Egy apró termetű, de hatalmas lelkű dunaszerdahelyi zsidó asszony története ma is arról mesél, hogyan képes egyetlen ember fénnyel beragyogni egy egész közösséget.
Majdnem 200 évvel ezelőtt, a hajdani Dunaszerdahely poros utcáin, petróleum és vasút nélkül is virágzó zsidó élet zajlott. Ebben a különös világban élt Fégele néni törékeny alak, aki jóságával, hitével és bölcsességével máig legendává vált. Története több mint anekdota: kortalan üzenet arról, mit jelent valóban adni.
Egy különleges zsidó asszony a Csallóköz szívéből
Annak már majdnem kétszáz éve, hogy a Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen, ahová akkoriban nem járt vasút, de még a kocsiút is göröngyös földutakon vezetett, ahol petróleumlámpa sem volt és a gazdagok is csak gyertyával világítottak, mégis az ország egyik legjelentősebb zsidó közössége élt. Innen ontotta magából fényét a világhírű Jehuda Aszód rabbi és itt élt a csodálatos Fégele néni is.
Fégele néni, vagy héber nevén Cipajre megjelenése is olyan volt, akárcsak a neve jelentése. Aprócska, törékeny asszony, éppen mint egy gyenge kismadár. De amilyen kicsi volt termete olyan óriási volt lelke, s a vallásosságtól átitatott jó szíve.
Az asztal, amely köré mindig jutott még egy szék
Férjével éltek ketten, bántukra nem részesültek a gyermekáldás szépségében, de az asztal körül mégis mindig tolongás volt. Nem voltak különösebben tehetősek, de mégis több jót tett, mint a leggazdagabb szerdahelyiek összesen.
Bár csak ketten voltak, minden nap legalább négyre főzött, sábeszra és jantevre pedig hatra is, mert hát ki tudja mikor kopogtat egy-két szegény vendég. S ha nem jöttek maguktól az sem volt baj, mert a déli harangszóra Fégele néni kiállt a kapuba, s az első rongyos szegénygyereket, akit észrevett, nyájasan magához intette, hogy evette-e már a kicsike, aztán bevitte a konyhába és alaposan jóllakatta.
A zsidó jótett lángos illata: a szerdahelyi gyerekek legszebb emléke
Mikor kenyeret dagasztott, akkor dupla chálét vett a tésztából. A kisebbik, baracknyi nagyságú volt a tulajdonképpeni micva tészta, mire elmondta a bróchét, majd a szokás szerint a kemence parazsába dobta, a nagyobbik leválasztott tésztából, melyből mások akár két szép fonott bárcheszt is sütnek, ő bekente libazsírral és lángosokat sütött. Tudta a szerdahelyi aprónép, ha füstöl a Fégele néni kéménye, akkor kenyérsütés van, s lesz lángos!
Az alázat nehézsége és a megoldást hozó gondolat
Fégele néni pedig boldog volt, hogy jót tehet, de mégis szomorúság gyötörte a zsidó szívét, akárhányszor végig kellett hallgatnia a patronáltjai hálálkodását. Hiszen ők tesznek jót vele, hogy alkalmat teremtenek neki, hogy Istennek tetsző dolgot csináljon, neki kellene inkább köszönetet mondania a szegényeknek. Nagyon bántotta ez a dolog, s gondolkozott, hogyan lehetne elkerülni, hogy a szegény ne érezze megalázottnak vagy kevesebbnek magát.
Hosszú napokig törte a fejét, majd eszébe jutott a Szentírás egy mondata.
A zsidó asszony, aki megtanulta a Tórát és megértette a világot
Hosszú napokig törte a fejét, majd eszébe jutott a Szentírás egy mondata. S hogy honnan ismerte Fégele néni a Tórát? Hát története van annak is. Mivel gyermekáldásban nem részesült, ezért a házimunka mellett jutott ideje imádkozni is.
Mondott sáchriszt, minchét és márivot is, evés után bencsolt, sábeszkor pedig a soron következő hetiszakaszt és magyarázatait olvasta. Olvasta, de sokáig nem értette, mert akkoriban a zsidó nők nem tudtak héberül.
Bántotta is ez Fégele nénit, ezért vett egy gótbetűs, németfordításos imakönyvet, s habár addig is átéléssel imádkozott, bizony kicsordultak a könnyei, mikor először értette meg a szöveget, amit addig csak mondott. Finom lelke még nagyobb magasságokba emelkedett a szavak káprázatos értelmétől.
A titkos nőegylet születése
Különösen megérintették lelkét a bölcs atyáink tanításai, a Pirké óvajsz magasztos példázatai, melyből végül ötlete is kipattant: a Szentegylet mintájára egy „asszony chevrát” hoz majd létre, mely szigorúan titokban fog működni, majd postán „N. N.” monogrammal küldik a szegény leányok kiházasításához szükséges pénzt és kengyelét, télen a tűzifát, tavasszal a maceszt stb.
Ám, amikor beavatta férjét nagyívű tervébe, akkor a leghevesebb ellenzéssel találta magát szemben.
S hát a sólem bájisz, vagyis a családi béke megőrzése mindig fontos volt számára, annyit mégis elhatározott, hogy megfellebbezi a férje szavát a rebbénél.
A zsidó asszony, aki „legyőzte” vitában a rebbét
Azonban a rebbe is elutasította az asszonyt, mégpedig azzal, hogy a jótékonykodás elsősorban a férfiak dolga, mire Fégele néni a legnagyobb tisztelet mellett, de határozottan kijelentette, hogy a perekben az áll, hogy a jótékonykodás bizony a nők dolga. A rebbe erre meglepetten felnézett, s szemével intett, hogy folytassa az asszony.
„A Pirké óvajszban, rögtön a második Misnában áll, hogy »ál slajsó d’vórim hoajlom ajméd«, »három pilléren nyugszik a világ«, »ál háTajró«, »a Tórán«, »ál hoávajdó«, »az Isten tiszteletén«, »v’ál gmilüsz chaszódim«, »és a jótékonyság gyakorlásán«.” – ekkor a rebbe bólintott, hogy ez így igaz, de mégis mire akar ebből kilyukadni?
„Nos, a Tórából mi asszonyok egészen ki vagyunk rekesztve. Mi nem tanulunk Chümest, Rásit vagy mást, nem számítódunk a minjenbe. Nem öltünk táliszt, nem rakunk tfilint, de még Kádist sem mondunk. Hát mi marad nekünk, asszonyoknak? A gmilüsz chaszódim, a jótékonykodás, a harmadik oszlop, mely tartja a világunkat. Ezt magunknak követelem, de egyébként is belátható, hogy ha a férfiak belemerülve búvárkodnak a Tanban, vagy ha keményen dolgoznak, nem látják meg a szűkölködő világot.”
A rabbit pedig teljesen letaglózták a hallottak. A perek egy egészen új jelentését ismerte meg, s így rögtön megengedte Fégele néninek a nőegylet felállítását, mely hamarosan megkezdte áldásos működését.
A borítókép illusztráció. Forrás: Dominika Zarzycka / NurPhoto / NurPhoto via AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.