alapjáról szökkentek szárba a zsidó hit és etika jelentős fogalmai. A Tóra „a kovásztalan kenyér ünnepének”, chág hámácotnak nevezi Peszáchot, legfontosabb megkülönböztető jegyét határozva meg ezzel. Az imakönyv „szabadulásunk idejeként” – z’mán héruténu – is említi, legjellemzőbb tartalmi vonására utalva. A legelterjedtebb a Chág HáPeszách elnevezés, ami azt jelenti: „Peszách ünnepe”. A „peszách” az ünnep előesti pászkaáldozatra utal, amelyet Isten ígéretének – „…elkerüllek benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás…” (2Mózes 12:13.) – emlékezetére hoztak. A „Peszách” név a Misnában és a rabbinikus irodalomban is közkeletű.
Pijut – (görög); egyfajta költemény neve. A pijutok, melyek sorai legtöbbszőr alfabetikus sorrendűek, egyrészt ima jellegűek, másrészt aggádikus és midrási olvasmányok, melyek mintegy „díszítik” és kiegészítik a „hivatalos” imaszöveget.
Purim – Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján, egy hónappal Peszách előtt van. Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek. A Purim név a „sorsvetést” jelentő pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa őket.
