Bor és víz – az igazi öröm
A Tisri havi ünnepciklus befejező része a Sátrak ünnepének hét napja (az idén október 11–17.). E napokban a szabad ég alatt álló szukkában, sátorban eszünk és szombat kivételével minden nap az ünnepi csokorral imádkozunk. Ez négy jelképes növényből áll: mirtuszágból, pálmaágból, fűzfalevélből és etrogból (citrusgyümölcsből).
Bölcseink ezt az ünnepet zmán szimcháténunak, „örömünk idejé”-nek” nevezik. A Szentély idejében, Szukkot ünnepén a vigasság a Vízmerítés ünnepségének határtalan örömében érte el csúcspontját. (Szimchát Bét HáSoévá)
Az év során az áldozatokat bor kíséretében helyezik az oltárra. Egyedül Szukkotkor volt szokásban a boráldozat mellett vizet is önteni. Ekkor az egybegyűlt tömeg örömujjongásban tört ki, amely hét napig tartott, s amiről a bölcsek azt mondották (Szukká 51a.): „Aki még nem látta a Vízmerítés ünnepségét, még sose látott igazi örömöt!” – azaz, nem is képes igazi örömöt érezni.
Mit jelent az igazi öröm? Azt jelenti, hogy valaki képes kötelékeit és gátlásait ledobva felülemelkedni önnön korlátain. Ha valakinek racionális oka van a boldogságra, azt behatárolja saját felfogóképessége. Ha azonban olyan jutalmat vagy ajándékot kap, amely „legmerészebb álmait is meghaladja”, amit értelme nem volt képes előrevetíteni; mikor valakit valami olyasmi indít meg, ami nem csupán a megértésből, hanem lénye belsejéből fakad, akkor mondhatjuk, hogy az ilyen öröm hasonlóképpen határtalan.
Miért víz- és nem bormerítő ünnep? A bornak van íze, zamata, a víznek nincs valódi íze. A bornak és a víznek megvannak az megfelelői a lelki életben. Amikor az Örökkévaló szolgálatát csak a józan ész és a logika diktálja, az ilyen szolgálat „bor”: az illető belekóstol a micvá „ízébe” vagyis értelmébe. Az Örökkévaló iránti mélységes alázat által vezérelt szolgálatot „víz”-nek nevezzük, mivel az ilyen szolgálat racionalitásának „zamata” nem érzékelhető.
Az igazi határtalan öröm nem az illető felfogóképességének és intelligenciájának eredménye, mivel ezek behatároltak. Mikor azonban valaki ennek tudatára ébred, semlegesíti énjét. A legteljesebb alázat jegyében, a micvá egysége révén az illető eggyé válik a végtelen Istennel. Ekkor emelkedik fel lénye korlátain, s ekkor képes az Örökkévalót igazi, határtalan örömmel szolgálni.
Ezért van az, hogy aki még nem látta a Vízmerítés ünnepségének ujjongását, még nem látott igaz örömöt: a víz a borral ellentétben, mintegy az intellektus és az értelem ellentettje, az alázat mélységét jelképezi.
