Az Álter Rebbe, a Chábád haszidizmus alapítója nemcsak tanításaival, hanem cselekvő emberségével is irányt mutatott, történetei ma is élő válaszokat adnak hitről, felelősségről és együttérzésről.
A ljádi Snéur Zálmán rabbi (1745–1812), az Álter Rebbe alakja a haszid hagyomány egyik legfényesebb csillaga: gondolkodó, vezető és tanító volt egyszerre, aki a legmagasabb spirituális szinteket az egyszerű ember mindennapi szükségleteivel kötötte össze. Halálának évfordulója, tévét hó 24-e (idén január 13.) alkalmából három olyan történetet idézünk fel, amelyek nemcsak róla szólnak, hanem rólunk is.
Amikor Álter Rebbe félbeszakította jom kipurt
Jom kipur reggelén, az év legszentebb napján az Álter Rebbe az imába mélyedve állt a közösség élén. Aztán hirtelen levette táleszát és kitlijét, kilépett a zsinagógából, fát vágott, tüzet rakott, és levest főzött egy asszonynak, aki éppen akkor hozta világra gyermekét. Megdöbbentő cselekedet volt:
Jom kipuron minden munka tilos, kivéve, ha emberélet forog kockán.
Amikor később megkérdezték, miért nem mással végeztette el ezt a feladatot, így válaszolt: ha életmentésről, pikuách nefesről van szó, akkor az a legnagyobb micva. Tanítása világos: bármilyen magasan is járunk spirituálisan, az ima nem lehet fontosabb az emberi életnél. A legszentebb pillanatban is félre kell tudni tenni a saját emelkedettségünket a másik ember érdekében.
A rozsdás kopejka titka
Egy városban élt egy hírhedten fösvény gazdag ember, akit mindenki elkerült. Akár rabbi, akár koldus kopogtatott be hozzá, legfeljebb egy rozsdás kopejkát kapott, de azt is kelletlenül. Amikor az Álter Rebbe rabok kiváltására gyűjtött pénzt, mégis elment hozzá, két rabbival együtt. Egyet kért csupán: bármi történik, maradjanak csendben.
A gazdag ember a megszokott módon nyújtotta át az egyetlen kopejkát. A rebbe azonban nemcsak elfogadta, hanem szívből megköszönte, és áldásokkal halmozta el az adakozót. Távozásuk után a gazdag futott utánuk, majd visszahívta őket, előbb ezer rubelt adott, végül az egész összeget.
Amikor kísérői értetlenkedtek, az Álter Rebbe így magyarázta: egyetlen zsidó lélek sem valóban fösvény. Nem mindenki tud adni, és nem mindenki tapasztalta meg, milyen öröm az adakozás.
Amikor hálával elfogadjuk a keveset, lehetőséget adunk a másiknak, hogy többet adhasson.
„Mire van szüksége a világnak belőled?”
Reb Zálmán Senders sikeres üzletember és nagylelkű haszid volt, mígnem minden összeomlott körülötte. Elszegényedett, adósságokba keveredett, és kétségbeesetten fordult rebbéjéhez. Kérését gondosan megfogalmazta: elfogadja a szegénységet, de csak miután rendezte tartozásait és kiházasította lányait és rokonait.
Az Álter Rebbe csendben hallgatta, majd egyetlen kérdést tett fel: „Tudod, mire van szükséged. De mire van szüksége a világnak belőled?” A kérdés olyan erővel hatott, hogy Zálmán ájultan esett össze. Amikor magához tért, valami megváltozott benne: minden erejét a tóratanulásra és az őszinte imára fordította. A rebbe megáldotta, és idővel nemcsak lelki, hanem anyagi értelemben is rendeződött az élete.
Borítókép: Chaim Leib Zernitsky.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.