Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij nem titkolja zsidó származását. Újságíróknak nem egyszer nyilatkozott arról, hogy holokauszt-túlélők unokájaként egy „átlagos szovjet zsidó családban” nőtt fel. Ukrajna számos zsidó nagyságot adott a világnak. Az alábbiakban az aish.com összeállítását szemlézzük.

Báál Sém Tov

Jiszráel ben Eliézer 1698-ban született Lengyelországban, az ukrajnai határhoz közel. Ő alapította a haszid mozgalmat, amely tömegeket szólított meg és az örömteli istenszolgálatra helyezte a hangsúlyt. A Báál Sém Tov rejtett cádikként élt sokáig, majd az 1730-as években az ukrajnai Mezibusban telepedett le, és ott fedte fel kilétét. Mezibusban felállított udvarában gyűltek köré a követői és tanítványai. Azt tanította a zsidóknak, hogy még a legegyszerűbb közülük is képes arra, hogy szívből jövő imáival elérje az Eget. Tanainak része a zsidó miszticizmus. Azt hangsúlyozta, hogy a világon minden egyes dologban van egy isteni szikra. Az ukrajnai zsidók nagy számban tették magukévá emberközeli, életigenlő tanítását és váltak a haszid mozgalom követőivé.

Cháj elul, a hászidizmus megalapítójának születésnapja

Cháj elul – elul hónap 18. napja a hászid kalendárium egyik legjelentősebb ünnepnapja. Ezen a napon született 1698-ban a hászidizmus alapítója, Jiszráel ben Eliézer rabbi, közismert nevén a Báál Sém Tov, majd később, 1745-ben az ő „szellemi unokája” a chábád hászidizmus alapítója, a ljádi Sneur Zálmán rabbi, más néven az Álter Rebbe, aki a mezricsi … Olvass tovább

Zeev (Vlagyimir) Zsabotyinszkij

1880-ban született Odesszában, teljesen asszimilált zsidó családban. Az ünnepelt orosz újságíró, aki tudósítóként bejárta Európát, felnőttként került kapcsolatba a zsidósággal. Életét az 1903-as kisinyovi pogrom változtatta meg. A húsvét vasárnapján kezdődött, háromnapos forrongás során több száz zsidót sebesítettek, illetve gyilkoltak meg a moldáviai városban. Tulajdonukat megsemmisítették, a zsidók rettegve próbáltak megmenekülni a vérszomjas csőcselék elől. Bizonyossá vált: a zsidók európai jövője veszélyben van.

Zsabotyinszkij ettől fogva a cionizmus lelkes híve lett és vallotta, hogy a zsidóknak saját, önálló államra van szüksége. Részt vett a Zsidó Légió megalapításában, amely a brit erőket segítette az első világháború során, fáradhatatlanul támogatta a zsidó állam létrehozását és hirdette annak szükségességét. A brit hatóságok 1929-ben kitiltották az akkor még a Brit Mandátumhoz tartozó Palesztinából, de ez nem akadályozta meg abban, hogy folytassa megkezdett tevékenységét. Részt vett a föld alatti mozgalom, az Irgun katonai szervezet megalapításában. 1940-ben, Izraeltől távol hunyt el.

Golda Meir

Izrael negyedik, egyben az első és eddig egyetlen, női miniszterelnöke 1898-ban született Kijevben. Családja rendkívül szegény volt, de akármennyit is éheztek hét közben, otthonuk péntek esténként zsúfolva volt emberekkel, elsősorban családtagokkal.

„Egyikük sem élte túl a holokausztot, de lelki szemeim előtt tovább élnek, konyhaasztalunk körül üldögélve, teát kortyolgatva poharaikból és órákon át énekelve szombaton és ünnepnapokon. Emlékszem szüleim édes hangjára, ahogy a többiek hangja fölé emelkedett”

– írta visszaemlékezéseiben. Később Amerikába költözött a család, tinédzserkori otthona nemrégiben alakult zsidó oktatási központtá.

Golda Meir tinédzserkori otthona, zsidó oktatási központtá alakult

Golda Meir egykori denveri otthona most a tóratanulás és a jó cselekedetek központja.

A kedveskedve csak Goldaként emlegetett asszony a cionista mozgalom egyik főszereplőjévé vált. A második világháború után ő tárgyalt a brit hatóságokkal a zsidó menekültek befogadásáról és diplomáciai kapcsolatban állt I. Abdullah jordániai királlyal, hátha sikerül visszatartania őt a jövőbeni zsidó állam megtámadásától (nem sikerült). Ő volt az izraeli Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója 1948. május 14-én. Izraelt oroszországi nagykövetként, külügyminiszterként (akkoriban ő volt az egyetlen nő az egész világon, aki ezt a tisztséget viselte) és miniszterelnökként szolgálta.

„Az egyetlen férfi a kormányban”

– mondta róla Dávid Ben-Gurion.

Otto Preminger

A nagyszerű filmrendező 1905-ben született a jiddisül Vizsnicnek nevezett ukrajnai Vizsnyicjában. Karrierje színházi rendezőként indult, később pedig a világ egyik leghíresebb film noir rendezője lett. Hosszú munkássága során több mint negyven filmet rendezett, köztük a Porgy és Bess, az Egy gyilkosság anatómiája és az Exodus című alkotásokat.

Nátán Sáránszki

A híres szovjet refjuznyik és kortárs izraeli politikus az ukrajnai Donyeckben született 1948-ban. Zsidó identitásának kialakítása nyomán a Szovjetunióban élő zsidóság egyik szószólója lett. Miután 1973-ban megtagadták az emigrációs kérelmét, ő is a refjuznyikok, a távozástól eltiltottak népes táborát gyarapította. 1977-ben koholt vádak alapján, kémkedés és árulás vádjával tartóztatták le és 13 éves szibériai rabságra ítélték. Bebörtönzését zsidó identitása megőrzésének segítségével élte túl. Később úgy nyilatkozott, hogy a borzalmas körülmények között raboskodva zsidó öntudata a szabadság érzését biztosította a számára.

Sáránszki végül 1986-ban kapott engedélyt a távozásra. Aktív szerepet vállalt az izraeli politikai életben, 1995-ben új pártot alapított és ettől fogva különféle miniszteri feladatokat látott el. 2001-2003-ig miniszterelnök-helyettesként vett részt a Kneszet munkájában. 2009 és 2018 között a Szochnut – Zsidó Ügynökség ügyvezető testületének elnöke volt.

Vallás a föld alatt: hogyan élte túl a vallásos zsidóság a Szovjetuniót?

Oroszország – a Chábád bölcsője. Itt szökkent szárba és fordult virágzásba ez a mozgalom és a mai napig ide kötik legmélyebb gyökerei. Gazdag közös történelmüknek most egy igen jelentős és hosszú távú hatásokkal bíró szeletéről szólunk.    ZSIDÓÜLDÖZÉS A BOLSEVIK FORRADALOM UTÁN Az ötödik lubavicsi rebbe, a rebbe RáSáB (Sálom DovBer rabbi, 1860-1920) a cári … Olvass tovább

Simon Wiesenthal

A hírneves nácivadász 1908-ban született az ukrajnai Bucsacsban. A holokauszt során öt náci koncentrációs tábort járt meg, túlélőként náci háborús bűnösök felkutatásának, illetve a holokausztról való oktatásnak szentelte az életét. E tevékenysége a mauthauseni lágerből történt felszabadítása utáni napokban kezdődött, amikor amerikai ügyészeknek egy listát adott át, rajta nácik neveivel, és felajánlotta, hogy tanúskodik az általuk elkövetett rémtettekről.

Feleségével, Cylával és lányukkal, Paulinkával együtt 1960-ban hozták létre Bécsben a Zsidó Dokumentációs Központot. Szinte minden segítséget nélkülözve, egy apró irodában dolgoztak, telefonkönyveket bújtak, hogy náci háborús bűnösökre leljenek. Munkájuk eredményeként fogták el 1963-ban Karl Silberhauert, aki részt vett Anne Frank és családja letartóztatásában, valamint Franz Stanglt, a treblinkai és sobibori haláltáborok parancsnokát és számos más gyilkost. 1977-től a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ viszi tovább a munkáját. Az intézmény a zsidók emberi jogainak élharcosa, a holokauszt-kutatás és -oktatás egyik legfontosabb központja a világon.

Masszív kerítés védi ezentúl az 500 éves zsidó temetőt Simon Wiesenthal szülővárosában

A német állam költségén kapott megfelelő fizikai védelmet a mai Ukrajna egyik legnagyobb megmaradt zsidó temetője. A németországi központú European Jewish Cemeteries Initiative (ESJF) jelentette be, hogy befejeződött a XVI. századtól működő temető körbekerítése, Ukrajna nyugati részén Buchachban. A város egyebek mellet arról nevezetes, hogy itt született Smuél Joszéf Agnon Nobel-díjas író és Simon Wiesenthal … Olvass tovább

Selman Waksman

A világ egyik legnagyszerűbb biokémikusa 1888-ban született Kijevben. Több, mint egy tucat antibiotikum (köztük a tuberkulózis ellenszerének) felfedezése, sőt, maga az antibiotikum kifejezés is az ő nevéhez fűződik. Dr. Waksman negyven éven át volt a Rutgers Egyetem tanára, 1952-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat. Az ezzel járó összegből finanszírozta a Wakman Mikrobiológiai Intézetet az egyetemén, hogy folytathassa kutatásait.

Vlagyimir Horowitz

A XX. század egyik legnagyobb zongoristája 1903-ban született Kijevben. Fantasztikus tehetségének köszönhetően a klasszikus zene számos alkotását adta elő sajátos stílusában Chopintól és Brahmstól kezdve Liszt és Csajkovszkij műveiig.

Solem Aléchem

Sálom Rabinovics, írói álnevén Solem Áléchem (annyit jelent: béke veletek) 1859-ben született az ukrajnai Perejaszlav-Hmelnyickijben. Kezdetben héberül és oroszul írt, később azonban az egyik leghíresebb jiddis íróvá vált. Első jiddis nyelvű története 1883-ban jelent meg. Több mint negyven jiddis nyelvű könyvet, novellát és regényt jelentetett meg. Tevjéről, a tejesemberről írott történetei adták a világ egyik leghíresebb musicalje, a Hegedűs a háztetőn alapját és kiindulópontját. Tehetős ember volt és vagyonából a kezdő jiddis írókat támogatta.

Hegedűs a háztetőn hazatér

Először mutatják be jiddis nyelven minden idők egyik legnépszerűbb musicaljét New Yorkban. A National Yiddish Theater Folksbiene lesz a hírek szerint az első társulat, amelyik jiddis nyelven viszi színpadra a Hegedűs a háztetőnt az Egyesült Államokban. A darab alapjául szolgáló művet Sólem Aléchem írta jiddis nyelven. A musical változatot 1964-ben mutatták be a Broadwayn. A … Olvass tovább

Mila Kunis

A színésznő 1983-ban született az ukrajnai Csernyivciben. Hétéves korában vándorolt ki Amerikába a családjával. Bár férje, Ashton Kutcher nem zsidó, Mila Kunis és két gyermeke minden héten megünnepli a szombatot.

„Szeretem azt a gondolatot, hogy attól függetlenül, hogy a világnak mely pontján tartózkodunk, vagy mit csinálunk, péntek este időt fordítunk egymásra, a gyermekeinkre, a családunkra, azt mondjuk: szeretlek… Így tekintek a sábátra”

– magyarázta. Az idei Oscar-átadón a színésznő egyperces csönddel fejezte ki szolidaritását Ukrajnával.

Jan Koum

A milliók által használt WhatsApp applikáció milliárdos létrehozója 1976-ban született Kijevben. A kommunizmus bukása után édesanyjával Kaliforniába költözött, ám ott sem volt könnyű az életük. Apja Ukrajnában maradt, anyja Amerikában hamarosan megbetegedett, a tinédzser Jan Koum pedig gondnokként dolgozott és sokszor szorultak élelmiszersegélyre.

A fiatalember magától tanult meg programozni, kezdetben az Ernst and Youngnál, majd a Yahoo-nál dolgozott. Az ingyenes telefonos és üzenetküldő rendszer, a WhatsApp ötlete tinédzserkori élményei alapján merült fel benne. Akkoriban ugyanis megfizethetetlenül drága volt a rokonok felhívása. Barátaival és munkatársaival 2009-ben indította el a WhatsApp vállalatot abban a kaliforniai épületben, ahol gyerekként élelmiszerjegyekért állt sorba. A cégét 2014-ben vette meg Marc Zuckerberg vállalata, a Facebook 19 milliárd dollárért. Ezt követően alapította meg a Koum Család Alapítványát, amely felsőoktatási ösztöndíjakat finanszíroz, és zsidó, illetve izraeli jótékonysági szervezeteket támogat.

 

Fotó: Pixabay

Megszakítás