Likuté Szichot – Ünnepek

 

 Mit érzünk a Jom Kipur utáni napon? Jom Kipur napján természetesen egy szellemi újjáéledést élünk át, de mi a helyzet a következő napon? Fenntartható-e a Jom Kipur fokozott tudatossága az év többi napján?
Erre a kérdésre a Jom Kipurkor felolvasott Tóra-szakasz adja meg a választ: ebben a szakaszban olvashatunk a kohén gádol által ezen a napon bemutatott áldozatokról. A szakaszt az „Áron két fiának halála után, akik az Örökkévaló színéhez közeledtek s ezért meghaltak, az Örökkévaló beszélt Mózessel” szavak vezetik be. Ezek a szavak fontos tanulsággal szolgálnak Jom Kipurt illetően, mivel ezen a napon minden zsidó „az Örökkévaló színéhez közeledik”.

 

 Azért, hogy megértsük hogyan viszonyuljunk a Jom Kipur utáni napokhoz, a Tóra elbeszéli Áron két fiának, Nádábnak és Ábíhunak az alapvető hibáját, amit akkor követtek el, amikor „az Örökkévaló színéhez közeledtek”. Miután feltárult Isten jelenléte a felszentelt találkozás sátrában: „Vette mindegyik a maga serpenyőjét és tett bele tüzet, tett reá füstölőszert és bevitt az Örökkévaló színe elé idegen tüzet, amit nem parancsolt nekik. És ekkor tűz jött ki az Örökkévaló színe elől és megemésztette őket.” (3Mózes 10:1-2.)
Bölcseink ugyan rámutatnak számos olyan hibára, ami miatt meghaltak Áron fiai, mégis az e fajta értelmezések további kérdéseket vetnek fel: Nádábot és Ábíhut maga az Örökkévaló választotta ki, hogy papként szolgáljanak; kommentárjában Rási megjegyzi, hogy Nádáb és Ábíhu még Mózesnél is magasabb szellemi szintet ért el. Hogyan lenne akkor lehetséges, hogy mégis ilyen súlyosan hibáztak szolgálatuk során?
Számos Tóra-magyarázó szerint Nádáb és Ábíhu halála nem büntetés volt, hanem annak egyenes következménye, hogy olyan magas szellemi szintekre emelkedtek, hogy lelkük már nem volt képes testükben maradni. Miután teljesen magával ragadta őket az Örökkévalóhoz való ragaszkodás érzése (dvékut), nem tudtak visszatérni a materiális élethez.

Nádáb és Ábíhu sorsa azonban ez utóbbi értelmezés szerint sem volt helytálló, hiszen cselekedetüket az önérdek hatotta át. Azért haltak meg, mert lelkük az Örökkévalóhoz akart ragaszkodni, Vele abszolút egységben akartak lenni. Nagy vágyakozásuk közben szem elől tévesztették azt a célt, ami elérése érdekében teremtette az Örökkévaló a világot. A szellemi és fizikai világ többi teremtményéhez hasonlóan, ok is azért lettek teremtve, hogy az Örökkévalónak legyen „lakhelye az alanti világban”. Azáltal, hogy elhagyták a fizikai világot, – még ha azzal a céllal is, hogy az Örökkévalóhoz még közelebb kerüljenek – szembe kerültek azzal a céllal, ami érdekében az Örökkévaló teremtette őket és az egész világot.
Lelkünk legmélyebb vágyakozásainak és vallásos érzületünknek materiális létünk realitásaihoz kell kötődniük. A szellemiség nem a mindennapoktól elkülönülő, azokhoz hozzáadott, extra dimenzió, hanem egy olyan eszköz, melynek segítségével magasabb szintre emelhetjük mindennapi életünket. A szellemi és materiális világ összeegyeztetésével nemesítjük a világot, szentséggel hatjuk át és az Örökkévaló Jelenlétének méltó lakhelyévé változtatjuk.

 A materiális és szellemi világ összeegyeztetését a Talmud világosan szemlélteti. Négy bölcs „lépett be a Párdészba” (szó szerint: gyümölcsöskertbe), az az a Tóra rejtett mélységeiben rejlő gazdag értelmezések között „barangoltak”, és annyi misztikus jelenésben volt részük, amit képtelenek voltak feldolgozni. Egyikük „látott és meghalt”, a másik „látott és megzavarodott”, a harmadik „kitépte az ültetvényeket” (vagyis félreértelmezte és félremagyarázta őket). Csupán Rabbi Ákivá „jött békével és ment békével”. (Chágigá 14b.)
Rabbi Ákivá volt az egyetlen, aki „ment békével”, mivel ő volt az egyetlen, aki „jött békével”. Nem csupán misztikus tapasztalatokért jött. Nem azért lépett be a Párdészba, hogy kielégítse az Örökkévaló utáni vágyát, hanem azért, hogy elérjen egy fokozott szellemi tudatot, amivel fokozni tudja Isten szolgálatának egészét. Három társa ezzel szemben egyéni misztikus élményeiket akarták gyarapítani. Közeledni akartak az Örökkévaló színe elé, de nem értették, hogyan terjesszék ki ezeket a tapasztalatokat egész életükre.

Ugyanez a probléma felmerülhet saját Jom Kipur-i szolgálatunk esetében is. Még akkor se tévesszük szem elől az Örökkévaló egész évi szolgálatát, amikor „az Örökkévaló színéhez közeledünk”. Jom Kipur napját ne tekintsük elszigetelt, egyedülálló eseménynek, hanem olyannak, amely lehetővé teszi, hogy fokozzuk mindennapi kapcsolatunkat az Örökkévalóval.
A főpap által végzett Jom Kipur-i szertartás rávilágít annak szükségességére, hogy Jom Kipurt az év többi napjának realitásához fűzzük. Ezen a napon a főpap egyedül lépett a Szentek Szentélyébe, ahol együtt volt a Sechinával, Isten megnyilvánuló jelenlétével. Ennél mélyebb vallási élmény nem képzelhető el. Azonban rögtön rövid, egyszerű imát mondott, melyben áldást kért a gondtalan megélhetéshez a zsidó nép nevében (290-291. oldal). Rögtön a legmagasabb szellemi szintre emelkedés legelejétől a zsidó nép mindennapi gondjai foglalkoztatták.
Megjegyzendő, hogy csak az a pap szolgálhatott főpapként Jom Kipur napján, aki nos volt. Ha a főpap nőtlen volt, vagyis hiányzott belőle az elkötelezettség az evilági realitásokkal való együttéléshez, alkalmatlan volt arra, hogy testvérei nevében fellépjen.

 Mi magunk talán nem jutunk olyan magasságokba, melyekbe Áron fiai jutottak vagy a főpap a Szentek Szentélyében, mégis vannak időszakok, amikor jobban kapcsolatban állunk lelkünkkel és az Örökkévalóval. Ez kiváltképp igaz Jom Kipurra, arra a napra, amikor minden világi gondtól eltávolodunk. Nem engedhetjük, hogy ezek az időszakok függetlenek maradjanak mindennapi életünktől – épp ellenkezőleg, arra kell törekednünk, hogy ezek a különleges napok szellemi ereje töltse meg mindennapi istenszolgálatunkat.

 

Ez a törekvés egyúttal áldást hoz materiális dolgainkra. Jom Kipur az ítélet napja. Ha az Örökkévaló azt látja, hogy minden erőnkkel azon vagyunk, hogy nemesítsük a körülöttünk lévő világot, s ez a szándék még legemelkedettebb pillanatainkban sem hagy el minket, sikerrel jutalmaz bennünket az Örökkévaló, mind az Ő szolgálatában, mind anyagi ügyeinkben. Ekkor az Örökkévaló egészséggel, gazdagsággal és gyermekekkel áld meg minket, és ezt az áldást felhasználhatjuk a világ tökéletesítésére, hogy valóban az Örökkévalóhoz méltó lakhellyé váljon.

 

Az Örökkévaló szolgálatának ilyen megközelítése az anyagi jólét és a szellemi fejlődés legtökéletesebb összeegyeztetéséhez vezet, amely a Megváltás Korában következik be. „Ekkor a zsidók valamennyien bölcsek lesznek, megértik a rejtett [misztikus] dolgokat, és annyira megismerik Teremtőjüket, amennyire az embernek lehetséges, amint [Jesájá 11:9.] írja: „tele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogy a tengert víz borítja.”” (Bírák könyve, A királyok törvényei 12:5.)