A zsidó év során a tórai ünnepeken kívül egyéb, történelmi eredetű jeles napokat is megünneplünk. Ezek közül kiemelkedik Izrael legfőbb nemzeti ünnepe, a függetlenség napja, héberül Jom háácmáut, mely a holokauszt emléknapjával induló, egyhetes megemlékezés- és ünnepségsorozatot zárja.
A történelmi események összejátszásaként a XX. század közepére a szentföldi zsidó közösségnek lehetősége nyílt arra, hogy – egykori, kétezer évvel korábban elvett területének egy darabján – kikiáltsa a modern kori Izrael Államot. A formális függetlenedés előzményeként felsorolhatjuk a XIX. század végétől egyre inkább megerősödő cionista mozgalmat, illetve az ennek nyomán beindult alijahullámokat, az 1912-es, független zsidó államot ígérő Balfour-nyilatkozatot, a palesztinai brit mandátum lejártát, a XX. század első felének a holokauszt által betetőzött európai eseményeit, és természetesen a hazatérésről szőtt, kétezer éves álmot is. Fontos kiemelni, hogy ez utóbbinak semmivel nem volt kisebb szerepe az állam létrejöttében, mint a történelmi helyzetnek, hiszen kétezer éve imádkozunk a visszatérésért, kétezer éve fordulunk imáinkkal Jeruzsálem, a zsidó nép örök fővárosa felé és kétezer éve siratjuk a Szentély pusztulását.
Az ENSZ 1947-es felosztási terve szerint két ország jött volna létre a mai Izrael területén: egy zsidó és egy arab államalakulat, melynek Jeruzsálem lett volna a nemzetközileg felügyelt, megosztott fővárosa. Az arab országok azonban már akkor is elutasították ezt a javaslatot – mely a mai napig az egyre inkább nyilvánvaló módon kivitelezhetetlen „kétállami megoldás” alapját képezi –, így a területen végül egy zsidó állam jött létre, bizonyos részeket pedig Jordánia és Egyiptom szállt meg.
A palesztinai brit mandátum lejártával 1948-ban, ijár hónap 5-én (abban az évben május 14.), egy fél évvel korábban hozott ENSZ-határozat nyomán megalakult a modern kori Izrael Állam. Ez lett Izrael Állam függetlenségi napja. A kétezer éve száműzetésben élő zsidó nép ismét államot alapíthatott. Az állam létrejöttét leendő első miniszterelnöke, Dávid Ben-Gurion jelentette be Tel-Avivban, Herzl Tivadar hatalmas portréja alatt, óriási ünneplő tömeg előtt. Jeruzsálemben ostromállapot volt, ezért nem lehetett az ősi fővárosban kikiáltani a függetlenséget. Ben-Gurion beszédét a Kol Jiszráel (Izrael hangja) rádió élő egyenes adásban közvetítette. A híres beszéd e szavakkal kezdődött: „Ezennel kihirdetem Izrael Állam megalakulását”.
Érdekesség, hogy a mandátum csak ijár hónap hatodikán járt le, mivel azonban ez a nap szombatra esett, a függetlenséget már előző nap, pénteken nap közben kihirdették azzal a kitétellel, hogy a palesztinai brit mandátum aznap esti lejártával lép csak életbe. Az örömöt beárnyékolta, hogy még aznap megkezdődtek az összecsapások az ország arab lakóival és a környező arab országokkal. Ez volt Izrael függetlenségi háborúja. És bár a harcok azóta sem szűntek meg, az ország él és virágzik.
Jom háácmáut általános és nagyon szigorúan vett állami munkaszüneti nap, ünnepségek, családi és baráti összejövetelek napja. Az ország a függetlenségi naphoz vezető héten megtelik kisebb-nagyobb zászlókkal. Az autók ablakán is lobog a kék-fehér zászló, és az integet a kertekből és a házak ablakaiból is. Szó szerint kék-fehérbe öltözik minden és mindenki, akinek fontos e nap. Az állami óvodákban Izraelről szóló dalokat tanulnak a gyerekek, az iskolákban pedig részletesen megismerik a történelmi körülményeket.
Jom háácmáut azonban elválaszthatatlan az azt közvetlenül megelőző Jom házikárontól, az emlékezés napjától. Mielőtt megünnepelnénk fejlődő és virágzó államunkat, fejet hajtunk azok előtt, akik az életüket adták azért, hogy mi itt lehessünk. A központi állami ünnepséget erev Jom háácmáutkor, vagyis este tartják a jeruzsálemi Herzl-hegyen. (Ahogy minden más zsidó ünnep, úgy ez is este kezdődik.) Felvonják az előző nap leeresztett kék-fehér zászlót, beszédek hangzanak el és tizenkét kiválasztott személy meggyújtja az Izrael törzseit szimbolizáló tizenkét fáklyát „letiferet medinát Jiszráel” – Izrael Állam dicsőségére. A fáklyák fellobbantását minden évben olyan egyénekre bízzák, akik életművükkel példát mutatnak. Az egyenes adásban követhető fáklyagyújtás jelzi az izraeli hősi halottak emléknapjának végét és egyben az azt követő függetlenségi nap kezdetét. Természetesen elhangzik a Hátikvá, a nemzeti himnusz is. A városok, települések is megtartják a maguk ünnepségét, bemutatókkal, beszédekkel, fáklyagyújtással és az elmaradhatatlan tűzijátékkal.
Míg az este a központi ünnepségeké, a rá következő nap a családé és a barátoké. A magánházak kertjei és a közparkok egyaránt megtelnek kisebb-nagyobb csoportokkal, akik Jom háácmáut hagyományos menüjét fogyasztják: kis kerti grillen, vagyis mángálon készítenek ál háést: tűzön sült húst és zöldségeket. Ezt aztán pitával, sok salátával, csicseriborsóból készült humusszal, illetve szezámmagból készült tchinával fogyasztják.
A függetlenség napján a televízió és a rádió az ünneppel kapcsolatos műsorokat sugároz, izraeli filmeket vetítenek és élőben közvetítik az ünnepségeket. Ezen a napon tartják a nemzetközi bibliaismereti verseny – chidon Tánách – döntőjét, amit milliók kísérnek figyelemmel. A versenyen résztvevő diákoknak szinte fejből kell ismerniük a zsidó Bibliát ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessenek. Ezen a napon adják át a rangos Izrael-díjat is. Számos katonai intézmény látogatható és sok helyre díjmenetesen léphetnek be a látogatók – ha beférnek. Hiszen ilyenkor a fél ország úton van.
A nap jelentőségét egyébként az is mutatja, hogy az izraeli főrabbinátus már 1950-ben, mindössze két évvel a függetlenség kikiáltása után úgy döntött, hogy Jom háácmáutkor, akárcsak számos más ünnepnapon, el kell mondani a hálélt, a zsoltárokból álló, hálaadó imafüzért. Ez a szokás a vallásos-cionista közösségekben bevett gyakorlattá vált, ám a cháredi közösségek nem gyakorolják. Előbbiek a vidám ünneplés mellett mély spirituális tartalommal töltik meg ezt a napot, mert az újjászületett zsidó államban és a diaszpórában élő zsidók tömegeinek hazatérésében az ősi próféciák beteljesülését látják. E közösségekben Jom háácmáutkor ünnepi ruhát öltenek.
Ebben az évben természetesen minden másként volt. Másként zajlottak az ünnepségek és másként ünnepeltek a polgárok is, hiszen a teljes kijárási tilalom miatt senki nem hagyhatta el a települést, ahol lakik, illetve – nagyobb városokban – a kijelölt körzetet. Online megemlékezésekkel, a virtuális térben folytatott beszélgetésekkel és számítógépes üzenetekkel tűzdelve zajlott le Izrael 72. függetlenségi napja. Voltak, akik saját házuk előtt terített asztallal ünnepeltek „együtt” tisztes távolságból a szomszédokkal, máshol a teraszokra vonultak egy közös éneklés erejéig, és egy telefonos fejlesztésnek köszönhetően Reuvén Rivlin államelnök is megjelenhetett bárkinek a nappalijában. „Köszönöm, hogy meghívtak, hogy biztonságos módon meglátogassam önöket. Hogyan ünneplik Jom háácmáutot?” – tette fel a kérdést a háromdimenziós kép, amivel természetesen fényképezkedni is lehetett.
Naftali Deutsch írása
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 130. szám – 2020. május 3.