A széderestéről sokaknak a finom falatok és az azokat kísérő bor jut eszébe először. A szimbolikus ételek azonban csak kiegészítői annak a Tórában álló parancsolatnak, amely központi helyet foglal el az „őrködés éjszakáján”. Ez a parancsolat nem más, mint az egyiptomi kivonulás hosszú, részletes és érdekfeszítő elbeszélése. A széder vezetőjének mindent meg kell tennie, hogy az asztal körül ülők minél több információhoz jussanak erről a történelmi eseményről, amely – a tóraadás mellett – a leginkább meghatározza a zsidó népet.
A Rámbám (Maimonidész, Mose ben Majmon rabbi, 1038-1204) azt állította (Misne Torá, A chámec és a mácá törvényei 7:1-2), hogy tevőleges tórai parancsolat azokról a nagyszerű csodatettekről magyarázni, amelyek niszán 15-én történtek őseinkkel Egyiptomban:
„Emlékezz meg arról a napról, amikor kijöttetek Egyiptomból. Előírás elbeszélni ezt a gyermekeknek, még akkor is, ha nem kérdeznek, ahogy áll (2Mózes 13:8): És beszéld el fiadnak”.
Vajon miért érezte szükségét a Rámbám, hogy két különböző tórai idézettel is alátámassza a kivonulás elbeszélésének kötelességét? Joszef Babad rabbi (1801-1874) a micvákat magyarázó Minchát Chinuch című művében a következő magyarázattal áll elő: Valójában e két mondat: „Emlékezz meg arról a napról, amikor kijöttetek Egyiptomból”, illetve „És beszéld el fiadnak” együtt határozzák meg az előírás szabályait.
Az „emlékezz” felszólításnak ugyan eleget tesz az, hogy a zsidók [a Smá Jiszráel imában naponta kétszer] megemlítik az egyiptomi kivonulást, viszont ezzel nem tanítják a gyermekeiket. A „beszéld el fiadnak” felszólításból pedig az következhet, hogy csak akkor kell elbeszélniük [a kivonulást], ha van fiúk vagy valaki más, akinek elbeszélhetik. Ha azonban egyedül vannak, akkor nem vonatkozik rájuk a parancsolat. Ezért szükséges mindkét idézetet használni.
E két tórai vers teszi tehát egyértelművé, hogy a széderestén mindenképpen el kell beszélni az egyiptomi kivonulás csodás történetét. Senki nem mondhatja azt, hogy már megemlítette a Smá Jiszráel recitálása közben, és arra sem hivatkozhat, hogy kizárólag társaságban érvényes ez a kötelezettség.
Ennél a parancsolatnál a mennyiség és a minőség, tehát a magyarázat hossza és részletessége is fontos szempont.
Ezért nem elég egyszerűen megemlíteni a kivonulást, mint ahogy az imában vagy a szédert bevezető kidusban teszik. A Talmud (Pszáchim 115/b) szerint a macesz egyik elnevezése, a lechem áni is erre utal. Az áni szót lehet „szegény”-nek érteni, innen a magyar fordításos hágádák „sanyarúság kenyere” kifejezése, de érthető úgy is, hogy az áni a láánot, azaz felelni kifejezésből ered. „A kenyér, melynek kapcsán sok feleletet adnak” – írja a Talmud.
Ezért írja le a következőképpen e parancsolat teljesítésének módját a Rámbám a tórai törvényeket felsoroló Széfer Hámicvot című könyvében: Azt parancsolta a zsidóknak az Örökkévaló, hogy niszán hó 15-én, az éjszaka kezdetén elbeszéljék az egyiptomi kivonulás történetét, a széder vezetőjének tehetsége szerint. Fűzzön hozzá minél több dolgot és részletezze minél jobban, hogy mit is tett értünk Isten és hogy milyen szenvedésnek és erőszaknak volta nép kitéve Egyiptomban, majd miként állt bosszút az ellenségein az Örökkévaló. Továbbá adjon hálát neki kegyelméért, amellyel jóra fordította a zsidó nép sorsát, ahogy a pészahi hágádában is áll:
„Minél részletesebben mesélik el az egyiptomi kivonulást, az annál dicséretesebb”, illetve „Még ha mindannyian bölcsek, okosak és a tóratudósok lennénk is, akkor is kötelességünk lenne elbeszélni az egyiptomi kivonulás történetét”.
A hágádából azt is tudjuk, hogy a Misna bölcsei hajnalig magyarázták a kivonulás eseményeit rabbi Akiva bnéj-bráki otthonában, és úgy kellett őket figyelmeztetni, hogy már eljött a reggeli Smá elmondásának ideje. A Talmud Pszáchim traktátusához tartozó Toszeftában (10:12) egy hasonló történet áll: Egyszer Rábán Gámliél és a vének Bájtusz ben Zonin lodi házában lakomáztak és egész éjjel a pészahi törvényekkel foglalkoztak, egészen a kakas kukorékolásáig. Akkor kivitték előlük a terítéket, mire ők észbe kaptak és elmentek a tanházba [imádkozni].
A Tóra misztikus tanításait összefoglaló Zohárban (Cáv, Bo) ez áll: a hagyomány szerint annak, aki örömmel meséli el az egyiptomi kivonulást, biztosan örömben lesz része a következő világban és élvezheti az isteni dicsfény kiáradását. Ugyanis ez az öröm a lehető legteljesebb, hiszen senki sem örvendezteti meg úgy az Örökkévalót, mint az, aki részletesen magyarázza az egyiptomi kivonulást… Aki az egyiptomi kivonulásról magyaráz és örömét leli benne, az az isteni jelenléttel örvendezhet majd együtt az eljövendő világban, mert ez egy kölcsönös öröm: az ember örömét leli Istenében, Isten pedig örömét leli az ember magyarázataiban… A magyarázatok elhangzásakor az Örökkévaló összegyűjti udvartartását és azt mondja: Menjetek, hallgassátok, ahogy engem dicsérnek, miközben fiaim magyaráznak és az általam küldött megváltáson örvendeznek. Akkor összegyűlnek mind és csatlakoznak Izraelhez, meghallgatják a magyarázatokat és dicséreteket, ahogy az isteni megváltásnak örvendeznek. Akkor mennek és köszönetet mondanak az Örökkévalónak a sok csodáért, amit tett és a Földön élő szent népéért, amely az isteni megváltás miatt örvendezik.
A hosszas, részletes magyarázatért tehát nagy a jutalom. Voltak azonban, akik más oldalról közelítették meg e micvát és a hanyagságért járó büntetéstre helyezték a hangsúlyt. A IX. században, Babilóniában élt Ámrám Gáon így írt:
„Aki úgy meséli el az egyiptomi kivonulást, hogy kihagyja a magyarázatokat, az semmiképpen sem teljesítette az előírást. Aki így tesz az olyan, mint egy eretnek, kőszívű, bölcseink szavának elferdítője, a Talmud és a Misna tanításának meghazudtolója. Az ilyet ítélje el minden közösség és távolítsák el Izrael gyülekezetéből”.
A Chida (Chájim Joszef Dávid Azuláj rabbi, 1724-1806) még szigorúbb volt egy neki feltett kérdés kapcsán (Sut Chájim Sáál 1:28): Valaki elviccelte az Egy gödölye verset pészah éjjelén, mire kiközösítették. Vajon érvényes-e a kiközösítés? – Egyértelmű, hogy arrogáns gonosztevőről van szó, mert olyan dolgon viccelődött, amely Izrael millióinak hagyománya. Botütéseket és kiközösítést érdemel, sőt fizessen pénzbírságot is a szegények számára vagyoni helyzetének megfelelően, és hirdessék ki a nagy bűnét.
Óvatosan tehát a gyerekversnek tűnő mondókával a hágádá végén! Apropó, gyerekek: mit lehet tenni, hogy ők is élvezzék az estét és ne legyen túlságosan megterhelő számukra a sok magyarázat? A Rámbám a következőt tanácsolja: Előírás tanítani a gyerekeket, még akkor is, ha nem tesznek fel kérdéseket, ahogy áll: „És beszéld el fiadnak”. Az apa a fia képességeihez mérten magyarázzon. Ha fia még kicsi vagy buta, ezt mondja: Fiam, mindannyian szolgák voltunk, mint ez a szolga vagy szolgálólány itt, de ezen az éjjelen megváltott minket az Örökkévaló és kiszabadultunk. Ha a fia idősebb és okosabb, beszéljen arról, hogy mi történt Egyiptomban, a Mózes által véghez vitt csodákról, mindig a gyerek szintjének megfelelően.
Ez azonban még nem minden. A gyerekeket más módon is motiválni kell, hogy ne aludjanak el és részt vegyenek a történésekben. A Talmud (Pszáchim 109/a) a következő tanácsot adja: Rabbi Akiváról mondták, hogy pirított magvakat és dióféléket osztogatott a gyerekeknek pészah estéjén, hogy kérdezzenek és ne aludjanak el… Sohasem mondta a tanházban, hogy itt az idő befejezni [a tanulást], kivéve pészah és jom kipur beköszönte előtt. Pészah előtt a gyerekek miatt, hogy [legyen idejük napközben pihenni] és ne aludjanak el [a széder alatt].
A Sulchán Áruch törvénykódexben (Orách Chájim 472:16) egyenesen előírássá vált rabbi Akiva jótanácsa: Micva pörkölt magokat és dióféléket osztogatni a gyerekeknek, hogy lássák a változást [étkezés közben kapják meg a desszertet] és rákérdezzenek.
Nem szokás csupán, hanem egyenesen micva!
A feltett kérdésekre azonban választ is kell adni. Nem elég tehát, hogy a gyerekek szépen elénekeljék a négy fő kérdést tartalmazó Má nistáná kezdetű dalt, meg is kell hallgatniuk a válaszokat, amelyek összefoglalják az egyiptomi kivonulás történetét.
Ez már a XIX. században sem volt egyértelmű mindenkinek. A Sulchán Áruchot magyarázó Misna Brurában a következő figyelmeztetést találjuk: Ne úgy legyen, mint sok helyen, ahol a Má nistáná eléneklése után lefektetik aludni a gyerekeket és így nem tudják meg a válaszokat a kérdéseikre.
Akkor sem kell azonban eltekinteni a kérdésektől és a válaszoktól, ha nincs aki feltegye azokat. A Remá (Mose Iszerlis rabbi, 1530-1572) így egészíti ki a Sulchán Áruchot: Ha a gyermek nem okos, az apja tanítsa [kérdések nélkül is]. Ha nincs gyermeke, a felesége tegye fel a kérdéseket. Ha az sincs, kérdezze saját magát. Még a tóratudósok is tegyék fel egymásnak a Má nistáná kérdéseit.
Bagdad egykori főrabbija, a Ben Is Cháj (Joszef Chájim rabbi, 1835-1909) misztikus magyarázatot fűz mindehhez: Még akkor is, ha a kisgyermekek nem értenek semmit [a kérdésekből és a válaszokból] és nem érzik át [az est jelentőségét], a bölcsek előírták, hogy feltegyék e kérdéseket, ugyanis a lelkük felfogja a bennük rejlő titok lényegét, így tehát, bár anélkül mondják, hogy megértenék vagy átéreznék, a bennük lévő lélek megérti és átérzi.
Ehhez hasonló szellemben írt magyarázatot a neves kabalista, a Slá (Jesájá Horowitz rabbi, 1555-1630): Még a szopós csecsemőket is érdemes lefektetni aludni nap közben, hogy éjjel ébren legyenek, mert ők is látták a Sás-tengernél történt csodákat, ahogy a bölcsek mondták (Szotá 30). Amikor Izrael átkelt a tengeren, felemelték szemüket és dalt zengtek. Hogy zengték a dalt? Kisgyermek anyja térdein, csecsemő anyja emlőin csüngve. Amikor meglátták az isteni dicsfényt, a kisgyermekek felemelték a fejüket, a csecsemők kiejtették szájukból anyjuk mellét, ahogy áll (Zsoltárok 8:3): „Kisdedek és csecsemők szájából alapítottál hatalmat”.
A roskadásig megrakott asztal és a nemes borok mellett ne feledjük tehát a legfontosabb feladatot: „Beszéld el fiadnak” – kérdezzünk és válaszoljunk, éljük át a kivonulást, mintha épp velünk, itt és most történne.
Címlapkép: Az egyiptomi kivonulás illusztrációja, Providence Lithograph Company, 1907 – Wikipédia
