A Jeruzsálemből eredő Szent János Lovagrend, más néven a johanniták vagy máltai lovagok, a keresztes háborúk idején alakult meg, és eredeti célja a zarándokok védelme és gyógyítása volt. Azonban a 16. századra már hírhedt kalózbandává váltak, akik különösen a zsidó kereskedőket szemelték ki zsákmányul.
A történelemben ritkán találkozunk olyan bizarr ellentmondással, mint a betegápolásra felesküdött keresztény lovagrend, amely évszázadokon át a zsidó emberek egyik legkegyetlenebb üldözőjévé és kizsákmányolójává vált. A történelem egy kevéssé ismert fejezete Yehudis Litvak tollából.
A máltai szerzetes-lovagok és zsidó rabszolgáik
Az olasz történetíró, Joszef háKohen Emek Hábáchá („Könnyek Völgye”) című 1552-es feljegyzésében említi:
„A rhodoszi szerzetesek hajói Máltára indultak zsákmányért, és találkoztak egy Szalonikiből jövő hajóval, amelyen körülbelül hetven zsidó utazott. Elfogták őket, és Máltára vitték őket, ahol rabságba estek. Csak váltságdíj fejében engedték tovább őket.”
A lovagok 1530-tól uralták Máltát, miután V. Károly császár nekik adományozta a szigetet, formálisan egy évente fizetett sólyomért cserébe, ám valójában kalózkodásuk hasznát kívánta kamatoztatni. A zsidók – akiket a hírhedt, 1492-es spanyol kiűzetés után itt sem fogadtak be, különösen veszélyeztetettek voltak. Kereskedők, zarándokok és szellemi vezetők egyaránt a kalózok célpontjává váltak.
Mintha nem is emberek lettek volna, úgy bántak a zsidó foglyokkal
A zsidó rabszolgák sorsa szívszorító volt, egyikükről így írtak: „csupaszon, hátrakötözött kézzel, meztelenül, véresen, téglát és követ cipelve, korbáccsal verten” tengette napjait. Másokat galérarabszolgának vetettek be – evezniük kellett napi 16 órát, miközben ütlegelték őket. A zsidó közösségek váltságdíjakat gyűjtöttek, és közvetítő ügynököket béreltek fel, hogy kiszabadítsák őket.
A Máltához viszonylag közel eső, nagymúltú velencei hitközség külön szervezetet hozott létre, Fogolymegváltó Társaság néven. A társaság célja minél több Máltán fogvatartott zsidó rabszolga megváltása volt, melyet nem-zsidó közvetítőkön keresztül, tekintélyes összegekért szabadítottak ki.
A marokkói Mose Azulay rabbi összesen 30 évet töltött Máltán rabságban, ahol vallási vezetőként is működött. A zsidók kiváltása annyira fontos volt, hogy a lovagok többször is mesterségesen felverték az árakat, különösen ha az áldozat ismert személy volt, például szentföldi rabbi. A legmagasabb kiváltási díjakat mindig a zsidókért követelték.
Napóleon vetett véget a keresztény kalózkodásnak
A máltai lovagok kalózkodása végül csak 1798-ban ért véget, amikor Napóleon elfoglalta a szigetet és eltörölte a rabszolgaságot. A túlélők zsidók közül többen végül Máltán maradtak.
A szigetország legközelebb zsidó szempontból már pozitív módon írta be magát a történelembe: a II. világháború idején biztonságot nyújtott a nácik elől menekülő zsidók számára – egyetlen európai országként, amely nem követelt vízumot a belépéshez.
Ma Máltán egy kis zsidó közösség él, emlékeztetve arra, hogy a szenvedések ellenére a zsidó szellemiség képes túlélni a legsötétebb időkben is.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.