אֶלָא אִי אָמְרַתְּ מוֹכֵר נַמִי כְּלוֹקֵחַ דָמֵי – מַאי נָפְקָא לְהוּ מִינָהּ? כִּי הֵיכִי דְעָבְדִי לֵיהּ רַבָּנַן תַּקַּנְתָּא לַלוֹקֵחַ הָכִי נַמִי עָבְדִי לֵיהּ רַבָּנַן תַּקַּנְתָּא לַמוֹכֵר!
Ha azonban azt állítjuk, hogy az eladó (visszakövetelésének időtartama) azonos a vevőével, akkor milyen hátrányuk származott (a ludi kereskedőknek Rabbi Tárfon véleményéből), hisz az a rendelet, amit a Rabbik hoztak (miszerint bizonyos időtartamon belül még lehet visszakövetelni, és ezt Rabbi Tárfon egész napra értelmezte) nemcsak a vevőre, hanem az eladóra is vonatkozik (és ez a hasznukat is hozta, abban az esetben amikor ők a megtévesztettek)?
– תַּגָרֵי לוּד לָא שְׁכִיחַ דְטָעוּ.
– Lud kereskedői nem szoktak tévedni (ezért az egésznapi visszaköveteléssel inkább a vevő nyer).
אוּשְׁפְּזִיכְנֵיהּ דְרָמִי בַּר חַמָא זַבֵּין חֲמָרָא וּטְעָה. אַשְׁכַּחֵיהּ דְהֲוָה עָצֵיב, אֲמַר לֵיהּ:
(Történt egyszer, hogy) Rámi bár Chámának a vendéglátója egy szamár eladásakor tévedett (az árban, és túl olcsón adta el). Amikor (Rámi) találkozott vele, és látta, hogy búsul, megkérdezte tőle:
– אַמַּאי עֲצִיבַתְ?
– Miért vagy szomorú?
– אֲמַר לֵיהּ: זַבִּינִי חֲמָרָא וּטְעַאי.
– (Rámi!) Eladtam egy szamarat és becsaptak. – mondta ő.
– אֲמַר לֵיהּ: זִיל הֲדַר בָּךְ.
– Menj, – bátorította (Rámi) – visszakozz az üzlettől!
– אֲמַר לֵיהּ: הָא שְׁהַאי לִי יוֹתֵר מִכְּדֵי שֶׁאַרְאֶה לַתַּגָּר אוֹ לִקְרוֹבִי.
– (Nem lehet, – szólt Rámi pórul járt vendéglátója) – már többet várakoztam, annál a megszabott időnél, hogy „meg tudja mutatni egy másik kereskedőnek vagy rokonának”!
שְׁדַרֵיהּ לְקַמֵיהּ דְרַב נַחְמָן. אֲמַר לֵיהּ:
(Rámi) elküldte őt Ráv Náchmánhoz, aki ezt mondta neki:
לֹא שָׁנוּ אֶלָּא לוֹקֵחַ, אֲבָל מוֹכֵר – לְעוֹלָם חוֹזֵר. מַאי טַעְמָא – לוֹקֵחַ מִקָּחוֹ בְּיָדוֹ, כָּל הֵיכָא דְאָזֵיל מַחֲוֵי לֵיהּ, וְאָמְרִי לֵיהּ אִי טָעָה אִי לָא טָעָה. מוֹכֵר דְלָא נָקַט מִקָּחֵיהּ בְּיָדֵיהּ, עַד דְמִיתְרַמֵי לֵיהּ זְבִינְתָא כִּזְבִינְתֵיהּ, וְיָדַע אִי טָעָה וְאִי לָא טָעָה.
– Ez a törvény (hogy csak egy bizonyos időtartamig visszakozhat a megtévesztett), csak is, kizárólag a vevőre vonatkozik, ám az eladó bármikor visszakozhat az üzlettől! Mi ennek az oka? A vevőnek az árú a tulajdonában van, amerre jár, mindenhol megmutatja, és ott megmondják neki, hogy tévedett-e, vagy sem! Ám az eladónak nincs már tulajdonában az áru (és nem tudja megmutatni, hogy véleményt mondjanak), ezért várnia kell amíg alkalma lesz arra, hogy az övéhez hasonló áruval (egy másik eladónál) találkozzon, és csak ez után tudja meg, hogy tévedett-e vagy sem.
הַהוּא גַּבְרָא דַהֲוָה נָקַט וַרְשְׁכֵי לְזַבּוּנֵי, קָרֵי שִׁיתָא וְשַׁוְיָא חַמְשָׂא, וְאִי הָווּ יָהֲבִי לֵיהּ חַמְשָׂא וּפַלְגָּא – הֲוָה שָׁקֵיל. אֲתָא הַהוּא גַּבְרָא וַאֲמַר: אִי יָהֵיבְנָא לֵיהּ חַמְשָׂא וּפַלְגָּא – הָוְיָא מְחִילָה, אֶתֵּן לֵיהּ שִׁיתָא וְאֶתְבְּעֵיהּ לְדִינָא.
(Történt egyszer, hogy) egy ember, akinek selyemövei voltak, és azokat árusította. Úgy hirdette, hogy hatért adja, ám valójában csak ötöt ért, azonban (az alkudozásban) még öt és félig is engedett volna. Látván ezt egy (ravasz) vevő a következőt gondolta: ha adok neki öt és felet, akkor ez (a megtévesztés) még elnézendő, (és így azt nem tudom visszakövetelni, inkább) adok hatot, és majd beperelem a bíróságon (és visszakapom majd az egész különbséget)!
אֲתָא לְקַמֵּיהּ דְרָבָא, אֲמַר לֵיהּ:
Amikor eljutott (az ügy) Rává elé, ő így szólt:
לֹא שָׁנוּ אֶלָּא בְּלוֹקֵחַ מִן הַתַּגָּר, אֲבָל בְּלוֹקֵחַ מִבַּעַל הַבַּיִת – אֵין לוֹ עָלָיו אוֹנָאָה.
– (Ez a törvény, hogy ha hatoddal megtévesztenek valakit, akkor az, a különbözetet visszakövetelheti), csakis akkor érvényes, ha kereskedőtől vásárlunk, ha azonban magánembertől vásárlunk valamit (ami a sajátja volt), akkor az nem számít megtévesztésnek.
הַהוּא גַּבְרָא דַהֲוָה נָקֵיט כֵּיפֵי לְזַבּוּנֵי, קָרֵי שִׁתִּין וְשָׁוֵי חַמְשִׂין, וְאִי הָווּ יָהֲבִי לֵיהּ חַמְשִׂין וְחַמְשָׂא הֲוָה שָׁקֵיל. אֲתָא הַהוּא גַּבְרָא וְאָמַר: אִי יָהֵיבְנָא לֵיהּ חַמְשִׂין וְחַמְשָׂא הָוְיָא מְחִילָה, אֶתֵּן לֵיהּ שִׁיתִּין, וְאֶתְבְּעֵיהּ לְדִינָא.
(Történt egyszer, hogy) egy ember ékszereket akart eladni. Úgy hirdette, hogy hatvanért adja, ám valójában csak ötvenet ért, azonban (az alkudozásban) még ötvenötig is engedett volna. Látván ezt egy (ravasz) vevő a következőt gondolta: ha adok neki ötvenötöt, akkor ez (a megtévesztés) még elnézendő, (és így azt nem tudom visszakövetelni, inkább) adok hatvanat, és majd beperelem a bíróságon (és visszakapom majd az egész különbséget)!
אֲתָא לְקַמֵיהּ דְרַב חִסְדָא. אֲמַר לֵיהּ:
Amikor eljutott (az ügy) Ráv Chiszdá elé, ő így szólt:
לֹא שָׁנוּ אֶלָּא בְּלוֹקֵחַ מִן הַתַּגָּר, אֲבָל בְּלוֹקֵחַ מִן בַּעַל הַבַּיִת – אֵין לוֹ עָלָיו אוֹנָאָה.
– (Ez a törvény, hogy ha hatoddal megtévesztenek valakit, akkor az, a különbözetet visszakövetelheti), csakis akkor érvényes, ha kereskedőtől vásárlunk, ha azonban magánembertől vásárlunk valamit (ami a sajátja volt), akkor az nem számít megtévesztésnek.
– אֲמַר לֵיהּ רַב דִימִי: יִשַּׁר, וְכֵן אָמַר רַבִּי אֶלְעָזָר. – יִשַּׁר.
(Erről) Ráv Dimi így vélekedett: „helyes” (a fenti megállapítás). Így vélekedett Rabbi Elázár is: „helyes”.
– וְהָא אֲנַן תְּנַן: כְּשֵׁם שֶׁאוֹנָאָה לַהֶדְיוֹט כָּךְ אוֹנָאָה לַתַּגָּר, מַאן הֶדְיוֹט – לָאו בַּעַל הַבַּיִת?
– (Hogyan lehetséges ez,) hisz nem így tanultuk (egy Misnában): „Amiképpen van megtévesztés az egyszerű polgárnál, akképpen van megtévesztés a kereskedőnél is.” Ki más számítana egyszerű polgárnak, ha nem a magánember?
– אֲמַר רַב חִסְדָא:
Ráv Chiszdá ezt így magyarázta:
בְּצַדְרִיָיתָא, אֲבָל מָאנֵי תַּשְׁמִישְׁתֵּיהּ דְיַקִּירֵי עֲלֵיהּ – לָא מְזַבֵּין לְהוּ אִי לָאו בְּדָמֵי יְתֵירֵי.
– (A fent említett Misnában egy) posztóruháról van szó (amit a magán ember sem saját célra, hanem eladásra készít), ám ha (mint például: a fenti két történetben, egy magánember személyes) használati tárgyairól beszélünk, amelyek kedvesek a számára, azokat csakis magas áron adja el (és ezért nem számít megtévesztésnek).
