1. ? Ünnepek a chaszid legenda tükrében

A Szombat

Tisztelgés a Királynőnek

A Szombat – héberül: Sábát – a legnagyobb és legszentebb zsidó ünnep. A Szombatnál csak a Jom Kipur nagyobb és szentebb. A Tóra is így mondja: Jom Kipur – a Szombatok Szombatja. A szombat szentségéhez fogható nincs, mivel ez nemcsak egy pihenőnap, amikor mindennemű munka tilos, hanem a Szombat szimbolizálja a zsidó ember szemében a Teremtést és a Teremtőt egyaránt, azt a Teremtőt, aki hat napon át teremtette a világot és a hetedik napon megpihent. Így adta az Örökkévaló a zsidó népnek a Szombatot, a szellemi felemelkedés napját. A szombatot a zsidó folklór, illetve a kabbala-irodalom „királynőnek” nevezi. A péntek-esti szombatfogadó ima a „királynő” fogadásáról szól. Álkábec örökszép éneke, a Löchá Dodi így hangzik: „Jöjj, barátom, fogadjuk hát, Szombatot, a szép arát.” Sábát Hámálká, vagyis Szombat-királynő, itt a menyasszony képét ölti fel, akit „vőlegénye”, a zsidó nép, örömteli szívvel fogad beköszöntésekor, péntek este. A zsidó nép évezredes történelme során hűségesen őrizte a szombatot, tartotta meg törvényeit. Áchád Háám, (Áser Ginzburg) újkori zsidó gondolkodó szerint „inkább, mint ahogy a zsidók tartották a szombatot tartotta (meg) a szombat a zsidóságot”. Nagy igazság rejlik ebben a mondásban. Szombat este, amikor az ünnep véget ér (héber szóhasználattal: kimegy) ünnepélyesen elbúcsúztatjuk a királynőt, akit 25 órával korábban gyertyagyújtással és kidussal (áldás a borra) fogadtunk. A két szertartás között a zsidó ember imádkozik, a Tórát tanulmányozza és minden tekintetben különbséget igyekszik tenni a hét hat, dolgos napja és a hetedik, a pihenőnap között. A dolog természeténél fogva a szombat – annak minden gyakorlati, szellemi, valamint háláchikus vetületével egyetemben – központi helyet foglal el a chászid folklór mesevilágában.

* * *

A szombat története – a zsidó nép története. Amióta megkaptuk a szombatot – egyike a Tíz Parancsolatnak – azóta folyik a küzdelem ezen nap jellegének megőrzéséért, a szombatra vonatkozó parancsolatok és tilalmak betartására. Bölcseink úgy vélték, ha a zsidó nép egésze két egymást követő szombatot maradéktalanul betartana – biztosan mindjárt bekövetkezne a megváltás, eljönne a Messiás. Ez persze vágyálom csupán. A Tórában feljegyeztek egy történetet egy bizonyos zsidóról, aki a pusztában való vándorlás során szombaton rőzsét gyűjtött. A Midrás-irodalomban ez a szináji Tóra-adás második szombatjaként szerepel, vagyis egy szombatot betartottak, de a másodikat már nem. Feljegyeztek persze sok olyan esetet – a zsidók történelme során amikor a nép nagy része önfeláldozóan, gyakran élete kockáztatása árán is, betartotta a szombat nem-könnyű törvényeit. A modern kor emberének valóban nem könnyű a szombat tilalmait megtartani. Még annak ellenére sem, hogy a modern technika minden vívmánya ebben is segítségére van, még olyan különlegességek is, mint a „szombati lift” vagy telefon, amelyek összekötik a háláchá betartását a modern élet kényelmével. Így tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy manapság a szombattartás a zsidó nevelés próbatétele és előfeltétele. Aki akarja, és fontosnak tartja, és belátja, hogy ez a zsidóság egyik alappillére – az be is tudja tartani. Szemléletesen jellemzi a Szombatot az alábbi kis talmudi példabeszéd: „Rabbi Joszé bár Jehudá mondotta: Két szolgálattevő angyal kíséri haza az embert a templomból pénteken este. Az egyik a jó angyal, a másik a rossz. Amikor a férfi hazaér és égő gyertyákat, megterített asztalt talál és az ágyat megvetve, akkor a jó angyal azt mondja: Adja a jó Isten, hogy a következő szombaton is így legyen! Erre a rossz angyal, kénytelen-kelletlen, áment mond. Ha azonban ennek éppen az ellenkezőjét találja, vagyis se gyertya, se vacsora, s minden olyan, mintha hétköznap lenne – akkor a rossz angyal mondja: adja a jó Isten, hogy a továbbiakban is így legyen, és a jó angyal kénytelen rámondani, hogy ámen . . ” (Sábát 119b.). A vetett ágyat nem véletlenül említi a Talmud. A háláchikus felfogás ugyanis, a péntek éjszakát a legalkalmasabb időnek tartja a házaséletre. Ezzel szemléltetően bizonyítja, hogy a zsidóság a testet és lelket egységes egésznek, a megszentelt életforma kifejezőjének tekinti

 

Egy megzavart szombat története

Egyszer volt . . . Egy szombat este, Hávdálá után, Báál-Sém-Tov – szokása szerint – befogatta a lovakat és három tanítványával együtt elindult egy ismeretlen cél felé. A kocsis hajtotta a lovakat, és hamarosan maguk mögött hagyták a városka utolsó házait is. Letértek az országútról, behajtottak az erdő sűrűjébe, ahol sötét volt és már ismeretlenné vált az út is. Mentek, mentek, de másnap estefelé kiderült, hogy eltévedtek. Báá-Sém-Tov sem tudta irányítani a kocsist, és úgy tűnt, még ő is elvesztette önbizalmát, s mintha az égiek és a közte meglévő állandó szellemi kapcsolat is megszakadt volna. . . Napokon keresztül bolyongtak úttalan utakon, reménytelenül, hogy végre lakott vidékre vetődjenek. Péntek délután, amikor már attól tartottak, hogy beleutaznak a szombatba – vettek észre messziről egy házat melynek kéményéből füst szállt az ég felé. Még éppen idejében odaértek, bekopogtak és bebocsájtást kértek. Egy igencsak furcsa szerzet nyitott nekik ajtót. Zsidónak tűnt, rongyos volt, mezítláb toporgott előttük és láthatóan nem örült a váratlan vendégeknek. „Nem vagyok érdekelve vendégekben és nem érdekel a szombat!” – mondta az elképedt chászidoknak – „utálom a magukhoz hasonló embereket. Ahogy látom, maguk chászidok. Menjenek Isten hírével!” fejezte be mondókáját, és már csukni is akarta az ajtót. Megdöbbenve és megszégyenülve állt ott Báál-Sém-Tov, tanítványaival együtt. Semmi esélyük nem volt rá, hogy a szombat beállta előtt elérjenek egy zsidó települést, vagy akár egyetlen házat. Nem volt mit tenni, könyörgésre kellett fogni a dolgot. De az öreg megátalkodott zsidó egyre csak szidalmazta őket, miközben hajtogatta, hogy nincs érdekelve vendégekben. Csak amikor háromszoros árat ajánlottak fel a szállásért, egyezett bele, hogy ott maradjanak szombatra, de még így is egy egész sor feltételt szabott nekik: hogy ne imádkozzanak hangosan, hogy ne imádkozzanak sokáig, a kosztot illetően ne legyenek igényeik, ne csinálják ezt, ne tegyék azt . . . Nem volt más választásuk, kénytelen-kelletlen beleegyeztek minden feltételbe, aminek célja az ő megalázásuk volt. Amikor végre belülre kerültek, akkor látták, hogy az egész ház úgy néz ki, mint egy elhagyott fészer. Embernek se híre, se hamva, bútor egy darab se, mindössze egyetlen – négy lábra helyezett – falapot találtak, ami lehetett asztal is, ágy is. Amikor meg aziránt érdeklődtek, nincs-e a közelben tó vagy folyó, ahol a szombat tiszteletére megmerítkezhetnének – az öreg, mármint a házigazda – súlyos szitkokat szórt rájuk, épp, hogy el nem kergette őket néhány perccel a szombat bejövetele előtt. A házban egyébként sem látszott, hogy bármi előkészületet tennének a szombatra. Vendéglátójuk tett-vett, fütyörészett és dalokat dúdolt magában. Közben időnként nagyokat harapott a keze ügyében lévő görögdinnyébe. Gyertyagyújtáskor a házigazda a deszkalapot fekete posztóval letakarta, majd egy agyag gyertyatartóban meggyújtott egy gyertyát, hadarva, a szavakat elharapva elmondta a szombatfogadó „Árvit” imát, amit egyébként úgy tűnt – hogy nem is ért. A chászidok is kénytelenek voltak gyorsan befejezni, hiszen előre kikötötte velük ezt. . . – Gut Sábesz! Jó Szombatot! – köszöntötték a vendégek a házigazdát, de az viszonzásul egy orosz átok-formulát sziszegett a foga között. Amikor az angyalfogadó „Sálom Áléchemet” énekelték, ismét csak egy sor átkot voltak kénytelenek végighallgatni. A kidusra kerülvén a sor a házigazda elmondta a borra az áldást, de amikor vendégei akarták ugyanezt megtenni, részegesnek nevezte őket, akik csak bort akarnak inni. Aztán egy fekete kenyeret hozott, de nem engedte „piszkos kezeikkel” hozzányúlni, hanem ő vágott le mindenkinek egy-egy szeletet. Szó sem volt a szokásos szombati két kis kalácsról (chálá). Vacsorára egy tál lencsefőzeléket hozott, melyből mindenkinek csak egyetlen kanállal adott. Ráadásul még nem is énekelhettek, se nem tarthattak Tóra-magyarázatot. Másnap reggel, még alig pirkadt, az „öreg” már be is fejezte az imát. Az étkezés az előző napihoz hasonlóan zajlott le. Délután, a Minchá ima után, amikor a „harmadik étkezés” (Szeudát Slisit) micváját akarták teljesíteni, az „öreg” rájuk förmedt, hogy „ne zabáljanak annyit”. Még a szombat kimenetele után sem hagyott nekik nyugtot. Nem engedte őket elmenni, s egészen szerdáig visszatartotta a társaságot, amikoris már elfogadta a vendéglátásért járó összeget és végre szabadon engedte őket. Ekkor azonban kinyílt egy félreeső ajtó, és kijött egy előkelőnek látszó, felékszerezett hölgy és a következő szavakkal fordult Báál-Sém-Tovhoz: – Rebbe, nagyon kérem, legyenek a vendégeim, és maradjanak itt a következő szombatra. Báál-Sém-Tov igencsak elcsodálkozott, majd így válaszolt: – Két dolgot nem értek. Egyrészt, honnan tudja, hogy én rebbe vagyok? Ha pedig tudja, akkor miért hagyta, hogy ennyire megzavarják szombati nyugalmunkat, és a szombat által nyújtott szellemi felemelkedés helyett ennyi bosszúságban legyen részünk? – Nem ismer meg engem a rebbe? – válaszolt a nő. Hiszen én háztartási alkalmazott voltam az Ön házában. Fiatal koromban árvaságra jutottam, amikoris a rebecen magához vett és úgy bánt velem, mintha az édesanyám lett volna. Egyszer azonban, egy pénteki napon, a rebecen, amikor a fejemen lévő sebet kente és én nagyon kiabáltam – feltehetően idegességében – lekent nekem egy pofont. Maga is ott volt rebbe, és látta is a pofont – folytatta az asszony – de nem szólt semmit. Mivel tudott dolog, hogy a cádikok magatartásának megítélése szigorúbb az egyszerű emberekénél – az Égben elhatároztatott – hogy Báál-Sém-Tov – büntetésből – elveszti túlvilági üdvösségét. – Én és a férjem – s itt rámutatott az „öregre” – aki egy titkos cádik, azon imádkoztunk, hogy egy szombatjának tönkretételével nyerjen bocsánatot. De hogy lehet egy cádik szombatját tönkretenni? Így aztán mi magunkra vállaltuk ezt a háládatlan feladatot, a többi az Égiek dolga volt. Így ők intézték azt is, hogy hozzánk kerüljenek szombatra, a többit már tudják . . . – Végül most már csak azt kérem – mondta az asszony Báál-Sém-Tovnak – maradjanak itt szombatra és töltsék azt velünk együtt, immár örömben és vígságban, amilyen egy igazi chászid szombat . . . Így aztán a következő szombatot is ott töltötte Bál-Sém-Tov, tanítványaival együtt. Felesleges is mondani, hogy ez egy lélekemelő, szellemiekben gazdag, igazi chászid szombat volt . . .

 

A csendestárs szombatja

A könyve után „Jiszmách Jiszráél” néven ismert alexanderi rebbéhez, reb Jeráchmiél Jiszráél Jichák Danzingerhez, egyszer beállított egy zsidó, s panaszkodott, hogy az üzletéből nem tud megélni. A rebbe a ki nem mondott szavakból rájött, hogy a hitsorsos boltját szombaton is nyitva tartja. Miután végighallgatta a kereskedőt, a rebbe a következő javaslattal állt elő: – Ha beleegyezel, hogy betársuljak az üzletbe 15%-al, de anélkül, hogy ténylegesen be is tegyem a pénzt – megígérem neked, hogy biztosítva lesz a tisztességes megélhetésed. A zsidó boldogan beleegyezett, és még szerződést is készítettek a megállapodásról. Miután ily szépen megegyeztek, a rebbe a végén azt mondta: – Most, hogy az üzlet kb. egy hetede az én tulajdonommá vált, vagyis a hét napból egy – én a szombatot választom ki magamnak. A szombati haszon ezentúl az enyém, a hét többi napjának haszna pedig a tiéd lesz. S mivel a szombat ily módon az enyém, úgy határoztam, hogy szombaton – az én napomon – az üzlet zárva lesz. Most pedig menj, és sok szerencsét a társas viszonyhoz. A „társ” betartotta a rebbe feltételét. Az üzlet szombaton zárva volt, de a kereskedő megélhetése ezentúl mégis bőven biztosítva volt. Reb Méir Michaelnek, az osztrovcai rebbének szokásává vált a kötelező böjtnapokon kívül is böjtölni. Tette ezt abból a sajátos megfontolásból, hogy – szerinte – az embernek kötelessége hozzászoktatni a szervezetét ahhoz, hogy minél kevesebbet egyen. Az igazi cádik- szokta volt mondani-az evés-ivás által is közelebb kerül az Örökkévalóhoz, mert annak a táplálkozása is szellemi. Nekem azonban, aki nem vagyok cádik, kötelességem minél kevesebbet enni. A végén már oda fajult nála ez a mánia, hogy már szombatonként is szokott böjtölni, ami – a háláchá szerint – egyébként tilos. Egy ízben maga elé rendelt egy zsidót, hogy szombatszegésért jól megmossa annak fejét, de az illető – hallván a korholást – így válaszolt: – Dehát a rebbe is megveti a szombatot? – Hogy-hogy? – kérdezte megdöbbenve a rebbe. – Úgy, hogy a rebbe szombaton is böjtöl, ami pedig a szombat szentségének megszegése! – Igazad van, fiam, de a kettő között van egy kis különbség – szólt a rebbe. Tőled ezt a helytelen viselkedést mások is eltanulhatják, engem azonban senki nem fog utánozni . . . A páritsi reb Hilél, aki szent ember és nagy cádik hírében állott – szokása szerint – az év nagy részét, Oroszország városai és falvai között, úton töltötte, miközben a népet Istenfélelemre és megtérésre buzdította. Egyszer egy olyan városba érkezett, ahol a zsidó kocsmárosok még szombaton is nyitva tartottak. Megtudván ezt a „szokást”, reb Hilél igen fájlalta a dolgot, ezért meghívta magához a kocsmárosokat egy barátságos öszszejövetelre. Elmagyarázta nekik a szombattartás fontosságát, a szombat szentségét, végül kérlelte őket, zárják be ezen a napon üzletüket. A jelenlevő kocsmárosok egy feltétel mellett beleegyeztek, nevezetesen, ha reb Hilél rá tudja venni a legnagyobb kocsma gazdag tulajdonosát, hogy ő is tartson zárva, mert egyébként megélhetésük nem lesz biztosítva, Reb Hilél – megpróbálván teljesíteni a feladatot – magához kérette ezt az embert, de az a füle botját sem mozgatta a hívásra. Így aztán e rebbe a városban maradt szombatra is. A gazdag kocsmáros szombat délelőtt épp a forgalmat felügyelte üzletében, amikor gyomrában váratlan és éles fájdalmat érzett. Rettenetes kínokat állt ki, fetrengett fájdalmában, amikor hazavitték. Felesége, mikor meglátta, hirtelen arra gondolt, hogy mindez azért történt, mert megsértette a cádikot azzal, hogy nem ment el hozzá, annak hívó szavára, Így aztán nem sokáig töprengett, fogta magát és elrohant a cádikhoz, hogy bocsánatot kérjen a férje nevében, és áldását, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Reb Hilél éppen hívei körében ült, ahol a chászidok áhitatosan hallgatták Tóra-magyarázatát. Ekkor robbant be a kocsmárosné, és zokogva könyörgött, hogy a rebbe mentse meg az urát. Reb Hilél egy szó nem sok, de annyit sem szólt. Még a chászidok is elcsodálkoztak rajta, egyesek még kérlelték is, hogy legalább mondja el a szombaton szokásos áldás-formulát, ami úgy szól, hogy „Szombat van – és ennél fogva nem jajgatunk – de közeli a gyógyulás”. A cádik azonban hajthatatlannak látszott, hallgatott. Az asszony kétségbeesve és sírva távozott. Este, már a szombat kimenetele után, a cádik ismét hívei társaságában ült. Az asztalon vidáman duruzsolt a szamovár, mert szombat-esti szokás valami meleget inni, hisz az orvosságnak számít. Reb Hillél ezúttal is chászid Tóra-magyarázatot tartott, amikor nyílt az ajtó, s jött a kocsmáros felesége, aki megint csak zokogva könyörgött a rebbének: – Rebbe, mentse meg a férjemet! Adja rá áldását, hogy szűnjenek meg a fájdalmai! Ezúttal reb Hillél elmondta a szombat délben hiába várt áldást: „Szombat(on) nem jajgat(unk) és a gyógyulás közeli. . .” A chászidok ismét nem tudtak hova lenni a csodálkozástól. Napközben, amikor ideje lett volna, nem mondta el, most meg, amikor már kiment a szombat mondja, hogy „Szombaton nem jajgatunk . . . “? Ki érti ezt? Reb Hilél nem késlekedett a magyarázattal: – Ha a szombat felhagy a jajgatással, amit azért hallat, mert ez a zsidó megszegi – akkor „közeli lesz a gyógyulás”. Ha tehát ünnepélyesen kezet ad rá és megígéri – három tekintélyes ember előtt – hogy szombaton ezentúl zárva tart – akkor rövidesen egészséges lesz . . . Három ismert tekintélyes chászid mindjárt el is ment a beteg kocsmároshoz, hogy elmondják, mit üzent neki a rebbe. Nem volt kétséges, hogy belegyezik a feltételbe, mindent meg is ígért, kezet is rázott mindhármójukkal. Alighogy mindez megtörtént, a fájdalmai enyhülni kezdtek, hamarosan teljesen helyreállt az egészsége, úgyszintén a szombattartás kötelezettsége. A hamburgi reb Jichák, aki a ropsitzi reb Náftáli nagyapja volt, egy péntek este annyira elmerült a tanulásban, hogy teljesen megfeledkezett arról, hogy már bejött a szombat. Csak ez a körülmény magyarázhatja meg, hogy – mivel gyertyája kezdett rosszul világítani – hozzáért a lánghoz, hogy lecsípjen egy darabot a kanócból. Az utolsó pillanatban azonban ráeszmélt, hogy szombat van már és visszahúzta a kezét. Az ezt követő egész héten azon ette magát, hogy megszegte a szombatot, még ha akaratlanul és öntudatlanul is. A következő péntek délután a mikvében (rituális fürdő) valaki elővigyázatlanul egy kancsó vízzel leforrázta. A jelenlevők nagyon megijedtek, igyekeztek enyhíteni fájdalmát, de ő nem engedte. Egyre csak azt hangoztatta, hogy „tüzet tűzzel” (kell eloltani). Később aztán elmesélte nekik, mi történt és csak azután, hogy leforrázták, nyugodott meg a szombat-szegés miatt. . . A spólai „nagyapó”, reb Leib, egy péntek esti lakomán híveinek arra panaszkodott, hogy attól tart, késve gyújtotta meg a szombatfogad gyertyákat. A hívek persze mindenféle érvekkel próbálták vigasztalni őt, s amikor mindegyikőjük elmondott valami érvet, megszólalt az asztal végén ülő bordádi reb Rafael. Ez a rebbe egyébként arról volt híres, hogy soha életében még nem hagyta el hazugság az ajkát. Nos, ezúttal sem tagadta meg önmagát, ezért azt mondta a „nagyapónak”: – Természetes, hogy a rebbének megbánást kell tanúsítania és meg kell térnie. A szombatszegés vétke nem egy egyszerű dolog . . . „Nagyapó” nagy örömmel fogadta szavait, majd szemrehányást tett híveinek: – Látjátok, bolondok, akik vagytok ! Felőletek meg is halhattam volna; anélkül, hogy megtérek és vezekelek vétkem miatt . . . A szombattartás gyakran nemcsak odaadást, hanem nagy áldozatokat is követel. Manapság nem annyira nehéz betartani a szombatot. Izraelben a szombat hivatalos munkaszüneti nap, más országokban pedig általában ötnapos munkahét van. Régebben sokkal nehezebb volt a helyzet. Egyszer volt . . . A zichlini Smuél Ábbának egy zsidó ember egyszer elsírta bánatát melyre nem talált megoldást: – Minden péntek este, kiduskor, olyan álmosság vesz erőt rajtam. hogy képtelen vagyok a szemem nyitva tartani. El is alszom és egészen másnap reggelig nem képes senki lelket verni belém. Amikor először eset; ez meg velem, azt hitték, elájultam. Orvost hívtak, aki szintén eredménytelenül próbált magamhoz téríteni. Nos, teljesen tehetetlen vagyok, nem tudom, mit tegyek. A cádik végighallgatta az ember mondókáját és csak annyit mondott neki – Sajnos nem tudok semmit tenni az érdekedben. Te megszegted, ezáltal megsértetted a szombatot, ezért jött neked ez a büntetés. A sábesz pedig most azzal „fizet neked, hogy nem vagy képes megszentelni őt a borra mondandó áldással. A szegény ember még jobban elkeseredett, mert végképp nem tudta, mikor és mivel szegte meg a szombatot, hiszen ő egy jámbor, szombattartó zsidó ember volt világ életében. A cádik pedig nem tudott mást mondani neki, így aztán elbúcsúzott tőle és útjára bocsátotta. Megtört szívvel utazott haza, ahol háza népének is elmesélte a hallottakat. Mindenki elámult a csodálkozástól, mert ez az ember valóban megkülönböztetett figyelemmel tartotta be a szombat törvényeit. Ekkor azonban megszólalt egyik felnőtt fia: – Bocsáss meg, drága apám, de meg kell mondanom, hogy a zichlini rebbének igaza van, és látnoki szemével azt is tudja, amit senki, még magad sem tudsz. S ekkor a fiú elmesélte, hogy egy forró nyári éjszakán, egy szombatra virradó éjjel, apja felébredt, feltehetően szomjúság kínozta. Mivel sötét volt, gyertyát gyújtott, hogy megkeresse a vizeskancsót. Látszott, hogy az álom kábulatában van, így aztán amikor szomját oltotta, elfújta a gyertyát és visszafeküdt. Reggel szemmel láthatóan nem emlékezett semmire. Fia ugyan mindezt látta, de nem akarta megszégyeníteni apját azzal, hogy elmondja neki, hiszen egyértelmű volt, hogy mindezt öntudatlan állapotban követte el. Most azonban – fejezte be vallomását a fiú – kötelességének tartja, hogy mindezt elmondja, hátha ezáltal orvosolni is lehet a bajt. Megtudván a történteket, a zsidó újfent elutazott a zichlini rebbéhez, hogy beszámoljon arról, amit fiától megtudott. Valóban ez történt – mondta a rebbe, de mégis hogyan lehetséges, hogy egy zsidó ember megfeledkezzék a szombatról? Hiszen az „Emlékezz” és „Őrizd” (lásd Jegyzeteket) szavakat a Tíz Parancsolatban egyetlen lélegzettel mondta az Örökkévaló. „Emlékezz” szóban és „Őrizd” a szívedben. Ez azt jelenti, hogy az embernek nem szabad elterelni a figyelmét a szent napról. Te pedig megfeledkeztél róla, most a szombat követeli a jussát, a kölcsönkenyér visszajár alapon. A szegény vétkes zsidó könyörgésére a rebbe azt válaszolta, hogy csak abban az esetben nyerhet gyógyulást, ha a szombattartással összefüggésben valamilyen kemény megpróbáltatást kiáll. Természetesen minden gyötrelmet hajlandó volt felvállalni, hogy az Örökkévaló kigyógyítsa őt szerencsétlen bajából. Emberünk megélhetési forrása abból származott, hogy a helyi földesúrtól malmot bérelt. Szombaton a malom nem dolgozott és soha nem is keresett olyan megoldást, hogy szombaton is üzemeltesse. Azt követően, hogy utoljára a rebbénél járt, magához kérette a földesúr. Közölte vele, hogy szándékában áll a malmot bővíteni, de ez komoly költségekkel jár, s ahhoz, hogy ez megtérüljön, a hét minden napján dolgoznia kell a gépeknek, beleértve a szombatot is. A bérlő természetesen nem mehetett bele ebbe a megoldásba, mikor földesúr közölte vele, hogy akkor kénytelen lesz lemondania a bérleményről, mert olyannak adja, aki hajlandó feltételét elfogadni. Ez be is következett, s a zsidó ottmaradt minden megélhetés nélkül szegénység beköltözött egykor jómódú otthonába, már-már enni is tudott adni gyerekeinek. Mit tesz ilyenkor egy zsidó? Természetesen felkeresi a rebbéjét elpanaszolja bánatát. A rebbe pedig mondá: – Tudd meg, kiálltad a próbát. A szombat megbocsájtott neked, gyógyulásod is és sorsod jobbrafordulása egyszerre fog bekövetkezni Most már bizakodva ment emberünk haza Zichlinből. Hitte, hogy a cádik szavai mihamarább beteljesülnek. Időközben a földesúr – a tervek szerint – elvégeztette a malom kibővítését, bérbe is adta egy olyan valakinek, aki szombaton is hajlandó üzemeltetni. Egy idő után azonban rejtélyes események következtek üzemzavarok, balesetek, amik komoly károkat okoztak a tulajdonosnak. Egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy mindez azért történik, mert zsidó bérlőjét elűzte. Alighogy visszatért a zsidó Zichlinből, a cádik áldásával tarsolyában hivatta őt a földesúr. Elmesélte, hogy az új bérlő nem érti a dolgát szeretné ha ő visszatérne és újfent kibérelné a malmot. – És mi lesz a szombati munkával? – volt első kérdése. – Ebbe én már nem szólok bele. Én csak azt láttam, mennyi baj és ért az új bérlő által. Ebből látom, hogy Isten veled van, tehát csináld ahogy jónak látod. Minden úgy történt, ahogy a rebbe megígérte. Sikeresen működő malom, szép jövedelme is származott belőle, és még az aluszékonysága is elmúlt . . .

 
 

Mit mond a Háláchá? 

Minden zsidó ünnep közül legnehezebb betartani a szombatot. Ez, ha első hallásra különösnek is tűnik, azonnal érthetővé válik, ha arra gondolunk, hogy a szombat – Sábát (Sábesz) – 52-szer köszönt be egy évben, míg a Peszách és a Szukkot – minden megkötésével és tilalmával – mindössze egy-egy hétig tart, a Jom Kipur pedig – a Szombatok Szombatja – csak egyetlen napig. Mint a zsidóság minden megnyilvánulása, az ünnepek és a szombat is, gyakorlati és elméleti elemekből tevődnek össze. Az utóbbi alatt emelkedett gondolatokat kell érteni, az előbbi pedig minden aktív cselekvéstől való tartózkodást, a szigorúan vett munkaszünetet jelenti, mely alatt még az ún. hobby-tevékenység is tiltott. Melyek tehát a Szombat törvényei? 1. A Szombat péntek este, napnyugta előtt „jön be”. Ezen időpont előtt kell meggyújtani a gyertyát, ami a nők feladata. A világszerte ismert zsidó naptárakban (luách) feltüntetett időpont 18 perccel megelőzi a szombat tényleges bejövetelét, hogy ezáltal is elejét vegyék az esetleges szombatszegésnek. 2. Szombatszegés alatt azt értjük, ha egy zsidó ember – a szombat bejövetelétől annak kimeneteléig (másnap este) – olyan tevékenységet folytat, amit a háláchikus törvények tiltanak. Kétféle tilalmat különböztetünk meg: egyrészt azok, amelyeket már a Tóra is említ (D’orájtá), másrészt azok, amelyeket Bölcseink értelmezése nyomán (D’rábánán) tartunk tilalmasnak. 3. A Szombatot Királynőnek tekintjük. Amíg a család férfi-tagjai a zsinagógában imádkoznak, a nők előkészülnek az ünnepi vacsorához, miután már meggyújtották a gyertyát. A televízió, a rádió, a telefon természetesen ki vannak kapcsolva, sőt le is szokták őket takarni, hogy a hétköznapok profán világát még ilymódon is kizárják. A vacsorát már jóval a szombat bejövetele előtt elkészítik, és az automata villanytűzhelyen tartják melegen. 4. A templomból való hazatérés után a családfő azzal az ősi áldással áldja meg gyermekeit, amellyel már Jákob is megáldotta unokáit. Ezt követően kidust mond. Kidus – szombatköszöntő áldás, melyet többnyire egy pohár borra mondanak, bár ha nincs bor, kalácsra is elmondható. A borból mindenki iszik egy keveset. Rituális kézmosás után, ismét csak a családfő, megszegi a szombati kalácsot (chálá, bárhesz). Ezt követi a vacsora, majd utána Tóra-magyarázat, hagyományos szombati dalok, beszélgetés – mindezek bensőséges hangulatot kölcsönöznek a péntek esti családi együttlétnek. Az est az étkezés utáni imával zárul (Birkát Hámázon – bencsolás). 5. A Szombat reggel ismét imával kezdődik, azzal a különbséggel, hogy később kezdődik, mint hétköznapokon, mivel „az alvás szombaton élvezet” – Bölcseink szerint. A szombati ima keretében felolvassák a Tórából a heti-szakaszt, majd a Minchá imában olvasnak fel egy szakaszt a következő heti szidrából. Utána – nyáron – az Atyák bölcs tanításaival foglalkoznak, télen pedig zsoltárokat mondanak, melyek gyűjtőneve „Borchi Náfsi” (Áldd lelkem az Örökkévalót). (A 104. zsoltár bekezdése). 6. A Szombat kimenetele a Hávdálá szertartásával végződik. Utána gyakran tartanak ún. szombat-búcsúztatót, valamilyen meleg italt isznak és énekelnek, főleg olyan dalokat, melyek Élijáhu (Illés) prófétáról szólnak, aki – a bibliai szereplését követően – „élve ment a mennybe”. Chászid körökben a szombat-búcsúztatón a nagy cádikokról, Báál-Sém-Tovról mesélnek történeteket. 7. A szombat tilalmai. A Háláchá 39 fő tevékenységet sorol fel, amit szombaton tilos végezni. Ezek (többek között): járművön utazni; vásárolni vagy bármit is eladni; pénzhez nyúlni; villanyt gyújtani, ide értendő minden olyan készülék, mely villanyárammal működik (TV, rádió, elektromos játékok stb.); főzni; sütni; mosni; vasalni. Ami a szombaton fogyasztandó ételek és a kávé, tea főzését illeti, ezekre előre beállított és automatikusan működő készülékek nyújtanak segítséget. Néhány olyan ételt, mint pl. a salátákat, amiket nem lehet előre elkészíteni, azt a szombat beállta után is meg lehet csinálni, de nem lehet semmiféle háztartási gépet használni és egy kicsit a hétköznapitól eltérően kell elvégezni. Orvosi kezelések szombaton csak annyiban megengedettek, amennyiben azok elmaradása életveszélyt idézhetne elő. Ebben a tekintetben a háláchá igen engedékeny. A Talmud ezt úgy interpretálja, hogy „szegj meg érette egy szombatot – hogy megtarthass sok szombatot” (Sábát 151.). Amennyiben orvosi utasításra kórházba kell a betegnek mennie, természetesen járművet igénybe vehet. A szülő nőt a férje ugyancsak elkísérheti a járművön, de már haza nem utazhat. A Pikuách Nefes (életmentés) érdekében a szombat hatályon kívül helyezi önmagát. Itt jegyzendő meg, hogy a szombati tiltások az ünnepekre is vonatkoznak – kivéve a sütés-főzés-melegítés műveleteit, melyek elvégezhetők, ha az ünnep előtt megyújtott láng rendelkezésre áll. A Szombat isteni eredetű, mely a Tórában gyökerezik. Isten, miután hat nap alatt megteremtette a világot, a hetediken megpihent, de ezt nem emberi vonatkozásban kell értelmezni, nem fáradtság-pihenés fogalma szerint. Emberi vonatkozásban természetesen ez is benne van, de mindenekelőtt a szellemi-lelki felfrissülésről, megújhodásról van szó. Így lehet „Isten szombatját” (2Mózes 16:25.) megőrizni.

  • Küldés emailben

Fejezetek