Isten intése
1. És rosszul esett Jónának, nagyon rosszul, és bosszantotta őt.
2. És imádkozott az Örökkévalóhoz és mondta: Oh Örökkévaló, nemde ez volt a szavam, ameddig a földemen voltam! Azért elejét vettem megszökve Tarsísba; mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszantűrő és bőséges a szeretetben aki meggondolja a veszedelmet.
3. Most tehát Örökkévaló, vedd el, kérlek, tőlem lelkemet, mert jobb a halálom mint az életem!
4. Mondta az Örökkévaló: Hát méltán bosszant-e ez téged?
5. Erre kiment Jóna a városból és letelepedett a várostól keletre és készített ott magának kunyhót, és leült alatta árnyékban, míg meg nem látja, mi lesz a várossal?
6. És rendelt az Örökkévaló az Isten egy kikájónt, az felnőtt Jóna fölébe, hogy árnyék legyen a feje felett, hogy megmentse őt az ő bajától; és örült Jóna a kikájón fölött nagy örömmel.
7. De az Isten rendelt egy férget, midőn fölkelt a hajnal másnapra, az megverte a kikájónt, hogy elszáradt.
8. És volt, amint kisütött a nap, rendelt Isten tikkasztó keleti szelet és megverte a nap Jónát a fején és ájuldozott, és halálra kívánta a lelkét és mondta: Jobb a halálom, mint az életem!
9. Ekkor szólt az Isten Jónához: Hát méltán bosszant-e téged a kikájón dolga? Mondta: Méltán bosszant engem mind halálig.
10. És mondta az Örökkévaló : Te sajnálod a kikájónt, amellyel nem bajlódtál, s melyet föl nem neveltél, amely egy éj alatt lett és egy éj alatt elveszett.
11. És én ne sajnáljam Ninivét, a nagy városét, amelyben tizenkétszer tízezer embernél több van, aki nem tud különbséget jobbja és balja között, meg sok barom!
