Ádár hónap 9-én – idén március 2-án csütörtökön – volt a halálozási évfordulója a híres nyitrai rabbinak, ráv Ungár Smuél Dávidnak, aki a vészkorszak utolsó jesiváját vezette.
1885-ben látta meg a napvilágot a pöstyéni rabbi, ráv Ungár Joszef Mose fiaként, akitől megtanulta a Tóra szeretetét. Sajnos korán árvaságra jutott; először a város új rabbija, ráv Weber Kálmán vette pártfogásába, majd amikor betöltötte a 13. életévét, nagybátyjához ráv Fischer Noách Báruch-hoz, az eperjesi rabbihoz ment, hogy az ottani jesivában tanuljon. Tudását végül a világhírű hunfalvai jesivában, ráv Rosenberg Smuél mellett tökéletesítette.
Ráv Fischer nagybátyja leányát, Mirjám Leát vette feleségül, majd friss házasként még 21 éves korában Korompára választották rabbinak, ahol az első dolga a jesiva megalapítása volt. Öt évvel később a nagyszombati hitközséghez került, ahol tizenöt esztendőt szolgált, s tudásával világhírt szerzett magának.
1931-ben a nyitrai hitközség kereste meg, hogy legyen a rabbijuk, s hogy meghívásuknak nyomatékot adjanak, ígéretet tettek, hogy támogatni fogják a jesiva fejlesztésében. Az ajánlat elfogadásáról többen próbálták lebeszélni, sokan érveltek azzal, hogy a nagyszombati hitközség mind létszámban, mind anyagilag nagyobb a nyitrainál, ám ráv Ungár végül igent mondott, méghozzá azért, mert szíve azt súgta neki, hogy eljön az idő, amikor Nyitrán kívül nem lesz máshol jesiva sehol a közelben.
Nyitrán egy közel háromszáz fős jesivát állított fel, mely nem csak a Felvidék, de egész Európa egyik legprosperálóbb Talmud főiskolája lett.
Szlovákiában 1942 tavaszán megkezdődtek a zsidók deportálása, melyet néhány befolyásos ember fáradtságot nem ismerő munkájának köszönhetően 1944-ig sikerült szüneteltetni, ráadásul azt is sikerült kieszközölni, hogy Nyitrán – az országban egyedül – legálisan működhessen a jesiva. A nyitrai jesiva pedig nem csak a Tóra otthona maradhatott, de üldözött zsidók százainak is menedéket nyújtott rövidebb-hosszabb ideig, ugyanis a tanház bimája alatt és a könyvesszekrények felett búvóhelyeket alakítottak ki.
Habár ráv Ungárnak lehetősége lett volna biztonságban elmenekülni, ő nem akarta elhagyni a hitközségét. Amikor 1944. szeptember 5-én a nácik lecsaptak Nyitrára, akkor a rabbi és fia, ráv Slomó Mose éppen nem tartózkodtak a városban, hanem a közeli Zobor-hegyen voltak, de amikor meghallották, hogy a jesivát felszámolták végül a bujkálás mellett döntöttek.
Ráv Ungárék hegyi barlangokban igyekeztek túlélni a háborút, ám a rabbi az életmentés kedvéért sem volt hajlandó nem-zsidó által sütött kenyeret vagy fejt tejet fogyasztani. Ha valamilyen csoda folytán sikerült is kóser kenyérhez jutniuk, azt pedig addig nem ette meg, amíg rituálisan nem tudott kezet mosni. Feljegyezték, hogy a bujkálás során egyszer egy fürt szőlőhöz jutott, melyet nem evett meg rögtön, hanem megvárta azzal a szent szombatot, hogy így emelje a nap különlegességét.
A rabbi elgyötört szervezete végül 1945. február 9-én, vagyis az 5705-ös év ádár 8. napján megszűnt tovább működni. Így szentelte a nyitrai rabbi az életét az Örökkévalónak. Fia, aki túlélte a holokausztot apját Pöstényen, nagyapja mellett újratemette. Sírja azóta is zarándokhelynek számít.
A rabbi szellemi örökségét fia, ráv Slomó Mose (1916–2003) vitte tovább sógorával, ráv Micháel Dov Weissmandellel (1903–1957) egy rövid évig Nyitrán, majd a New York-i Mont Kiscoban, ahol máig is működik, jelenlegi vezetője ráv Slomó Mose fia, a nagyapjáról elnevezett ráv Smuél Dávid.
Emlékéből fakadjon áldás!
| Forrás: Schwartz, Jehuda, Moreset Rabanéj Hungária: kolel et hágeonim miBurgenland, Szlovákiá, Transzilvániá, Kárpátorus veMármaros. Hadera: Yad Likehilot Transylvania, 1987. 149. old. |