Mááriv – naponta elmondott esti ima. A hagyomány szerint szövege Jákob ősapától származik.
Maimonides (Rámbám) – Rabbi Mose ben Májmun, középkori kodifikátor és vallásfilozófus.
Macesz – (jiddis; héber: mácó): pászka. Rituális előírások szerint készített kovásztalan kenyér. A Peszách8 napján fogyasztják. Létezik sima, gépi vagy kézi eljárással készült, és ún. Smurá macesz. Ez utóbbi különleges eljárással készül, mivel a gabona learatásától a sütésig szigorú ellenőrzés alatt áll, nehogy bármikor is kovászodás következzen be. A chászidok csak ilyen maceszt fogyasztanak.
Máchzor – ciklus (héber). Eredetileg az egész évi imaciklust és az azt tartalmazó imakönyvet hívták így. A ciklus a naptári év ünnepeihez kapcsolódott, és a mindennapi imákat, különböző gyászzsolozsmákat, utasításokat és halachákat is tartalmazta. Az első ismert, Ámrán Gáonról elnevezett, imakönyvet is Máchzornak hívták. Ilyen volt az ősrégi Máchzor Vitry, a 11. századból, amit Rábénu Szimchá, Rási egyik tanítványa szerkesztett. A nemzedékek során, a zsidóság diaszpórai széztszóratásának megfelelően – többféle Máchzor rítus (Nuszách) alakult ki. Ezek között a legismertebbek az askenáz, valamint a szefárd, az olasz (Itáljáni) rítusú és az Ári felfogása szerint szerkesztett Máchzorok, amit főleg chászidokhasználnak.
Máftír – „befejező”; az a férfi, akit utolsónak hívnak fel a Tórához. Neki olvassák fel a tórai hetiszakasz befejező részét. A felolvasás után felöltöztetik a Tórát s annak befejezése után kezdi a máftír olvasni aháftárát. Ennek olvasása előtt és után áldásokat mond. Vannak helyek, ahol a máftír csak az áldásokat mondja el, de a háftárát más olvassa.
Mágén Dávid – „Dávid pajzsa” (Dávid-csillag): két egymásba fonódó háromszög, melyek sarkain hat másik háromszög formálódik. A zsidóság egyik szimbóluma. A Talmud még nem említi, azonban a dél-itáliai Tarantóban találtak egy 3. századbeli sírkövet, melyen ~ látható. Legelőször a 12. sz-ban élt karaita Júdá háDászi említi könyvében. Vannak magyarázók, akik e szimbólumban utalást látnak Istenre, aki uralkodik a négy világtájon, valamint lent és fent. Más nézet szerint Dávid királynak hat kíváló tulajdonságát szimbolizálja. A szimbólum valószínűleg babilóniai eredetű. Századok óta a templomokon, tórafüggönyökön, takarókon is található.
Máházór – „sorozat”, „ünnepi imakönyv”: az egyes ünnepek különleges imarendjének megfelelően összeállított imakönyvsorozat.
Máján – forrás. A forrásvízben megmerítkezés megtisztulást jelent, miképpen a Tórában írva van (3Mózes 11:36.). Akkor is megmerítkezhetnek benne, ha a víz folyik (zochálin), ellentétben a Mikvé-vel (rituális fürdő).
Májim ácháronim – Szó szerint: utolsó víz. Az étkezés után, de az asztali áldás elmondása előtt kézmosásra használt víz. Ezt a kötelességet főleg egészségügyi megfontolások miatt vezették be.
Mámzér – Egy olyan gyermek, aki egy férjezett zsidó asszony és egy olyan zsidó férfi viszonyából született, aki nem a férje, illetve olyan gyermek, aki olyan vérrokonok viszonyából született, akik a Tóra törvényei szerint nem házasodhatnak, és akik a törvény szerint kárét-tel, kiirtással büntetendők. Az egyetlen kivétel az olyan asszony, akinek havivérzése van (Nidá) és akivel a férjének kárét terhe alatt tilos szexuális kapcsolatot létesíteni; az ilyen viszonyból született gyermek azonban nem mámzér. A házasságon kívüli viszonyból hajadontól származó gyermek sem mámzér. Az sem mámzér, aki egy Kohénés egy elvált vagy betért asszony amúgy tiltott házasságából születik. A mámzér vér szerinti apja után örököl és halachikus szempontból minden tekintetben apja fiának tekintik. Egy mámzér vagy mámzeret csakis egymás között házasodhat, vagy egy zsidó hitre áttért férfivel vagy nővel. Az ilyen frigyből született gyermek ugyancsak mámzér.
Meákév – Szó szerint: „visszatart, megakadályoz”, azaz elengedhetetlen feltétel. Gyakori fogalom aHáláchában. Egy-egy micvá elvégzésének igen gyakran kötött formája van, ám akkor is érvényes, ha valaki nem pont úgy végezte el. Ezzel szemben vannak olyan micvák is, melyek esetében bizonyos mozzanatok elhagyása az egészet érvénytelenné teszi. Ezeket a mozzanatok „elengedhetetlenek” (meákév).
Mesiách – „felkent”: a bibliai időben így neveztek mindenkit, akit olajjal felkentek mgasabb szolgálatra, királynak, papnak vagy valamiféle különleges alkalomra: „kohén másúáh milhámá” („háborúra felkent pap”). Sokkal későbbi korokban ama Messiást, a zsidó nép egykoron eljövő Megváltóját jelentette, aki vagy a bibliai Józseftől („másíáh ben Jószef”), és aki az egész világ számára elhozza a megváltást. Az első próféta, aki részletes képet fest a messiási korról Jesájáhú (9,1 – 6; 11,1-10; 32 ; 1-5). De Jirmijáhú próféta is beszél a messiási korszakról. A zsidóság csak Heródes korában kezdett foglalkozni a messiási személlyel, s az elkövetkező elnyomatások tették még erőteljesebbé a zsidó nép messiásvárását. A talmudi korban sok agáda (l. Midrás) foglalkozik a messiással és a messiási korral. Ezeknek a központi gondolata az, hogy a messiás eljövetelekor Isten összegyűjti a világ minden táján szétszórt gyermekeit, a zsidóságot, elviszi őket az ősi földre és felépül a Harmadik Szentély. Ez a felfogás tükröződik a mindennapi imákban is. Vannak Bölcsek, akik azt mondják, hogy a messiás eljövetele előtt jön el Élijáhú (Illés) próféta, és ő lesz a messiás előhirnöke.
Melech – Király. A Tóra törvényei alapján, a zsidó nép választhat királyt magának, ha úgy kívánja (5Mózes 17:14–20.). A királynak születésénél fogva zsidónak kell lennie, nem lehet a zsidó hitre áttértek leszármazotta. Az ilyen királyra különböző tevőleges és tiltó parancsolatok vonatkoznak. Külön Tóra-tekercset kell írnia (vagy iratnia) saját magának. Nem tarthat sok lovai számát” (uo.), azaz nem lehet több lova vagy pénze, mint ami saját használatára vagy a királyság fenntartására szükséges. Mindenki köteles tisztelni és becsülni a királyt, és senki sem tanúsíthat tiszteletlenséget iránta (még maga a király sem). Annak a királynak, aki tévedésből vétkezik (3Mózes 4:22–26.) kecskebak áldozatot kell bemutatnia (szöir nászi). A király kőtelessége, hogy tisztviselőket nevezzen ki a nép fölé és érvényesítse akaratát. Adókat szedhet, bírákat nevezhet ki és a nép érdekeit szolgáló törvényeket hozhat. A királyt a nép vezetőjének tartották, és ezért elsőbbséget élvezett a főpap (kohén gádol) és a próféta (návi) előtt. Annak, aki megpillantja a királyt, áldást kell mondania. Ez idegen királyra is vonatkozik (más szöveggel).
Menorá – Gyertyatartó. A Szentélyben használt szent tárgyak egyike. A Menorá aranyból készült és a szentélycsarnok (Héchál) déli oldalán állt. Hét díszített ága volt (Maimonidész és Rási szerint az ágak nem félkör alakban, hanem ferdén felfelé álltak), mindegyik végére nérot-ot, olajcsészéket illesztettek a kanócok számára. A Menorá-t napnyugtakor gyújtották meg, és annyi olajat helyeztek a csészékbe, hogy napkeltéig égjen, bármilyen hosszú volt az éjszaka. A Menorá magassága tizennyolc tefáchim (valamivel kevesebb mint 2 méter) volt és előtte kis emelvény volt, melyre a kohén fellépett, amikor meggyújtotta, illetve tisztította. Különleges esetekben szabad volt a Menorá más fémből is elkészíteni, de ilyenkor is hétágúnak kellett lennie. Tilos bármilyen célra hasonmás Menorát készíteni. A chánukai Menorára azért nem vonatkozik ez a tilalom, mert nyolc ágú.
Mezuzá – szó szerint: ajtófélfa. Olyan pergamentekercs, melyre egy írnok (szofér sztám) a Tóra két szakaszát írta (Smá, 5Mózes 6:4–9. és Vöhájá im sámoá, uo. 11:13–21.). A Tóra megparancsolja (uo. 6:9. és 11:20.), hogy lakásunk valamennyi ajtófélfájára mezuzát szögezzünk. A mezuzát általában kis tokba helyezzük és a jobboldali ajtófélfára kell szögeznünk. Minden egyes lakó- illetve alvóhelyiségnek az ajtajára mezuzát kell szögezni, és hasonlóképpen kell eljárni a kapuk és a városkapuk esetében is (a fallal övezett városok esetében). A nem lakó helyiségek ajtójára nem kell mezuzát szögezni, s ugyancsak nem kell felszögezni azon helyiségek ajtójára, melyek nem illenek a mezuzá szentségéhez (például a fürdőszoba).
Micvá – jó cselekedet. A Szentírásban lefektetett 613 parancsolat.
Midrás – a Talmudban és azon kívül található ágádáirodalom vagy annak egyes részei.
Milá – Körülmetélés. A Tóra törvényei szerint (1Mózes 17:10.) minden zsidó férfit körül kell metélni. A fiúgyermek születését követő nyolcadik napon ez a kötelesség az apára hárul. Ha az újszülött gyenge vagy beteg, a körülmetélést elhalasztják arra az időre, míg egészséges nem lesz. Ha az apa valamilyen oknál fogva nincs jelen a nyolcadik napon, a rabbinikus bíróság feladata a körülmetélés elvégeztetése. Ha bármilyen oknál fogva a gyereket nem metélték körül tizenharmadik életévének betöltéséig, akkor ezután már az ő kötelessége a körülmetélés elvégeztetése. Ha a fiúgyermek előbőr nélkül született, a körülmetélés helyett egy csepp vért kell hullatnia: ez a hátáfát dám brit (szó szerint: a szövetség vérének cseppentése). A körülmetélés szombaton is elvégezhető, amennyiben a születést követő nyolcadik nap a szombatra esik, de ha bármilyen oknál fogva elhalasztják a körülmetélést, úgy csak hétköznap végezhető el. Szokás, hogy a körülmetélést ünnepi étkezéssel is megünnepeljék. Ezt az étkezést szöudát micvá-nak, „vallási ünnepség alkalmával tartott étkezésnek” nevezik. Azoknak a férfiaknak, akik be akarnak térni, ugyancsak alá kell vetniük magukat a körülmetélés szertartásának. A betérőn el kell végezni a körülmetélést, utána pedig meg kell merítkeznie a mikve-ben.
Minján – Quorum (szó szerint: „létszám, számlálás”). A gyülekezethez (édá) szükséges létszám, azaz tíz felnőtt zsidó férfi. Ez a létszám szükséges bármiféle szentnek tartott szertartás (dvárim sebikdusá) elvégzéséhez, mint például a közösségi ima, a kádis elmondása stb. Amikor egy minján együtt étkezik, az Örökkévaló nevét is beleszövik az asztali áldásba. Az esküvői szertartás során elmondott imák egy részéhez, illetve a gyászolók vigasztalására elmondott áldáshoz is szükséges a minján megléte.
Misná – a Szóbeli Tan első része, amely a Tóra rendelkezéseit fejtegeti tovább.
Mispátim – a micvák azon fajtája, melyet észokokkal is alá lehet támasztani.
Mitnágdim – a chaszidizmus ellenfelei.
Meláchá seéná crichá lögufá – Önmagában szükségtelen munka, azaz olyan, a szombati munkavégzés tilalma alá eső tevékenység, melynek célja más, mint a Szentélyben végzett ugyanilyen munka. Így például egy tűz eloltása mláchá seéná crichá lögufá-nak tekintendő, ha az a cél, hogy takarékoskodjanak a tüzelőanyaggal, s nem az, hogy parazsat hozzanak létre (mivel a Szentélyben ez utóbbi volt az „eloltás” célja).
Melechet máchásevet – Szó szerint: eltervezett, megfontolt, kreatív munka. A szombati munkavégzést a Tóra csak abban az esetben tiltja, ha mlechet máchásevet, azaz szándékosan végzett, megfontolt és kreatív munka. A nem mlechet máchásevet jellegű munkát csak a rabbinikus előírások tiltják.
Muszár – szó szerint: erkölcs, átvitt értelemben erkölcsirodalom, amely a 19. században a litvániai rabbi Israel Salanter vezetése alatt új virágzásnak indult
