Amikor a Talmud feltesz egy olyan kérdést, amire a bölcsek nem találnak megfelelő vagy egyértelmű választ, akkor azzal záródik a vita, hogy „téku” – majd a Tisbiből való Élijáhu (Illés) próféta eljövetelével, vagyis a messiási időkben megkapjuk a választ. Felmerül a kérdés: miért éppen Élijáhura várunk, hogy megadja nekünk a válaszokat? A messiási idők a halottak feltámadásának csodáját is magukkal hozzák, vagyis maga Mózes is köztünk lesz. Nála jobban senki nem ismeri és érti a Tórát, kézenfekvő lenne, ha neki tennénk fel a kérdéseinket.

A berdicsevi Lévi Jicchák rabbi a következőképpen magyarázta ezt: amikor Mózes meghalt, felment az Égbe és évezredek óta ott van. Élijáhu próféta azonban mióta felment az Égbe, még mindig kapcsolatban van az emberiséggel: részt vesz a pészahi szédereken, a körülmetélési szertartásokon és segít a szegényeken és az elesetteken. Míg Mózes elveszítette az emberekkel való közvetlen kapcsolatát, addig Élijáhu megőrizte azt. Ezért visszük elé a kérdéseinket.

A pészahot megelőző szombatot nagy szombatnak nevezik, héberül sábát hágádol. Az első sábát hágádolt még Egyiptomban ünnepelte a nép, niszán hónap 10-én, öt nappal a kivonulás előtt, ezen a napon kellett egy-egy bárányt elkülönítenie minden családnak a későbbi áldozathoz. Ezen a napon Máláchi próféta könyvéből származó prófétai részletet olvasnak fel a zsinagógákban a tórai hetiszakaszt követően. A témakör: megtérés és megváltás, kapcsolódik a közelgő pészah ünnepéhez. A zsidók közül is csak azok jöttek ki Egyiptomból, akik hittek az Örökkévalóban – a nép egyötöde. A többiek, akik inkább az egyiptomiakkal azonosították magukat, meghaltak az elsőszülöttek halálakor, magyarázzák bölcseink. A próféta elmondja (Máláchi 3:20-21), hogy Isten elküldi Élijáhut,

„mielőtt jönne az Örökkévaló napja, a nagy és félelmetes. És visszatéríti az atyák szívét a gyermekekhez és a gyermekek szívét az atyáikhoz – nehogy jöjjek és megverjem az országot átokkal.”

Élijáhu próféta megérti majd a nemzedékek közti különbséget és segít, hogy a szülők képesek legyenek elfogadással fordulni gyermekeik felé, ne csak hallják, de meg is hallják őket és ezt követően fordítja vissza a gyermekeket is szüleik felé.

Élijáhu próféta arra emlékeztet minket, hogy milyen fontos kapcsolatban maradnia az embernek a világgal, a realitással, a szülőknek gyermekeikkel, a gyermekeknek a megelőző nemzedékekkel és az ő hagyományaikkal.

Sábát hágádolkor sok közösségben különleges, a közelgő ünnep szabályait felsorakoztató dalokat énekelnek a szombat reggeli imában. Az imádkozásban elhangzik a hágádá egy része is, részben az ünnepre való felkészülésként, részint pedig azért, mert a megváltás ezen a napon, sábát hágádolkor kezdődött meg. Vannak, akik a szokásos sábát sálom, békés szombatot köszönés helyett sábát hágádol mevorách – áldott nagy szombatot formulával köszöntik egymást.

A nap legismertebb, már a Talmud korától fogva gyakorolt szokása, hogy a közösség legkiemelkedőbb tóratudósa, vagy szellemi vezetője az egész közösséghez szól ezen a napon. A beszéd témája részben a pészah ünnepére való felkészülés módja, részben más, spirituális üzenetek, vagy egyéb közérdeklődésre számot tartó témák. Ha pészah szombat este kezdődik, vagyis sábát hágádolra már mindenki minden előkészületet megtett, akkor ezt a beszédet egy héttel korábbra hozzák.

Az évben csupán még egy hasonló szombat van, amikor mindenki összegyűlik, hogy a rabbi szavát hallja: ez sábát suvá, a megtérés szombatja jom kipur előtt.

Egy érdekes régi szokás szerint a sábát hágádolt megelőző napon kis kenyereket sütöttek a maceszsütésre félretett liszt maradékából, és azt szétosztották a szegények között. Úgy nevezték: a szegények bárchesze, vagy a zsinagóga bárchesze. Mindenki a saját lehetőségeihez mérten sütötte a kalácsokat, a gazdagabbak többet, a kevésbé tehetősek kevesebbet.

Sábát sálom, kellemes nagy szombatot kívánunk!

Címlapkép: szombati gyertyatartó és lila gyertyák/Deena Englard/Unsplash