Mától kezdve minden nap megosztunk egy verset a Zsoltárok könyvéből – egy rövid gondolattal és Ilana Oirechman rebecen emlékének ajánlásával. Célunk, hogy a következő egy év során nap mint nap közösen mondjunk el egy sort, hogy ezzel is emeljük az elhunyt lelkét.

Szeretnénk lehetőséget adni mindannyiunknak, hogy együtt, közösségként, nap mint nap emeljük Ilana Oirechman rebecen lelkét – egy egyszerű, de mély erejű micvával.
Indul a Tehilim-kihívás – napi 1 vers a Zsoltárok könyvéből
Minden nap megosztunk egy részletet a Tehilimből, rövid gondolattal és az Ilana rebecen emlékére való dedikációval. Célunk, hogy a következő egy évben együtt, közösen mondjunk el minden nap egy sort – akár reggel, akár este, akár egy percre megállva a napi rohanásban.
Ez a micva, bármilyen kicsinek is tűnik, a zsidó hagyomány szerint hatalmas fényt hoz a világba – és egy emelkedő léleknek örök ajándék.
Harmadik nap, a zsidó lélek ajándéka
„Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltottam föl, és Ő meghallgatott engem szent hegyéről.” (Zsoltárok 3:5)
A zsidó lélek különleges ajándéka, hogy a legegyszerűbb, őszinte kiáltás is meghallgatásra talál. Nem kell különleges helyen lennünk, vagy különleges módon szólnunk – ha szívből jövő a hangunk, az Örökkévaló hallja. Ez a vers emlékeztet arra, hogy mindig van kihez fordulnunk, és hogy a kapcsolat Istennel nem földrajzi kérdés, hanem belső jelenlét.
A mai sor legyen a remény hangja mindenki számára – és egy újabb fénysugár Ilana Oirechman rebecen lelkének emelkedésére.
|
Ilana Oirechman rebecen
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.