6. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 7. kötet – A zsidó őszi Nagyünnepek

Ünnepi törvények és szokások. Rabbi Slomo Ganzfried: A Sulchán Áruch kivonata

Rabbi Slomo Ganzfried:

A Sulchán Áruch kivonata

 

  1. fejezet

Elul havának szabályai (16 pontban)

  1. Ros chodes elul (havának újholdnapjától) jom kipur utánig tart a kegyelem ideje. Habár a Szent – dicsértessék! – az egész esztendőben teljes szívvel fogadja a megértők bűnbánatát, ezek a napok mindamellett alkalmasabbaknak és Időszerűbbeknek szemeltettek ki megtérésre, hogy az irgalom napjaivá és kegyelem napjaivá legyenek. Mert elul hó újholdján ment fel Mose a Szináj hegyére, hogy átvegye a második kőtáblákat és fönt időzött negyven napig és tisri hó tizedikén jött le, mikor Izrael bűnének engesztelése befejeződött. Azóta szenteltettek ezek a napok a kegyelem napjaivá és tisri hó tizedike az engesztelés napjává. A legtöbb helyen az a szokás, hogy erev ros chodes elul, elul havának újholdját megelőző napon böjtölnek és a jomkipur kátán imáit végzik, hogy felkészítsék szívüket a megtérésre. Ha az újhold napja sábátra esik, a vezeklő napot csütörtökre tolják előre. A mi nagy mesterünk, a szent Ári, rabbi Jicchák Lurjá – áldássá legyen az emléke! – írja: az Írás e versében (2Mózes 21:13.): “De aki nem leskelődött, hanem az Isten juttatta kezébe, rendelek majd neked…” az utóbbi אִנָּה לְיָדוֹ וְשַׂמְתִּי לְךָ szavaknak kezdőbetűi az אלול (elul) szavat adják, amivel azt mondja nekünk, hogy ez a hónap a kegyelem ideje annak, aki megtérést fogad minden bűnéért, miket az egész esztendőben elkövetett. Rámutat továbbá arra is, hogy a tévedésből elkövetett bűnökért is bűnbánást kell tanúsítani ebben a hónapban. Azt is mondták továbbá az ily írásjelzések magyarázói, hogy aTóra e versében (5Mózes 30:6.): “…és körülmetéli az Örökkévaló, a te Istened –אֶת לְבָבְךָ וְאֶת לְבַב – a te szívedet és magzatodnak szívét”, héberül ideiktatott szavainak kezdőbetűi az אלול (elul) szót adják. Hasonlóképpen az Énekek énekének (6:3.) versében az “Én a kedvesemé, kedvesem az enyém – אֲנִי לְדוֹדִי וְדוֹדִי לִי” szavaknak a kezdőbetűi az אלול (elul) hó nevét alkotják. Továbbá ugyanígy Eszter könyvének (9:22.) versében: “…ki-ki felebarátjának és adományokat a szegényeknek – אִישׁ לְרֵעֵהוּ וּמַתָּנוֹת לָאֶבְיוֹנִים” szavak kezdőbetűinek összetétele az אלול (elul) hónap neve. E három jelmondat e három dologra mutat rá: a bűnbánó megtérésre, az imára és a jótékonyságra, melyekre ebben a hónapban törekedni kell. “És körülmetéli…” a bűnbánó megtérésre utal, “Én a kedvesemé…” a szeretet dala, az ima – és a harmadik : “Kiki a felebarátjának…” a jótékonyágra. És ez utóbbi vers a cedaka értelmezésével: előbb a felebarátjának, ami azé, azután adományt a szegényeknek a magáéból.
  2. Ebben a hónapban sófart szoktak fújni, ros chodes (az újhold) második napján kezdik és mindennap a sáchárit (reggeli) ima után négy hangot (tökiá, svárim, truá és tökia) fújnak, csak erev ros hásáná, újév előtti napon szakítják meg a rendet, hogy szünetet tartsanak az önkéntes fúvások és a micvaköteles fúvások között. A sófár fúvásának ebben a hónapban az az oka és célja, hogy a népet bűnbánatos megtérésre ébressze. Mert olyan a sófar természete, hogy felébreszt és felriaszt, miként az Írás mondja (Ámosz 3:6.): “Megfújják-e a sófárt a városban, hogy a nép meg ne riadna?”. A mi országainkban továbbá az is szokás, hogy elul hó ros chodesének (újholdjának) második napjától a smini áceret (szukkot 8. záró ünnepe) napjáig, minden reggel és este az ima után elmondják a 27. zsoltárt: “Zsoltár Dávidtól: az Örökkévaló a világosságom és az üdvösségem…”. Ez a szokás a versnek azon Midrás magyarázatán alapszik, mely szerint: “az Örökkévaló a világosságom”, ros hásáná (újév) napjára és “az én üdvösségem”, jom kipur (az engesztelés) napjára, “a sátrába – בְּסֻכֹּה” rejt, ez pedig szukkot (a sátrak) ünnepére mutat. Zsoltárokat is szoktak mondani együtt a közösséggel, mindenütt a helyi szokás szerint. Mihelyst elul hava belépett, jom kipur (az engesztelés) napjáig, ha az ember levelet ír a felebarátjának, köteles jelezni levelének az elején vagy a végén, hogy imádkozik érte és áldja, hogy a beköszöntő napokon írassék be és pecsételtessék meg a jó élet könyvébe.
  3. A jámbor cselekvések emberei ebben a hónapban megszokták vizsgálni a tefilinjeiket (imatokjaikat és a mezuzákat) és mindazt, amin valami hibahiány van, – egyéb parancskötelességeknél is, – helyreigazítja.
  4. Tisá böáv után az első sábáton és a következő hat sábáton a vigasznak hét haftáráját (a prófétai olvasmányt a Tóraszakasz felolvasása után) olvassák. Ha elul újholdjának első napja sábátra esik, elhalasztják az Ánijá szoárá háftáráját és az újhold napi Hásámájim kiszi háftárát olvassák, mert abban is szó van Jeruzsálem vigasztalásáról Ki técé hetiszakasz sábátján, amikor a Ráni ákárá háftárát olvassák, kiegészítik azt az elhagyott Ánijá szoárá szakasszal, mely az Írásban is követi. Aki elul újholdjának sábátján tévedett és az Ánijá szoárá háftárát mondotta, ha észrevette. mielőtt a háftárá után az áldásszakaszokat elmondotta, mondja utána mindjárt az újhold Hásámájim kiszi háftáráját és azután a bráchákat, ha pedig csak a háftárát követő áldásszakaszok elmondása után vette észre, mondja el utánok az újhold Hásámájim kiszi szakaszát bráchák nélkül. Ha elul hó ros chodese (újholdja) a hét első napjára esik, elhagyják a Máchár chodes (holnap újhold) háftáráját, mert abban nincs szó Jeruzsálem vigasztalásáról és az Ánijá szoárá háftárát mondják.
  5. A roshasanát (újévet megelőző hét első napjától kezdve és azontúl minden nap korán kelnek a szlichot (könyörgő imák) szertartásához. Ha ros hásáná a hétnek második vagy harmadik napjára esik, a szlichot imákat már az előző hét első napján kezdik meg. S mikor korán kelnek, mossák meg a kezeiket, mondják az áldást a kézmosásra, és a bráchákat a tórára. A szlichot elmondása után másodszor is mossák meg a kezeiket, de már bráchá nélkül.
  6. A szlichot könyörgések előimádkozója öltse magára a cicittel (szemlélő szálakkal) ellátott talitot (imaköpenyt), még mielőtt az Ásré versekkel bevezetett 145. zsoltárt megkezdi. És mivel kétség forog fenn arra nézve, hogy mondjon-e bráchát a talitára, ha még éjjel van, mikor felölti, vagy ne mondjon, ezért ne a maga tálitját vegye, sem a községét, hanem kérje másnak a tálitját kölcsön. Ha egyáltalán nem található tálit, elmondhatja a szlichot és az slos eszré midot (Isten 13 tulajdonsága) könyörgéseket tálit nélkül is. Némely helyütt az a szokás, hogy a szlichot előimádkozója a reggeli sáchárit, a délutáni mincha, sőt az előző esti mááriv imának is az előimádkozója, őt illeti az elsőbbség a gyászolóval, a körülmetélővel és azzal szemben, kinek Jahrzeitja (szülei halálának az évfordulója) van. Jó a szlichot mondásánál állni, de akinek nehezére esik az állás, az legalább akkor álljon, mikor az Él melech josév és a slos eszré midot (Isten 13 tulajdonsága) imáját mondják. (A viduj, bűnvallomás mondásának szabályát l. lej. 131:9.).
  7. Ügyeljenek nagyon arra, hogy a szlichotnak és a félelmes szent napoknak előimádkozójául olyan embert válasszanak, aki erre méltó és nagy a Tóratudásban és jótevésben,- amennyiben csak lehet ilyet találni, – kell, hogy már harmincéves legyen, mert akkor már lecsillapodott ifjúsága heves vére és alázatos a szíve és kell, hogy nős is legyen és legyenek gyermekei, mert az a szívét önti ki és szíve mélységéből ejti ki a könyörgéseket. Hasonlóan válogassák meg gondosan a tokéát, aki ros hásáná (újév) napján a sofár kürtöt fújja, szintúgy azt, aki a sofárt fúvónak a hangokat diktálja, hogy Tóratudók és istenfélők legyenek, amennyire csak lehet közöttük ilyet találni. Általában minden zsidó alkalmas minderre, akit a község ilyennek elfogad. Ha azt látja, hogy a megbizatása viszályt keltene, tartózkodjék tőle akkor is, ha a másik erre nem is érdemes.
  8. Ki az apját vagy az anyját gyászolja, gyásza éve egész tizenkét havában ne legyen ros hásáná és jom kipur napján a közösség előimádkozója, kivéve ha erre nincs ott olyan érdemes mint ő. Más rokonát gyászolónak gyásza első 30 napjában, kinek régebbről szokásjoga az előimádkozás vagy a sofarfúvás, meg lehet ezt engedni, mert a ros hásáná vagy a jom kipur megszünteti a harminc nap gyászát. De ha nem szerzett rá szokásjogot és akadna más, ki éppen oly érdemes mint ő, szigorúbban kell venni. De a szelichót akár minden napján, még erev ros hásánákor (az újév előtti napon) is bármely gyászoló is lehet előimádkozó, csak a sivában, gyásza első hetében nem.
  9. Az egyén, aki egyedül mondja a szelichótkönyörgéseket, a slos eszré midot szakaszát nem szabad mint imát és kérelmet elmondania, hanem csak, mint Tóraolvasmányt a megfelelő hanglejtéssel és dallammal. Még olyan helyen is, hol más ima említi Isten 13 tulajdonságát, pl. az uzchor lánu brit slos eszré és hasonlókban, ki kell azok említését hagynia. Szintúgy ne mondja az aram nyelvű könyörgéseket, pl. a Máché umászé…, a Márán dövismájá… szakaszokat is csak tíz felnőtt minján együttesében.
  10. A gyászolónak nem szabad távoznia házából azért, hogy a szelichót könyörgésekhez a zsinagógába menjen, kivéve erev ros hásáná (újév előtti napon), mert akkor több szelichótkönyörgést mondanak.
  11. A nagy és félelmes napok előimádkozója meg a sófar fúvó már három nappal ros hásáná előtt tartsák magukat távol minden olyan dologtól, ami tisztátalanságot okozhat és tanulmányozzák ki-ki képessége szerint az ünnepi imák és ünnepi költemények magyarázatát és a sófarfúvás szabályait. Muszár (erkölcsoktató) könyveket is tanuljanak, melyek felserkentik az ember szívét, hogy féljen az Örökkévaló rettenetességétől és fensége fényétől, mikor fölkel megítélni a földet. Ha nem akad olyan sófárfúvójuk, aki Tóratudós volna, nézzenek utána, hogy a mákri, a sófárhangok diktálója legyen mindenesetre Tóratudós és legyen gyakorlott a sófarfúvás szabályaiban, hogy az esetben, ha tévedés esnék a sóvárfúvásban, tudja, mit kell tennie és megvizsgálni is tudja a sófárt, hogy kóser (alkalmas)-e.
  12. Sokan böjtölni szoktak a tíz bűnbánó napon, és mert ezekből (a tízből) hiányzik az a négy nap, amelyen nem böjtölhetnek, ezek a ros hásáná két napja, a közbeeső sábát és az erev jom kipur, jom kipur előző napja, ezért ezek helyett négy napot böjtölnek a ros hásánát megelőző szelichótnapok közül, azaz a szelichót első napján, erev ros hásáná (újév előtt való napon) és közbenső napok közül két napon, rendesen a hét második és ötödik napját vállalják, de ha ezeken valamely micvakötelesség örömlakomája volna, ehetnek azon és helyette más napon böjtöljenek. Avagy; ha tudják, hogy valamely micva teljesítésnek örömére lakomát fognak tartani, böjtöljenek helyette már egy nappal azelőtt (l. fent. 127:3., 14.).
  13. Erev ros hásáná, újév előnapján a sáchárit (reggeli) ima után ki szoktak menni a temetőbe leborulni az igaz jámborok sírjára, alamizsnát is adnak ott a szegényeknek, hogy serkentsék azokat a szent jámborokat, akik már a földben vannak, hogy szóljanak jó szót érettünk az ítélet napján, – és azért is, mert az igaz jámborok sírhelye szent és tiszta hely, az onnan felhangzó ima inkább meghallgatásra lel, mert szent a föld, amelyen áll és a Szent – dícsértessék! – az ottan nyugvó igazak érdemében kegyelmet gyakorol. De ne az ott pihenő halottakhoz intézze kérését, mert az már majdnem annyi volna, mintha a halottakat idézné, hanem kérje a Mindenhatót – áldassék! –, hogy könyörüljön meg rajta a porban pihenő igaz jámboroknak érdemében. Amikor a temetőbe ér és a sírokat már harminc napja nem látta, – el kell mondani az Áser jácár etchem bádin… áldást (l. fent. 60:11.), mikor a sírhoz ér, mondja el a Jöhi rácon… “Legyen akaratod, hogy az itt eltemetett (itt az illetőnek és anyjának héber nevét mondja utána) nyugalma tiszteletben részesüljön és hogy az érdeme legyen a segítségemre”. Ha a kezét a sírra teszi, csak a balkezét tegye és ne a jobbot, és mondja ezt az írásverset (Jesájá 58:11.): “Az Örökkévaló vezessen téged mindig, telítse meg fényességgel lelkedet, üdítse fel csontjaidat, hogy légy olyan, mint bőven áztatott kert, és mint a forrás, melynek soha ki nem apad a vize. Nyugodjál békében, aludjál békében, míg eljön a vigasztaló, aki békét hirdet!” (Mikor a kezét a sírra teszi, gondoljon a fenti írásvers mondásakor arra, hogy a versnek 15 szava van, amennyi a kéz csontja-íze.). Ne menjen ugyanaznap kétszer ugyanahhoz a sírhoz. Aki oly sírkőnek a feliratát olvassa, melynek betűi a kőből kiállók, vigyázzon, mert annak olvasása káros az emlékezetre (a misztikus tanok szerint) Ilyenkor ajánlatos elmondania a reggeli imából az Áhává rábá imát egészen ulöjáchedchá böáhává szavakig.
  14. Erev ros hásáná napján mindenki böjtölni szokott a délutáni ima utánig, akkor egyék valamit, hogy ne böjtölve lépjen az ünnepbe, az egész napon tórával, a micvakötelességek teljesítésével és bűnbánatos megtéréssel és különösképpen felebarátja ellen elkövetett vétkek jóvátételével foglalkozzék és ne várjon ezzel erev jom kipurig (az engesztelési nap előttig), hanem siessen már ma bocsánatot kérni felebarátjától.
  15. Erev ros hásáná napján az ünnep tiszteletére kimossák a ruhákat és megnyiratkoznak, de ügyeljenek arra, hogy még délelőtt vágassák le hajukat. A mikvafürdőben alábuknak és sábátruháikat öltik fel ros hásáná napján, megmutatván, hogy bízva bízunk a Mindenhatóban, – dicsértessék neve! – hogy fényre deríti a mi jogainkat.
  16. Erev ros hásáná napján fel szokták oldani a fogadalmakat. (Ezt jelzi a Tóra (4Mózes 30:3.): לֹא יַחֵל דְּבָרוֹ כְּכָל – “…meg ne szegje szavát, mind aszerint…” héber szavak végső betűinek összetétele az אלול [elul] szavát adják.) Aki nem érti, hogy mit mond a szent nyelven, mondja olyan nyelven, amelyen ért. (A szerző a német-jiddis nyelvet említi.)

 

  1. fejezet

A ros hásáná (újév) szabályai (23 pontban)

  1. Ros hásánától jom kipurig minden kádis imában megismétlik a löélá szót, vagyis úgy mondják löélá löélá (és nem a váv kötőszóval – ulöélá) és mert a kádisban 28 szónak kell lennie (a betoldott szó miatt), az egész esztendőben úgy mondják löélá min kol birchátá most pedig löélá mikol birchátá.
  2. Ros hásáná és Jomkipur napján valamennyi Ámidá imát meghajolva és lehajtott fővel mondják, de mivel a Mágén Ávrahám, Ábrahám pajzsa áldás mondásánál és a Mojdim, “Hálát adunk” szakasz elején és végén meg kell hajolni, azért mielőtt ez imahelyekhez ér, egyenesedjék ki, hogy úgy tudjon meghajolni, ahogy bölcseink – legyen áldássá az emlékük! – azt elrendelték. Nem is szabad meghajolni azoknak az áldásszakaszoknak az elején, vagy a végén, ahol bölcseink azt el nem rendelték. Ezért jobb egyenes tagokkal és alázatos szívvel és könnyekkel imádkozni. Azt a szokást, hogy némelyek hangosan szoktak imádkozni, meg kell szüntetni, mert ellenkezőleg halkan kell imádkozni, mint az egész esztendőn át. Némelyek megengedik, hogy egy kissé felemeljék a hangjukat, de ne nagyon, ügyelni kell arra, hogy az imát pontosan ejtsék ki és ne változtassanak semmi pontozaton, keressen ki-ki olyan rendes szidur, vagy ünnepi máchzor imakönyvet, amely egészen pontos, hogy abból imádkozzék.
  3. Az ámidá imában az egész esztendőben háÉl hákádos („Szent Isten”) és melech ohév cödáká umispát („a törvényt és jótékonyságot kedvelő király”) szavakkal fejezik be az illető imaszakokat, kivéve ros hásánától jom kipur utánig, amikor azt kell mondani hámelech hákádos („Szent király”) és hámelech hámispát („a törvény királya”) mert e napokban a Szent – dicsértessék! – megmutatja uralmát, hogy ítéljen a világ fölött.

Aki tévedett és azt mondotta háÉl hákádos vagy kétséges előtte, hogy hámelech hákádos vagy hámelech hámispát-ot mondott-e, ha ezt még mondása közben (amennyi idő alatt a Sálom löchá rábi! szavakat kimondja) vette észre, mondja utána: hámelech hákádos és nem kell előlről ismételnie. Ugyanez a szabály a hámelech hámispát áldásnál is. De ha ennyi időnél később vette észre a hámelech hákádos bráchánál ejtett tévedését, előlről kell kezdenie az egész imát, (még ha csak kétséges is előtte), mert az első három bráchá (áldásmondat) egynek számít (mint fentebb 19:2-ban mondottuk). Még az előimádkozónak is előlről kell megismételnie a tefilla hangos recitálását és a kedusát is el kell másodszor is mondani, de a hámelech hámispát áldásnál az egyeseknek sem kell még ugyanazt az áldásszakaszt sem megismételniök, mivel a melech szót amúgyis megemlítik ebben az áldásban. Ha az esztendő folyamán tévedett és hámelech hákádos vagy hámelech hámispát szavakkal fejezte be a bráchákat, nem kell megismételnie.

  1. A sábát esti (mááriv) imában a hét áldását magában foglaló Mágén ávot imaszakaszban a háÉl hákádos helyett szintén a hámelech hákádos-t mondanak. Ha az előimádkozó tévedett és most is háÉl hákádos mondott és még mondás közben észreveszi tévedését, mondja mindjárt utána hámelech hákádos-t és folytassa. De ha később veszi észre, ne ismételje.
  2. Ha az Ámidában elfeledte betoldani a Zochrénu… vagy a Mi chámochá… vagy az Uchtov… vagy az Uvöszéfer chájim… mondatokat és csak akkor vette észre, mikor már a Báruch átá Hásém szavakat elmondotta, mivelhogy Isten nevét már kimondotta, fejezze be a bráchát, folytassa rendje szerint, nem kell ismételnie. Ugyanez áll arra, ki az Uvöchén tén péchdöchá… szakaszt feledte el és már befejezte a Hámelech hákádos-sal, sőt ha csak a Báruch átá Hásém áldáskezdetet mondotta, fejezze azt be a Hámelech hákádos-sal és folytassa az Átá böchártánu szakasszal.
  3. Az Ámidát e napokban az …oszé hásálom bráchával fejezik be, de vannak, akik nem változtatnak a szövegen és akkor is a …et ámo Jiszráél básálom szavakkal fejezik be az áldást. A kádisokban azonban azt kell mondani Osze hásálom bimromáv…
  4. Ha ros hásáná sábátra esik, némely helyen az esti imát a Löchi nöránöná… zsoltárokkal kezdik, mint más sábát estén, másutt meg a Mizmor löDávid… zsoltárral és vannak, hol a Mizmor sir löjom hásábát… zsoltárral. Minden közösség a maga szokásához ragaszkodjék.
  5. Az első estén a mááriv ima befejezése után mindenki a Lösáná tová tikátév vötéchátém szavakkal “Jó esztendőre írassál be stb.” köszönti a felebarátját, a nőknek így mondják: …tikátévi vötéchátémi. Nappal már nem mondják, mert a beírás délelőtt már véget ért. Vannak, akik a második estén is szokták mondani, mert az ítélet beírása néha csak a második napon ejtetik meg.
  6. Az esti lakománál a jó esztendő előjeleként különböző szokásokat gyakorolnak: mézbe mártják a hámojci áldás kenyerét és miután egy olajbogyó nagyságának megfelelő darabot ettek belőle, ezt mondják: “Jöhi rácon…. Legyen kegyes akaratod, hogy jó és édes esztendőt újíts reánk!” Azután egy kevés édesalmát mártanak a mézbe, elmondják rá a kellő …bojré pri háéc bráchát, megeszik és azután mondják a Jöhi rácon setöchádés…. Szokás valamely állatnak a fejét enni és azt mondjuk: “Jöhi rácon…. Legyen kegyes akaratod, hogy főként járjunk elől”. Lehetőleg bárányfejet szerezzenek, hogy ez Jicchak bozótba akadt kosának is emléke legyen. Olyan zöldséget is esznek, aminek a neve az ország nyelvén jót jelent, mint németül Mö(e)hren: sárgarépa és azt mondják utána: “Legyen kegyes akaratod, hogy szaporodjanak érdemeink”. Halakat szoktak venni enni is annak jelzésére, hogy gyarapodjanak és szaporodjanak, miként a halak. – Ne főzzék a halakat ecetben, mert ros hásáná napján nem esznek savanyított és keserű dolgokat, hanem kövér húst és mindenféle édességet esznek. Diót és mandulát sem szoktak enni, mert az אגוז (egoz – dió) szónak számértéke a חט(א) (chét – bűn) szó számértékével egyenlő, de még inkább, mert köhögési ingert és neszt okoznak, ami zavar az imánál. Az asztalnál ebédszünet közben tanuljanak Tórát. Némelyek a Misna Ros hásáná traktátusát szokták tanulni.
  7. Helyes, hogy a házasfelek Ros hásáná két éjszakáján tartózkodjanak a nemi érintkezéstől, még ha sábátra esik is. Ha az az est a nő tevilájának – tisztulása mikva fürdőjének – határideje, ne mulassza el az idejét, hanem a férfi merüljön reggel a mikvában alá, hogy megtisztuljon tisztátalanságától.
  8. Ros hásáná napján, mikor az “Ávinu málkénu chátánu… Atyánk, királyunk, vétkeztünk előtted” imát mondja, ne üssön öklével a mellére, mint hétköznapon, vagy jom kipur napján, mert ros hásáná, jom tov és ünnepen nem mondják a bűnvallomást, hanem gondoljon a jelentésére: Apánk, Királyunk, vétkeztünk előtted, azaz: Apáink vétkeztek előtted, mert bálványokat szolgáltak, de nekünk nincs királyunk, csak te, azért Atyánk, Királyunk, tégy velünk jót a neved kedvéért (ez az első három mondata).
  9. Mikor a széfer tórát (a Tóra tekercset) a frigyládából kiveszik, a Slos eszré midot, Isten tulajdonságát felsoroló írásverseket szokták elmondani, a Vájáávor-nál kell kezdeni és mondja: “Az Örökkévaló elvonult előtte és hirdette az Örökkévaló…”. Némely helyen sábát napján nem mondják a 13 tulajdonságát felsoroló írásverseket, – sem az utána következő Ribono sel olám…-ot.
  10. A sófarhangok időmértéke: Eleve ez a szabály; a truá (riadó) = kilenc kisebb rövid hangból áll, a svárim (törthangok) három egymást követő megtört hang, minden egyes törthang olyan hosszú legyen, mint a truá rövid hangjából három, amiből következik, hogy a sevárim is kilenc kisebb hangidő. Vigyázni kell nagyon arra, hogy a svárim hangjait ne húzzák, – nyújtsák annyira, hogy egy-egy sever (törthang) kilenc rövid hang fúvásának idejéig tartson, mert ezzel így még megtörtént esetben sem tett eleget a kötelességének. A tökiák hosszúra nyújtott egyszerű hangok. Amikor a sófarhangok rendje: tökiá, svárim, truá, tökiá, mindegyik tökiának olyan hosszú időt kell igénybe vennie, mint a svárim és a truá hangok ideje együtt, vagyis 18 rövidebb hang idejét. Amikor a sófar hangok rendje: tökia, svárim, tökiá: a tökia hangok mindegyikének annyi ideig kell tartani, amennyi időt a svárim igénybe vesz, vagyis kilenc rövid hangidőt. Ugyanígy a tökiá, truá, tökiá rendjében. A muszáf ima előtt történő fúvásnál a svárim hangokat a truá hangokkal egy lélegzetvétellel kell fújni. Ezért, aki előmondja, a kettőt egyszerre diktálja: svárim-truá. A muszáf ima ismétlése közben történő fúvásoknál két lélegzetvétellel fújja, mégse tartson köztük szünetet, hanem közvetlenül kövessék egymást. Aki előmondja, akkor is együtt, egymásután mondja mindkettőt.
  11. Mikor a sófárfúvó a bráchákat mondja, a közönség ne mondja most Isten neve említésénél Báruch Hu uváruch sömo! dicséretet (l. fentebb, 6:8.), hanem hallgassák figyelemmel a bráchákat és minden áldásmondat végén mondják rá áhítattal az ámen-t és tilos ez időtől kezdve mindaddig, míg a muszaf ima közben történő fúvások elhangzottak, beszélni, ezért ne hirdesse a szolga (samesz): “Ima közben illő a hallgatás”, ha máskor meg is szokta tenni.
  12. A sófárfúvások rendje közben a közönség a Jöhi rácon…-t szokta mondani, mely az ünnepi imakönyvben kinyomtatva látható, de ügyelni kell arra, hogy az abban említett angyal neveket ne mondják ki szájukkal. Sok községben nem is mondják a Jöhi rácon…-t és ez a helyesebb. A lényeg, hogy sófárhangok teljes szívvel való bűnbánatra – megtérésre serkentsenek. Amint azt Maimonidész (rabbi Mose ben Májmon) írta (a bűnbánatos megtérés szabályainak 3:4-ban) és ezek a szavai: Habár a sófár fúvása ros hásáná napján az Írás törvénye, rendelete (tehát nem szorul indokolásra) mégis intőjelet is látunk benne, mely azt mondja: Ébredjetek alvók alvásotokból és szendergők serkenjetek fel szendergésetekből, vizsgáljátok meg tetteiteket, térjetek meg bűnbánattal és gondoljatok Teremtőtökre! Azoknak szól ez, akik az idő hiúságaiban elfeledték az örök igazságot és életéveiket hiábavalósággal, üres hiúságban tévelyegve töltik, ami nem használ, nem is ment meg. Tekintsetek magatokra, javítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiket, hagyja el minden egyes közületek a maga gonosz útját és gondolatát, amely nem jó, stb. Ez a szava hozzánk.
  13. Mikor az előimádkozó az ámidá ismétlésének az Álénu… imánál a “…váánáchnu korim – és mi térdet hajtunk” szavakat mondja, a közönség vele együtt hajt térdet és hajlik meg, de nem borul arcra csak jom kipur napján, az Ávodá rendjében. Az előimádkozó is térdet hajt, de neki az ámidá alatt tilos a lábait felvenni a helyükből, ezért az a szokás, hogy kissé távolabb álljon az emelvénytől és így legyen a térdhajlásra helye lábainak az elmozdítása nélkül; akik mellette állnak, segítsék őt a felállásban, hogy ne legyen kénytelen a lábait elmozdítani. A tefilla ismétlése közben ne az előimádkozó fújja a sófárt, kivéve, ha biztos abban, hogy gondolatát nem zavarja meg ezáltal.
  14. A tefilla ismétlése közben történő fúvásoknál elütők a szokások arra nézve, hogy mennyit fújjanak. Minden község a maga hagyományos szokásaihoz ragaszkodjék. Ugyanígy különbözők a szokások az ima után való sófárfúvások tekintetében is. Amikor a hagyományos helyi szokás szerint befejezték valamennyi (100) hang fúvását, el kell rejteni a sófárt, hogy ne fújjanak többet vele, még annak, aki a második napon akar sófárt fújni sem szabad az első napon azért fújni, hogy gyakorolja.
  15. Ha körülmetélés van, azt a háftára (ünnepi prófétai olvasmány) után, a sófárfúvás előtt kell elvégezni. Jele ennek: Gondolj Ábrahám szövetségére (ez a körülmetélés) és Jicchák áldozatul való megkötözésére (ez a sófár, a kosnak a szarva). Sábát napján Ásré… után történjék a körülmetélés. Ha a gyermeket a szülő anya mellett kell körülmetélni, akkor az a zsinagógából való távozás után történjék meg.
  16. Aki a sófárfúvás kötelességét már teljesítette és mások számára kell fújnia, szintén elmondhatja a bráchákat (áldásmondatokat). Mindamellett sokkal helyesebb, ha az mondja el a bráchákat, akinek a kötelességét még teljesítenie kell. Aki nők részére fújja, – és maga már hallotta, ne mondja maga a bráchákat, hanem a nő mondja el, a nők ugyanis eredetileg mentesek volnának a sófárfúvás kötelessége alól, mert ez határidőhöz szabott parancskötelesség. Vannak, akik azt mondják, hogy aki már megfelelt a kötelességének, egyáltalán ne fújja a sófárt nők részére és aki nők részére akarja fújni, az fújja nekik, mielőtt ő maga hallotta a zsinagógában a fúvásokat, mondja el a fúvásokra a bráchákat és vegye szándékába, hogy a fúvásával maga is eleget tegyen a kötelességének. Csak a nap első három órájában ne tegye, mert akkor egyes egyéneknek még nem szabad fújni. Vagy fújja nekik abban az időben, amikor a zsinagógában fújják, vagy akkor, mikor a zsinagógában a fújást befejezték, de vegye szándékába, hogy az ott hallott fúvásokkal még nem teljesíti a maga kötelességét, hanem csak azokkal a sófárhangokkal, melyeket ő fúj a nők előtt és mondja el a bráchákat is reájuk. Ha azután vissza is megy a zsinagógába a muszaf imára az abban az Ámidában elrendelt sófárfúvásokat meghallgatni, ez a megszakítás nem kényszerítő ok arra, hogy a bráchákat megismételje, mert valamennyi sófárhang fúvása egy micva teljesítése. Ha a nő gyenge és már a sófárfúvás előtt kell ennie, – ehet.
  17. Mikor a zsinagógából kijönnek, menjenek nyugodtan, méltóságteljesen, örömmel és vidám szívvel bízva abban, hogy imáinknak és sófárfúvásainknak a hangját az Örökkévaló meghallgatta irgalommal és egyenek és igyanak, ahogy az Örökkévaló jóságos keze megadta. Mindamellett óvakodjanak attól, hogy túlzottan bőséges lakomát egyenek, az istenfélelem ragyogjon az arcukon. Tanuljanak, vagy mondjanak Tóraszavakat az asztalnál. Az asztali áldás után ne aludjanak, hanem menjenek a zsinagógába és a mincha (délutáni) imáig mondjanak a közösséggel zsoltárokat. Akinek nagyon fáradtnak érzi magát, az alhat egy keveset, mielőtt a zsinagógába megy.
  18. A mincha (délutáni) ima után valamely folyóvízhez mennek, (hogy megemlékezzenek Jicchak áldozatul való megkötése érdeméről, mert az áll a midrásban: Mikor Ábrahám apánk Jicchak fiával annak áldozatul való megkötözésére ment, a sátán folyó alakot öltött, hogy őt akadályozza, és Ábrahám apánk nyakig vízben ment át a folyón és mondotta: “Segíts meg engem Istenem, mert lelkemig hatolt a víz!” Másik oka továbbá, hogy elismerjük aznap magunk fölött uralkodónak a Szentet – dicsértessék! – a királyokat pedig folyó mellett szokás felkenni, mintegy jelzésére annak, hogy (mint a folyó vize) folyjék szüntelen uralma, meg ne szakadjon). Jobb, ha ez a folyó a városon kívül van és halak is vannak benne (emlékére annak, hogy bennünket ezekhez az élő halakhoz hasonlítottak, amint ezeket hálóba fogják, úgy fog bennünket is a Halál és az Ítélet hálója, annál inkább gondoljunk tehát bűnbánatos megtérésre. Még más oka, hogy a rossz szem éppenúgy ne kapjon erőt rajtunk, mint a halakon, hanem szaporodjunk és sokasodjunk, miként a halak. Vannak, kik azzal indokolják, hogy a halaknak nincsen szempillájuk, állandóan nyitva a szemük, könyörögjünk mi is Ahhoz odafönn, akinek állandóan nyitva a szeme). Ha nincsen ott olyan folyó, amelyben halak vannak, más folyóhoz vagy kútforráshoz mennek, ahol a “Mi Él kámochá… – Ki olyan hatalmas, mint Te…” írásverseket (Michá 7:18.) mondják, amint azt az imakönyvekben a Táslich imarendjében találjuk. Meg szokták ott a ruha széleit rázni, ami általában intelem arra, hogy az ember gondoljon a vétkeinek a levetésére, mindazonáltal kutassa át és vizsgálja meg útjait, hogy ruhái legyenek fehérek és minden bűntől mentesek. Ha az első nap sábátra esik, a második napon mennek a folyóhoz.
  19. Ha azután visszatért a zsinagógába, de még van idő a mááriv (esti) imáig, óvakodjék baráti társaságtól is, hogy e napon – Isten mentse! – üres fecsegés bűnébe ne jusson, hanem foglalkozzék tórával, olvasgassa a zsoltárokat, vagy erkölcsoktató műveket, mert szent e nap a mi Urunknak.
  20. Ros hásáná két ünnepnapját egy hosszú napnak tekintik és egy szentséget képeznek (l. fentebb 99:2.). Azért vitás a törvényt szabályozók között az, hogy a második estén a kidusnál, az ünnepi gyertyák meggyújtásánál, vagy a második napon a sófárfúvásnál el kell-e a sehechejánu áldást is mondani, vagy nem, némelyek szerint, mert a két nap egy szentség és az első napon már mondott minderre sehechejánu-t, a második napon nem kell már ezt az áldást elmondania. Ezért az a szokás, hogy a második este kidusához valamily új gyümölcsöt tesznek az asztalra, hogy a kidusnál mondott áldás a gyümölcsre is vonatkozzék, vagy öltsön új ruhát magára. Ha ilyenekkel nem rendelkezik, az nem akadály, mondja csak el a sehechejánu áldást a kidusnál, (mert mi azoknak a törvényt szabályozóknak a véleményének a lényegéhez igazodunk, kik szerint a sehechejánu áldást el kell mondani.). Ugyanígy mondja el a nő is a második este az ünnepi gyertyák meggyújtásánál (ha egyáltalában szokott sehechejánu áldást is mondani, akkor mindenesetre), ha csak lehet, öltsön ő is új ruhát, vagy tegyen oda új gyümölcsöt, hogy a sehechejánu bráchája erre is vonatkozzék. Ha nincs neki, nem akadály. Szintúgy a sófárfúvó, ha csak teheti, öltsön az ünnep második napján új ruhát. Ha az ünnep első napja sábátra esik, nincsen erre szükség, mert hiszen még nem mondották a sófárra a sehechejánu áldást.

 

  1. fejezet

A tíz bűnbánati nap szabályai (6 pontban)

  1. A tíz bűnbánati nap, mint a neve is mutatja, a bűnbánatos megtérésre van kiszemelve. Minden ember köteles teljes bűnbánattal megtérni az Örökkévalóhoz, – áldassék neve! – mielőtt eljő a nagy és félelmetes nap: jom kipur (az engesztelés napja), mert mondva vagyon: az Örökkévaló színe előtt tisztuljatok meg (3Mózes 16:30.) és mondva vagyon: Kenessétek fel az Örökkévalót, amikor megtalálható, (Jesájá 55:6.) amire azt mondják a bölceink, – legyen emlékük áldássá! –: ez a tíz nap ros hásánától jom kipurig. Azért kell, hogy az ember ezekben a napokban vizsgálja meg a tetteit és térjen el gonosz cselekedeteitől. A kétséges bűn még súlyosabb megtérést, javulást kíván, mint a bizonyos bűn, mert az ember jobban megbánhatja, ha tudja, hogy bűnt követett el, mintha nem is tudja. Azért kellett a kétséges bűnért való áldozatnak drágábbnak lennie a vételáldozatnál. Foglalkozzék többet a tórával, a parancskötelességek teljesítésével és jótékonyság gyakorlásával és foglalkozzék kevesebbet üzleteivel. Azt írja rabbi Mose Kordovera – áldássá legyen az emléke! – hogy e napokat az ember olyanoknak tekintse, mint a félünnepeket és csak a kényszerülten szükséges munkákat végezze, inkább tartozik jóvátenni a maga és embertársa között felmerült ügyeket, mert azokra nincs is engesztelés, míg vissza nem adja az elraboltat, a kizsaroltat (elcsaltat) és meg nem engeszteli, hogy megbocsásson neki.
  2. Illő, hogy az ember e napokban oly szigorításokkal éljen, aminőket az egész esztendőben nem szokott alkalmazni, mert hiszen mi is azt kérjük az Örökkévalótól, – áldassék neve! – hogy kegyes szeretettel éljen mivélünk szemben, aki pl. egész esztendőben megeszi a nemzsidó kenyerét, ezekben a napokban csak zsidónak (chálát elvont) kenyerét egye, s más hasonlót.
  3. Az evés utáni asztali imában ugyanazt a “Háráchámán Hu jöchádés… – Az Irgalmas újítson nekünk…”. könyörgő mondatot szokták mondani, mint ros hásáná napján.
  4. Ezekben a napokban nem szoktak házasságot kötni.
  5. Sábát suvá (a jom kipurot megelőző sábát) napján máftirnak csak tekintélyes embert hívhatnak fel.
  6. Vannak, akik az újholdat csak a jom kipur kimenetelének estéjén szokták megszentelni, mert akkor már örvendezhetnek, addig viszont gonddal terhesek voltak. Mások szerint pedig ellenkezőleg, jobb megszentelni azelőtt, hogy gyarapítsa érdemeit. Különben minden az időjárástól függ. Olyan helyeken, ahol már e napokban beszerezhetők az etrogok, lulávim (pálmaágak) és hádászim (mirtuságak), a jámbor emberek buzgalmukban már előbb vásárolják meg őket még e napokban, hogy e költséges micvakötelesség teljesítése is gyarapítsa érdemeinket.

 

  1. fejezet

Az erev jom kipur (az engesztelés napját megelőző nap) szabályai (17 pontban)

  1. Erev jom kipur, jom kipur előtt való napon kora reggel szokás a kápárá engesztelő szertartást végezni, mert a kegyelem akkor érezhető a legerősebbnek. Férfiak részére kakast (és nem kappant), nők részére tyúkot, áldott állapotú nők részére kakast és tyúkot vesznek, és pedig kakast azért, hogy hátha fiú lesz a gyermek, ha meg leány lenne, elég az anyának és a leányának egy tyúk. Más embereknél is vehetnek ketten egy engesztelési állatot. Rendesen fehér színűeket választanak, mert mondva vagyon (Jesájá 1:18.) »Ha bűneitek olyanok is lennének mint a karmazsin, olyan fehérekké lesznek, mint a hó«. De amikor veszi, ne keressen kimondottan fehéret, ne is vegye drágábban, mert ez az Emóri útjaihoz volna hasonló, hanem csak hogy ha mások között fehér is akad eléje, azt vegye meg. Az engesztelésre szolgáló állatot mindenki a kézbe veszi és elmondják az Írásversekből álló “Bné ádám… – Ember fiait…” imát, majd a feje fölött körüllengetve elmondja háromszor a “Ze chálifáti… – Ez az én váltságom…” mondatot. Ha másoknak a feje körül lengeti, azt mondja “Ze chálifátchá… – Ez a te váltságod…”. De először magának lengesse és csak azután másoknak. Jó ha az állat levágása is kora reggel történik, mindjárt a körüllengetés után. De ne gondolja az ember, hogy az az állat valóban az engesztelése, hanem csak azt gondolja, hogy mindazt, ami ezzel a szárnyassal történik, megérdemelné, hogy reá is jöjjön bűnei miatt, panaszolja fel bűneit és a Szent, – áldassék! – irgalmasan, könyörülettel fogadja bűnbánatát. Szokás ezeknek a kaparaszárnyasoknak a beleit, máját és veséit a háztetőre vagy udvarra dobni olyan helyre, ahonnan a madarak könnyen elvehessék, mert illő, hogy ezen a napon megkönyörüljünk a teremtményeken, hogy mi rajtunk is könyörüljön az Egek ura. Továbbá, mert a kaparaszárnyasok (mint minden madár), rablottat ettek, vegye az ember a szívére, hogy tartózkodjék a rablástól. Ha (ott és akkor) tyúkok nem találhatók, vehetnek libát vagy más az áldozatra annak idején nem alkalmas elő állatot, némelyek szerint még halakat is, de gerlicéket és galambfiókákat nem szabad, mert azok alkalmasak voltak az áldozásra és úgy tűnnék föl, mintha (itt a Szentélyen) kívül is szentséget akarna áldozni. Némelyek a kapara állatokat oda szokták adni a szegényeknek, de sokkal jobb azokat pénzzel megváltani és a pénzt adni a szegényeknek.
  2. Nem mondják a reggeli imában sem a Mizmor lötodá… sem Táchánun sem a Lámnácéách… zsoltárokat, még az Ávinu málkénu…-t sem mondják, csak ha jom kipur (az engesztelés napja) sábátra esik, akkor mondják előző napon reggeli imában az Ávinu málkénu… imát.
  3. Micvakötelesség e napon a lakomát evésben, ivásban meggyarapítani és aki erev jom kipur, jom kipur előző napján micvakötelességből eszik és iszik, annak az olybá számít, mintha aznap is böjtölne. Micvaérdem halat enni az első lakomán.
  4. Az embernek a felebarátja ellen elkövetett vétkeit a jom kipur (engesztelés) napja sem engeszteli ki, míg ő ki nem engeszteli a felebarátját, mert mondva vagyon (3Mózes 16:30.): “…mind a ti vétkeitektől az Örökkévaló színe előtt megtisztuljatok”; vagyis bűneiteket az Örökkévalóval szemben kiengeszteli a jom kipur, de az embernek a felebarátjával szemben elkövetett vétkeit nem engesztelheti meg a jom kipur, míg ő ki nem engeszteli (meg nem békíti) a felebarátját. Ezért kell minden embernek szigorúan és pontosan vennie, ha másoknak a pénze van jogtalanul a tulajdonában, hogy azt nékik visszaadja és őket kiengesztelje. Ha pedig oly pénz van birtokában, melyről kétséges, hogy jogosan megilleti-é őt vagy nem, tudassa felebarátjával, hogy kész mindjárt jom kipur után a szent Tóra törvényei szerint ítélkező bíróság elé állni, de vegye is őszintén magára, hogy aképpen is cselekszik majd, ahogyan a bíróság ítél. Ha nem is vétkezett felebarátja ellen csak szóval, akkor is bocsánatot kell tőle kérnie és köteles maga elmenni azt kiengesztelni. Ha ez nehezére esik, avagy ha úgy érzi, hogy közvetítő által sokkal könnyebben elnyerheti bocsánatát, tegye meg közvetítő által. Az az ember pedig, akitől bocsánatot kérnek, bocsásson meg teljes szívvel, és ne legyen kegyetlen, mert ez nem Izráelnek tulajdonsága, hanem Ézsaué, akire azt mondja az Írás (Ámosz 1:2.): “haragját megtartja örökre”. Így mondja a gibeonitákra is, mert nem bocsájtották meg és mert nem engesztelődtek ki (2Sámuel 21:2.): “a gibeoniták nem Izrael fiai közül valók”. Ellenkezőleg, Izráel sarjának az a tulajdonsága, hogy nehezen haragszik meg és könnyen kiengesztelhető. Ha az ellene vétkező jó és bocsánatát kéri, bocsásson meg neki teljes szívvel és készséges lélekkel, ha bármily sokat és nagyon sértette, ne álljon bosszút és ne tartson haragot. Ellenkezőleg, ha az ellene vétő nem bírja rá magát arra, hogy tőle bocsánatot kérjen, a megbántott ember adjon módot és alkalmat az ellene vétőnek arra, hogy tőle bocsánatot kérjen. Aki jom kipur napján nem tünteti el gyűlöletét, annak imája, – Isten mentse! – nem nyer meghallgatást. Míg mindenkinek, aki túl teszi magát sérelmein, eltüntetik (megbocsájtják) vétkeit.
  5. Ha meghalt az az ember, aki ellen vétett, vigyen tíz férfiút és állítsa azokat annak sírja mellé és mondja előttük: Vétkeztem Izráel Istene és vétkeztem ezen (héber nevén megnevezi) férfiú ellen, azok pedig azt felelik: Legyen megbocsájtva néked! Legyen megbocsájtva néked! Legyen megbocsájtva néked! Ő maga mezítláb menjen a sírhoz, el is kell mondania előttük a vétkét, ha az nem megalázó a halottra. Ha a halott sírja, attól a helytől, hol a vétkező lakik, 3 párszánál (1 párszá = 4 mil, 1 mil = 2000 rőf, összesen tehát 8000 rőfnél) távolabbra fekszik, nem kell személyesen odamennie, hanem megbízottat is küldhet, és ez a megbízott vigyen magával tíz férfiút, menjen velök az illető sírjához és jelentse ki előttük: Íme, én, N. N.-nek megbízottja, nyilvánosan elismerem, hogy nevezett N. N. azért küldött, hogy nevében és helyette bocsánatot kérjek az e sírban nyugvó N. N.-től, amiért védekezett ellene, stb. Aki halála után gyalázott meg valakit nem kell elmennie annak a sírjához, hanem kérjen a halottól bocsánatot ott, ahol meggyalázta. Ha pedig rossz hírét költötte, vegyen magára vezeklő bűnbánatot azért, mert áthágta elődeinek azon átoktilalmát, hogy halottnak rossz hírét költeni (és terjeszteni) nem szabad.
  6. Micvaérdemet szerezhet magának minden ember azzal, hogy a jom kipur előtti napon a mikvébe (rituális fürdőbe) megy magát alábuktatni, hogy megtisztuljon a magömlés tisztátalanságától, továbbá megtérése jeléül is, mint az idegennek is alá kell merülnie a mikvában, amikor zsidóvá lészen. Azért ifjak és hajadonok is bukjanak alá a mikve vízében. Ügyelni kell arra, hogy az alámerülés ideje alatt ne legyen a testükön semmi testüket a víztől elválasztó, tehát eltávolítható dolog (1. lejjebb 161. fej.). A mikvében való alámerülés ideje tulajdonképpen délután van. A nőnél házaséletében előfordulhat az, hogy az érintkezés után való három napon belül is eltávozik fogantató magva és akkor ez olybá veendő, mint az éjszakai magömlés és tisztátalanság, erre pedig mikvében való alámerűlés nem használ, hanem vegye elejét a dolognak úgy, hogy a mikvében való alámerülése előtt fürödjék meg jó meleg vízben, azután már nem veszejti el, ha azonban a mikvében való alámerülés előtt, vagy nem sokkal havi vérzésének meghatározott ideje előtt közösült, amikor a nő fogantatása gyakori, tilos a lehetséges fogantatás magvát elpusztítani, miért is ne fürödjék meleg vízben, de a hideg vízben alá kell merülnie. Aki – mitől Isten mentsen! – gyászoló, még a gyász hetében is megfürödhet és alámerülhet körülbelül egy vagy két órával az est beállta előtt, még a mincha (délutáni) ima előtt is, de a gyászolás egyéb szabályait, pl. a gyászpadon ülést és a bőrcipő felvételének tilalmát meg kell tartania az est beálltáig.
  7. Szokás, hogy minden családfő egy gyertyát állít a háza részére, mert Mózes jom kipur napján szállott le a második két kőtáblával, és a tórát fénynek mondjuk, – és egy másik gyertyát elhunyt atyjának és anyjának lelkéért, hogy engesztelést szerezzen nekik. Az egyik gyertyát otthon szokták meggyújtani, hogy egészen a másnapi havdala (az ünnep elbúcsúztatása) idejéig égjen és arra mondja a havdala brácháját (l. lej. 133:28.), a másikat pedig a zsinagógában gyújtják meg. Ne készítsék a gyertyákat a bálványtemplomok viaszkjából. Mivel vannak némelyek, kiket súlyosan érint, ha megtörténik, hogy jómhakipurimkor kialszik a gyertyája, bár emiatt semmi aggodalomra nincs okuk, mégis jó annak használatától tartózkodni, – adja a gyertyát a zsinagóga szolgájának, az állítsa oda, ahova akarja, de ő maga ne tudja, hogy a szolga hova állította. Mikor a mincha imához megy, vigye a gyertyát magával a zsinagógába és tegye a helyére, hogy azután estalkonyat előtt, mindjárt meggyújthassa, mert később, ha már a mááriv (esti) imához mennek a zsinagógába, az idő nagyon rövid.
  8. Mikor a mincha (délutáni) imához mennek a zsinagógába, már a sábáti ruhát szokták felölteni. A mincha ima Ámidájában a 18. áldásszakasz után mondják a Viduj, bűnvallomást azaz Eloháj nöcor… előtt mondják el a Jihju lörácon… zsoltárverset és kezdik azonnal az “Istenünk és atyáink Istene jusson eléd…” szavakkal a bűnvallomást egészen a “és rossz betegségekkel” szavakig, azután mondják az Eloháj nöcor… szakaszát és abban újra a Jihju lörácon… zsoltárverset. Ha azalatt, míg ő a Viduj, bűnvallomást mondja, kezd az előimádkozó a tefilla hangos ismétlésébe, – mivel ő a Jihju lörácon… Írásverset már elmondotta, felelhet ámén-nel a bráchákra és mondhatja a közönséggel a Kdusá és Mojdim imákat (l. fent. 18:14.).
  9. A Viduj, bűnvallomást állva kell elmondani és hajtsa meg magát, mint a Mojdim imánál szokta. Amikor a bűnöket sorban említi, üssön az öklével a szívére, mintegy azt mondván: te okoztad nékem, hogy vétettem stb. A bűnvallomásnak sorrendjét, mint az imakönyvekben vannak, mindenki egyformán mondja, de ha valaki tudja olyan bűnét, mely a Viduj, bűnvallomásban megemlítve nincsen, mert halkan mondja a bűnvallomást, helyes, ha külön említi meg azt a vétket és szomorú szívvel és könnyeket ontva tesz róla vallomást. Ugyanígy kell tennie, ha a tudott bűne a bűnvallomásban felsoroltak egyike, hogy ezt a vallomásban nagyobb, keserűbb megbánással említse. Azokat a bűnöket, melyeket az elmúlt jom kipuron már bevallott, bár tudja, hogy azokat azóta nem tette többet, mindazonáltal újból bevallhatja, megbánhatja, sőt dícséretre méltó, ha megteszi, így mondja az Írás (Zsoltárok 51:5.): az én vétkem mindig előttem vagyon.
  10. A mincha (délutáni) ima után nem mondják az “Ávinu málkénu… Atyánk, Királyunk…” imát, akár hétköznapra, akár sábátra esik a jom kipur.
  11. A mincha (délutáni) ima után a málkot (l. 5Mózes 25:2.) fenyítést szokták végeztetni magukon, bár ez a fenyítés nem igazi (bírói), mégis alkalmas arra késztetni az ember szívét, hogy elkövetett bűneit megbánja és elhagyja. Ehhez borjúbőrből vágott szíjat használjanak, ha nincs is egy arasz széles (mint a bíróságé), a magát megfenyíttető arccal észak felé, háttal dél felé hajoljon meg, hajtson térdet. A fenyítés tartama alatt a Viduj, bűnvallomást szokták mondani. A fenyítést alkalmazó a VöHu ráchum (Zsoltárok 78:38.) írásverset mondja el háromszor, annak háromszor tizenhárom = 33 szavával számlálja a 39 malkot ütést.
  12. Este előtt eszik az elválasztó lakomát. A hámojci kenyér darabját mézbe mártják éppen úgy, mint ros hásánákor. Csak könnyen emészthető eledelt, pl. szárnyahúst egyenek. Ennél a lakománál nem szoktak halat enni. Ne egyék, ne igyék hevítő dolgokat, pl. erősen fűszerezett vagy sáfrányozott eledeleket. Nagyon kell ügyelni arra, hogy a hétköznap egy részével megtoldják a szentséges napot, vagyis, hogy még nappal, röviddel az alkonyodás előtt hagyja abba étkezését. A hitbuzgók még előbb, kb. egy órával az est beállta előtt hagyják abba. Ha abbahagyta, mikor utána még hosszú volt a nap és szándéka is később még enni vagy inni, kell, hogy ezt már az evése után járó asztali ima előtt elhatározza és határozottan kijelentse, vagy legalább is szívében gondolja, hogy e megszakítással még nem veszi magára a böjtöt.
  13. A mi országainkban jom kipur előestéje előtt nem szoktak melegen eltenni eledelt a böjt után való szükségletre, ahogy szokás erev sábátkor eltenni sábátra, mert olybá tűnik, mintha jómhakipurimról készült volna hétköznapra, továbbá azért sem, mert mohó falánkságnak tűnnék.
  14. Az vagyon az Írásban (Jesájá 58:13.): “és tiszteltnek az Örökkévaló szent napját”, ezt úgy magyarázzuk (Sabát 119a.): ez jom kipur napja, amelyen nincsen evés, nincsen ivás, micvakötelesség tehát azt tiszta ruhával és (gyertya-, mécses-) fénnyel megtisztelni. Ezért terítenek ki a zsinagógában szép takarókat és gyújtanak több fényt, amit az Írás a megtisztelés módjának nevez, mert az vagyon mondva (Jesájá 24:15.): “böurim tiszteljétek meg az Örökkévalót”, amit Onkelosz targumjával úgy fordítunk: “fényekkel tiszteljétek meg az Örökkévalót”. Estalkonyat előtt terítenek takarókat az asztalokra és gyújtják meg a gyertyákat a lakásban éppúgy, mint erev sábát alkonyata előtt. Ott kell meggyújtani a gyertyát abban a szobában, hol a felesége fekszik, hogy a nemi érintkezést kerüljék. A gyertyák meggyújtásakor ezt az áldást mondják: “Áldott vagy Te… s megparancsolta nekünk, hogy gyújtsuk a jom kipur gyertyáját (mécsesét)”. Ha pedig sábátra esik, ezt mondják “…hogy gyújtsuk a sábát gyertyáját és a jom kipur gyertyáját (mécsét)”. (A Sehechejánu bráchára vonatkozólag l. fent 103:4.)
  15. Fel szokták venni a „kitel”-t, ez a halottak ruhája (fehér palástja) és ezáltal az ember szíve jobban megalázkodik, és inkább megtörik. Még a gyászoló is felveheti. És mert imára szánt ruha, nem menjen ki benne illemhelyre. A nők is fehér és tiszta ruhákat vesznek fel a nap tiszteletére, de ne ékesítsék magukat ékszerekkel, az ítélettől való félelme miatt.
  16. Az a szokás, hogy az apa és az anya megáldja fiait és leányait, mielőtt a zsinagógába mennek, mert akkor már beköszöntött a nap szentsége, az irgalom kapui már kinyittatnak. Ebben az áldásban azt könyörgik, hogy pecsételtessenek meg jó életre és legyen a szívük szilárd az Istenfélelemben és sírva és könnyezve esedeznek, hogy fogadtassák szívesen imájuk. Ezzel fiaik és leányaik is készségre serkennek, hogy jó utakon járjanak és az igazaknak (jámboroknak) ösvényeit őrizzék. Némelyek elmennek rokonokhoz is, olyanokhoz, akik tóratudósok és igaz jámbor emberek, hogy áldást nyerjenek tőlük és megkérjék őket, hogy imádkozzanak érettük is a szent és félelmetes napon. Ezt még oly korán kell tenniük, amikor estig még hosszú a napszaka, mert est idejére már készeknek kell lenniük arra, hogy a nap szentségét lelki nyugalommal és higgadtsággal fogadják.

Az áldás rendje „Jövárechechá… – Áldjon meg téged…”, „Jöszimchá… – Tegyen téged…”. Ehhez azután mindenki tiszta nyelvi készsége szerint hozzátoldhatja a maga kérő áldását. Azután mondja el ezt az imát: „Legyen Atyánknak az egekben a kegyes akarata, hogy adjon a szívedbe hozzávaló szeretetet, tőle való félelmet, legyen az Istenfélelem a te arcodon életednek minden napján, hogy ne vétkezzél, teljék kedved a tórában és a parancsokban. Szemeid mindig egyenesen nézzenek, a szád bölcsességet szóljon, a szíved Istenfélelemről elmélkedjék, kezeid foglalkozzanak a micvaparancsok teljesítésével, a lábaid fussanak megtenni mennyei Atyádnak az akaratát. Adjon néked igaz és jámbor fiúkat és leányokat, akik egész életükben tórával és micvákkal foglalkoznak. Legyen áldott a te forrásod és teremtse eléd a te élelmed keresetét megengedett és könnyű módon és bőségesen az ő gazdag kezéből és nem húsból, vérből való emberek adományából, olyan keresetet, mely szabaddá tesz az Örökkévaló szolgálatára. Írassál be és pecsételtessél meg Izráel összes jámborai között boldog és hosszú életre! Ámen!

  1. Szokás a tálitot (imaköpenyt) felvenni, de vigyázni kell arra, hogy még nappal vegye fel és mondjon rá bráchát. Ha estalkonyig késett vele, ne mondjon már áldást rája.

 

  1. fejezet

Jom kipur estéjének rendje (5 pontban)

  1. Ezekben az országokban az a szokás, hogy Kol nidré előtt a közönségnek a legtekintélyesebbje kivesz egy Széfer Tórát (Tóratekercset) és körüljárja vele a felolvasó asztalt; a férfiak megölelik és megcsókolják a tórakönyvet és elnézést és bocsánatot kérnek tőle azért, hogy vétettek a tóra tisztelete ellen, és vállalják, hogy a mai naptól kezdve mindezen túl annak az útjain járnak, és többször is elmondják a (Zsoltárok 97:2.): „Világosság vagyon vetve az igaznak, – és az egyenes szivüeknek öröm” írásmondatot. Majd megáll a széfertórával az előimádkozó mellett annak jobb oldalán, a község tekintélyes tagjai közül pedig egy másik annak a baloldalán, szintén széfertórával a kezében és hárman együtt mondják: “Bijsivá sel málá… – A mennyei ítélőszéken…”. Az előimádkozó háromszor mondja el a Kol nidrét, ennek ismert dallamával és minden ember mondja halkan az előimádkozóval. A Kol nidrét akkor kell elkezdeni, amikor még nappal van és éneklését nyújtsák az est beálltáig. Miután az előimádkozó a Bárchu-t elmondotta és felszólítására a közösség a Báruch… áldással felelt, visszateszik a széfertórát a frigyszekrénybe a helyére. Sábát estéjén már a Mizmor sir löjom hásábát… zsoltár megkezdése előtt visszatehetik.
  2. Mikor az előimádkozó a Sehechejánu áldást mondja, azzal a szándékkal tegye, hogy ezzel mentesítse a közösséget az áldás elmondásának a kötelezettsége alól. Mindamellett helyes, hogy aki hallgatja, ne akarja magát azáltal mentesíteni, hanem mondja el maga is halkan és siessen vele, fejezze be előbb, mint az előimádkozó, hogy annak az áldására Ámén-nel felelhessen. A nők, kik már az ünnepi gyertyák meggyújtásakor mondták el a Sehechejánu áldást, ugyanúgy, ha a férfi gyújtotta meg a gyertyákat és mondotta már akkor a Sehechejánu bráchát, most ne mondják újra a Sehechejánu áldásmondatot.
  3. Jom kipur este és nappal a Báruch sém… mondatot (a Sám Jiszráél után) hangosan mondják.
  4. Vannak, kik az egész esti ima rendje alatt és az egész napon át állanak. Ha kifáradtak, szabad támaszkodniok valamire. Az oka a talponállásnak, hogy mint angyalok álljanak. Ezért (mert az angyalokra hímnemben szoktunk utalni) nőknek nem szükséges, hogy álljanak. Ha valaki egyszer már állott azzal a szándékkal, hogy ezen túl e napon egész életében állani fog és azután fel akar hagyni a szokással, fel kell magát oldatnia a fogadalom alól.
  5. Vannak, akik az éjszakát a zsinagógában szokták tölteni és egész éjjel magasztaló és dicsőítő énekeket mondanak. Ha érzi, hogy aludnia kell, menjen távol a frigyszekrénytől. Az előimádkozók ne virrasszanak, mert azáltal gyengítik a hangjukat. – A lefekvés előtt mondja el mindenki a zsoltárok könyvének első négy énekét, mert elmondásuk ajánlatos védőerő az éjjeli tisztátalanság ellen, – amitől Isten mentsen! A négy éneknek és 306 szavuknak az együttes száma 310, ami a קרי (= magömlés) szó betűinek is a számértéke, továbbá a zsoltárok kezdőbetűi számértékének összege 126, ehhez a négy zsoltárnak és magának az összegnek a száma az öt ez együtt 131, amennyi a סמאל (rossz angyal) neve betűinek számértéke, akit igyekezzék távoltartani magától. Jó, hogy ne övezzék magukat tollpárnákkal, amelyek a testet melegítik, és semmi esetre se takarják be a lábaikat azokkal.

 

  1. fejezet

A jom kipur (az engesztelés napjának) szabályai (31 pontban)

  1. Jom kipur napján tilos az evés, az ivás, a mosakodás, a test kenése és a nemi érintkezés. Tilos mindenféle munka és a tárgyak ki-bevitele éppenúgy, mint sábát napján és mivel a szentségtelen nap egy részével kell megtoldani a szentséges napot, azért mindez már valamivel estalkonyat előtt, tehát amíg még nappal van is tilos, ugyanígy a Jom kipur kimenetelekor is megtoldják valamivel a csillagok feltűnte után.
  2. Némelynek megengedik, hogy amikor a gyermeknek enni adnak, közvetlen ételhez és italhoz nyúljanak, mások ezt is megtiltják. Ha tehát lehetséges, kerüljék el.
  3. Tilos a mosdás (lásd a 124:7–9. pontjait), de jom kipur napján is csak az élvezetre szánt mondás tilos (l. továbbá a 159. fej.) Igen nagyon kell tehát ügyelni arra, hogy ne mosakodjék jobban, mint amennyire éppen kénytelen. A mincha (délutáni) a nöilá (záró) és mááriv (esti) imához, mivel az egész napot imával és ünnepi énekekkel foglalkozva tölti, megtartja kezei tisztaságát, ne mossa meg azokat.
  4. A kóhénok, akik a papi áldásra az emelvényre (duchán) mennek, mivelhogy a »duchenoláshoz« a papi áldáshoz egészen a csuklóig kell megmosni kezeiket, ha reggel csak az ujjaikat mosták le és akkor mondták rá a kézmosásra járó áldást, mindamellett most, mivel az a kézmosás a papi áldáshoz nem elegendő és ezért most a csuklóig mossák meg a kezeiket, kötelesek másodszor is elmondani a kézmosásra rendelt áldást. Miért is jobb, ha reggel a csuklóig mossák meg a kezüket, hogy ne legyenek kénytelenek később a bráchát megismételni.
  5. Aki beteg, ha nincs is veszélyben, mosakodjék meg rendes módján. A menyecske házassága első harminc napján belül mossa meg az arcát is, hogy az ura előtt csúnyának ne tűnjék.
  6. Aki – mitől Isten óvjon! – látja, hogy rajta Jom kipur napján éjjeli tisztátalanság esett meg, ha még nedves, törölje le valami kendővel, ha már megszáradt, csak a bemocskolt helyeket mossa le, mert ugyanaz a szabály áll rája, mint a székletre, de ne jobb ruhadarabbal mossa le, hogy ki ne facsarja. Tilos a mikvában alámerülnie, még ha máskülönben az esztendő minden napján szokott is a mikvában fürödni. Közölje baját egy Tóratudóssal, hogy mi esett meg vele a félelmetes és szentséges napon, az majd kioktatja, mit kell tennie, hogy megbocsáttassék neki és sokáig éljen.
  7. A test kenése tilos még piszok eltávolítása céljából is, akár testének bármelyik részén is. De a beteg, ha nincs is veszélyben, bekenheti magát rendes szokása szerint. Akinek kiütései vannak, – mivel a mi országainkban az egészséges emberek nem szokták kenni magukat, – tilos a szent napon magát bekennie, mivel nyilvánvaló, hogy csak orvoslás céljából teszi.
  8. A bőrcipő felvétele tilos, némelyek még az olyan faszandálnak a fölvevését is megtiltják, mely nincsen, bőrrel bevonva, de nádból, vagy szalmából fonottat, vagy posztóból készültet szabad felvenni. A bőrcipő felvételének tilalmát még szigorúbban kell venni akkor is, ha iszapos, sáros, vagy agyagos helyen, sőt ha nemzsidók közt is kell járnia, de ha nagyon nehezére esik iszapos, sáros vagy agyagos helyen bőrcipő nélkül járni, vegyen fel olyan cipőt, melynek nincsen sarka, vagy ha csak sarkos cipője van, vegye a ballábára valót a jobb lábára és a jobb lábára valót a balra, ha elütnek egymástól. A zsinagóga ajtaja előtt azonban vesse le és rejtse el azokat és ügyeljen arra, hogy se a levételnél, sem a felvételnél ne érintse puszta kézzel a cipőket, mert különben meg kell mosnia kezeit.
  9. Szabad állani párnákon és takarókon, még ha bőrből vannak is, de az Ámidát helyettesítő ima mondása idején tilos bármin állani. Aki könnyen megfázik, meghűl, annak szabad némi fűre állani.
  10. Minden beteg embernek, ha nincs is veszélyben, vagy akinek a lába sebes, és ugyanígy a nőnek gyermeke szülése után harminc napon belül szabad cipőt felvenniök.
  11. Tilos a férjnek megérinteni a feleségét még nappal is és tartsa őt jom kipur egész napján nidá-nak, tisztátalanságában elkülönítettnek.
  12. A viselős és szoptató asszonyok egész napon át böjtölnek, mint minden más ember. Az a szoptató nő, akinek a gyermeke beteg és veszedelemben forog és nem akar mástól inni, csak tőle, – ha pedig böjtöl, az veszedelmes lehet a gyermekre, ne böjtöljön.
  13. Ha az áldott állapotban levő asszony valamilyen étel szagát érzi és megkívánja, mivel úgy tudjuk, ha nem adnak néki abból, amit megkíván, veszedelmes lehet rá is meg a magzatára is, ezért ha azt mondja: ennem kell, bár nem változott meg az arca színe, – avagy ha látják, hogy megváltozott az arca színe, bár ő nem szól semmit, azt súgják a fülébe: ma jom kipur van, mert néha e figyelmeztetés által is megnyugszik. De ha nem nyugszik meg, a következőképpen adjanak neki enni: először csak ízlelésre adjanak valamit, pl. belemártják a levesbe az ujját, vagy mást és a szájába teszik, mert néha egy csepp is megnyugtatja. Ha még nem nyugszik meg tőle, az eledelnek nevezett mértéknél (l. alább 15. pont) kevesebbet adnak neki, ha még attól sem nyugszik meg, adjanak neki annyit, amennyi neki kell. Hasonlóképpen járnak el minden más emberrel is, aki étel szagát érezte és megváltozik az arca színe és veszedelmes lehet reá (l. fentebb 33:4.), de ennek mindaddig, hogy meg nem változott az arca színe, ne adjanak enni még akkor sem, ha azt mondja: ennem kell.
  14. A gyermekágyas nőre és a veszedelemben forgó betegre az evés és ivás, meg a jom kipur megszentségtelenítése tekintetében ugyanaz a szabály áll, mint a sábát megszentségtelenítése tekintetében (l. fentebb a 92-93. fej.), de az evés és ivás tekintetében akárhány orvos mondja is, hogy nem kell ennie, sőt ha azt mondják is, hogy az étel vagy ital most megárthat neki, a beteg azonban azt mondja, hogy neki kell, sőt ha maga mondja is, hogy most még nincs veszély, de ha nem eszik, érzi, hogy rosszabbul lesz és veszedelembe juthat, hallgassanak rá és adjanak neki enni, mert evés és ivás dolgában ő ismeri és érti magát a legjobban, mint az Írás mondja (Példabeszédek 14:10.): “a szív ismeri lelke keserűségét”.
  15. Amikor az áldott állapotban levő nőnek, a gyermekágyas nőnek, avagy betegnek enni adnak, tegyék eléjök az eledelt és mondják nekik: ha úgy érzed, hogy veszedelembe juthatsz, ha nem eszel eleget, egyél rendesen, míg azt nem érzed, hogy elég volt, de ha megteheted, hogy nem eszel egyszerre egy egész mértékkel, tedd meg. És egyék egyszerre annyit, mint egy tojásnak a kétharmada, (mert ez annak az ételnek a mértéke, amely miatt jom kipur napján már a kórész [kiirtás) büntetése jár, akkora, mint egy nagy datolya, amely valamivel kevesebb, mint egy közepes tojás a héja nélkül), azután igyék egy keveset, kisvártatva azután megint ehet ugyanannyit. Annyi ideig kell várnia, hogy a két evése között, az első evés végeztétől a második megkezdéséig legalább is az áchilát prász időmértéke teljen el (ez négy vagy legalábbis három tojás mennyiségének megfelelő étel elfogyasztásának ideje – lehet 10 percen belül, amely időt mindig hely, idő és körülmények szerint ítéljenek meg, l. Sut Chátám Szofér VI. 16. fej. Ford.) Ennyit és ily módon ehetnek több ízben is, de ne egyenek ezidőközben semmit, ha ez keresztülvihető és neki elegendő. (Mert ha nem tartották be az említett időszünetet, a két étkezés folytatólagosnak és egynek számít.) Az ital tekintetében pedig ne igyék egyszerre tele szájjal hanem valamivel kevesebbet, várjon utána egy keveset, azután megint ihat. Az ivás közben tartott szünetek ideje is legalább a fent jelzett ideig, vagy legalább is egy negyed log (1/7 liter) ital ivása idejéig tartson. Ezeket a mértékeket már jom kipur előtt perceket jelző órán állapítsák meg, hogy pontosan tudják.
  16. Akit éhséggörcs fogott el, az éhségtől keletkezett baj, aminek a jele, hogy szemei elhomályosodnak, hogy már alig lát, annak adjanak enni addig, amíg szemei kitisztulnak.
  17. Mindazoknak, akiknek adhatnak enni veszély miatt; – ha nincs ott megengedett eledel, adhatnak akkor tiltott eledelt. (L. Sulchán áruch 618. fej.) Ha tiltott eledelt adnak neki, ajánlatos, hogy megszakításokkal egy olajbogyónál mindig kisebb darabot adjanak, ha az illető ezzel beéri.
  18. Ha öntudatnál van, mondja el az evés előtt is, utána is a megfelelő bráchát, de kidust ne csináljon. Az evés után köteles asztali áldásban Jáále vöjávo-t kell mondani, ha sábátra esik a Röcé… szakaszt is betoldja. De ha ezt elfeledte, nem kell újból kezdenie, mert aznap nem kötelesség kenyeret enni.
  19. Kilenc évesnél kisebb fiút és leányt ne hagyjanak böjtölni, ha akarnának is valamily ideig böjtölni, hogy komoly bajuk ne essék – Isten ments! – De aki már betöltötte a kilencedik évét és egészséges, már rászoktathatják, hogy egy keveset böjtöljön és ne egyék, csak néhány órával azután, mint rendesen enni szokott. A cipő felvételének, a mosdásnak és testkenésnek tilalmára azonban már rá kell szoktatni kilenc éves kora előtt is.
  20. Érdemes jó néhányszor illatos fűszert szagolni és reá bráchát mondani, hogy így pótolják ki százra a napi áldásmondásokat. Mindazideig azonban, hogy az előző élvezése után még nem vonta el attól a figyelmet, tilos másodszor is áldást mondani rája, mert ez hiábavaló bráchá volna. Ezért az előző és követő között oly nagy időszünetet kell tartania, hogy közben biztosan elvonja attól a figyelmét. Jó, ha minden alkalommal más illatszert szagol, ha ugyanaz a fajta is; mégis jobb, ha három fajta; illatozó faág, illatozó fű, virág vagy egyéb illatszer. Ha figyelt az előimádkozónak, a Tórafelolvasónak és a maftirnak minden bráchájára már csak három hiányzik a bráchák számának 100-ra való pótlásához, egészítse ki az ez illatokra járó bráchákkal.
  21. Megemlékeznek jom kipur napján a halottakról és imádkoznak azok lelkéért, mert a halottakról való megemlékezés megtöri és megalázza az ember szívét, továbbá, mert a halottaknak is szükségük van engesztelésre, miként a Szifré könyve hozza (5Mózes 21:8. verséhez): “Adj engesztelést népednek”, ezek az élők; “akiket megváltottál” ezek a halottak, – tehát a halottaknak is van szükségük engesztelésre. Cedaka jótékonyadományt is felajánlanak értük (és l. fentebb 97:3., hogy a felajánlás után azt kell mindjárt mondani bli neder, hogy ne legyen fogadalom.) A halottak érdekében gyakorolt jótett támasztéka az Írásban (2Mózes 30:10.) Tecáve hetiszakaszában az áll: “egyszer egy évben szerezzen engesztelést” és mindjárt utána (uo. 12.) pedig: “adja kiki lelkének váltságát az Örökkévalónak”. Használ a cödáká jótett a halottaknak is, mert az Örökkévaló vizsgálja és látja a szíveket: hogyha ez a halott élne, ő is adna cedakaadományt. Az élő pedig könyöröghet azért, hogy a halott ítélete enyhíttessék, miként Dávid Absalomért imádkozott (Szotá 10b.) az igaz jámbor életet élt halottak pedig utódaik szószólói. Peszach utolsó napján és sávuot második napján valamint semini ácaret napján is megemlékeznek a halottakról, mert e napokon a szentírásból a Kal háböchor… szakaszát olvassák fel, amelyben (5Mózes 16:17. ) az áll: “kiki keze adománya szerint”, ezért ajánlanak fel jótékony adományokat és mivel amúgy is felajánlanának cedakaadományt, azt a halottakért szokták adni, hogy az Örökkévaló emlékezzék meg róluk jóra és az ő érdemükben velök együtt rólunk is emlékezzék jóra. – Az a szokás, hogy akinek apja is, anyja is él, a halottakról való megemlékezés tartamára kimegyen a zsinagógából. Sőt az apa vagy anya elhalálozása első évében is kimennek még a zsinagógából.
  22. Az aznap körülmetélendő gyermeket Ásréj… előtt metélik körül és a körülmetélés áldásmondatait bor nélkül mondják. A mi vidékeinken azonban borra mondják és adnak belőle egy néhány cseppet a körülmetélt gyermeknek szájába azonkívül, amit akkor adtak, mikor a Bödámájich cháji… (Jechezkél 16:6.) írásszavakat mondották. Más gyermeknek azonban még kóstolni se adjanak a serlegből (mert ez súlyosabb, mint tisá böáv napján). Aki a möcicá, véreltávolítást borral szokta végezni, most ne öntse rá a szájával, hanem a kezével, de a möcicát mint rendesen, szájjal végezze.
  23. Szokás füvet (szénát) szétszórni a zsinagógában. Oka az, hogy az Ávodá rendjének (a szentély jom kipuri istenszolgálatának idejében) a szentély emlékére le szoktak borulni arccal is a földre, ez pedig ott, hol a zsinagóga padlója ki van kövezve, tilos, sőt némileg ott is fennáll a tilalom, hol nincs kövezve, azért füvet (szénát) terítenek ki rája, hogy ne közvetlenül a földet érintsék. Ott, hol fű nincsen, vesse arca és a föld közé imaköpenyét vagy valami mást (ami elválasztja).
  24. A nöilá (záró) ima ideje akkor van, mikor a nap már csak a fák csúcsaira süt, hogy a csillagok feltűntével fejezze be. Néha már az estébe húzódik, mégis mondják a chatménu (pecsételj meg minket) imamondatokat, mert az ítélkezés nem szűnik meg, míg Izrael idelenn imarendjét be nem fejezte. Azt a verset “Hájom jifne… – A nap fordul…” ne mondja, ha már feljöttek a csillagok, mert akkor valótlant mondana, ha nem így mondja “Hájom páná… – A nap fordult, a nap lement leáldozott…”. Az előimádkozó azonban a papi áldását és utána a Szim sálom… szakaszt mondja akkor is, ha, már este van.
  25. Azt a szokást, hogy nemzsidó a nöilá (záró) ima költeményei elmondásának megkönnyítésére felgyújtja a zsinagógában a gyertyákat, meg kell szüntetni, hanem a még égő gyertyákat helyezzék el a zsinagóga különböző helyein, mert ez csak egy rabbinikus sábáttilalom kerítését körülkerítő sáncnak, svut dösvut-nak a megsértése.
  26. A nöilá ima után, még ha sábátra is esik és bár még nappal fejezte be, elmondják az Ávinu málkénu… imát. Utána a Smá Jiszráél… verset egyszer, a Báruch sém kvod málchuto… verset háromszor, a Hásém Hu háElohim mondatot hétszer, hogy elkísérjük az isteni sechina fenségét, mely most a hét egek fölé távozik. Az előimádkozó örömöt kifejező dallammal mondja az egész kádist. Mire a sófarral tekiát fújnak annak jelzésére, hogy az isteni sechina fenség már a magasba távozott, miként az a Tóraadása (az isteni megnyilatkozás) után történt, hol midőn a sechina felemelkedett, az vagyon mondva (2Mózes 19:13.): huzamosan szól a harsona stb.; továbbá mondva vagyon (Zsoltárok 47:6.): “fölszálla Isten a riadóban”; emléke ez a jóbelesztendőnek a jom kipur napján fölharsanó szabadság-tekia fúvásának. Ezt a tekiát meg szabad fújni, ha még nem is jöttek fel a csillagok, de már estalkonyat van, még sábát napján is. De ha még nappal van, nem szabad megfújni. A tekia fúvása után valamennyien háromszor egymás után mondják “Lösáná hábáá biJrusálájim – Jövő esztendőre Jeruzsálemben!”
  27. A csillagok feltűnte után a mááriv (esti) imát mondják, amihez méltó előimádkozót kell odaállítani, ez imádkozzék lassan áhítattal, a sietőket utasítsák rendre. A mááriv ima Ámidá (18 áldásszakasz) imájába az Átá chonántánu… szakaszt toldják. Ha sábátra esett, ez után a Vájiten löchá…-t mondják és elhagyják a Vihi noám… és a VöÁtá kádos… imákat. Az ima után megszentelik a holdat és örömmel és vidám szívvel köszönti egyik a másikat, mint ünnepen.
  28. Jom kipur kimenetele után a havdala (a szentséges napot a szentségtelentől megkülönböztető (szertartásnál csak oly gyertyára mondhatnak bráchát, mely sábáton (az ünnepen) át megvolt és nem most vették ki a formakövek közül vagy hasonló formából, sem arra, amelyet olyanról gyújtottak meg. A leghelyesebb egy gyertyát azon a mécsen vagy gyertyán meggyújtani, amelyet a lakásában előző napon gyújtott és a kettőre együtt a bráchát mondani. Ha nincs gyertya a lakásban, hozzon égő gyertyát a zsinagógából, gyújtson meg erről egy másikat és mondja rájuk az áldást. Szükség esetén mondható áldás arra a gyertyafényre is, amelyet a nemzsidó gyertyáján gyújtottak vagy amelyet a kőformából vagy hasonlóból most vettek ki. A havdalát nem kezdik a Hiné Él jösuáti… írásversekkel, hanem mindjárt a serleg borra és a gyertyafényre mondják a bráchát és utána a Hámávdil áldást, míg ha sábát is volt, illatos fűszerre is mondanak bráchát és a Hiné Él jösuáti… versekkel kezdik a havdalát, mint más sábát kimenetelekor.
  29. Jom kipur végeztével esznek, isznak és vigadnak, mert így hozza a midras: Jom kipur végeztekor mennyei hang száll és szól a világba: “menj, edd örömmel kenyeredet és igyad vidáman borodat, mert kedvesen fogadta Isten tetteidet (vezeklésedet)” (Prédikátor 9:8 ).
  30. Akik a micvakötelességeket szigorúan veszik, mindjárt jom kipur kimenetele után fognak hozzá a szukká (sátor) készítéséhez, hogy ezzel is teljesítsék az Írás szavát (Zsoltárok 84:8.): “Jámbor tettől, jámbor tetthez lépnek”.
  31. A jom kipurot követő napon korábban szoktak menni az imához a zsinagógába. A jom kipur és szukkot ünnepek közé eső napokon nem böjtölnek, még a Jahrzeit (a szülők halálozási évforduló) napján sem: Nem mondják a Táchánun (6. zsoltár) könyörgést sem, mert az öröm napjai, Salamon idejében e napokon avatták fel az oltárokat. Mi is a szukká (sátor) építésének, az etrog és luláv csokor többi neme beszerzésének a parancsával foglalkozunk az Urak Urának, Izrael és az ünnepek megszentelőjének a tiszteletére.

 

  1. fejezet

A szukka (sátor) szabályai (15 pontban)

  1. Micvakötelesség mindjárt a jom kipurot követő napon a sátrat felépíteni, még ha erev sábát (szombat megelőző) napjára esik is. Mert a micvát, ami esedékes, illetve az ember kezeügyébe akad, nem szabad elhalasztani (megsavanyítani). Válasszon tiszta helyet, ahol felállítsa. Minden embernek micvakötelessége, hogy a szukka készítésével és a sátorterítő lerakásával maga foglalkozzék. Ha bármily tisztelt, tekintélyes ember, lelje abban dicsőségét, hogy maga foglalkozik a micvakötelesség teljesítésével. Tulajdonképpen illendő volna már a sátor készítésére is Sehechejánu áldást mondani, de arra a Sehechejánu bráchára hagyjuk, amelyet az ünnepet felszentelő kidus után mondunk. Igyekezzék minél szebbé tenni a szukkát és díszítse fel anyagi erejéhez mérten szép tárgyakkal és szép szőnyegekkel (takarókkal).
  2. A sátor falaira vonatkozólag sok különböző szabály van, amelyekben nem mindenki járatos és ezért egész (teljes) és erős falakat kell állítani, hogy a szél el ne mozdítsa őket és el ne oltsa benne a gyertyákat. Akinek nincs elég anyaga a falakhoz, jobb ha három teljes falat állít, mint négy hiányosat. Akinek a keze anyagi ereje felér annyira, köteles, hogy épített szukkója legyen, felnyitható és esős időben forgón járó, lezárhaló tetőkkel; amikor megszűnik az eső, a tetőlapot megint kinyitják és a szukka lombteteje szárazon maradt, úgy hogy a sátorban lakás parancskötelességét kellően teljesítheti.
  3. A sátortetőt illetőleg is több szabály van, – de mert mi faágakkal és nádszárral szoktuk a szukkát befedni, ezek pedig földből nőtt és tőről levágott tárgyak, amelyek tisztátalanságot már nem vesznek fel és nem is egy csomóba vannak együvé kötve, egyébbel már nem kell törődnünk.
  4. Eleve szigorúan kell venni, hogy a szukkára ne tegyünk olyan tárgyat, mely a tisztátalanság felvételére alkalmas, hogy arra helyezzük el a lombtetőt, pl. oly létrákat, melyeken a fokoknak tartóik vannak, még kevésbé oly tárgyakat, minő a kapa meg az ásó, melyet még a lombtető fölé sem szabad tenni, hogy azt lefogják. De megtörtént esetben, ha már rátették, vagy egyáltalán nincsen más tárgyuk hozzá, minden meg van engedve, mert az az álláspontunk, hogy a lombtetőt olyan dolgokkal is meg szabad támasztani (erősíteni), mely tisztátalanságot felvehet.
  5. Annyi lombot kell a tetőre rakni, hogy a sátorban az árnyékos rész nagyobb legyen a naposnál, mert olyan sátor, melyben a napos rész nagyobb az árnyékosnál a Tóra szerint alkalmatlan. Azért kell óvatosságból annyi lombot reá tenni, hogy ha össze is szárad, nagyobb legyen a sátor árnyékos része. Arra is kell ügyelni, hogy egy helyen csak három arasznál kisebb szabad levegőtér legyen. Tulajdonképpen annyi szabad üres rést kell hagyni az ágak között, hogy a csillagok láthatók legyenek, mindamellett, ha a lombozat oly sűrű is, hogy a csillagok nem láthatók rajta keresztül, a sátor még használható. De ha olyan sűrű, hogy a sok eső sem hatol át rajta, mert olyan, mint a ház, már alkalmatlan.
  6. Az épített sátraknál a deszkák néha magasabbra nyúlnak, mint a falak és ezeken a deszkákon fekszenek azok a rudak, melyekre a lombtetőt helyezik. Ha az ilyen deszka nincsen négy rőf széles, nem teszi a szukkát a szabálytalan lombtető miatt alkalmatlanná, mert Mósé mesterünknek Szinaj hegyén átvett törvénye, hogy a négy rőfnél keskenyebb deszkáknál ferdének mondjuk a falat. Vagyis a deszkának a lombtetőn túl magasló részét is falakhoz számítjuk és olybá vesszük, mintha a fal fönt meghajlanék. De ne üljenek és ne feküdjenek a deszka alatt, mert ott nincsen sátor jellege, ha négy arasznál keskenyebb is, a sátornak többi része azonban használható. De ha a fal mellett négy arasz, vagy még szélesebb deszkák fekszenek, azt már alkalmatlan lombtetőnek nevezzük, mely az egész sátrat alkalmatlanná teszi. Mindamellett, ha csak egyoldalon ilyen, mint ez némely épített sátornál elő szokott fordulni, hogy az egyik oldalán a tető egy részét deszkával fedik, (hogy az eső megeredtekor oda tehessék mindjárt az edényeket) az nem árt, mert ha csak egy oldalon ilyen, de van más három kóser-szabályos oldalfala, melyen szabályos lombtető nyugszik. Olyan szukka ugyanis, melynek csak három oldalfala van, szintén használható, ha a szukka mértékének megfelelő területet foglalnak körül; azaz legalább is hét négyzetarasz az alapterülete, de a deszkatető alá ne üljenek.
  7. Ha fa lombozata alá állítja sátorát, az nem használható, még ha a fa ágai miatt nagyobb is volna a napos része mint az árnyékos része, úgy hogy a lombtető által, melyet a sátorra helyezett, tette csak igazán szukkává, mégis alkalmatlan. Sőt ha azután le is vágja a fa ágait, a szukká megmarad alkalmatlanságában, mert azt írja a Tóra (5Mózes 16:13.): “A sátrak ünnepét alkosd meg magadnak” és azt úgy magyarázzuk: Táásze – alkosd, készítsd, de nem a készet használd (Szukká 11b. és l. fent. 9:6.). Ezért miután a fa ágait levágták, félre – fel kell emelnie a lombtetőnek minden ágát, hogy a szukká céljára tegye vissza. Éppen így tilos a lombtetőt feltenni, mielőtt a falakat megcsinálta, mert a micvával azt követeljük, hogy a lombtető feltevésével a szukka már kész és alkalmas legyen.
  8. Ugyanez a szabály olyan szukkánál, melyet felnyitható tetőlapokkal készítettek, föl kell nyitni a tetőajtót, mielőtt a lombtetőt fölteszi. Ha azután be is csukja a tetőt és újra kinyitja, nem árt, mert olyan, mintha egy terítőt terített volna ki reája, és azt megint elveszi. Mindamellett vegyék szigorúan, hogy az ünnep beálltakor a tető nyitva legyen. Arra is kell ügyelni az ilyen sátraknál, hogy a tetőlapok egészen nyitva legyenek és egy irányba essenek függőlegesen a szukka falával; mert ha nem áll egyirányban vele, hanem a lombtetőre hajlik egy kissé, ha nem is oly nagy mértékben, hogy a sátor ezáltal alkalmatlanná váljék, mindamellett vigyázzon, hogy ne üljön olyan helyre, ahova a tető lejt, mert akkor megeshetik, hogy a tető alatt ül (l. fentebb. 6.). Habár az ünnepi sátor az ünnepen mentes attól, hogy rá mezuzát kell tenni, mindamellett azok az épített sátrak, amelyeket az egész esztendőben használnak és mezuzára kötelezettek, nem mentesülnek az ünnepen sem a kötelezettségük alól és nem kell az ünnep után a mezuzát újból feltenni rája.
  9. Megfelel az ember kötelességének kölcsönkért szukkával is, de jogtalanul eltulajdonított sátorral nem. Ezért tilos szukkát állítani az utcára. Nagyszükség esetén, ha sehogy sem ütheti fel másutt a sátorát, ülhet benne és bráchát is mondhat rája.
  10. Óvakodni kell attól, hogy a zsidó ne maga metsze a tetőágakat sátorára, hanem szerezze meg mástól. Csak szükség esetén vághatja maga, de akkor is csak a föld gazdája engedelmével.
  11. Szabad szukkát állítani chol hámoéd napján (félünnepen) is.
  12. A sátor fáit, akár a falakról, akár a lombtetőről tilos a Szimchát Tóra után való napig bármire is használni, mert micvára lettek szánva. Tilos egy faszilánkot is elvenni belőlük még arra is, hogy vele fogait tisztítsa, sőt még ha leestek a helyükről is tilos, – még az előre való kikötés sem használ. Ha Szimchát Tóra napja erev sábátra esik, tilos sábátkor a használatuk. A sátor díszleteinek a használata is tilos, akkor is ha leestek. Mivel pedig tilos a használatuk, tilos sábát- és ünnepnapján az elmozdításuk is a mukce félreállított tilalmánál fogva. A szukkában díszként csüngő etrogot azonban szabad megszagolni, mert az illatozásra nem volt mukce (félreállítva). A lombtetőre akasztott dísztárgyakra nézve az a szokás, hogy levételüknek előre való kikötése sem használ, viszont a falakra akasztott díszítéseknél használ levételük kikötése. A festett terítőket (kendőket), melyeket csak fali dísznek akasztanak ki a szukkába, le szokták venni a helyükről, hogy az eső által meg ne rongálódjanak, ha nem is kötötte azt ki (mikor odatette), mint általánosságban már eleve ezzel a feltevéssel akasztották oda. Mindamellett jobb azt már előre határozottan feltételül kijelenteni, vagyis az első este alkonyatkor álljon oda és jelentse ki: feltételül kötöm ki, hogy legyen szabad e szukkára tett dísztárgyakat ennem vagy használnom, amikor akarom. De ügyeljenek arra, hogy a szukka azon díszítéseit, melyeket jom tov (az ünnep) napján le akar venni, ne kössék oda csomóval, hanem csak szalaggal fogják le (l. fent 80:45-46.).
  13. Mikor a sátrat lebontják, ünnep után se tapossanak a fáira és ne használják azokat valamely méltatlan célra se, mivel hogy már micva kötelességet teljesítettettek velük, mint a szabályt a cicisznél is láttuk (l. fent. 9:19.).
  14. Tilos a “Bászukkot tésvu… – Sátrakban lakjatok…” (3Mózes 23:42.) írásverset, vagy akármely írásverset a szukka díszítése céljából tökhéjba vagy más hasonlóba vésni, mert azután megszégyenítő elbánásba kerülhet, továbbá mert tilos írásverset szükség nélkül leírni.
  15. Erev szukkot, szukkot előző napján délután ne egyék az ember kenyeret, hogy a szukkában étvággyal vacsorázzék. Erev szukkot napján bőségesebben adjanak cedokó adományt.

 

  1. fejezet

A szukkában való ülés (tartózkodás) szabályai (22 pontban)

  1. Azt írja a Tóra (3Mózes 23:42.): “Sátrakban tartózkodjatok hét napon át”, vagyis: lakjatok a szukkában, mondotta a Tóra, hogy az ember hét napig a szukkában lakjék, ahogy az egész esztendőben a házában lakik, úgy legyen most tulajdonképpen a lakása is a sátorban, vigye be oda szép dísztárgyait, szép (szőnyegeit) terítőit, egyék, igyék, tanuljon, sétáljon és aludjék a szukkában. Ha beszélget a felebarátjával, a szukkában beszélgessen, ha egyedül imádkozik magában, a szukkában imádkozzék. Azt is írja a Tóra (uo. 43.): “Azért, hogy tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban lakattam Izrael fiait, midőn kivezettem őket Egyiptom országából”; azért kell a szukkában való tartózkodásnál gondolnunk arra, hogy a Szent, – dicsértessék! – parancsolta meg nekünk, hogy az Egyiptomból való kivonulás emlékére a szukkában lakjunk. Azon sátrak felett, mely a fentebb idézett: “mert sátrakban lakattam…” írásversben áll, vitatkoznak a a misna mesterei (Szukká 11b.): Rabbi Eliezer mondja: ezek az isteni dicsőség fellegei, amelyekkel a Szent, – dicsértessék! – körülvette atyáinkat, hogy a nap heve és fénye őket ne sértse. Rabbi Akiba pedig mondotta: valóságos sátrakról szól az Írás, amelyeket táborozásuk idején a nap elől készítettek maguknak, és habár mikor Egyiptomból niszan havában kivonultunk, nem parancsoltatott nékünk, hogy abban az időtájban készítsünk sátrakat, mert az a nyár eleje volt és akkor szoktak az emberek árnyékos sátrakat felütni, és mert akkor nem lett volna felismerhető, hogy azt a Szentnek, – dicsértessék! – parancsára teszik, azért parancsolta meg tehát nekünk, hogy a hetedik hónapban készítsük, ami már az esőzés időszaka, amikor az ember már ki szokott menni a sátorából és a házban, lakásban szokott tartózkodni, mi pedig akkor megyünk ki a lakás házából és megyünk ki lakni a sátorba. Erről mindenki láthatja, hogy a Király parancsa, amit teljesítenünk kell.
  2. A szukkát tiszteletben kell tartani, hogy a micvakötelesség ne legyen megvetett (megalázott) a szemében, azért ne vigyenek oda olyan tárgyakat, amelyeket becsben nem tartanak, pl. fazekakat, vízmerítő kannát, edényeket, melyekben lisztet tartanak, sütőteknőt, üstöt, serpenyőt, mozsarat és más effélét. Az ebéd után a tányérokat is ki kell mindjárt vinni onnan, de ivóedények ott maradhatnak a szukkában. Szokás, hogy nem viszünk cseréplámpát a sátorba, mert az csúnya. Ugyanígy ne végezzenek benne szolgai munkát, főző edények, tányérok kimosását, de a serlegeket szabad kiöblíteni. Még inkább tilos benne, – akár edénybe is vizelni, – még akkor is, ha ezt lakóházában megteszi. De a házastársak közösülése meg van engedve, mert hisz a micva (parancs) lényege, hogy a férj a nejével legyen ott. Ha megvetendő tárgyakat állított bele, még nem tette alkalmatlanná a szukkát, de amíg ott vannak, illetve ki nem vitték azokat, ne mondja el benne a Lésév bászukká brácháját.
  3. A szukkában való evés az első este kötelesség, legalább is egy olajbogyó nagyságú kenyérdarabot kell a sátorban enni, még akinek nehezére esik, az is köteles szukkában étkezni. Ha eső esik (l. lejjebb 9.) és feltehető, hogy egy-két óra múlva megszűnik, várjon és csak azután csináljon kidust (szentelje meg borral az ünnepet) és egyék kellő módon a sátorban. Ha látja, hogy az eső nem szűnik, avagy várt és nem szűnt meg esni, végezze a kidust a sátorban és mondja el a Sehechejánu áldást azzal a szándékkal, hogy ez a szukkára is vonatkozzék, de ne mondja a Lésév bászukká bráchát, mossa meg a kezeit, mondja el a Hámojci áldásmondatot a kenyérkalácsra, egyék ott megszakítás nélkül egy olajbogyó nagyságának megfelelő kenyérdarabot, azután menjen be a lakóházba és fejezze be ott a vacsoráját. Ez esetben már a keze megmosása és a Hámojci bráchá mondása idején gondoljon arra, hogy a lakásában is folytatja étkezését (l. fent. 42:19., 21.). Ha az eső megszűnt, mielőtt étkezése után az asztali imát elmondotta, menjen vissza a szukkába, mondja el a Lésév bászukká áldásmondatot, egyék ott egy tojásnál valamivel nagyobb darab kenyeret és mondja el ott az asztali áldást. Ha akkor szűnt meg az eső, amikor már az asztali imádságot is befejezte, menjen ki mégis a szukkába, mossa meg újból a kezeit, mondja el a Hámojci és a Lésév bászukká bráchát, egyék egy tojásnál valamivel nagyobb kenyérdarabot és elfogyasztása után mondja el az asztali imát. Ha a maga sátrában az eső megszűnése után is csepeg a lombtetőről a víz, de a szomszédságában van olyan szukka, melynek tetejét az eső alatt lezárták, de az eső után megint kinyitották, menjen és egye ott meg vidám szívvel kenyerét.
  4. A második este is kötelesség a szukkában enni, ha nehezére is esik, a szabály ugyanaz, mint az első estén, és ahogy megírtuk, csak egy különbség van közöttük: ha azt látja, hogy nem szűnik meg az eső, avagy várt és nem szűnt meg, mondja a kidust a lakóházában, egyék ott és az asztali áldás előtt menjen ki a szukkába és egyék ott a Lésév bászukká áldás mondása nélkül legalább egy tojás nagyságú darabot, azután menjen vissza házi lakásába és végezze el ott az asztali áldást.
  5. Este mikor hazajő a zsinagógából, menjen azonnal a szukkába és szentelje meg kidussal mindjárt az ünnepet, de csak akkor mondja a kidust, mikor már biztosan este van. Mikor a kidusban a Lésév bászukká áldást mondja, legyen szándékában ezzel mentesíteni e bráchá kötelessége alól ezt az étkezését, alvását és egyéb dolgait, amit a sátorban a másnapi kidusig végez. A Sehechejánu áldásmondásnál pedig az legyen a szándéka, hogy a Sehechejánu brácháját az ünnepre is, meg a szukkára is mondja. Azért az első este előbb kell a Lésév bászukká bráchát mondani és csak azután a Sehechejánu áldását, hogy ez utóbbi bráchá a szukkára is vonatkozzék, míg a második este már a Sehechejánu bráchát mondja előbb, azután a Lésév bászukká áldást.
  6. Ha több családfő eszik egy sátorban, de velük vannak asszonyaik és házuk többi népe is, akiknek jól kell figyelniök a kidusra, hogy eleget tegyenek a kötelességüknek, és ha már most valamennyi házigazda egyszerre mondaná a kidust, két- vagy több hangnak egyidőben való beszédét pedig megérteni nem lehet, nem is hallanák jól a kidust. Ezért jobb ha a kidust egymás után mondják. Ha együtt mondták a kidust, például, ha nincs ott más, akinek csak a kidus meghallgatásával kell teljesítenie kötelességét és az egyik megelőzte a többit és előbb fejezte be a Bojré pri hágáfen brácháját vagy egy másik áldásmondatot, ott levő társa pedig csak ő utána fejezte be a maga brácháját, akkor az elsőnek nem szabad ámén-t mondani a társa bráchája után, mert ez az ámén felelet a Bojré pri hágáfen bráchá és a serleg borból való ivás között, – megszakítás volna. A köznép meg szokta várni egymást, és ámén-t felelnek egymás bráchájára, de ez szabályellenes, ha nem mindnyájan együtt mondják a bráchát.
  7. A többi estén és éppen úgy a többi napon nem kötelesség a sátorban enni, csak ha megállapított étkezését akarja enni vagy aludni akar, kell a sátorban ennie és aludnia. Mi az a megállapított étkezés? Egy tojásnál nagyobb darab kenyér, ha nem is azzal ült neki, hogy rendes étkezésnek számítsa, vagy ha kalácsot vagy akár az öt gabonanemből készült egy tojás mennyiségénél nagyobb eledelt vett, de azt rendes étkezésnek számítva ül neki, akkor köteles azt a szukkában elfogyasztani és a sátorban ülésre a Lésév bászukká bráchát elmondani. De gyümölcsöt akármennyit is eszik és ha rendes étkezésnek számítva ül is neki, szabad ennie a sátoron kívül is. Szintúgy szabad bort vagy egyebet inni, avagy húst vagy sajtot enni a sátoron kívül, de csak ha nem rendes étkezésnek szánta. De ha a bort vagy egyéb italt nem mellékes itókának, a húst és a sajtot nem mellékes ételnek, hanem rendes ivásnak, ill. étkezésnek szánja, a szukkában kell azt elfogyasztania, de ne mondja a Lésév bászukká brácháját. Ezért jobb, ha előbb valami kenyeret eszik, hogy azt és az asztali áldást is elmondhassa. Ez a szabály, de aki oly szigorúan veszi, hogy még vizet sem iszik a szukkán kívül, csak dicséretet érdemel.
  8. Szabály szerint még a futólagos alvásnak is csak a szukkában van a helye. Így is teszik, akik pontosan veszik a micvatörvényeket, hogy még szendergésre, futólagos alvásra sem dőlnek le a szukkán kívül. Most az alvás tekintetében a kötelességet már könnyebben szokták venni, a későbbi törvényszabályozók – áldás emlékükre! – több indokolással igyekeznek menteni és igazolni őket, istenfélő embernek azonban szigorúbban kell vennie, és ha csak teheti, oly nagy szukkát kell csinálnia, hogy a feleségével együtt lakhassék benne, ahogy az egész esztendei lakásában lakik, de legalább is arra alkalmas legyen, hogy ő maga benne feküdjék. Ha nem ilyen, akkor megtörtént esetben is pószul: alkalmatlan a sátor.
  9. Ha az eső esik, mentes a szukká kötelezettségétől. Milyen esőben mentes? Ha annyira esett, hogy mérlegelheti, nem romlanék-e meg az étele, ha abba esnék, – bár akkor nincs is előtte eledel, vagy felteheti, ha a szobájába így esnék, kimenne onnan egy másik szobába, akkor a szukkából is ki szabad mennie, hogy a házba menjen. Ha étkezését már megkezdette a szukkában és azután kezdett csak esni és bement a lakásába és már ott is enni kezdett, avagy ha az eső miatt már a házában kezdette meg étkezését és azután szűnt meg az eső, fejezze be a lakomáját a lakásban, és nem köteles étkezés közben kimenni a házból a sátorba. Ugyanígy, ha hideg az idő és az ételek kihűlnének (megmerednek) mentes a szukká kötelezettségétől és egyék a lakásában.
  10. A szukkában való alvás tekintetében már kisebb eső is bántó, zavar az alvásban, tehát kimehet a sátorból. Ha pedig már bement és lefeküdt aludni és azután megszűnt az eső, avagy ha az eső miatt mindjárt a házban maradt lefeküdni, de azután megszűnt az eső, nem lehet fárasztani azzal, hogy az egész éjjel ki-be járjon a sátorba, hanem aludjék a lakóházában reggelig.
  11. Aki (bármely okból) mentes a szukká kötelességétől és mégsem megy ki onnan, azt hedjot, tudatlannak nevezik, nem is kap érte jutalmat, és a bráchát sem szabad elmondania, mert az hiába mondott áldás volna. Ha az eső miatt kénytelen a szukkából kimenni, ne megvetéssel menjen ki, hanem bűntudatos alázattal, mint a szolga, aki megtöltötte gazdájának serlegét, a gazdája pedig korsó vizet önt az arcába.
  12. Az a szokás, hogy a Lésév bászukká bráchát csak valamely megállapított étkezésnél mondják: és pedig előbb a Hámojci bráchát mondják és azután, mielőtt a levágott kenyérdarabból esznek a Lésév bászukká áldásmondatot. Egyéb dolgokra, amiket a nap folyamán a szukkában eszik és az egész ott tartózkodására, foglalatosságára, sőt az ott alvásra is a megállapított étkezésnél mondott bráchájával mentesül az újabb áldásmondás alól a legközelebb megállapított étkezéseig. Ha az egyik és másik étkezése közben sem egyéb munkáira, sem a zsinagógába nem ment ki a sátorból, mivel az első étkezésnél egyszer már elmondotta a bráchát és ott maradt, a következő étkezésnél nem kell bráchát mondania; még ha az ünnepnek mind a hét napján sem, ha ott tartózkodott, evett, tanult, imádkozott és aludt a sátrában, nem kell csak egyszer áldást mondania a szukkára, mert nem vonta el figyelmét a szukkáról. Ha futólagosan ki is ment, de vissza akar mindjárt menni, az sem figyelemelvonás és nem kell a következő másik étkezésnél a szukkára újra bráchát mondania. Csak ha a foglalkozására vagy a zsinagógába stb. távozik onnan, sőt ha tanulni vagy valamilyen dolgát elvégezni, mert a házba időzni, már figyelem elvonás és a következő másik lakomán újra el kell az áldást mondania.
  13. Ha valaki akár étkezése közben megy el felebarátja szukkájába, és ott annyit eszik, hogy annak mértéke már szukkára kötelez, ott is el kell mondania a Lésév bászukká áldást.
  14. Aki elfeledte elmondani a Lésév bászukká brácháját és csak étkezése közben jut eszébe, vagy akár, amikor már végzett az evéssel, köteles akkor elmondani az áldást, mert az ülése, amivel étkezése után tovább is ott időzik, maga is micvakötelesség teljesítése.
  15. A nők mentesítve vannak a szukkákötelességtől, mégis szabad az áldást elmondaniok. A kiskorúak szintén mentesek, mindamellett, mihelyt a fiú az ötödik életévét betöltötte, atyjának kötelessége őt rászoktatni (nevelni) arra, hogy a szukkában egyék. Ha az atya nincs is otthon, ne engedjék meg, hogy a fiú a szukkán kívül egyék.
  16. A beteg és az ápolói mentesek a szukkában való tartózkodástól, de ha a beteg nincs veszélyben, az ápolói csak abban az időben mentesek, amikor a betegnek rájuk szüksége van. Ha betegsége életveszélyes, mentesek a szukka kötelme alól még akkor is, mikor nincs annyira szüksége rájuk.
  17. Akinek bármily fájdalma van, az első két este kivételével a többi este és mindennap mentes a szukkában való tartózkodástól, azaz, akit bánt, kinek árt a hideg, vagy a szél, vagy rossz szag stb. Ugyanígy, akinek a sátrában sábát este kialudtak a gyertyák és nagy vesződsége volna este felebarátjának a sátrába elmenni (ételével), szabad bemenni a lakóházába, olyan helyiségbe, hol (világítása már van) gyertyái égnek. De természetesen csak akkor, ha a sátorát már kezdetben kellő módon készítette el és csak véletlen esett meg az az ok, mely miatt nehezére esnék benne ülni vagy aludni, de ha már kezdetben úgy és ott ütötte fel sátorát, ahol rossz a szag, vagy más hasonló ok forog fenn, vagy ahol fél benne aludni, nem teljesíti vele kötelességét akkor sem, mikor nappal benne eszik. Ha a falakon betóduló szél fenyegeti kioltással a gyertyákat, szabad rájuk takarót vagy ruhát teríteni.
  18. Akik nappal úton vannak, mentesek nappal a szukka kötelessége alól, mivel nincs idejük szukka után is járniok, mert hiszen mindjárt útjukra kell menniök, de ha vesződség nélkül ülhetnek szukkában, kötelességük szukkában ülni. Este megszálló helyükön, hol meghálni akarnak, fáradsággal is arra kell törekedniök, hogy szukkában időzhessenek, még olyan helyen is, hol szukká nincs, de kevés pénzért megfelelő sátrat állíthatnak, kötelességük arra törekedni, hogy szukkájuk legyen, hogy abban aludjanak. Ha éjjel is járnak az úton, ugyanaz a szabály, mint nappal. Kik a félünnepeken a falvakban járnak, hogy követeléseiket beszedjék, ha ott nem tudnak maguknak szukkát állítani, azt a súlyos terhet is vállalniok kell, hogy minden éjjelre haza mennek a szukká parancsának a teljesítésére.
  19. Akik valamely micvakötelesség dolgában járnak, még éjjel is, mikor szállásukon vannak (tehát mikor a micvával nem foglalkoznak), mentesek a szukka parancsának a teljesítése alól, ha a szukka után való járás fáradságos volna, avagy ha nem volna ínyükre szukkában aludni, mert ha abban aludnának másnap fáradtak lennének, ami akadályozná őket micvaparancsuk teljesítésében. De ha ily ok fenn nem forog, kötelesek a szukka parancsának a teljesítésére.
  20. Kerteknek, gyümölcsösöknek, termésnek őrei, – ha egy helyről figyelve is, eleget tehetnek őrző feladatuknak, készítsenek maguknak ottan szukkát és tartózkodjanak benne.
  21. Akik nem zsidóknál kóser bort csinálnak, mentesek a szukka kötelezettsége alól éjjel is meg nappal, mert vigyázniok kell arra., hogy nemzsidó ahhoz ne nyúljon, de ha a bor oly helyen van, hogy külön őrizet nem szükséges, kötelezettek a szukkára.
  22. Akik üzlethelyiségükben tartózkodnak, bár a városon kívül laknak, az üzlet pedig a városban van és az egész esztendő folyamán a legtöbb esetben ott szoktak nappal étkezni, mégis kötelesek a szukkot ünnepe alatt szukkában enni.

 

  1. fejezet

A lulávnak és csokra többi fajtájának szabályai (10 pontban)

  1. Már régen az a szokás Izráelben, hogy aki lulávot (pálmaágat) és etrogot vesz, de ahhoz nem ért, megmutatja azt községe törvénytanítójának, hogy alkalmasak-e vagy nem, mert több különböző szabályuk van. Iparkodni kell friss lulávnak beszerzésére, mert a száraz luláv csak kényszerszükség esetén felel meg. Vannak, kik azt mondják, hogy mihelyst megszűnt a zöld színe, már száraznak tekintendő. A luláv hosszának a mértéke: gerince hossza felső lapjai nélkül négy arasz kell hogy legyen: Kényszerű szükség esetében, ha tizenhárom és egy harmad hüvely szélesség a hossza, használható.
  2. A hádásznak (mirtuszágnak) háromlevelűnek kell lennie, azaz; hogy minden levélgyökérből három levélnek kell egy sorban egyformán kinyúlnia, hogy ne legyen az egyik magasabb vagy alacsonyabb a másiknál. Kell, hogy a levelek befedjék a szárat, vagyis hogy minden levél csúcsának magasabban kell állania a fölötte álló levél tőszáránál. A messziről hozott mirtuságak között csak nehezen találhatók alkalmasak, azért meg kell vizsgálni őket. Az Isten szavát tisztelő ember iparkodjék friss, zöld, háromlevelű szép mirtuságakat szerezni. A mi országainkban növőknél ügyelni kell arra, nem lettek-é ojtva és nem nőttek-é olyan cserépedényben, melyeknek alul nincsen lyuknyílásuk. Ügyelni kell erre a mi vidékeinken nevelt lulávnál (pálmaágaknál) is. Ha háromlevelű mirtuság nem található, vehet olyat, minek nincs egy soron három levele, de ne mondjon rá bráchát.
  3. A mirtuság hosszának mértéke három arasz, kényszerű szükség esetén elég, ha tíz hüvelyk szélesség a hossza. Az egész hádásznak alulról egészen a csúcsáig háromlevelűnek kell lennie. Kényszeresetben, ha a kisebb alsó része nem háromlevelű, de a felsőbb, nagyobb része háromlevelű, szintén használható (kóser). Ügyelni kell arra, hogy a hádászágról a levelek le ne hulljanak, mert ha csak egy részük is lehullott, már különböző szabályokat kell tekintetbe venni, miért is kérdést kell tenni a törvénytudónál.
  4. Ügyelni kell arra, hogy a feje, azaz a faág csúcsa ne legyen letörve. Ha csak ily csonka ágai vannak, tegyen kérdést a törvénytudónál. De a kisebb ágakat, melyek a levélszárak között kinőnek, le kell törni, hogy a levélszárakat el ne válasszák.
  5. Az árává (fűzfa), közismert, a levele hosszúkás, széle sima, szára vöröses, de amíg zöld is, alkalmas, mert ha még a fán marad, megpirosodik. E fajta többnyire vízpatakok mellett nő, azért pataki fűzfának hívják. Amelyek más helyütt nőttek is, alkalmasak, de ha csak lehet, iparkodjanak azok közül venni, amelyek patak mellett nőttek. A fűzfaág hosszának mértéke ugyanaz, mint a mirtuság hosszmértéke.
  6. Olyan fűzfaág, mely elszáradt, vagy leveleinek nagyobb része lehullott, vagy az ága csúcshegye letörött, – alkalmatlan. Vannak, kik azt mondják, hogy akkor is alkalmatlanok, ha a leveleik a száron meglazultak és lefelé lógnak. A fűzfaágnál is nagyon ügyelni kell erre, mert azáltal, hogy a luláv kötésébe dugják, továbbá a rázás folytán lehullanak a levelei és akkor már alkalmatlanok a használatra.
  7. Vigyázni kell arra, hogy a csokor négy fajtájának egyikét se vágja le maga a zsidó a fáról a maga szükségletére, még ha a föld gazdája engedélyt is adott neki rája, hanem vagy nemzsidó vagy más zsidó vágja le őket és vegyen közülök.
  8. Vegyenek három mirtuságat (hádászt) és két fűzfaágat (árávát) és nem többet, kössék azokat a pálmához (lulávhoz), hogy egy csokrot alkossanak. És ügyelni kell arra, hogy úgy álljanak a csokorban, ahogy nőttek, vagyis hogy metszett részükkel lefelé álljanak, mert ha csak egy ág is fordítva áll benne, megtörtént esetben még utólag sem tett vele eleget a kötelezettségének. A hádászt a luláv gerincétől jobbra, az áróvót attól balra kell kötni, vagyis ha a lulávot felveszi és annak a gerince van vele szemben, a mirtuságak a jobb oldala felől, a fűzfaágak a baloldala felől legyenek. Alul mindegyik egyforma mélyre nyúljon azért, hogy egyszerre fogja meg valamennyit, ha a lulávot felveszi. Mindamellett nézni kell arra is, hogy a mirtuság valamivel magasabb legyen, mint a fűzfaág, és ügyelni kell arra, hogy a luláv gerince legalább egy arasszal magasabbra nyúljon, mint a mirtuság. Valamennyit teljes kötéssel kell egymáshoz kötni, vagyis két csomóval egymás fölött. Azonkívül, amivel a különböző fajtákat egymással összekötötte, még három kötést csináljon a lulávon, de a luláv felső részén a csúcsáig legalább egy arasz maradjon kötés nélkül, hogy amikor megrázzák, a levelek mozogjanak. Ha a mirtus köré fonal van kötve, még az egybefogás előtt el kell onnan távolítani, hogy semmi se válassza el a lulávtól. Ha jom tov (ünnep) napján oldódott fel a kötés, tilos jom tovkor csomóra megkötni, csak szalaggal fogják le, vagy ahogy gyűrűvel fogják körül és a kötés szakadt szélét dugják a gyűrűbe, mely körülfogja.
  9. A fűzfaágat, amelyet jom tov (ünnep) napján metszettek le, akár az első napon, akár a második napon, tilos még kézbe is venni azon a napon, mert az teljesen mukce, használatból kizárt. Ha az ünnep első napján vágták, alkalmas a második napon. De ha az ünnep első napja sábátra esett és akkor vágták, tilos a használata a második napon is. Ha az etrogot vagy a többi fajtát hozták aznap a sábát határon kívülről, szabad őket felvenni és a micva teljesítésére használni. De ha a városban a várost körülfogó eruvsorompók nincsenek, tilos azokat kivinni abból a házból, amelyben vannak, hanem mindenki menjen oda és ott tegyen velök eleget a kötelességének.
  10. Akinek nem kiválóan szép a négy fajtája, jobb ha a felebarátja csokrával tesz eleget a kötelességének. (L. a következő fejezet 8. pontját.) Mindamellett kötelessége, hogy ha csak anyagi ereje megengedi, neki is meg legyen a csokor négy fajtája, hogy legalább a hállél-imánál és a körmeneteknél azt használja.

 

  1. fejezet

A lulávcsokor használatának szabályai és a körmenetek rendje (13 pontban)

  1. A lulávot a csokorral együtt a jobb kézbe veszik úgy, hogy annak a gerince forduljon az ember arca felé, – az etrogot pedig a balkézbe. És mivel minden micva-parancsra annak teljesítése előtt mondják az áldást, továbbá, mert az etrogot is úgy kell megfogni, ahogy nőtt, vagyis hogy a szárnyele, amelyen a fán lóg, lefelé, bimbaja pedig fölfelé álljon, azért, mikor a bráchá előtt az etrogot a kezébe veszi, megfordítva vegye, vagyis a szárnyele álljon felfelé és a bimbaja lefelé, hogy a felvételével még ne tegyen eleget a kötelességének. És mondja állva az Ál nötilát luláv a luláv felvételére a bráchát, (mert a luláv magasabb valamennyi fajtánál, a legtekintélyesebb, róla kapta a csokor a nevét), az első napon a Sehechejánu áldást is elmondja. Ha az első nap sábátra esik, amikor a lulávot nem veszi kezébe, a Sehechejánu bráchát a második napon mondják. A bráchá után fordítsa meg az etrogot és vigye, tartsa oly közel a lulávhoz, hogy elválasztó rés ne legyen közöttük és rázza meg együtt mind a négy világtáj irányában, ebben a sorrendben: keletre, délre, nyugatra, északra felfelé és lefelé. Ugyanígy vigyázzon, hogy a hallél ima közben elrendelt luláv rázásnál és a körmenetnél is oly közel tartsa az estrogot a lulávhoz, hogy elválasztó rés közöttük ne legyen. Ha megfordítva vette a kezébe: az etrogot a jobb kézbe és a lulávot a balba, tegye le s vegye újra most már szabály szerint, de bráchá nélkül a kezébe.
  2. A balkezes ember vegye a lulávot a jobb kezébe, ami minden más embernél a balkéz, és az etrogot a balba. Ha megfordítva vette kézbe, tegye le és vegye szabályosan a kezébe, de most már bráchá nélkül. Aki mindakét kezét egyformán használja, olyan mint minden más ember (szabályosan vegye).
  3. Helyes, hogy a tefillint még a luláv felvétele előtt vessék le, de legalább is a kézről távolítsák el a szíjat, hogy kezétől az etrogot el ne válassza. Helyes a gyűrűket is levenni az ujjairól.
  4. A luláv rázásának rendje a Hálél imában ez: a Hojdu versében Isten nevén kívül hat szó van, minden szónál más irányban kell rázni, Isten nevének kiejtésénél ne rázzák. A Hojdu szónál keletre, ki szónál délre, tojv-nál nyugatra, ki-nél északra, a löolám szónál fölfelé, a chásdo szónál lefelé. Az előimádkozó csak a Hojdu és a Jojmár ná Jiszráél versénél rázza, a közönség azonban valahányszor a Hojdu verset mondja. Áná énekversnél az előimádkozó is, a közönség is csak az Áná Hásém hosiá ná! szavaknál rázza, és mert az Isten nevén kívül csak három szó van, minden szónál két irányban rázzák. A Hallél ima végén álló Hojdu versnél az előimádkozó is, a közönség is rázza. A lefelé való rázásnál csak a kezeit eressze alacsonyabbra, de a négy fajta maradjon úgy, ahogy nőtt (felfelé állva). Vannak, akik a lulávot lefelé fordítják. Az ember ne térjen el a helyi szokástól. Nem szükséges arccal abba az irányba fordulnia, amely felé a lulávot rázza, csak a luláv hegyét fordítsa arra. A rázásnak nem kell erősnek lennie, hanem a rezegtetése, hogy a levelei mozogjanak, – is elég.
  5. A luláv felvétele előtt tilos bármit is enni. Aki úton van és reméli, hogy olyan helyiségbe ér, ahol etrog és luláv van, továbbá a falvakban lakók, kiknek a lulávot és etrogot ki szokták küldeni, várjanak délig, de ne tovább, mert ünnepen és félünnepen nem szabad tovább böjtölni. Akinek gyenge a szíve ahhoz, hogy délig várjon, ehetik előbb is egy keveset, de aki nem annyira gyenge, az tartózkodjék még az ízleléstől is.
  6. Szabad a lulávot visszatenni vízbe és ahhoz még vizet hozzá is önteni, de ne váltsa fel friss vízzel. Félünnepen azonban kötelesség a vizet frissel felváltani, hogy a luláv friss és szép maradjon. Félünnepen minden nap új (friss) fűzfaágat szoktak a csokorba tenni és ez a micva szebbé tétele.
  7. A micvakötelesség teljesítésére szánt hádászt (mirtust) tilos az egész ünnep hét napja alatt, még sábát napján is szagolgatni. Az etrogot azonban szabad sábát napján szagolni és a Hánotén ráéch tov bápérot (aki jó illatot ad a gyümölcsbe) áldást kell rá elmondani. Az ünnep többi napján azonban ne szagolják, ha nem is azért veszik fel, hogy parancskötelességüknek tegyenek eleget vele, mert kétséges, hogy kell-e rá áldást mondani. A lulávot sábát napján tilos kézbevenni még akkor is, ha arra magára vagy a helyére volna szükségünk, mert mukce (a használatból félreállított). Az etrogot azonban, mivel szagolni szabad, és nem mukce szabad kézbevenni. Szabad a gyapjúkóc közé is tenni, amelyben már jom tov előtt is volt, mert az már előbb felvette a szagát, de ne tegye új (más) gyapotkóc közé, avagy valami ruhadarabba, mert abban most szülne szagot.
  8. Az ünnep első napján nem lehet kölcsönvett lulávval és más fajtával megfelelni a parancskötelességnek, mert teljesen és valóban az övének kell lennie, mint írva vagyon: (3Mózes 23:40.): “És vegyetek magatoknak az első napon” – amit úgy magyarázunk: láchem – magatoknak: – miseláchem: – abból, ami a magatoké, ez kizárja azt, ami kölcsönkért. Minékünk azonban, akik Erec Izraél határain kívül élünk és a kétséges megállapítás miatt két napi főünnepet tartunk, a második napon sem lehet kölcsönkértre bráchát mondani. Ha más azzal a föltétellel, hogy használat után visszaadjuk, ajándékba adja, ajándék, (a magunké) és megfelelünk velök, még ha általában minden megjegyzés nélkül adják is oda, hogy eleget tegyünk velök a kötelességünknek, az is olybá vehető, mintha határozottan kijelentette volna, visszaadás kötelezettsége mellett adja ajándékba. Ha a férj nincsen otthon és a nő akarja valakinek odaadni, hogy az eleget tegyen velök a kötelességének, már a gazda természetétől függ, hogy olyan ember-e, ki szigorúan veszi a jogát vagy nem.
  9. Kik közösen vették az etrogot és a többi fajtát, bizonyára azzal a szándékkal vették, hogy a micvateljesítés idejére átadják egymásnak a maguk részének tulajdonjogát. Ezért az a szokás, hogy a hitközség vesz etrogot és az egész közönség eleget tesz vele a kötelességének. Akinek vagyoni ereje azonban azt megengedi, köteles hozzájárulni az etrog árához. Mindamellett jobb olyan egyén etrogjával eleget tenni, akinek mind a négy fajta növénye szép, mert az amit egyes ember enged át a felebarátja tulajdonába, mindig jobb.
  10. Az első napon ne adják a lulávot és etrogot a kiskorúaknak, míg a nagyok mind fel nem vették, mert a kiskorú (fiúnál 13 éves meg egy napos, leánynál 12 éves meg egy napos koráig) a Tóra törvényei szerint maga birtokba vehet valamit, de tulajdonjogát át nem ruházhatja másra.
  11. Az ünnep minden napján a muszaf ima után fel szokták vinni a széfer tórát az emelvényre és nyitva hagyják a frigy szekrényt a hosanosz elmondása utánig, amikor a széfertórát visszaviszik, akinek etrogja meg lulávja van a hosanosz mondása idején körüljárja velük azt az emelvényt, ahova a széfertórát felvitték. Minden napon egyszer járják körül, de a hetedik napon, – az hasánó rábba napja, valamennyi széfertórát kiveszik és viszik fel az emelvényre és hétszer járják körül a szentély emlékezetére, amelyben az ünnep minden napján egyszer, a hetedik napon hétszer kerülték meg az oltárt. A körmenetnél mindig jobbra kell menni, mert a széferTóra már az emelvényen van és a közönségnek arccal az emelvényen levő Széfer Tóra felé kell fordulni, mielőtt a körmenetet megkezdik és akkor észak van tőlük jobbra, azért a körmenetet északi irányban kezdik. Akinek etrogja és lulávja van és nem tart velök a körmenetben, nagyon rosszul cselekszik. Néhány helyen hósána rabba és Szimchát Tóra napján az a szokás, hogy miután valamennyi széfertórát kivették már frigyládából, égő gyertyát állítanak beléje (jelzésére annak, hogy a Tóra fény és amikor nincsen ottan Tóra, más fény kell). Nem helyes szokás és meg kell szüntetni, mert a frigyszekrényt tilos akár ideiglenesen is bármily nem szentséges dologra felhasználni.
  12. Sábát napján nem tartanak körmenetet, mert a szentélyben sem jártak körül, azért nem is visznek fel széfertórát az emelvényre, hanem kinyitják és nyitva tartják a frigyszekrényt a hósanosz elmondása utánig.
  13. Az a szokás, hogy akire az ünnepen gyász szakadt, ugyanúgy az atyját vagy anyját gyászoló a gyászév egész tizenkét havában nem megy körül. Meg kell tisztelnie etrogjával és lulávával olyant, akinek nincsen, hogy az járjon vele körül.

 

  1. fejezet

A Hosáná rábá a Smini áceret és a Szimchát Tóra szabályai (10 pontban)

  1. A szukkot félünnepének ötödik napja, a Hosáná rábá, az előtte való éjjel virrasztani szoktak, hogy a tórával foglalkozzanak, abban a sorrendben, ahogy azt az erre szolgáló imakönyvek előírják, mert a szukkot ünnepén ejtetik meg az ítélet az emberiségnek ez évben kijáró esővíz felett, már pedig az ember egész élete a víztől függ és ez a nap az ünnep utolsó napja és mindenben a befejezés a döntő. A sáchárit (reggeli) imánál éppen úgy mint jom kipur napján valamivel több gyertyafényt gyújtanak a zsinagógában, az előimádkozó felölti a kittelt (fehér halotti köntöst). Éppen úgy, mint a főünnepeken elmondják Lámnácéách zsoltárénekeket és a Mizmor lütodá zsoltárt is mondják, de nem mondják az ünnepi Nismát imát, hanem az Ejn kámochá és a Tóra kivétele előtt Smá Jiszráél írásverseket, mint a főünnepnapokon és a muszáf ima kedusájában a Náricchá sábát és ünnepi kedusát mondják.
  2. A próféták által elrendelt szokás, hogy ezen a napon a lulávcsokorba tett fűzfaágakon kívül még külön áróvó csomót is veszünk. Mindaz, ami a fűzfaágakat a lulávnál alkalmatlanná teszi, alkalmatlanná teszi azokat ebben az árává csomóban is, azért ne vágja le a zsidó a maga szükségletére (amint fentebb a 136:7-ban megírtam), de ha leveleinek akár a nagyobb része is lehullott, még alkalmas akár, ha csak egy levél maradt is az ágon, is alkalmas. Mindamellett a micvateljesítésnek szépsége kívánja, hogy sok levél legyen rajtuk és ágaik hosszúak legyenek. A helyes, szép szokás az, hogy öt szárat vesznek és kötnek a luláv levelekhez.
  3. Nem veszik fel együtt a lulávval, hanem mikor a Tááne emunim imaszakaszhoz érnek, leteszik a lulávot meg az etrogot és a hosánát, fűzfaágcsomót veszik kézbe, mert akkor imádkoznak a vízért. A hosánák befejezése után megrázzák és ötször a földhöz verik és ez elegendő akkor is, ha nem hiányzik róla levél. A leverés után ne dobjuk a földre, mert az a micva tárgyának megalázása volna. Jobb félretenni és később abba a kemencébe tenni, amelyben a maccót sütik, ha már egy micvára szolgált, végezzenek vele más micvát is.
  4. Smini áceret estéjén várjanak a kidussal, míg egészen este nem lesz és akkor mondjanak a kidus (ünnepet felszentelő) imában Sehechejánu bráchát is, mert ez önmagában önálló ünnep. Nem mondják már a Lésév bászukká áldást sem, mert az esti tefíllában és a kidusban »a nyolcadik a záróünnep e napjának« mondották és ha a Lésév bászukká áldást is mondanák, a kettő ellentmondana egymásnak.
  5. A simini aceresz estéjén és utána egész nap még a szukkában étkeznek, de mint éppen írtuk, nem mondják már a szukkára a bráchát. Az étkezés befejezése után elmondják a Jöhi rácon… búcsút a szukkától. A szukkában való alvást e napon már könnyebben veszik és így is tartja a szokás, bár helyesebb volna, ha ezt is még szigorúbban vennék.
  6. A nyolcadik napon rövid idővel estalkonyat előtt bevihetik az edényeket (tárgyakat) a szukkából a házba. De ne szedjék még rendbe nappal, mert úgy tűnnék, mintha egyik ünnepnapról készítenék elő a másikra.
  7. Az ünnep utolsó napja, mely voltaképen Smini áceret második napja, szimchasz tórának neveztetik, mert ezen a napon fejezik be a Tóra könyvének olvasását (és ekkor kezdik is meg) és ezért örvendeznek rajta. Az esti ima tefilla imája után a tórákkal körbe járnak, majd visszahelyezik a tórákat, csak egy széfert (Tóratekercset) hagynak künn, annak a Vözot hábráchá fejezetében három férfi felhívott olvas. Vannak helyek, hol a Nödárim szakaszát szokták felolvasni. A Tóra felolvasása után fél kádist mondanak, visszaviszik a szekrénybe a Tórakönyveket és utána az Álénu záróimát mondják.
  8. Szimchát Tóra napján több helyütt még az a szokás, hogy a kohénok nem a muszaf imánál, hanem már a sáchárit (reggeli) imánál emelik fel áldásra a kezeiket, mert a muszafimánál tartani kell attól, hogy már bortól ittasak. A reggeli imában a Vötéárév imaszakaszt nem mondják.
  9. Nappal a körmenetek után három széfertórát hagynak künn és az első Széfer Tórában a Vözot hábráchá szakaszának felolvasására sok embert hívnak fel, amennyiben Möoná-ig ismételten felolvassák. Végül minden kiskorú fiúgyermeket is, a leghelyesebb, ha közöttük a legnagyobb (legidősebb) mondja a bráchát és a többi hallgatja, azután elmondják nekik a Hámálách hágoél… szakaszát. Majd ezután felhívják aki a Tóra utolsó szakaszát Möoná-tól chátán Tórát (a Tóra vőlegényét), végig olvassa. A második Széfer Tórából a chátán Brésit (a Tóra megkezdésének) vőlegénye olvassa a Tóra bevezető szakaszát a hetedik nap végéig, fél kádis után a harmadik könyvben olvassák a máftir szakaszát (l. fentebb 79:1.). Sok helyen ügyelni szoktak arra, hogy chátán Tórának csak tekintélyes embert hívjanak fel, akit már felhívtak a Vözot hábráchá szakaszához, az is felmehet chaszan tórának és chaszan berésisznek. Olyan helyen, ahol nincs több, mint csak két Széfer Tóra, az elsőben a Vözot hábráchá fejezetet, a másodikban a Brésit szakaszát olvassák, ezután megint az elsőt veszik elő a maftirnak.
  10. Az a szokás, hogy a chaszan Tóra és a chaszan berésisz felhivatásuk alkalmával adományokat ajánlanak fel, meghívják mind a barátaikat és lakomát és örömünnepélyt tartanak a Tóra befejezésének és megkezdésének az örömére. Mert azt mondja a midrás (Kohelet elején) a (1Királyok 3:15. verséhez): “Eljött Jeruzsálembe és odaállott az Örökkévaló frigyládája elé… és lakomát készített minden szolgájának” erre azt mondotta rabbi Jicchak: Innen tanultuk, hogy a Tóra befejezésének örömére lakomát készítenek.
  • Küldés emailben

Fejezetek