Ladino – spanyol-zsidó nyelv. Az Ibériai-félszigetről elszármazott zsidóknak, illetve utódaiknak spanyol nyelve, amelyet a régi hazában az egyszerű nép beszélt. Héber betűkkel írják, sok héber és más nyelvű szó is bekerült a ladinóba, amelyen számos irodalmi alkotás született.
Lág BáOmer – az omerszámlálás harmincharmadik napja. Lág BáOmer ijár 18-ára esik. Ez a nap jelzi a szörnyű pestisjárványt, amely rabbi Ákivá tanítványait elpusztította, s amely miatt az omer idejébe félgyászt iktattak. Félgyász idején tilos esküvőt tartani, és más korlátozásokat is be kell tartani. A rabbi Ákivához és tanítványaihoz való szoros kötődés miatt a napot „tudósok ünnepének” is nevezik. Nincs különösebb vallási jelentősége.
Lámed-váv cádikim – „36 igaz ember”. Ábájé tanítja: „Harminchat azoknak a száma a világon, akik minden nemzedékben részei az isteni dicsfénynek, mert írva van: ‘Boldogok azok, akik hisznek Neki (Istennek)’.” „Neki” héberül „ló” (lámed-váv). E szó számértéke: 36. Erre a tanításra épült az a régi héber legenda, mely szerint minden nemzedékben él 36 igaz ember, akiknek érdemeiért Isten fenntartja a világot. E jámborok általában szegény emberek, talán nem is tűnnek ki Tóra-tudásukkal, csupán igaz emberhez méltó megatartásukkal válnak a világ alappilléreivé, amint írva van: „Az igaz ember a világ alapja.”
Lejnolás – olvasni. A zsinagógában a Tóra olvasására vonatkozik. Ez is –>jiddis eredetű, és valószínűleg a német lesen („olvasni”) szóból ered. Héber megfelelője a kriát há-Tórá.
Lévi, Leviták – a Lévi törzséből származottak neve „L’vijim” („leviták”). Mikor Áron, aki Lévi törzséből származott, és fiai megkezdték papi szolgálatukat, Mózes megbízta a többi levitákat a Szentély körüli szolgálat végzésével és a nép oktatásával. Az Egyiptomból való kivonulás után a leviták semmiben sem különböznek a többi törzstől. A aranyborjú elkészítése után Mózes felhívására: „Aki Istennel tart, az jöjjön ide hozzám”, egész Izráelből csak a leviták álltak Mózes mellé. A nép megbüntetése után Mózes a leviták minden családjának különféle feladatokat ad a pusztai Szentélyben. Ugyancsak kötelességükké teszi a nép Tórára való tanítását („Tanítsák törvényeidet Jákovnak és Tórádat Izráelnek”). E rendelkezés miatt a leviták nem kaptak saját birtokrészt az országban, hanem a nép kötelessége lett eltartásuk. Nekik kellett adni a termés tizedét, ők viszont a néptől kapott tizedből adtak át a kohanitáknak egy tizedet. Amiképp a papok, úgy a leviták is 24 rendre oszlottak és minden héten egymást váltva végezték a Szentély körüli szolgálatokat egészen a Második Szentély pusztulásáig. Ugyancsak ők maradtak a nép tanítói is. A –>háláchá értelmében rangban a második helyet foglalják el a „kohénok” után. Napjainkban is a Tóra-olvasásnál a „kohén” után a „lévít” hívják fel az emelvényre és csak utánuk a „jiszráélokat” – tehát a nem kívánatos származásúakat. A kohaniták áldása előtt a leviták öntik a vizet a kohaniták kezére. Sok mai ismert családnév a Léví névvel függ össze: Lévy, Löw, Lőwy, Levit, Levitá, Lewin stb.
Leviatán – (héber): bálna; egy aggádikus nagy hal, aminek a húsából az Örökkévaló „lakomát” rendez a –>cádikoknak az Éden kertjében.
L’hájjim – „Életre”: szeszesital ivásakor ezzel a szóval köszöntik egymást az ivók. A Talmud elmeséli, hogy Rabbi Ákíbá lakomát rendezett a fiának, és minden pohárnál, amit a Bölcseknek kínált, azt mondta: „Bort és életet a Mestereknek és tanítványaiknak!” Több magyarázat igyekszik feleletet adni arra, hogy mi az alapja a „L’hájjim” köszöntésének, így az egyik: a Példabeszédekben írva van „… és adj bort a megkeseredett lelkűnek” (31,6). A bor arra teremtődött, hogy megvigasztalja a gyászolókat, ezért, amikor bort isznak, felköszöntik egymást: „L’hájjim”, azaz, hogy a borivás csak örömre és ne gyászra történjék.
Lúách – „naptár”; a zsidó naptár a Hold járása szerint határozza meg a hónapokat és a Nap járása szerint az évet, vagyis a naptárrendszer lunisolaris, azaz hónapjai holdhónapok, az év pedig napév. Mivel egy hónap kb. 29 és fél nap, a holdév 354 nap, tehát kb. 11 nappal kevesebb a napévnél, mely kb. 365 nap. ATóra előírja az ünnepek pontos idejét. Peszáchnak, a tavasz ünnepének, tavaszra kell esnie, Sávuótnak, az aratás ünnepének az aratás idejére, és Szukkotnak, a begyűjtés ünnepének pedig őszre, mikor már minden termés a gazda házában van. Hogy a Tóra parancsának eleget tudjanak tenni, ki kellett dolgozni egy olyan naptárrendszert, mely ezt lehetővé teszi. II. Hillél i.sz. 359-ben kidolgozott egy naptárrendszert, mely úgy küszöböli ki a hold- és napév közötti 11 napos eltérést, hogy 19 éves ciklusokra osztja a naptári éveket és ezen belül két szökőévet állapít meg. A szökőévben két ádár hónap van: ádár risón („első ádár”) és ádár séní („második ádár”). E naptárrendszer elérte ezt is, hogy Jom Kippur sohasem esik sem péntekre, sem vasárnapra. Ezért nem eshet Ros Hásáná első napja sem vasárnapra, sem szerdára, sem péntekre.
Lubavics – kisváros fehér-Oroszországban. A Chábád mozgalom bölcsője, több rebbe is élt itt.
Lúláv – „pálmaág”; a Tórában ez a név nem fordul elő, csak Bölcseink határozták meg, hogy Szukkotünnepi csokor egyik része az etrog (citrusgyümölcs), a hádász (mirtusz) és az árává (fűzfagally) mellett a lúláv vagy „káf t’márím” (pálmaágacska).
