Előszó

 

Kezetekben tartjátok az ellőttünk álló „Pilisi hétvége a Pesti Jesivával” anyagát. Célunk, hogy ezen intenzív, kétnapos program alatt átvegyük az itt összegyűjtött anyag nagyrészét.

Ebben a jegyzetben a Bibliából, a Talmudból, a zsidó filozófia és misztika műveiből válogattunk és fordítottunk. Például az itt megjelentetett Talmud-fordításhoz hasonló, a Talmud valódi, vitázó jellegét jól tükröző magyar fordítás még soha nem jelent meg. A fordítások nagy része a héber, jiddis eredetiből erre az alkalomra készült, esetenként korábbi magyar fordítások felhasználásával.

Az erre a két napra tervezett program a kellemes kikapcsolódás és a szombati hangulat mellett, igencsak jelentős. Azért döntöttünk ennyire intenzív program mellett, mert csak így van lehetőség a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt arra, hogy valódi ízelítőt nyújtsunk a zsidósággal kapcsolatos alapfogalmakból illetve aktuális témákból. A színes előadásokon szóba kerül a zsidó házasélet, az éppen aktuális omerszámlálás a kabbala tükrében, és egy kis kóstoló abból, hogy hogyan is tanulnak párokban Talmudot egy valódi jesivában. Az alternatív órákon megtudhatunk még sok mindent a klezmer zene történetéről, Az atyák bölcs tanításáról, a magyarországi zsidóság történetéről, de még a bárchesz sütésbe is bele tanulhatunk. A tanulás hatékonyságát bárki ellenőrizheti önmagán a füzet végén található, az összes témát érintő általános vizsgakérdésekkel.

A gyerekek számára, külön gyermekprogramot is biztosítunk – ezeken a legkisebb gyermekek is részt vehetnek. E programok a felnőtt programokkal egy időben kerülnek megrendezésre.

Az alapos, esetleges félreértéseket, tévhiteket tisztázó tanulás érdekében nem egyetemi előadásokhoz hasonló órákat tervezünk, hanem beszélgetéseket, amiken mindenki felteheti az aktuális témába vágó kérdéseit. El szeretnénk kerülni az olyan órákat, amelyeken a társaság nagy része egyáltalán nem, vagy csak alig érti, hogy miről van szó, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egymást követő gondolatok, ezért ha kérdéseitek vannak, szóljatok bátran – könnyebb azokat helyben tisztázni. Természetesen az órák után és a Sábáton után is van mód kérdések, vagy akár nem tárgyalt témák megbeszélésére.

Már harmadszor kerül sor a „Pilisi hétvége a Pesti Jesivával” megrendezésére. Az eddigi tapasztalatokat felhasználva próbálunk ez alkalommal, mind a teljesen kezdőknek, mind a haladóknak megfelelni, és még sikeresebben kitölteni ezt a két napot. Azonban a ti segítségeteket is várjuk, és magatok számára is érdekesebbé, hatékonyabbá tudnátok tenni ezt a hétvégét, ha folyamatosan elmondanátok véleményeteket a beszélgetésekről, az anyag tartalmáról, bonyolultságáról stb., akár még az ebédről is.

 

Hatékony, jó tanulást kívánunk!

Köves Slomó

 

Megszakítás