Kábálá – „hagyomány”, „misztikus tan”. A titkos, rejtélyes tanokat jelenti. Nevezik még „hén”-nek is („kegy”), „hochmá nisztárá”-nak („rejtett bölcsesség”) is. A Talmud Bölcsei a próféták szavait és a Szóbeli Tant, a Talmud utáni korban már csak az utóbbit nevezték Kábálának. A 13. században a titkos tanokat kezdték így nevezni. A Kábálával foglalkozókat „jód’é hén” („a titkos tanok tudói”) névvel illették. A Kábálá útja a zsidóságban nagyon hosszú és a talmudi időkben is ismeretes volt, Babilóniában és a Szentföldön is egyaránt. A Szentély pusztulása előtt kb. 200 évvel már ismerték a szavak titokzatos vonatkozásait és azt is, hogyan kell behatolni a betűk titokzatos összefüggéseinek világába. Különösen a ki nem mondható Isten-név betűihez fűztek rejtélyes elméleteket. A legrégibb kabbalisztikus könyv, amely a titok filozófiai vonatkozásaival foglalkozik a „Máászé B’résit”, másnéven „Széfer Háj’círá” – a teremtés, alkotás könyve. A Kábálá Babilóniából Itálián keresztül Provence-ba hatolt be. A kabbalisták élén Rabbi Jichák Szági Náhor állt és az ő körében volt elterjedve a „Hászéfer Hábáhír” – „A világos könyv” -, amelynek szerzője állitólag a Talmud egyik bölcse volt: Rabbi N’húnja ben Hákéné. Provence-ból a Kábálá eljutott Spanyolországba. Az aragoniai Girona lett a központja, ahol egy Ázríel nevű bölcs volt a legismertebb művelője. Ő az Istent „Én Szóf”-nak („Végtelen”) nevezi, akit mint minden „negáció negációját” lehet felfogni. Ő az abszolút végtelen. Kortársa volt a provence-i Ásér ben Dávid és iskolájából Jichák ben Séset geronai rabbi, aki a „Sáár Hásámájim” – „Az ég kapuja” – c. művet írta. Még virágzott Ázriél iskolája, mikor a leghíresebb kabbalisztikus mű, a „Zohár” („Világosság”, „Ragyogás”) kezdett elterjedni. Szerzőjének Rabbi Simon bár Johájt tartották, valójában Rabbi Mose de Leon (1250-1305). A „Zohár” nyomán fejlődött a Kábálá irodalma spanyol, délolasz, török, egyiptomi területeken és a Szentföldön. A 14. és 15. században a Kábálá a „Zohár” elterjedése után is csak kiváltságosak tudománya. A spanyol kiüzetés után kezd csak mozgalommá válni. A Kábálá központja C’fát – Száfed – lett, ahová elérkeztek a Spanyolországból kiűzött kabbalisták, köztük Slomo Álkábec, Jószef Káró, Mose Kordobero, R. Jichák Luriáés R.Dávid ben Zimrá.
Kábálát Sábát – „a szombat fogadása”
Kádis – „Szent ima”: Istent dicsőítő ima. A kádis öt fajtája ismeretes: 1. az Árvák Kádisa 2. a tudósok emlékére mondott „Kádis D’Rábbánán” 3. az ún. Teljes Kádís 4. a Fél Kádís 5. a temetőben a Cidúkhádín mondott Nagy Kádis.
Kápárot – „engesztelések”: engesztelési szertartás a –>Jom Kippur előtti napon; kora reggel szokásos, hogy az engesztelő áldozat jelképeként a férfiak egy kakast, a nők egy tyúkot megforgatnak a fejük fölött. Lényege – pszichológiai: az illető, miközben mondja a zsoltárszöveget és forgatja a kakast a feje felett, elképzeli, hogy tulajdonképpen neki kellene – vétkei miatt – hasonló helyzetben lennie, csak Isten végtelen kegyelme teszi lehetővé, hogy a kápárá-kakas helyettesítse.
Karaiták – (vallási szekta): ez a szekta a –>gáonok idejében i.sz. 8. század második felében keletkezett. Tagjai nem fogadták el a –>Szóbeli Tant (Misnát, Talmudot), csak az Írott Tant, a Tórát.
Kávod – Tisztelet. Bizonyos emberek és helyek iránti tisztelet parancsolata és társadalmi követelménye. A tisztelet megadásának parancsa nem csak az Örökkévalóra vonatkozik, hanem az uralkodóra, a szülőkre, a Bölcsekre és a szent helyekre is.
Kidus – „megszentelés”: a szombatot és az ünnepeket borral és kaláccsal kell megszentelni, voltaképpen megemlékezni arról, hogy Isten a teremtés kezdetén megszentelte a szombatot. Bölcseink rendelkezése szerint a megszentelés borral történik. A megszentelés parancsa vonatkozik a szombat beköszöntésére és kimenetelére (Hávdálá) egyaránt. A kidust ott mondják, ahol étkeznek.
Kidus-Leváná – az újhold megszentelése. Egyszer egy hónapban – amikor látni már a holdat – elmondott imaszöveg neve. A héber naptár a Hold járásához igazodik.
Kipá – „kis fejfedő”: fekete selyemből, bársolyból varrt vagy színes fonálból horgolt kerek fejfedő.
Klipá: Burok, héj. –>Kabalisztikus fogalom. Értelme: ahogyan a gyümölcs héja befedi a gyümölcs belsejét, úgy teremtett az Örökkévaló olyan – destruktív, negatív – erőket, amelyek eltakarják, elfedik a minden dolog belsejében meglévő isteni éltető erőt.
Kohaniták – „pap”: Áron leszármazottai. Bizonyos szertartásokon, így a duchánolásnak nevzett áldásosztáskor, még manapság is van szerepük. Papi származásukra olykor a nevük is utal: Kohn, Kahán, Katz (ez utóbbi a „kohén cedek”, a.m. „igaz pap” rövidítése) stb.
Kvitl, kvitli – (jiddis): kártya, cetli, az a kivánságcédula, ami a –>chaszidok, a rebbéjüknél tett látogatáskor átnyújtanak neki.
