Rebbeka, az önzetlen jótevő
Szakaszunkban a Tóra leírja az első zsidó párkeresés történetét. Ábrahám már megöregedett, Isten mindennel megáldotta, de ő mégis úgy érezte nem térhet meg nyugodt szívvel őseihez, amíg meg nem találja a megfelelő menyecskét szeretett fiának, Izsáknak. Ebből a célból elküldi hűséges szolgáját Eliezert, hogy menjen Ábrahám szülőföldjére, és onnan, hozzon feleséget Izsáknak.
Eliezer útnak is indul, és még mielőtt megérkezik, eldönti, hogy Isten kezébe teszi az ügyet. A város kútjához érve a következőt határozza magában: „Legyen tehát, hogy a leány, akinek mondani fogom: Nyújtsd csak korsódat, hogy igyam, ő pedig azt mondja: Igyál és tevéidet is megitatom – azt jelölted ki a te szolgádnak, Izsáknak” (1Mózes 24:14.). A próba hamar beválik, hiszen az éppen arra járó Rebbeka az elvárásoknak megfelelően cselekszik, és a végén valóban ő lesz Izsák felesége, Jákob és Ézsau édesanyja.
A kommentárok felhívják figyelmünket arra, hogy itt nem egyszerűen egy próba-szerencse módon agyalta-ki tervét a menyecskét kereső szolga. Eliezer tudta, hogy Ábrahám házába és családjába csakis olyan fiatalasszony illik, aki az ottani szokásoknak és erkölcsnek megfelelően jószívű, könyörülettel teli és vendégszerető. Ezért aztán nem véletlen, hogy a különleges segítőkészséget kívánta tesztelni a helybéli lányoknál. Több magyarázó azonban felhívja figyelmünket a dolog abszurditására: Miért lett volna szüksége egy Eliezer féle rátermett tevehajcsárnak ifjú lányok segítségére ahhoz, hogy vizet merítsen magának és állatainak? Egyáltalán mi értelme volt a segítség elvárásnak ebben a helyzetben?
Áldott emlékű üknagyapám a sarkadi Silberstein Slomó rabbi (1815-1910) a következő magyarázatot adja erre a problémára (Ohel Slomó 28. l.):
Két szintje van a jószívűségnek és az adakozásnak. Vannak olyanok, akik nehezen tudják elviselni mások szenvedését és fájdalmát. Embertársuk megszorultságát látva a segítségére sietnek. Magas szintje ez a jóságnak, de nem a legmagasabb. A legnemesebb jótevő ugyanis az, aki nem mérlegeli felebarátja helyzetét, hanem jószívből ad, mert önmagában ez öröm a számára. Ilyen volt Ábrahám, akiről tudjuk, hogy messzeföldön ismert volt különleges önzetlen vendégszeretete. A jóságnak ezt a szintjét várta el Eliezer attól a lánytól, akit „kijelöl Isten az ő szolgájának”.Azt várta, hogy kérésére még akkor is adjon az adott leányzó vizet, ha amúgy egyértelmű, hogy igazából nem is szorulna rá, hiszen a kútból maga is fel tudná azt húzni.
