Mi értelme a végtelen háborúnak? – Oberlander Báruch (Cáv hetisz., tűz, rossz ösztön elnyomása)
A Cáv hetiszakasz kapcsán Oberlander Báruch rabbi a jeruzsálemi Szentély oltárán égő tűz szimbolikájából kiindulva mély spirituális kérdéseket boncolgat. A Tóra parancsolata szerint az áldozati oltáron éjjel-nappal égnie kellett a tűznek, és ebből a tűzből kellett meggyújtani a belső oltár füstölőáldozatát is. A rabbi tanítása szerint ez arra utal: a külső tettek, a cselekvés vezet a belső láng fellobbantásához.
Az előadása egyik hallgatója azonban fájó kérdéssel fordult hozzá: „Tíz éve gyakorlom a zsidóságot, cselekszem, tartom a micvákat, de még mindig nem érzem a belső lángot. Mikor gyullad fel?”
Erre Oberlander rabbi a Tánjá, az első lubavicsi rebbe, az Álter Rebbe könyvének tanításával válaszolt. A Tánjá megkülönbözteti a cádikot, aki teljesen megtisztult és már nem is vágyik rosszra, és a bénónit, aki ugyan nem vétkezik, de folyamatosan harcol a belső ösztöneivel.
„A bénoni – azaz az átlagember – egész életében küzd. Lehet, hogy soha nem lesz cádik. De ez nem kudarc. Ez maga a küldetés.”
A Zohár, a kabbala alapműve szerint minden egyes alkalommal, amikor az ember elnyomja a rossz ösztöneit – akár csak gondolatban is –, olyan különleges isteni fény árad a világra, amit más módon nem lehet előidézni. A harc, a küzdelem – még ha soha nem ér is véget – önmagában is hatalmas spirituális teljesítmény.
„Ne fájjon, hogy harcolnod kell. Lehet, hogy ez a harc maga a cél. És ha tíz éve már sikerrel harcolsz, el sem tudod képzelni, mennyi fényt hoztál ezzel a világra.” – bátorítja a rabbi hallgatóját.
Ez az üzenet mindannyiunknak szól. A lelki küzdelem, az örökös szembeszállás a bennünk lévő negatív hajlamokkal – nem a kudarc jele, hanem a legmélyebb kapcsolat Istennel. És ahogy a tűz minden reggel újra fellobbant az oltáron, úgy a mi belső fényünk is újra és újra megszülethet.
