Szexualitás és szexuális másság
Házasodjon-e, aki nem tud heteroszexuális
kapcsolatban boldog lenni?
Chaim Rapoport rabbi
(Az angliai főrabbi tanácsadója, Judaism and Homosexuality: An Authentic Orthodox View c. könyv szerzője)
Házasodni mindenáron?
A homoszexualitás ortodox értékeléséről készült összegzésében Alan Unterman rabbi a következőket írja[1]: „…az nem követelmény, hogy az ember szexuálisan vonzódjék az ellenkező nem tagjaihoz, de az igen, hogy akár vonzódik, akár nem, házasságban éljen, és legyenek gyermekei.”
Ezzel a kijelentéssel messzemenőkig nem tudok egyet érteni. Annyi bizonyos, hogy a házasság és az utódnemzés a zsidó vallásban a legfontosabb értékek közé tartozik. A judaizmus szellemiségével homlokegyenest ellenkező a normál magcsaládon kívül fogant, született és felnevelt gyermekek ideája. Ahol az egészséges és stabil házasságra van esély, az ember pozitívan kell, hogy feleljen az isteni elhívásra:[2] „Szaporodjatok és sokasodjatok.” Aki viszont nem képes megfelelő társat találni, illetve mentális vagy fizikai fogyatékosság akadályozza, felmentést kap e parancsolat beteljesítése alól. A heteroszexuális kapcsolat fenntartására való érzelmi képtelenség hasonlóképpen felmenti az embert az alól, hogy olyan házasságra lépjen, ami nagy valószínűséggel elmondhatatlan szenvedést okoz mindkét partnernek.
Ezért aztán – nem feledve, hogy a házasságot nagy becsben tartjuk – a nyíltan homoszexuális embernek talán a legjobb azt tanácsolni, hogy energiáit és tehetségeit más területeken kamatoztassa. Aharon Feldman rabbi közelebb jár a lényeghez, amikor azt írja:[3] „Az a homoszexuális ember, akinek nincsen családja, nagyon is komolyan hozzá tud járulni a zsidóság boldogulásához, olyasmivel, amivel mások nem.” A családi élet szigorú követelményei által nem béklyózva az ilyen ember sokmindenben részt tud venni, aminek a házasember nem szentelheti magát. Feldman rabbi olyanokról beszél itt, akik a közösség fejlődéséhez való hozzájárulásukkal tiszteletet szereztek maguknak, „noha jól tudott róluk, hogy nem érdeklődnek a házasság intézménye iránt.”
Akár cölibátus, az emberiség javára
Nem szabad azonban nagyon gyorsan levonnunk a végkövetkeztetést. Sokan, akik homoszexuális vonzalmat tapasztaltak magukban, ennek ellenére képesek, terápiás segítséggel kölcsönösen boldogító heteroszexuális kapcsolatot létesíteni. Az átmeneti homoszexualitás tinédzserek közt, a biszexualitás, a kétséges szexuális irányultság, sőt akár a nyílt homoszexualitás olyanok közt, akik egynemű környezetben kénytelenk élni egy időre, mind ismerős jelenségek a tudomány számára. A „felismert” homoszexualitás ellenére is képesek lehetnek egyesek házasságot kötni, gyermeket vállalni intenzív (olykor erősen embert próbáló) terápia után. De ahol a terápia nem elérhető lehetőség, vagy nem volt hatásos, sem jó ötlet olyan kapcsolatra venni rá ellenkező neműeket, amely kapcsolatban a harmónia és az érzelmi biztonság alapvető építőelemi hiányoznak már ab ovo.
A halácha tiltja a házasság előtti, a házasságon kívüli, a promiszkuus és homoszexuális kapcsolatokat. Az agglegény, a vénkisasszony és a homoszexuális ember, illetve az, aki egy szexuális kapocs nélküli házasságban találja magát, kénytelen cölibátust tartani. El kell ismerjük, hogy teológiai értelemben nehéz elfogadni, hogy az isteni gondviselés megfosztott volna ennyi embert a házasság áldásaitól és az intimit kapcsolat gyönyörűségeitől. A hívő zsidó azonban elfogadja, hogy a Tóra tanításai az emberiség végső javát szolgálják, az egyénét és a társadalomét is. Némely kísértések leküzdésére herkulesi erőfeszítések szükségesek, ahogy Feldman rabbi is mondja, s a homoszexuális aktivitástól való teljes tartózkodás gyakran „nehéz és csak idővel érhető el”. Ezért aztán „a zsidó homoszexuálisoknak el kell kötelezniük magukat, hogy egy folyamat végén teljesen szakítanak a homoszexuális aktivitással”.
Tolerálni, de nem üdvözíteni
Azért viszont általában senkit nem lehet se okolni, se büntetni, mert homoszexuális érzések lepik meg. Inkább van szükség ilyen esetekben megértéssel és empátiával fordulni az érintettek felé. Az imitatio Dei (Isten jóságának, kedvességének követése) eszméje különösen az elnyomottak felé fontos, és az világosan azt diktálja, hogy ne közösítsünk ki és idegenítsünk el senkit, aki kibeszéletlen magánnyal, lelki nyomorúságokkal és szexuális frusztrációkkal küzd. Sajnos némely egyébként „haladó” gondolkodók a vakbuzgóság köpönyegében a homoszexualitást mint problémát egyszerűen elhessegetnék. Az ilyenek saját előítéleteiket részletezik pusztán a vallási tan álcája alatt. Tehát egyrészt nem ítélkezünk a személy fölött, „míg nem voltunk a helyében”,[4] másrészt nem is szabad eldobnunk minden morális objektivitást és hagyni, hogy káosz uralkodjon el a zsidó vallási és erkölcsi értékek hierarchiájában.
Továbbá fontos leszögezni, hogy a toleranciát és a türelmet a homoszexuálisok esetében is az egyén iránt gyakoroljuk. Nem érvényes azokra a szervezetekre, melyek a homoszexualitás „ügyét” igyekeznek előmozdítani vagy mint egyként elfogadható „alternatív életstílust” mutatják be. A „homózsinagóga” tilalmas dolog minden vallási érzékenységgel bíró ember számára, hiszen ezek célja nem egyszerűen egy a Tóra által tiltott viselkedés csöndes elfogadása, hanem egyenesen megszentelné az illető gyakorlatot. Ami pedig azt a kérdést illeti, amit nekünk szoktak szegezni, hogy „hát akkor hol davenoljanak a melegek?” – a válasz az, hogy ott, ahol azok a zsidók, akik sült oldalast esznek, megszentségtelenítik a szombatot és csalják a feleségüket, szóval ahol ők imádják mennyei Atyjukat. Vajon jól fogadnák-e ott őket? Igen, amennyiben nem igyekeznek „megtéríteni” másokat. A „meleg büszkeség” fitogtatása a zsinagóga által képviselt tanítás iránti érzékenység hiányáról árulkodik.
Számos zsinagógában felhívják Tóra-olvasásra azt is, aki előző este a MacDonaldsban evett, föltéve, ha nem lobogtatja a sajtburgerje blokkját a Sulban. Hasonlóképpen szeretettel fogadjuk azt a zsidót is, akinek a szexuális élete nincs összhangban a Tóra kívánalmaival, kivéve, ha jó okkal föltételezzük, hogy az „ügyet” akarja képviselni nálunk, vagy „áttérőket” szeretne toborozni. Semmi sincs, ami annyira elítélendő volna hagyományaink szerint, mint ha valaki másokat akar rossz útra téríteni.
Összegzés
A fentieket mind megfontolva egy sor következtetés adódik:
- A homoszexuális kapcsolat tilos zsidónak és nemzsidónak egyaránt. Amikor viszont tanácsadásra kerül a sor, nem reális elvárni, hogy az ilyen tevékenység azon nyomban teljesen megszakítható. A folyamat során segítenünk kell az érintettnek elkerülni a promiszkuitás, a csüggedés és egyéb problémák csapdáit, melyekre ilyenkor fogékonyabb lehet. A depresszió és az öngyilkossági kísérletek homoszexuálisok közt nem ritkák. A rabbiknak, tanároknak és tanácsadóknak nagyon is ügyelniük kell ezekre a problémákra, és nem „tétlenül figyelni”[5], míg mások pikuách nefesben vannak. Ami az országos problémákat illeti, szükséges részt vállalnunk a homoszexuálisok ellen irányuló személyes atrocitások megfékezésében – ezek a nácik szokásaira emlékeztetnek.
- A meleg zsidókat arra kell bátorítanunk, hogy vegyenek részt a zsidó élet minden szegmensében, amire alkalmasnak érzik magukat. Mindannyiunk közös feladata, hogy minden egyes zsidó ember spirituális jóllétét előmozdítsuk. A judaizmus nem támogatja az „aki nem veszi, ne piszkálja” attitüdöt. A vallási tökéletesedéshez vezető utazás hosszú és bizonytalan dolog. Mindenkinek a maga szintjén kell támogatást nyújtani az előrehaladáshoz.
- Az Örökkévaló szereti minden „gyermekét”, tekintet nélkül azok szexuális orientációjára. Ő gondot visel a tévelygő zsidóról is, akkor is, ha a vétke menthetetlen, különösen ha viselkedését nagyban befolyásolja a túlnyomóan szekuláris és liberális kortárs társadalom és tudományosság. Nekünk magunknak is az Örökkévaló útjait kell utánoznunk, és közösséget vállalni „fivéreinkkel és nővéreinkkel”. Így lehet reményünk arra, hogy olyan társadalmat alakítunk ki, amely valóban tükrözi az Örökkévaló tulajdonságait, szeretetét és jóakaratát.
[1] Unterman, Dr Alan, ‘Judaism and Homosexuality, Some Orthodox Perspectives’, in: Jewish Quarterly, 30:3. (Autumn 1993). Also in Jewish Explorations of Sexuality, Providence and Oxford 1995.
[2] 1Mózes 1:22., 28., 9:1., 7.
[3] Rabbi Aharon Feldman, ‘A Personal Correspondence’, in: Jewish Action 58:3. (Spring 5758/1998), 69. old.
[4] Atyák 2:4.
[5] 3Mózes 19:16.