4. A Talmud bölcsei

Ezra, az írástudó

Vajon miért kezdjük bölcseink bemutatását Ezrával, holott Mózes Mesterünk már a kezdet kezdeténél jelen volt, bábáskodott a Tóra-adásnál, olyannyira, hogy a Tóra az ő nevét viseli: Torát Mose, Mózes Tórája? Róla, úgy gondoljuk, mégiscsak tud egyet-mást az olvasó, Ezrá azonban úgyszólván ismeretlen.

Mint a babilóniai fogságból való visszatérés szellemi vezetője és a zsidó állam második korszakának megalapítója, a Második Szentély egyik építője, óriási szerepet töltött be a leigázott és rabságba hajtott zsidó nép megmentésében és a Tóra restaurálásában. Bölcseink találó megállapítása szerint “érdemes és megfelelő lett volna Ezrá arra, hogy általa adassék a Tóra, csak éppen Mózes megelőzte őt” (Szánhedrin 21.).
Más népnél egy Ezrához hasonló méretű vezéregyéniség király – vagy legalábbis kormányzó, hadvezér, nagy hatalmú úr – lehetett volna. Nálunk, zsidóknál, titulusa egyszerű, szinte aszketikus: Ezrá HáSzofér, Ezrá, az Írástudó. Még csak nem is “főrabbi”…
Voltak próféták, és lettek – később – zsidó királyok is. De Ezrával kezdődött a zsidó szellemi elit – az írástudók – uralma. Azoké, akik fölötte álltak királyoknak és főpapoknak, a Tóra művelőié, a Tan képviselőié. Ezrával kezdődött az a kor, amelyet a Talmud szerint a szellem emberének kell meghatároznia: “Mán málká? Rábánán.” (“Kik a királyok? A bölcsek.” Gitin 62.)

* * *

Ezrá, az Írástudó – akit a görög Biblia-fordítás alapján Ezsdrásnak is neveznek –, Szerájá főpap fia volt: ősei huszonhárom nemzedékre visszamenően kohániták voltak, vagyis Árontól, az első főpaptól származtak. Szeráját Rivlában végeztette ki Nabukodonozor babilóniai király, aki előzőleg lerombolta az Első Szentélyt, és száműzte a nép színejavát. Az ifjú Ezrá is a száműzöttek között volt, bár nem tudjuk pontosan, mennyi idős lehetett akkor. Azt azonban tudjuk, hogy a Szentély lerombolása és Ezrá visszatérése között – ami Ártáksásztá király uralkodásának hetedik évében történt – legalább hetvenöt év telt el. Ezrá tehát mintegy nyolcvanéves korában álijázott. A Második Templom építése a zsidó idő-számítás szerint 3413-ban, 352 évvel a polgári időszámítás előtt kezdődött. Ezrá öt évvel később érkezett Jeruzsálembe 1800 kísérőjével, tarsolyában Ártáksásztá király engedélyé-vel.
Előzőleg Kürosz király dekrétuma megengedte a zsidóknak, hogy hazatérjenek és fel-építsék őseik Templomát. Ekkor indult el az első álijá: Zerubável ben Sááltiél pasa és Josuá főpap vezetésével 42 360 olé érkezett az országba. Ezrá visszatérésekor a maroknyi új jisuv rengeteg nehézséggel küszködött: külső és belső ellenség veszélyeztette a békét. Izrael ellenségei, az annak idején Számáriában letelepített bálványimádó népek, feljelentéseket küldözgettek a királynak, és különböző ürügyekkel próbálták – nemegyszer sikerrel – akadályozni a Szentély felépítését. A legnagyobb veszélyt azonban a vegyes házasság és a vele járó asszimiláció, a zsidó törvények semmibevétele jelentette. Ezen a téren Ezrá igen erélyesen lépett fel: követelte – és el is érte – az idegen nők eltávolítását.

* * *

Ezrá leírja az ima szövegét, amelyet közvetlenül Jeruzsálembe érkezése után mondott, amikor megtudta, milyen alacsony a nép erkölcsi-szellemi színvonala: az országban lakó más népek leányaival házasodik, és ebben a vezetők járnak elöl. Amikor mindezt meghallotta, írja, “megszaggattam a ruhámat és köpenyemet, téptem a hajamat és szakállamat, és összetörve ültem”, majd térdre borult, imára emelte a kezét, és azt mondta: “Istenem! Szégyenkezem és pirulok, amikor fölemelem arcomat hozzád, Istenem, mert bűneink elborították fejünket, és vétkünk az égig növekedett. Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van. … És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat…” (Ezsdrás 9:6–10.)
Ezrá volt az első, aki a Tórát a sínai szájhagyomány alapján szisztematikusan értelmezte és magyarázta, s akkora bölcsnek, olyan szent embernek ismerték, hogy a Talmud-bölcsek Máláchi prófétával azonosítják.

* * *

Ezrá, az Írástudó alapította a százhúsz tagú Nagy Gyülekezetet, amely évszázadokon át irányította a zsidó nép szellemi életét. Ennek a kollégiumnak az utolsó három próféta is tagja volt; ezek szövegezték meg az imákat, amelyek közül nem egyet ma is naponta elmondunk. Ez a szent gyülekezet rakta le – a Szentély tekintélyét is latba vetve – a második zsidó állam alapjait. Ezrá neve és tevékenysége szorosan összeforrott Nechemjáéval: Ezsdrás és Nehémiás könyve egymást követik a Bibliában.
Ezrá Babilóniában Báruch ben Nérijá tanítványa volt, aki Jirmijáhu – Jeremiás – próféta íródeákjaként ismeretes. Míg mestere élt, Ezrá nem álijázott, csak azután hagyta ott Bábelt, hogy kezébe vegye az Erec Jiszráéli szellemi vezetést. Bölcseink szerint a visszatérés nemzedéke megérdemelte volna, hogy olyan csodák történjenek vele, mint Józsué honfoglalása idejében, de “…a vétek okozta, hogy ez nem így történt, vagyis nem erős kézzel foglalták vissza leigázott országukat, hanem Kürosz engedélyével tértek haza, és utána is hűbéresei voltak az egymást követő perzsa királyoknak” – írja Rási.
Mi volt a “vétek”, amely ilyen kellemetlen következményekkel járt? A Talmud bölcsei szerint abban állott, hogy nem egy emberként álijáztak: nem használták ki a történelmi pillanatot, hogy szilárd kőfalként térjenek vissza az őshazába, hanem egyenként szállingóztak, ki-ki amikor neki tetszett (Jomá 9.).

* * *

Már mondottuk, hogy bölcseink Mózeséval hasonlítják össze Ezrá tevékenységét: azt mondják, hogy Ezrá “visszaállította a koronát eredeti helyére”, vagyis helyreállította a zsidó jogfolytonosságot azzal, hogy kötelezővé tette a Tóra törvényeit.
Ezrá volt az, aki az ősi héber betűk helyett bevezette a mai napig is használatos ásurita – asszír – írást. Könyvének egy része arámi – arameus – nyelven íródott, de a nép ezt nem fogadta el, és megmaradt az ősi héber nyelv mellett. Vannak, akik azt állítják – például Azaria de Rossi –, hogy már Mózes a most használatos betűkkel adta át a Tórát, később azonban ez feledésbe ment, Ezrá pedig “visszaállította a koronát”: bevezette az eredeti betűrendszert.
Legnagyobb tette kétségtelenül a vegyes házasságok megakadályozása és az idegen asszonyok eltávolítása. Ez a fájdalmas műtét elkerülhetetlenül szükséges volt, hogy a zsidók ne asszimilálódjanak a környező népekhez. Napjainkig is a zsidóság egyik legnagyobb problémája ez: ma is elkelne egy erőskezű Írástudó, aki nagy tekintélyével megoldaná.

* * *

Ezrá egész sor szabályrendelettel is ismertté tette nevét. Ezek felölelik az élet minden területét, és céljuk a zsidóság megerősítése.
Bölcseink tíz, Ezrá nevéhez fűződő szabályrendeletet ismernek.
Ő vezette be a hétfői és csütörtöki, valamint szombat délutáni Tóra-olvasást, nehogy három egymást követő napon a Tóra nélkül legyenek a zsidók.
Ő rendelte el, hogy hetente kétszer, a piacnapok alkalmával ülésezzék a törvényszék, és tegyen igazságot a vitás ügyekben.
Ő tette a szombatra való holmik mosásának idejét csütörtökre, hogy időben készen legyen, és ne kelljen vele pénteken törődni.
Ő mondta, hogy pénteken este ajánlatos fokhagymát enni, mert az javítja a férfiúi potenciát.
Ő írta elő, hogy az asszonyok korán kelvén kenyeret süssenek, mert így lesz mit adni a kéregető szegényeknek.
Ő hozta az egyik legeredetibb közérdekű rendeletet is, amely szerint piperecikkeket és szépítőszereket árusító kereskedőknek kell járniuk a kisvárosokat, hogy a nők hozzájussanak a megfelelő kozmetikumokhoz, és “ne váljanak csúffá férjük szemében” (Bává Kámá 82.).
Ezrá megbüntette a lévitákat, mert nem álijáztak vele együtt. Az intézkedés bizony a zsebét sújtotta az érintetteknek, hiszen a papi tizedből húzták jövedelmüket.
Az Írástudó maga írta a nevét viselő könyvet és A krónikák könyvének egy részét is (Bává Bátrá 14.). A Talmudban felteszik a kérdést: ha Ezsdrás könyvének egy részét Nechemjá írta – eredetileg ugyanis Ezsdrás és Nehémiás könyve egy volt –, akkor miért nem az ő nevét viseli. A válasz az, hogy Nechemjá “nagyra tartotta magát”, ugyanis minden cselekedete után azt mondta: “Írd ezt a javamra, Istenem!”

* * *

Mint a zsidóknál általában, Ezrá magánéletéről úgyszólván semmit nem tudunk. Nem tudjuk, volt-e családja, ki volt a felesége. Csupán annyit tudunk, hogy százhúsz éves korában, tévét hó 9-én – mások szerint 10-én – halt meg Jeruzsálemben: Josephus szerint ott is van eltemetve. Egy szájhagyomány úgy tudja, hogy Babilóniában halt meg, és a Tigris-folyó partján van a sírja. A Talmud megemlíti, hogy Eleázár ben Ázárjá, a nagy tanaita, a jávnei első nemzedék egyik vezetője, tizedik leszármazottja volt Ezrának, és társai nagyra becsülték ezért.

  • Küldés emailben

Fejezetek