„És történt éjfélkor, hogy megölt az Örökkévaló minden elsőszülöttet Egyiptom országában, Fáraó elsőszülöttétől kezdve, aki trónján ül, a fogoly elsőszülöttéig, aki a fogházban van, és a baromnak minden első fajzatát. És felkelt Fáraó éjjel, ő és minden szolgája, meg egész Egyiptom és lett nagy jajkiáltás Egyiptomban, mert nem volt ház, ahol nem volt halott. És hívatta Mózest meg Áront éjjel és mondta: Kerekedjetek fel, menjetek el népem közül, ti is, Izrael fiai is; menjetek, szolgáljátok az Örökkévalót, amint szóltatok. Juhaitokat is, marháitokat is vegyétek, amint szóltatok és menjetek; de áldjatok meg engem is. Az egyiptomiak pedig sürgették a népet, hogy mihamarabb elküldjék őket az országból, mert azt mondták: Mindnyájan meghalunk. És a nép vitte tésztáját, mielőtt megkelt volna, teknőiket bekötve ruháikba, vállukon. Izrael fiai pedig cselekedtek Mózes szava szerint és kértek az egyiptomiaktól ezüst edényeket, arany edényeket és ruhákat. Az Örökkévaló pedig kegyet adott a népnek az egyiptomiak szemeiben és adtak nekik kérésükre; így kiürítették Egyiptomot.”

Niszán hónap 15-én, éjfélkor került sor a kivonulásra. Az Örökkévaló megölte Egyiptom minden elsőszülöttét, kivéve a Fáraót, és megszületett a szabad és független zsidó nép. A Tóra kétszer is leírja, hogy erre éjfélkor került sor, márpedig a szövegben minden egyes szónak jelentősége van. Az éjfél a mai napig szerepet játszik peszách ünnepének megülésében: addigra ennünk kell a maceszből és a tormából, valamint be kell fejeznünk a peszách áldozatot szimbolizáló afikomán elfogyasztását is.

Bölcseinkben azonban felmerült a kérdés: vajon sor kerülhet-e egy eseményre pontban éjfélkor. Létezik-e maga az éjfél? Hiszen minden egyes időpillanatot, akármilyen rövid is, még rövidebb idővé felezhetünk el, melynek egyik fele még éjfél előtt, a másik fele pedig éjfél után következik be. A héber szöveg szó szerint azt mondja, hogy kechácot hálájlá, ahogyan az éjjel kettéválik, vagy más értelmezésben: éjfél körül. A midrás idézi rabbi Jismáel és rabbi Jehuda ben Betérá véleményét. Előbbi úgy véli, hogy Isten, aki az időt is teremtette, minden bizonnyal képes manipulálni is azt. Vagyis Isten szó szerint kettéosztotta az éjszakát, és a két fél között egy idő nélkül létező síkot nyitott meg, és ebben a végtelen és vákuumszerű semmiben hajtotta végre a tizedik csapást, az elsőszülöttek megölését és Izrael népének megszabadítását. Rabbi Jehuda azonban úgy vélte, hogy a kivonulásra a valós, fizikai időben került sor, nem egy transzcendens idősíkon. Az Örökkévaló ugyanis képes arra, hogy megtalálja az éjszaka tökéletes középpontját, és maga a kezdet az éjszaka első feléhez tartozó részben valósult meg az esemény, a másodikban pedig a következmény.

Az elsőszülöttek halálának csapása jelentette a csapások sorozatának végső állomását. Abban különbözik a  többi csapástól, hogy nem figyelmeztetésként érkezett, mint a megelőző kilenc, hanem isteni büntetésként, melyet maga az Isten által küldött halál angyala hajtott végre, hogy megtörje Egyiptomot és lehetővé tegye a zsidók megszabadulását. A tizedik csapás ezen felül nemcsak az egyiptomiakat fenyegette, mint a korábbi kilenc, melyek a zsidókra, mint a midrás elmondja, nem hatottak: a vér csapásánál a zsidók kezében nem változott a víz vérré, a sötétségben pedig a zsidók ugyanúgy láttak, mint napvilágnál. Az elsőszülöttek halála azonban csak azért nem sújtotta a zsidókat, mert az Örökkévaló megmondta nekik, hogy mit kell tenniük a csapás elkerülése érdekében: be kellett mutatniuk a bárányból készült peszách áldozatot, a levágott állat vérével pedig be kellett kenniük az ajtófélfákat – ebből ered a mezuzá –, hogy a halál angyala elkerülje a zsidó otthonokat. A zsidó férfiak azon az éjjelen körülmetélték magukat, és e két micva érdmében kerülte el a halál angyala a zsidó házakat és kímélte meg a zsidó elsőszülötteket. A peszáchot megelőző napon a mai napig böjtölnek az elsőszülöttek.

Bölcseink elmagyarázzák, hogy a zsidók Örökkévalóba és az eljövendő megváltásba vetett hite soha nem szűnt meg, ezért nem érintették őket azok a csapások, melyek azért sújtották Egyiptomot, hogy demonstrálják az isteni erőt és igazságszolgáltatást. A tizedik csapás azonban büntetésként érkezett az egyiptomiak számára az elkövetett bűneikért, és hogy lehetővé tegye a zsidók kiszakítását abból a társadalomból, melynek részét képezte, hogy szent néppé válhassanak. Ezért fontos volt, hogy éppen niszán 15. éjszakáján különbséget tegyenek a zsidók önmaguk és a bálványimádó egyiptomiak közt. A halál angyalának át kellett ugrania a peszáchi bárány vérével megjelölt házakat. Isten micvákkal ruházta fel népét, hogy saját maguk is elkülönüljenek az egyiptomiaktól a saját akaratuknál fogva. Ettől függetlenül a zsidókat Isten mégis a saját elhatározásánál fogva váltotta meg, választott népe iránti szeretettől vezérelve.

Ezen a ponton kapcsolódhatunk vissza az éjfél témaköréhez. A kabala szerint az éjszaka első fele az isteni erőt és igazságot (din és gvurá), második fele pedig a cheszedet, az isteni kedvességet és szeretetet képviseli. Az éjfél e kettőnek a találkozópontja, az az időpillanat, amikor a kettő összeér és amely a kettőt élesen elválasztja egymástól. Egyaránt az erőből és igazságosságból fakadó büntetés és a kegyelemből kiinduló jutalom ideje, vagyis éppolyan alkalmas az egyiptomiak megbüntetésére, mint a zsidók megváltására.

zsido.com

Forrás: chabad.org

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Bo hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez, további magyarázatok, többek között egy mezuza belsejének megismeréséhez kattintson ide.