XXVII. Háború és béke – Zsidók és a katonaság

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

Széfer Softim: A Bírák könyve

A királyok és a háború szabályai

6. fejezet

A háború törvényei

Békére való felhívás

1. §. Háborút, legyen az milchemet hárösut[1] vagy akár milchemet micvá[2], senki ellen sem szabad indítani addig, amíg fel nem lett neki ajánlva a békés rendezés lehetősége, ahogyan ez a Tórában is áll[3]: „Midőn közeledsz, egy városhoz, hogy ostromot indíts ellene, hívd föl előbb békére.”

Amennyiben az ellenfél elfogadja a békeajánlatot és elkötelezi magát a Noé leszármazottai számára meghagyott hét parancsolat teljesítése mellett, egyetlen emberét sem szabad megölni, hanem alá kell vetni őket: „Legyen adózód és szolgáljon neked”[4].

Ha hozzájárulnak ahhoz, hogy adózzanak, de nem fogadják el az alávetettséget, vagy ha elfogadják az alávetettséget, de nem hajlandóak adózni, ajánlatuk nem vehető figyelembe. Mindkettőhöz hozzá kell járulniuk.

Az alávetettség, amelyet el kell fogadniuk egy alárendelt helyzetet jelent. Sosem szabad fellázadniuk Izrael ellen, meg kell maradniuk függőségükben Izrael uralma alatt. Senki közülük zsidók fölé nem nevezhető ki.

A rájuk kirótt adó annyit jelent, hogy mind személyükkel, mind pénzükkel és készséggel szolgálniuk kell a királyt; például falak építésénél, erődök megerősítésénél, a király palotájának építésénél, és más hasonló feladatok végzésénél, ahogyan az az Írásban is áll[5]:

„Ilyen kényszermunkát vetett ki Salamon király, hogy megépíthesse az Örökkévaló templomát és a maga palotáját, meg Millót és Jeruzsálem várfalát… Az összes raktárvárosokat, amelyek Salamonéi voltak… Az emóriak… közül megmaradt egész népet… kényszermunkásokká tette Salamon; még ma is azok.

Izrael fiai közül azonban senkit sem kényszerített Salamon szolgálatra, mert ezek harcosok voltak, udvari emberei, vezérei, tisztjei, meg harci kocsijainak és lovasainak a parancsnokai.”

2. §. Rendezési javaslatában a király a következő megoldásokkal állhat elő: őt illeti az alávetett nép vagyonának a fele; vagy övé minden ingatlan vagyonuk, de megtarthatják minden ingóságukat; vagy elveszi minden ingóságukat, de meghagyja nekik a földjeiket.
3. §. Tilos hazudni az efféle egyezmények megkötésénél vagy csalárdul viselkedni velük, miután már hozzájárultak a békés rendezéshez és elfogadták a Noé hét törvényét.

 

Eljárás harc esetén

4. §. Ha nem járulnak hozzá egy békés rendezéshez, vagy ha hozzájárulnak egy békés rendezéshez, de nem fogadják el a Noé hét törvényét, háborút kell indítani ellenük.

Minden nagykorú férfit meg kell ölni. Vagyonukat és gyermekeiket zsákmány gyanánt el kell venni, de sem a nőket, sem pedig a gyermekeket megölni nem szabad, ahogyan az áll[6]: „de a nőket, a gyermekeket… [vedd el prédául magadnak].” A „gyermekek” pedig, a nagykorúságukat még el nem ért férfiakra utal.

A föntebb leírtak egy a többi néppel vívott milchemet resut-ra vonatkoznak. Mindazonáltal, ha akár a Hét Nép, akár Amálék elutasítja a békés rendezést, egyetlen lelket sem szabad életben hagyni közülük[7]: „Ugyanígy tégy mindazokkal [a városokkal, amelyek… nem e népek városai közül valók.] De ezen népek városaiból… ne hagyj életben egyetlen lelket sem.” Hasonlóan, Amálékra vonatkozóan ez áll[8]: „Töröld ki Amálék emlékét az ég alól.”

Honnan tudjuk, hogy ezek az utasítások csak azokra vonatkoznak, akik nem fogadták el a békés rendezés lehetőségét? Írva van[9]: „Egyetlen város sem köthetett békét Izrael fiaival, csak a Gibeonban lakó hivviek. Mindent harcban foglaltak el. Mert az Örökkévaló megkeményítette a szívüket, hogy harcoljanak Izrael ellen. Ezért Izrael kiirtotta őket.” Ebből a beszámolóból következtetni lehet arra, hogy fel lett ajánlva a békés rendezés lehetősége, de ezt ők nem fogadták el.

5. §. Jehosuá három levelet küldött a kánaánitáknak, mielőtt belépett volna az Ígéret Földjére. Az első így hangzott: „Aki el akar menekülni, az meneküljön!”

Ezt követően küldött egy második üzenetet: „Aki a békés rendezés híve, kössön békét!”

Majd egy harmadikat: „Aki háborút akar, az hadakozzék!”

Ha így történt, akkor Gibeon lakói vajon miért folyamodtak cselhez? Azért, mert eredetileg, amikor a mindenkinek szóló általános üzenet el lett küldve nekik, ők azt nem fogadták el. És mivel nem ismerték Izrael törvényeit, azt hitték, hogy mivel az általános üzenttel nem éltek többé nem adatik meg nekik a békekötés lehetősége.

Miért volt nehéz elfogadni a gibeoniták esetét a zsidó nép fejeinek olyannyira, hogy legszívesebben lekaszabolták volna őket, ha nem kötötte volna őket az eskü amit velük kötöttek? Azért fájt ez annyira nekik, mert a gibeoniták félrevezetése miatt, megtévesztve szövetséget kötöttek velük, holott írva van[10]: „Ne köss velük szövetséget!” Vagyis a státuszukat szabályozó törvények azt írták volna elő, hogy béke esetén is csak szolgákként vettessenek alá.

Mivel az esküt fondorlattal csalták ki, joggal le lehetett volna mészárolni őket, amiért félrevezették a zsidó népet, ám ez esetben Isten Neve bemocskolódott volna.

 

Ámon és Moáb

6. §. Ámon és Moáb nem kaphatja meg a békés rendezés lehetőségét, ahogy írva van[11]: „Ne törődj békességükkel és javukkal soha, egész életedben!” Bölcseink kijelentették:

Noha a Tóra azt mondja: „Hívd föl békére”, vonatkozik-e ez vajon Ámonra és Moábra is? Nem! Ugyanis a Tóra róluk azt írja: „Ne törődj békességükkel és javukkal.”

Noha a Tóra azt mondja[12]: „Nálad lakjék, környezetedben…; ne nyomorgasd őt!”, vajon vonatkozik-e ez Ámonra és Moábra is? Nem, a Tóra a „javukkal” való törődést is tiltja.

Még ha nem is szabad felajánlani nekik a békés rendezés lehetőségét; ha ők maguk kérnek békét, elfogadhatjuk ajánlatukat.

 

A menekülésre adott lehetőség

7. §. Ha egy várost ostrom alá vesznek, hogy meghódítsák, nem szabad minden a négy oldalán körülvenni, legfeljebb három oldalán. Helyet kell hagyni a lakosoknak, hogy elmenekülhessenek, és mindazoknak, akik menteni akarják az életüket, mint írva van[13]: „Harcot kezdtek Midján ellen, ahogyan megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek.” A hagyomány szerint azt parancsolta neki, hogy a fentebb említettek szerint hadba vonuljanak ellenük.

 

A pusztítás tilalma

8. §. A városokon kívül nőtt gyümölcsfákat nem szabad kivágni, és az öntözőcsatornák vizét sem szabad megakadályozni, hogy öntözzék azokat, nehogy kiszáradjanak[14]: „Ki ne irtsd annak fáit.” Bárkit, aki kivág egy ilyen fát, meg kell korbácsolni.

Ez nem csupán ostrom idejére, hanem minden helyzetre vonatkozik. Bárkit, aki pusztító szándékkal vág ki egy gyümölcsfát, meg kell korbácsolni.

Egy gyümölcsfát mindazonáltal ki lehet vágni, ha az valamiféle kárt okoz más fákban vagy mások földjében, vagy magas árat lehet kapni a fájáért. A Tóra csupán a kifejezetten pusztító szándékkal végrehajtott fakivágást tiltotta meg.

9. §. Bármely gyümölcsöt nem hozó fa kivágása engedélyezett, még ha az embernek nincs is kifejezetten szüksége a faanyagra vagy arra a helyre, amelyet a fa elfoglal. Hasonlóképpen ki lehet vágni egy olyan gyümölcsfát, amely már kiöregedett, és nem hoz akkora termést, amely kifizetődővé tenné a gondozására fordított fáradtságot.

Mekkora az a termés, amelyet egy olajfának mindenképpen meg kell hoznia ahhoz, hogy indokolt legyen a megóvása? Egy negyed káv[15]-nyi olajbogyó. Ugyanígy, egy olyan datolyapálmát, amely megterem egy káv-nyi datolyát, nem szabad kivágni.

10. §. A pusztítás tilalma nem csak kizárólag fákra vonatkozik. Bárki, aki úgy tör el egy szerszámot, szakít el egy ruhadarabot, rombol le egy épületet, akaszt meg egy vízfolyást vagy tesz tönkre ételt, hogy tettében romboló szándék vezeti, az megsérti a „Ne rombolj” parancsát. Jóllehet, ezért a tettéért nem kell megkorbácsolni, hanem helyette „engedelmességre kényszerítő vesszőcsapások”-ban kell részesíteni, a Bölcsek rendelése szerint.

 

Könnyítések hadviselés idején

11. §. A nem-zsidó városok ostromát a szombat bejövetele előtt legalább három nappal kell megkezdenünk; ettől kezdve minden nap harcolhatunk velük, még szombaton is, ahogy írva van[16]: „[az ellen a város ellen, amely ellened hadakozik,] amíg el nem pusztítod.” Bölcseink értelmezése szerint: ez azt jelenti, hogy „még szombaton is.” Ez vonatkozik mind a milchemet micvá-ra, mind pedig a milchemet resut-ra.
12. §. A hadsereg bárhol táborozhat.

Egy ütközetben elesett személyt ott kell eltemetni, ahol elesett. Ugyanúgy megilleti őt ez a hely, mint egy mét micvá-t[17] a sajátja.

13. §. Négyféle könnyebbség engedélyezett egy [katonai] táborban:
14. a) A dmáj[18] fogyasztása;
15. b) Az embernek nem kell kezet mosni kenyér evése előtt;
16. c) Bárhonnan lehet fát gyűjteni, és nem kell a törvénytelen eltulajdonítástól tartani. Még ha valaki felvágott és kiszárított fát talál is, amit feltehetően valaki a maga számára tett félre, nem tilos azt egy katonai tábor számára eltulajdonítani.
17. d) Nem kötelező éruv chácérotot[19] vonni egy katonai tábor köré, bármi átvihető egyik sátorból a másikba.

Ez utóbbi csupán akkor engedélyezett, ha az egész tábort egy legalább tíz tenyérszélesség (65-105 cm) magas táborfal veszi körül, az egész tábort imigyen egyetlen hatalmas magánterületté téve, mivel, mint ahogyan azt A szombat szabályai kifejtem. A falnak pedig legalább tíz tenyérszélesség magasnak kell lennie ahhoz, hogy a körülzárt földdarab magánterületnek számítson.

Ezek a könnyebbségek nem csak akkor érvényesek, amikor a sereg hadba vonul, hanem akkor is, amikor az ütközetből visszatér.

14. §. Tilos a tábor területén vagy bárhol a szabadban a katonáknak szükségüket végezni. Mi több, tevőleges parancsolat latrinákat létesíteni a tábor számára[20]: „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda.”
15. §. Hasonlóképpen tevőleges parancsolat minden egyes katona számára, hogy egy ásócska is lógjon az oldalán a többi fegyvere mellett. Amikor kimegy a latrinára, ezzel kell ásnia egy kis gödröt, könnyítenie magán, majd betemetni az ürülékét, ahogy írva van[21]: „És legyen ásócskád a fegyvered mellett.”

Mindenkor ezt a gyakorlatot kell folytatniuk, akár velük van a frigyláda, akár nem, ahogy írva van[22]: „[Isten a te táborodban jár…] legyen azért a te táborod szent.”

 

7. fejezet

Mentesülés a katonai szolgálat alól

 Beszéd a harc előtt

1. §. Milchemet micvá és milchemet resut esetén egyaránt egy kohént kell kijelölni, hogy beszédet intézzen a néphez az ütközet előtt. Ezt a kohént felkenik a felkenés olajával[23], és Mesuách Milchámának („háborúra felkent”) nevezik.
2. §. A háborúra felkent kétszer beszél a néphez:

Első ízben a határvárosban, amikor a sereg indulni készül, hogy elfoglalja harci pozícióit, így szól a néphez[24]: „Van-e olyan férfi, aki szőlőt ültetett, és nem gyűjtötte be annak első termését?” [„Menjen el, és térjen haza az ő házába, nehogy meghaljon a harcban és más gyűjtse be a termést. Van-e olyan férfi, aki eljegyzett magának egy nőt, de még nem vette el? Menjen el, és térjen haza az ő házába, nehogy meghaljon a harcban és másvalaki vegye el azt a nőt.”]. Amikor ezek hallják az ő szavait, vissza kell vonulniuk a csatatérről.

Másodízben pedig akkor, amikor a sereg már felvette hadállásait, így szól[25]: „Ne féljetek, és meg ne rettenjetek…”.

 

A megfutamodás a vereség kezdete

4. §. Miután ezek a személyek eltávoztak a csatatérről, a sereg újrarendeződik, és hadtest-parancsnokokat neveznek ki az élére.

Minden alakulat legvégére egy-egy vasszekercével felszerelkezett, erős tisztet állítanak, akinek engedélye van arra, hogy ha valaki el akar menekülni a csatából, annak odacsapjanak egyet a combjára, mert a megfutamodás a vereség kezdete.

Mely esetben küldik el a fentebb említett személyeket a csatatérről? Milchemet rösut esetén. Ezzel ellentétben milchemet micvá esetén az egész népnek hadba kell vonulnia, még a vőlegénynek is az ő nász-szobájából és a menyasszonynak[26] a chupá alól.

 

A félelem és a bátorság jutalma

15. §. Kire utal a „Van-e itt olyan férfi, aki fél és nyúlszívű?” kérdés? Egy olyan személyre, akinek nem elég erős a szíve, hogy elviselje a csata izgalmait.

Mihelyst azonban egy katona beleveti magát a csata küzdelmeibe, a nehéz pillanatokban mindig Izrael Reménységében és Megváltójában kell bíznia. Meg kell értenie, hogy Isten Nevének Egyetlenségéért harcol. Ezért aztán szembe kell néznie a veszéllyel, és nem szabad félnie vagy megriadnia.

Nem szabad aggódnia a felesége vagy a gyermekei miatt. Éppen ellenkezőleg, az emléküket is ki kell törölnie szívéből, és nem szabad semmi másra, egyedül a harcra gondolnia.

Bárki, akit izgalom vagy aggodalom fog el a csata kellős közepén, s ez olyan fokot ér el, hogy elkezd rettegni, az egy tiltó parancsolatot hág át, amely így szól[27]: „Szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttük.”

Mi több, ő felelős az egész zsidó nép véréért is. Ha nem bátor, ha nem harcol egész szívével és lelkével, az olyan, mintha az egész nép vérét ontaná ki: „Az menjen el, és térjen vissza az ő házába, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan”[28]. Ugyanígy a prófétai hagyomány is egyértelműen kijelenti: „Átkozott, aki az Örökkévaló dolgát hanyagul végzi, átkozott, aki kíméli kardját a vértől!”[29].

Ellenben, az, aki teljes szívvel veti bele magát a küzdelembe, félelmet nem ismerve, azzal a kizárólagos szándékkal, hogy Isten nevét megszentelje, bizonyos lehet benne, hogy nem éri semmi baj, nem gyűri le a gonosz. Családja mély gyökeret ver Izraelben, és örök érdemeket szerez mind a maga, mind pedig gyermekei számára. Ráadásul örök életet nyer az Eljövendő Világban, ahogy írva van[30]: „…a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Örökkévaló, hiszen az Örökkévaló harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz… az életed, uram, az élők csomójába lesz kötve Istenednél.”

[1] Olyan háború, amit Izrael határainak kiszélesítése céljából vívnak.

[2] A Kánaánita, és az Ámálékita népek illetve Izrael ellenségei ellen vívott háború.

[3] 5Mózes 20:10.

[4] Uo. 11.

[5] 1Királyok 9:15-22.

[6] 5Mózes 20:14.

[7] Uo. 20:15-16.

[8] Uo. 25:19.

[9] Jósuá 11:19-20.

[10] 5Mózes 7:2.

[11] Uo. 23:7.

[12] Uo. 23:17.

[13] 4Mózes 31:7.

[14] 5Mózes 20:19.

[15] Káv: kb. 1,5 kg. Az olajbogyó nagyon drága volt, de igénytelen növény lévén, nem volt sok gond vele. Ezért volt kifizetődő megtartani a kis termést hozó olaj­fát is.

[16] 5Mózes 20:20.

[17] A mét micvá egy olyan őrizetlenül hagyott holttestet jelöl, amelynek eltemetése mic­va bárkinek, aki rátalál.

[18] A dmáj olyan terményt jelöl, amit közembertől vásároltak. Bölcseink nem vol­tak biz­to­sak abban, hogy egy ilyen ember vajon megfelelően elkülöníti-e a ti­ze­deket. Ebből kifolyólag megkövetelték, hogy a trumát máászért [az első tized­ből egy levita által elkülönített és a kohénnek átadott trumá] és a máászér sénit [a második tized, amit Jeruzsálembe visznek, és ott fogyasztanak el] a termény megvásárlója különítse el (lásd A lévik tizedének szabályai 9:1-3.) Egy katonai táborban nem kellett alkalmazni ezt a szigort.

[19] Az a szertartás ami egy magán tulajdonnak tekinthető lehetőleg fallal körbe vett te­rü­le­ten feloldja a szombati utcai hordás tilalmat.

[20] 5Mózes 23:13.

[21] Uo. 14.

[22] Uo. 15.

[23] Speciális, Mózes által készített olaj. Lásd 2Mózes 30:25.

[24] 5Mózes 20:6.

[25] Uo. 20:3.

[26] Az asszonyok habár nem harcoltak, de vizet és élelmet szállítottak a kato­nák­nak.

[27] Uo. 20:3.

[28] Uo. 20:8.

[29] Jeremiás 48:10.

[30] 1Sámuel 25:28-29.