Golda Meir Wikipédia

Golda Meir egykori denveri otthona most a tóratanulás és a jó cselekedetek központja – számol be a chabad.org. Izrael első és mindeddig egyetlen női miniszterelnöke a mai napig hatással van a zsidó világra.

A denveri Golda Meir Ház és Múzeum, Golda Meir tinédzserkori otthona mostantól zsidó oktatási központként működik tovább.

Az épületben, mely az Auraria Felsőoktatási Centrum 60 hektáros parkjában helyezkedik el, a három egyetemet kiszolgáló központ Chábád rabbija, illetve felesége, Yisrael Moshe és Aura Ort szervezésében zajlanak majd a programok, órák és egyéb események. A házaspár 2005 óta szolgál az Auraria Campus Chábád-küldötteként.

Az épület több funkciót kap tehát: amellett, hogy múzeumként működik, a zsidó tanulás, társadalmi élet és inspiráció központja is lesz. A központnak helyet adó intézmény zsidó diákjai nagy lelkesedéssel néznek az új lehetőségek elé. Legtöbbjük számára különös jelentőséggel bír, hogy éppen Golda Meir egykori otthonában kerülhetnek közelebb zsidó gyökereikhez és mélyíthetik el a tudásukat a zsidóság különféle aspektusaival kapcsolatban. Ez az épület Golda Meir egyetlen ismert lakhelye az Egyesült Államokban és olyan eredeti tárgyak találhatók benne, mint a későbbi miniszterelnök által használt mezuza és cedáká- (adomány-) persely.

„Szeretnénk az intézmény zsidó hallgatóit arra inspirálni, hogy közülük kerüljön ki a zsidó vezetők következő nemzedéke a saját közösségeikben és a világon mindenfelé, ahogy Golda Meir is nagyszerű vezető volt”

– mondta Ort rabbi.

A denveri otthon évtizedeken át elhagyatottan állt, többször majdnem lebontották, míg 1988-ban végül elkötelezett civilek egy csoportjának erőfeszítései nyomán mostani helyére szállították át, restaurálták és 1995 óta történelmi jelentőségű pontként tartják számon. A néhány héttel ezelőtt tartott ünnepélyes átadón jelen voltak többek között a ház megőrzését célzó kezdeményezés mozgatói, valamint a helyi közösség fontos tagjai is. Aura Ort elmondta, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölti el, hogy a Chábád Golda Meir egykori otthonában tarthatja programjait. Ennek, mint mondta, további vonatkozása is van: „Azt reméljük, hogy minden eddigi és jövendőbeli Chábád-esemény, program és előadás Golda Meir lelkének emelkedését [áliját hánesámá] szolgálja és hogy az ő érdemében növekedhetünk.” E koncepcióról a Leiluj nismát – a lélek emelkedésére című cikkünkben olvashatnak részletesen.

A sokszor egyszerűen csak Goldaként emlegetett, igen bölcs és nagyszerű vezetői képességekkel megáldott asszony Goldi Mabovitch néven született a ma Ukrajnához, akkoriban Oroszországhoz tartozó Kijevben 1898-ban. A család 1906-ban menekült el Európából és telepedett le az Egyesült Államokbeli Milwaukee-ban. Középiskolában akart tanulni és később tanítani, ám szülei az ő beleegyezése nélkül hozzá akarták adni egy nála jóval idősebb férfihoz. Mivel abban az időben férjezett asszonyok nem taníthattak Wisconsinban, 1913-ban elmenekült otthonról, hogy Denverben tanulhasson. Férjezett testvérénél, Shaynánál lakott és itt találkozott későbbi férjével, Morris Meyersonnal. Itt alakult ki politikai filozófiája is, és e folyamat következményeként született meg a döntés, hogy a Palesztinai Brit Mandátumba emigrálnak.
Megszakítás