XXVII. Háború és béke – Zsidók és a katonaság

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

Széfer Kinján: A birtokbavétel könyve

Hilchot Ávádim: A rabszolgák szabályai

1. fejezet

A zsidó rabszolga

Akit eladnak, és aki eladja magát

1. §. A „héber szolga” kifejezés, amit a Tóra alkalmaz, olyan zsi­dó­ra utal, akit a bíróság eladatott [rabszolgának], kényszer al­kal­ma­zá­sá­val, vagy aki önszántából adta el magát.

Miről van itt szó? Ha például valaki lopott, és nincsen miből meg­té­rítenie magát a lopott dolgot,[1] a bíróság eladatja őt, amint azt A lopás sza­bályaiban részleteiben kifejtjük.

Senkit nem adhat el a bíróság Izrael népéből [rabszolgának], egyedül a tolvajt. A bíróság által [rabszolgának] eladott [tolvaj]ról van meg­­írva:[2] „Ha héber rabszolgát vásárolsz…” És az ilyen emberről mond­ja:[3] „Ha eladja magát neked testvéred…”.

Mit jelent hát az, aki „önszántából adja el” magát? Ha egy zsidó ember súlyosan elszegényedik, a Tóra lehetőséget ad neki, hogy eladja magát [rabszolgának], amint írva van:[4] „És ha elszegényedik testvéred melletted, és eladja magát neked…”.

Az embernek nem szabad rabszolgának eladnia magát azért, hogy félretegye a pénzt, különféle dolgokat, használati eszközöket vásá­rol­jon rajta magának, sem pedig azért, hogy a hitelezőjét kifizesse. [Csak akkor szabad eladnia magát,] ha fenntartására kell. Az embernek nem szabad eladnia magát, csak ha már más [tulajdona] nem maradt egy­ál­ta­lán – azaz már ruhája sincsen, amit viselne. [Csak ilyen helyzetben] sza­bad eladnia magát.

 

Ki nem lehet rabszolga?

2. §. Már kifejtettük, hogy asszonyt sosem szabad eladni tol­vaj­lás­ért. De rabszolgának sem szabad eladnia magát, se pedig vásárolnia ma­gának héber vagy kánaánita rabszolgát, nehogy felmerüljön a gya­nú­ja [esetleges erkölcstelen szándéknak].

Konvertita se adja el magát rabszolgának. [Ez abból van le­ve­zet­ve, ami írva van:] „Akkor… visszatérjen családjához…”[5] – ti. olyan szol­gáról beszél, akinek van családja [a zsidó népen belül, akihez vissza­térhet majd].[6]

 

Pogányság szolgálatában

3. §. Az a héber rabszolga, akit a bíróság adott el, csak született vagy betért zsidónak adható el. Hasonlóképpen: az az ember, aki ön­ma­gát adja el [rabszolgának], pogánynak nem adhatja el magát, sőt letelepedett jövevénynek sem.[7] Ha mégis megszegi ezt a szabályt, és eladja magát egy pogánynak, sőt akár ha magának a bálványimádat szolgálatába adja el magát, az adásvétel érvényes, amint az írva van az önmagát eladó emberről:[8] „… a jövevény családjához [tartozó dolognak], amelynek ki kell szaggattatnia onnét.” Ez a fordulat: ’aminek ki kell szaggattatnia onnét’, a bálványra utal.[9]
4. §. Ha valaki azt mondja: „El fogom adni magam pogánynak”, nem vagyunk kötelesek közbeavatkozni, amíg valóban el nem adja magát. Amint azonban eladta magát egy pogánynak, bár törvényt sértett, és rosszul tette, amit tett, micva kötelességünk őt kiváltani, nehogy asszimilálódjék közöttük, ahogyan mondva van:[10] „Miután eladta magát, visszaváltás legyen számára.”

 

Bánásmód a rabszolgával

5. §. Sem annak esetében, aki eladja magát, sem pedig annak esetében, akit eladnak, ne nyilvánosan, az árverésen bonyolítsák a dolgot, vagy az utcán, ahogy rabszolgákat szokás eladni, ahogyan írva van: „Ne adassanak el, mint eladatnak a rabszolgák.” Hanem történjék a dolog privát, méltó körülmények között.
6. §. Tilos a héber rabszolgával gyötrelmes munkát végeztetni. Mi számít gyötrelmes munkának? Az olyan, aminek nincsen vége, vagy az olyan munka, amire nincsen szükség, s amit csak azért kívánna a szolgától, hogy ne tétlenkedjék.

A fentiek alapján bölcseink azt mondják, hogy a héber szolgának ne mondja [az ő ura]: „Kapáld a szőlőt, amíg visszajövök” – mert nem mondta meg, mi a [munka] vége. Hanem mondjon neki ilyet: „Kapálj eddig és eddig az ideig” vagy „amíg elérsz eddig és eddig”.

Hasonlóképpen, ne mondja neki, hogy „áss ezen a helyen”, ha nincsen rá szüksége. Még azt sem szabad, hogy felmelegíttesse vele italát vagy lehűttesse, ha nincsen rá szüksége, mert ez is egy tiltó parancsolat megszegése volna, amint meg van írva:[11] „Ne uralkodjál rajta szigorúsággal.” A [héber rabszolgát] tehát csak bizonyos határig és szükséges módon szabad dolgoztatni.

Hasonlóképpen, ha [a héber szolgát] eladják egy pogánynak, aki gyötrelmes munkát végeztetne vele, a zsidóknak micva kötelessége, hogy ezt megakadályozzák. Ha megengedik neki, hogy folytassa, meg­szegnek egy tiltó parancsolatot, ahogyan írva van:[12] „Ne ural­kod­jék rajta szigorúsággal a te szemed előtt”. Nincsenek azonban kö­te­lez­ve, hogy az idegen ember gazdaságát felügyeljük, és ellenőrizzük, nem szab-e gyötrelmes munkát [a szolgájára]. Ezt jelenti [ez a kife­je­zés]: „szemed előtt”, azaz amikor látod.

7. §. Ha egy zsidó ember héber rabszolgát vesz, ne végeztessen vele megalázó munkát, azaz olyasmit, amit csak szolgák végeznek – pl. hogy vele vitesse a ruháját a fürdőbe, vagy vele vetesse le a cipőjét –, ahogyan írva van:[13] „Ne dolgoztass vele, mint dolgoztatnak a rab­szol­gával.” Hanem úgy kezelje, mint béresét, ahogyan a folytatásban ír­va van:[14] „Mint béres, mint zsellér legyen nálad.”

Szabad azonban, hogy a rabszolga vágja le ura haját, mossa ruháit, süs­se kenyerét. Ne tegye meg azonban nyilvános fürdőmesterré, bor­béllyá vagy pékké. Hacsak nem ez volt a foglalkozása azelőtt, hogy el­ad­ták, akkor ugyanis ez megengedett. Sőt, ha így van, ne is tanítson ne­ki más foglalkozást az ura, hanem abban dolgozzon, amiben azelőtt dol­gozott.

Mikor érvényesek a fentiek? Csakis héber rabszolgára. Mert annak az önbecsülése máris kárt szenvedett, hiszen pénzért vették meg. Ugyanakkor, ha nem rabszolga az illető, szabad pénzért alkalmazni szolga jellegű munkák elvégzésére. Mert ő a maga kívánságából és beleegyezésével végzi az ilyent.

 

A szolga emberi jogai

8. §. Ha valaki nem viselkedik úgy, ahogy kell, a hatóságnak szabad őt erővel kényszeríteni, és engedelmességre bírni.

Ha a király azt parancsolja, hogy aki nem fizeti meg a fejadót, legyen rabszolgájává annak, aki helyette megfizeti, akkor [az, aki megfizette helyette az adót] alkalmazhatja az ilyet munkára, éspedig a szokásosnál több munkára.[15] Nem szabad azonban rabszolgaként használnia. De ha nem viselkedik megfelelően, használhatja akár rabszolgaként is.

9. §. A gazda köteles minden héber szolgáját és szolgálóját ön­ma­gá­val egyenlőnek tekinteni étel, ital, ruházat és szállás tekintetében, ahogyan [kiderül abból, ami írva van:][16] „Jó dolga van nála.” Nem sza­bad, hogy a gazda finom lisztből készült kenyeret egyen, mikor a szolgái durva lisztből készültet esznek. A gazda ne igyon bort, ha a szolgái vizet isznak. A gazda ne aludjon puha ágyban, ha a szolgái szal­mazsákon alszanak. A gazdag ne lakjon kerített városban, ha a szol­ga falun lakik, se pedig fordítva, hogy a gazda lakjék falun, s a szol­gái a kerített városban, ahogyan [meg van írva]:[17] „Akkor menjen ki tőled…”

Ezen az alapon mondják bölcseink: „Aki héber szolgát vesz, gazdát vesz magának.”[18]

A gazdának szolgáját testvéri szeretettel kell szeretnie, ahogyan ki­derül, abból, ami írva van:[19] „Ami testvéreiteket, az Izráel fiait illeti.” Ennek dacára, ami az elvégzendő feladatait illeti, ebben a te­kin­tet­ben, a szolgának úgy kell viselkednie, ahogyan egy szolgának vi­sel­ked­nie illik.

 

Mikor aktuális a héber rabszolga intézménye?

10. §. Héber szolga és szolgálónő intézménye csak akkor létezik, ha a jóbél évet is megtartják.[20] Ez érvényes a héber szolgára, akkor is, ha ő adja el magát, és ha a bíróság adja el, akkor is. Már szóltunk róla, hogy mikor ért véget a jóbél év megtartása.[21]

 

3. fejezet

A rabszolga családja

1. §. A gazdának kötelessége eltartani minden héber szolgája fele­sé­gét. [Ez érvényes] akkor, ha a teljes jogú házasságról (niszuin), de ha csupán jegyeséről (áruszá), vagy a sógorházasság jogán eljegyzett só­gornőjéről (jövámá)[22] van szó, akkor nem. Továbbá mindez akkor ér­vényes, ha felesége, a Tóra által megengedett számára. Ha viszont ti­los [lenne együtt lenniük] valamely Tóra-tilalom folytán, vagy ha az asszonyt másod rangú tilalom tilalta (snijá),[23] a gazdának nem kö­te­les­sége őt eltartani. [Ezt abból vezetik le, ami írva van]: „menjen fe­le­sé­ge vele”[24] – azaz az olyan asszony, aki együtt élhet vele tör­vénye­sen. Hasonlóképpen, a gazdának kötelessége eltartani a szolga fiait és le­ányait is.

[Ezek az elvek a következőképpen vezethetők le:] meg van írva[25] a bíróság által rabszolgának eladott ember [elengedéséről]: „Ha fele­sé­ge van, akkor menjen felesége vele.” Azt gondolná az ember, hogy mert a férjet megvásárolta a gazda, a feleség is szolgaságba ke­rült vele? [Nyilván nem,] hanem a vers egyedül azért van megírva, hogy meg­­tudjuk belőle, hogy a gazda köteles eltartani [a szolga feleségét] is.

Arról a szolgáról, aki magát adja el, van megírva:[26] „Akkor men­jen ki tőled, ő és gyermekei vele.” És az idegennek eladott szol­gá­ról van megírva:[27] „Menjen ki a jóbél évében, ő és gyermekei vele.”

Ez érvényes a szolga azon feleségére és gyermekeire, akik meg­vol­tak már akkor, amikor eladták őt, és érvényes azon feleségére és gyer­­mekeire is, akiket azután szerzett, valamint azután születtek, amennyiben a gazda beleegyezésével kötött házasságot. Ha azonban a gaz­­da beleegyezése nélkül történt, a gazda nem köteles gondoskodni ezek eltartásáról.

2. §. Bár a gazda köteles gondoskodni a szolga felesége és gyer­me­kei eltartásáról, nem jogosult élvezni azok munkája gyümölcsét egy­általán. Sőt, a szolga felesége munkájának gyümölcse és minden olyan gazdátlan dolog, amit az asszony talál, a férjet illeti. Ami joga van a férjnek a feleséggel szemben, azt megtartja annak ellenére, hogy pil­la­natnyilag szolga státuszban van…

 

5. fejezet

A kánaánita rabszolga szabadsága

A szolgaszerzés és felszabadítás módozatai

1. §. A kánaánita (pogány) rabszolgát ötféleképpen lehet meg­sze­rez­ni, és a szabadságát háromféleképpen nyerheti el. Megszerezhető [a vá­sárlási] pénz átadásával, vásárlási okirattal, [fizikai] birtoklással, chá­lifinnal [vagyis csereügylettel] vagy magához húzással.

A szabadsága pedig elnyerhető [kiváltási] pénz átadásával, [sza­ba­du­lási] okirattal, valamint abban az esetben, ha elveszíti valamely vég­tag­ját és megcsonkul…

2. §. Hogyan tehet szert egy [kánaánita] rabszolga a szabadságára [ki­vál­tási] pénz átadása által? Ha valaki pénzt ad az ő urának, és ezt mondja: „Ez a pénz a tiéd, azzal a szándékkal, hogy miatta a szolgád sza­badságot nyerjen.” Amint a gazda átvette és elfogadta a pénzt vagy az értéknek megfelelő árut, a szolga szabad.

Nincsen szükség arra, hogy a szolga tudjon és hozzájáruljon ehhez, mert előnyére van, ha elengedik. És ami javára van valakinek, azt meg lehet tenni távollétében is…

 

Az okirat

3. §. Miképpen nyeri vissza a szolga a szabadságát [szabadulási] ok­irattal? A gazdának írnia kell egy papírra vagy cserépdarabra: „Íme, sza­bad ember vagy”, „Nincsen többé hozzád semmi közöm” – vagy más kijelentést hasonló értelemben. Mert ez a lényegi tartalma egy el­bo­csátási okiratnak.

Azután odaadja neki az okiratot, két tanú jelenlétében. Ha­son­ló­kép­pen, ha a tanúk aláírták az elbocsátási okiratot, és a gazda átadta a szol­gának négyszemközt, úgy is elnyeri szabadságát. Mert az el­bo­csá­tó okirat és az annak átvételére való képesség egyazon időben nyer ér­vényt.[28]

[Más szabály érvényes akkor, ha a gazda] azt mondja [a szol­gá­nak]: „Íme, szabad ember vagy”, „Íme, a magad ura vagy”, de nem ír pa­pírt róla. Még ha vannak is tanúi, akik a bíróság előtt tanúsítsák, hogy ilyen kijelentést tett, és még ha maga a gazda erősíti is meg ki­je­len­tését kinjánnal, a rabszolga nem lesz szabaddá. Mert a szolga nem kap szabadságot, csak pénz átadásával, jogi okirat átadásával, vagy ha meg­csonkul.

Ha valaki jogi okiratban így nyilatkozik szolgálónőjének: „Íme, bár­mely férfihoz szabadon hozzámehetsz”, a kijelentésének semmi kö­vet­kezménye sincs.[29]

 

A végtag csonkulás

4. §. Hogyan bocsáttatik el az a szolga, aki megcsonkult vég­tag­já­ban, vagy más szervében? Ha valaki szándékosan sújtja szolgáját, és az megcsonkul huszonnégy végtagjának egyikében, amely olyan szer­ve, ami nem regenerálódik, megkapja szabadságát. Elbocsátási okirat azon­ban ebben az esetben is szükséges…

 

9. fejezet

A kánanátia rabszolga emberi viszonyai

Rabszolgával folytatott viszonyból született gyermek

1. §. Ha valakinek viszonya van egy kánaánita szolgálónővel – még ha az a tulajdon szolgálója is –, az ebből született gyermek kána­á­ni­ta rabszolgának minősül, minden szempontból. És ugyanúgy el­ad­ha­tó, vehető, alkalmazható munkára, mint bármely más szolgák.
2. §. [A kánaánita szolgára érvényes törvények] érvényesek akkor is, ha zsidó felebarátjától vette szolgáját a gazda, és akkor is, ha lete­le­pe­dett jövevénytől, vagy ha olyan pogánytól, aki a mi törvényeink ha­tálya alatt él, és akkor is, ha más népből való pogánytól vette.

Hasonlóképpen, a letelepedett jövevénynek, a joghatóságunk alatt élő idegennek és a más népből való pogánynak is joga van eladnia ma­gát zsidó embernek rabszolgaként, és akkor annak is számít, minden te­kintetben. Hasonlóképpen, ha eladja fiait és leányait [azok kánaánita rab­szolgák lesznek]. [Ahogy írva van:] „[A zsellérek gyermekei közül is,] akik nálatok tartózkodnak, azok közül vehettek és családjukból, amely nálatok van, akiket nemzettek országotokban…”[30]. Mindezek ká­naánita rabszolgának számítanak, minden tekintetben.

 

Asszony, mint rabszolga tulajdonos

6. §. Asszony vásárolhat szolgálónőt, de férfi szolgát ne vásá­rol­jon – még kiskorút se, nehogy felmerüljön a gyanú [szándékával kap­cso­latban]. Ha megveszi őket ugyanis, ugyanúgy tulajdonjogot szerez tes­tük fölött, mint a férfi szerezne. Azonban – azon az állásponton va­gyok, hogy – csak kilenc évesnél idősebb szolgát tilos vásárolnia…

 

Az eltartási kötelesség

7. §. A gazda mondhatja egy kánaánita rabszolgának: „Dolgozz ne­kem, de nem tartalak el”, és a szolgának ilyenkor ajtóról ajtóra kell jár­nia, hogy a betevőt összekoldulja, jótékony adományokból. Hiszen a zsidóknak a köztük élő rabszolgát is kötelességük adományokkal tá­mo­gatni.

Mikor érvényesek a fentiek? Csakis kinek-kinek a saját rab­szol­gá­ja esetében. Mert a bíróság nem tesz lépéseket felnőtt ember tu­laj­do­ná­nak megvédelmezésére. Ha valaki nem ad enni és inni megfelelő mó­don a szolgájának, az vagy elmenekül, vagy meghal. És senkinek sincs inkább gondja a tulajdon pénzére, mint önmagának. [Más sza­bályok érvényesek ugyanakkor] az olyan szolgára, akit a feleség ho­zott a házasságba, éspedig nichszé mölogként. Köteles az ilyet el­tar­ta­ni, mert ezzel a feltétellel kerültek háztartásába. Mert ha a férj nem gon­doskodik eltartásukról, meghalnak, vagy elszöknek, és ő nem felel értük.

 

A kánaánita szolga emberi jogai

8. §. Szabad kánaánita szolgával gyötrelmes munkát végeztetni. És bár ez a törvény, az istenfélelem és a bölcsesség útja azt diktálja az em­bernek, hogy legyen irgalmas és keresse az igazságot, és ne gyö­tör­je szolgáit súlyos igával, se pedig ne keserítse őket. Legyen részük min­den ételben-italban, amiben ő is részesül. Ez volt bölcseink gya­kor­lata az első időkben, ők mindabból részeltették szolgáikat asz­ta­luk­ról, amiből maguk is részesültek. És állataiknak és szolgáiknak előbb adat­tak enni, mint ahogy ők maguk ettek volna. És az is meg van ír­va:[31] „Íme, mint szolgák szemei uruknak kezére, mint szolgáló szemei úr­nője kezére, [úgy fordulnak szemeink az Örökkévalóhoz, Is­te­nünk­höz].”

Hasonlóképpen, nem szabad megaláznunk szolgát tetteinkkel vagy sza­vainkkal, mert a Tóra azt írja elő, hogy szolgáljanak, nem pedig azt, hogy meg legyenek alázva. Nem szabad velük kiabálni, a mér­gün­ket túlságosan kiadni. Hanem szóljunk hozzájuk szép szóval, és hall­gas­suk meg panaszaikat. Ezt mondja szó szerint [az Írás] Jób bölcs út­ja­iról, melyek miatt dicsérik őt:[32] „Vajon megvetettem-e szolgám és szol­gálóm jogát, mikor pereltek velem? … Hiszen az anyaméhben, ki en­gem alkotott, alkotta őt, és Egy formált minket a méhben.”

A kegyetlenség és az arrogancia csak a bálványimádó idegenek közt találtatik meg. Ezzel szemben Ábrahám ősatyánk leszármazottai, az­az a zsidók, akiknek az egyedül szent Isten, áldassék, a Tóra jóságát ad­ta, és megparancsolta, hogy igaz rendelkezéseit és ítéleteit meg­tart­sák, mindenkihez irgalmasak.

És hasonlóképpen, az egyedül szent Isten, áldassék, tulaj­don­ság­ai­ról, melyeket utánoznunk parancsolt, meg van írva:[33] „Irgalma rajta van mind az Ő művein.” És aki irgalmasságot tanúsít másoknak, az ma­ga is irgalomban részesül, amint írva van:[34] „Adjon neked irgalmat és könyörüljön rajtad, és sokasítson meg téged.”

[1] Ti. a tolvajnak nem csak magát a lopott dolgot kell megtérítenie, hanem azon felül büntetést (kefel) is kell fizetnie. Amennyiben meg tudja téríteni a közvetlen kárt, és csak az azon felüli büntetést nincs módjában megtéríteni, a bíróság nem adatja el (A lopás szabályai 3:12.).

[2] 2Mózes 21:2.

[3] 5Mózes 15:12.

[4] 3Mózes 25:39.

[5] 3Mózes 25:41.

[6] Az okfejtés némileg csavaros: az említett helyen a Tórában arról van szó, hogy a jubileum évében a rabszolgát szabadon kell engedni, családjához. Már­pe­dig ha családja van, családról beszél a Tóra, akkor csakis héber rabszolgáról le­het szó, hiszen az áttérő úgy tekintendő, mint aki újra született, neki nincsen csa­lád­ja. Ebből vezetik le, hogy áttérő nem adhatja el magát rabszolgának.

[7] Ilyennek az minősül, aki magára nézve érvényesnek fogadta el és je­len­tette ki a Noénak és utódainak adott egyetemes törvényeket (A királyok szabály­ai 8:10.).

[8] 3Mózes 25:47.

[9] Amit ugyebár kötelesség elpusztítani a földről.

[10] 3Mózes 25:48.

[11] Uo.

[12] Uo.

[13] Uo. 39.

[14] Uo. 40.

[15] Azaz annál több munkára, mint amennyivel ledolgozná az érte kifizetett adót.

[16] 5Mózes 15:16.

[17] Ebből derül ki, hogy egész addig vele voltak.

[18] Toszáfot (Kidusin 20a.) szerint egyenesen előzékenynek kell lennie a gaz­dá­nak, ha egy párnája van, az a szolgájáé, nem veheti magának.

[19] 3Mózes 25:46.

[20] Mert a jóbél évben el kell engedni (3Mózes 25:40.), s ha nincsen jóbél év, mikor engednék el?

[21] A jóbél (jubileum) évét csak akkor tartják meg, ha egész Izráel össze­gyű­lik Erec földjén.

[22] A zsidó házasságkötés két fázisú folyamat, része az éruszin (szentelés), mi­kor a férj feleségévé fogadja a nőt, és a niszuin, mikor a házasságot elhálják, és a pár megkezdi közös életét. Az asszony áruszá, azaz oda van szentelve, de nem hálták még el a házasságot. A jávám az a sógor, akinek vérrokonként kö­te­les­sége elvenni elhunyt testvére özvegyét.

[23] A rokonok közti házasságok közül némelyeket nem tilt az írott törvény, de a rabbinikus szabályok igen, ilyen a snijá.

[24] 2Mózes 21:3.

[25] Uo.

[26] 3Mózes 25:41.

[27] Uo.

[28] Ezt azért szükséges itt megjegyezni, mert az ember azt gondolná, hogy mi­vel a rabszolgának nincs cselekvési szabadsága, se anyagi függetlensége, nem ve­het át érvényesen okiratot sem. Ezért mondja Maimonidész, hogy az elbocsátó okirat aláírásával már elnyerte szabadságát, tehát szabadon rendelkezhet, átve­he­ti az okiratot érvényesen.

[29] Ezt a kifejezést használja a válási irat is, de ez csak abban az össze­füg­gés­ben helyénvaló, nem alkalmas egy kánaánita szolgáló elbocsátására (Kidusin 6b.).

[30] 3Mózes 25:45.

[31] Zsoltárok 123:2.

[32] Jób 31:33.

[33] 3Mózes 25:46.

[34] 5Mózes 13:18.